A mélynövésű papírgyűjtő esete a regényírással | Kapitáňová–Bíró: Pionírszív / Örkény Stúdió

Posted on 2018. március 8. csütörtök Szerző:

0


Samko elégedett

Bedő J. István |

Daniela Kapitánová tavalyelőtt megjelent kötete címével – Könyv a temetőről – nem hozott lázba, és simán el is siklottam volna fölötte, míg meg nem tudtam, hogy Bíró Kriszta egyszemélyes darabot készül belőle faragni. Mivel az ő ízlésében erősen bízom, fölkészülésként elolvastam.

Könyv… egyetlen hatalmas (bár nem túl hosszú) monológregény, amelyet Samko Tále, Komárno (Révkomárom) példás életű és szorgalmú, kissé együgyű papírgyűjtője ír meg. Öntudatos szlovák hazafi, aki legjobban a csehszlovák időkben, a kommunista rezsim alatt érezte magát, és ezt ma is visszasírja. Körülötte lelkes sztálinisták és óvatosan körülnézegető elégedetlenek élnek (és halnak), ő pedig serényen és magányosan él. Ehhez tartozik az is, hogy őszinte elhivatottságból – és nem túl eszes lévén – jelentget a párttitkárnak.

Kapitáňová könyve félrerúg minden írói zsinórmértéket. Szövegei tele vannak ostobaságokkal és ismétlésekkel – de hát mit beszélek, ez az ügyefogyott („de nem vagyok debil!”) Samko szövege, annak meg tökéletes. Ugyanis a szecskából apránként kiviláglik, hogyan él Samko, kik a rokonai (és kiket utál – szinte mindenkit), hogyan manipulálta TudSzocDr Gunár Karol, hogy mindenről számoljon be neki, hogy Azok ott fent kellően informálva legyenek. A történet, mármint Samkóé nem szól szinte semmiről, de Samko locsogása – az bizony igen.

Samko szomorú

Bíró Kriszta magára szabta a regény szecskaszövegét és Samko figuráját. Így aztán egy másfél órás monológ lett belőle, eltűnt jó néhány epizód és néhány mellékes, fölemlegetett szereplő, de ez cseppnyi hiányt sem okozott. Samko-Bíró öltözködése és lakókörnyezete azonban ezt bőségesen kipótolja. A kicsi lakásban, ami még szoba-konyhának is szűkös. (Mennyi efféle gangra nyíló fészket látunk az Erzsébetvárosban. Meg másutt.) Lepusztult bútorok veszik körül a papírgyűjtésben ma IS élenjáró egykori pionírt. Bojlere, vízcsapja, mikrója, zuhanyfülkéje önálló életet él, néha belepofázik az életébe. (Az önállóan is mesélő látvány: Juhász Nóra munkája) Fotelje TudSzocDr Gunár Karol elégedett hangján dörmög (ez, meg minden hang és zene: Kákonyi Árpád – botrányosan jó…) Televíziója ócska, villogó fekete-fehér. Kukaszökevénynek tűnik. Csak jó híreket közvetített valamikor. De a kommunizmusnak befellegzett, és ez számtalan aprósággal keseríti meg az öntudatos kicsi embert („Nem vagyok törpe! 154 centi vagyok, és betegségem van, aminek neve is van.”) Viszont a szomszédok nem rendesek, mert kopognak, vihognak vagy „zajszintet okoznak”.

Bíró Kriszta nem nélküli Samkót formál, óriási nadrággal, rövidke zubbonyfelsővel, éjjel-nappal-sapkával. Arca színtelen, tágra nyílt szemmel, mégis vaksin vizslatja a világot, amiben elvesztek a biztos tájékozódási pontok (maszk: Kozma Andrea). Félprotézissel még az artikulációját is megrongálja, mert ez a hadarós beszédű nagyokos („nekem intelligenciám van!”) mindenről határozott véleményt formál, és azt keményen ki is mondja („Hát nem? Hát de.”). Amennyire kajla fogai engedik.

Samko megretten a világtól

Bíró asztalra ugrál, fotelbe heveredik, gesztus-párbeszédbe bonyolódik szekrényével, mikrosütőjével – minden egyes mozdulata Samko öntudatának kifejeződése. Mindenki tudja róla, hogy azért mégsem százas – kivéve őt magát. Szánnivaló is lehetne.

Könnyű volna azzal leértékelni az extrém papírgyűjtő extrém világlátását, hogy a történet egy mai Bádogdob – de a formai hasonlóságok ellenére sokkal több van benne. A Bádogdob Oskarja nem akar részt venni a világban, Samko épp ellenkezőleg, lankadatlanul bizonygatja, hogy mennyire hasznos. És mivel TudSzocDr Gunár Karol már az iskolában – ahol ő mondhatta az úttörőfogadalmat (= Pionírszív) – „barátjának fogadta”, tehát a pitiáner jelentgetésekkel is részt AKAR venni a társadalomban.

Samko öntudatos. Mindenkit gyűlöl

Samko ideális birka, a veszélyessége elenyésző, mert egyedi darab. Csakhogy aki nem enyhén fogyatékos, mint ő, de még nála is iskolázatlanabb, képzetlenebb, az tökéletes alanya (vagyis játékszere) az éppen aktuális rezsimnek. Lelkesen tekint a jövőbe, ha a hatalom barátjának tekinti. Ezért felvonul a saját kisszerű jólétének, foteljának, bojlerének, villanyrezsójának védelmében. (Meg kell védeni a családi tűzhelyet, hát nem? Hát de. – ez a gondolat részben Szathmári Sándor Kazohíniájából való.)

Ennek a példás és kiváló stúdiószínházi előadásnak minden alkotója hozzátett Mészáros Tünde remek fordításához, még akkor is, amikor elvett belőle. Bíró Kriszta Ari-Nagy Barbarával együtt szabta a szöveget elfogadható méretűre, és Szenteczki Zita (ő a rendező) is belefolyt ebbe. Az eredmény: mint nagy hegy ül mellkasunkra Samko története, meg az aggodalom, hogy az utcán olyasvalaki jön majd szembe, aki kívül még ember, de belül már Samko.

Fotók: Véner Orsolya

Részletek és jegyvásárlás

És a könyvet is ajánlom.

Daniela Kapitáňová:
Könyv a temetőről

Magvető Kiadó,
Budapest, 2016
228 oldal,
teljes bolti ár 2990 Ft,
webshop ár 2392 Ft,
ISBN 978 963 143 3814