A lázadás keskeny útja | Jennie Melamed: Lányok csöndje

Bodó Viktória Booklány |

Képzelj el egy világot, amit úgysem bírsz elképzelni. Hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy a világ összeomlott körülötted. Hogy a globális felmelegedést pörgettük annyira fel, hogy szinte lakhatatlanná lett a Föld, vagy egyszerűen elszennyeztük a vizet és talajt, esetleg csak simán egy újabb ostoba háborút növeltünk világméretűvé, az tulajdonképpen teljesen mindegy.

Képzeld el, hogy a túlélők pár száz fős csoportjának vagy a tagja, és egy szigeten élsz, ahol sajátosan szervezik a közösséget. Szinte az ámisok életmódjához hasonló körülmények között élő közösség tagja vagy. Képzeld azt, hogy lány vagy!

Ebben a világban egyszerűen mennek a dolgok: a férfiak végeznek valami kétkezit munkát, a nők a háztartást viszik, a gyerekeket nevelik, de szigorúan csak kettőt. Elvégre a sziget erőforrásai korlátozottak, a túlnépesedés halálos veszedelem lenne a frissen szervezett társadalomra. Hétvégén templom. Kettőnél több nő nem jöhet össze egy helyen férfi felügyelete nélkül. Tiltják a szentnek hazu … mondott iratok.

Azonban, mivel a körülmények középkoriak, a születésszabályozásnak is valamilyen alternatív módját kell kitalálni, így kapóra jön az, amit minden egyes alkalommal beáldozható eszközként használtak a férfiak az elmebeteg terveik megvalósításához: a nők testét. A saját lányaik testét, hiszen végső soron minden egyes, háborúban megerőszakolt nő valakinek a lánya, és ha a front egyik oldalán vannak áldozatok, előbb-utóbb lesznek a másikon is.

Tehát képzeld el, hogy lány vagy, és ebbe a világba születsz, amin kívül – azt tanítják –, nem létezik másik. Apád és közötted pedig egy, a közösség által a szent iratokba is befoglalt, megszentelt kötelék feszül, egészen addig, amíg termékennyé nem válsz. Hogy mi ez a kötelék? A családon belüli nemi erőszak. Vegytiszta abúzus, melyet egy egész rendszer szolgál ki. Az apák a gyereklányaikat erőszakolják meg, minden egyes éjszakán, és a lányok agyát azzal mossák át, hogy ez maga a szeretet. A horror addig tart, amíg meg nem jön a menstruációjuk, hogy férjhez kényszerítsék őket, szüljenek két gyereket, és maguk szolgáltassák ki a lányaikat a férjnek.

Képzeld el, hogy ebben élsz, és nincs menekvés! Hiszen ez az egyetlen világ, ami még létezik, és nem áll lángokban. Képzeld el az anyák fájdalmát, amikor megtudják, hogy lányuk születik, képzeld el a kétségbeesést és a mindennapokat, azzal a tudattal, hogy leszáll az este, és a gyermekkorú lányodat meg fogja erőszakolni a saját apja, még több százszor. Képzeld el ezeknek a gyerekeknek a mindennapjait!

Képzeld el, hogy aki szeretsz, aki az omnipotens személy a számodra – az módszeresen visszaél a hatalmával fölötted. Képzeld el, hogy nem tudod, mi a jó és a rossz a szeretetben, csak azt tudod, hogy valami nincs rendben, nagyon nincs rendben, de mindenhol ugyanezt látod, és ezt tanítják vasárnaponként a templomban is.

• Olvass bele!

Ezek a lányok nem képeznek masszát, a sorsuk sem azonos, a látszat ellenére, hiába is kezelnék őket masszaként a férfiak. Vannak, akiket az apjuk által elkövetett nemi erőszak mellett még vernek is, mások csak a túlélésre játszanak, és megint mások lázadnak. A maguk módján. Ezt a lázadást Jennie Melamed egészen szívbemarkolóan és érzékletesen láttatja, amikor az egyik karaktert, akivel még meggyűlik a baja a sziget férfijainak, erővel ruházza fel. Olyan erővel, ami lehetővé teszi számára, hogy az apja ne merjen hozzáérni, ő maga pedig ne egyen. Ez a lány Jayne, aki inkább anorexiába menekül, mint hogy felnőjön, a teste változni kezdjen, menstruáljon, és feleségévé (egyben a rendszer kiszolgálójává) váljon a saját, születendő gyermeke megerőszakolójának. És ez csak egy, a sokféle menekülésből, bár tudják, hogy mind céltalan. Nincs menekvés, nincs másik világ.

Egészen érzékletesen, határozott kontúrokkal rajzolja fel Melamed a lányokat, a különböző személyiségeket, és azt, hogy miképpen hathat a fiatal gyerekekre a családon belüli nemi erőszak. Ő maga kutató pszichológus, a szexuális erőszak pszichológiai kezeléséből doktorált, és kutatója az abúzus antropológiai és biológiai vonatkozásainak. Ezért is tudja ilyen erős színekkel ábrázolni ezeket a lányokat a regényben, és megmutatni azt, hogy minden áldozat egy külön világ. Talán furcsa itt a szó, de példaszerűen mutat rá arra, hogy a legtöbb társadalom miért veti ki magából a gyermekmolesztálókat. Ugyanis aki megerőszakol egy gyereket, az tulajdonképpen gyilkosságot követ el, amit az áldozat fizikailag (de csak úgy!) túlél. Ezért lép fel acélkeményen a jog – sőt még a legkeményebb bűnözők is – a gyerekeket bántalmazók, erőszakolók ellen. Van olyan mocska az emberiségnek, amit még a sorozatgyilkosok sem tűrnek meg maguk között.

Jennie Melamed egy tabutémáról írt könyvet, egészen újszerű aspektusból, a szépirodalom eszközeinek a felhasználásával. Talán még senki nem alapozott egy komplett antiutópiát a leánygyermeket megerőszakoló apák, és az ezt anyai segítséggel tűrni kényszerülő lányok sorsára. Nem is lehet más, mint elképesztően megrázó és okos regény, ami nem kecsegtet happy enddel a lányok számára. Az súlytalanná tenné a tettek borzalmait.

Ezzel együtt (ennek ellenére) javaslom elolvasását. Rohanvást, persze, hogy hamar túl legyen rajta az olvasó, mert amíg olvassa, addig nem nagyon tud enni. Utána pedig igyekszik elfelejteni az olvasottakat – miközben pontosan tudja, hogy egész életére beleégett a történet.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Jennie Melamed: Lányok csöndje
Fordította: Diószegi Dorottya
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2018
308 oldal, teljes bolti ár 3699 Ft,
kedvezményes webshop ár 2959 Ft,
ISBN 978 963 293 3269

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, de senki nem beszél róla: Szülj fiút!
Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.