10 nő. 10 sors. 10 darab. | Polkák – Új lengyel drámák

Posted on 2017. november 30. csütörtök Szerző:

0


A lengyel irodalom és színház iránti töretlen és egyre megújuló hazai érdeklődést jelzi a tény, hogy a Fiatal lengyel dráma című, hét évvel ezelőtt kiadott antológia óta, tizenegy – korábban ismeretlennek számító – lengyel szerző művéből 25 (!) sikeres magyar színházi bemutató született. 
A Krakkói Magyar Centrum mai lengyel drámákat népszerűsítő programjának újabb kötetébe olyan – jórészt 2010 után íródott – darabok kerültek, amelyek írói vagy színpadi szempontból is kiemelkedő, vagy éppen egyediségüknél fogva meghatározó minőséget képviselnek. Az antológia összeállítása során figyelembe vettük a lengyel közönség és szakma véleményét, a drámaírói versenyek győztes alkotásait, a művek színpadi sikereit, és azt a szempontot is, hogy az antológiába kerülő darabok ne csupán a lengyel valóság problémavilágát tükrözzék, de univerzális mondanivalót is hordozzanak.
A Polkák szerkesztése során a bőség zavara jelentette a legnagyobb nehézséget. Ám egy dolog mindenképpen kiderült: a lengyel drámairodalom utóbbi évtizede kétségkívül a nőké. A lengyel dráma, színház és a lengyel nő – jelenség. Érdemes megismerkedni vele.

dr. Pászt Patrícia1 | 

(Utószó a Polkák – Új lengyel drámák kötethez)

Lássuk a sztereotípiákat. Korrekt ötlet-e „női”antológiát összeállítani –nem csupán a meglévő kliséket és előítéleteket erősíti-e egy ilyen válogatás, nem épp a szerző(nő)k azon emancipált törekvéseivel megy-e szembe, hogy íróként azonos megítélésben részesülhessenek, mint a sok mindenben közismerten gyengébbik nem? Ki hallott már „férfi” drámakötetről.

A természet és piac törvénye viszont nagyvonalú gesztussal felülír minden gender igyekezetet és még olyan emancipált kultúrákban is sűrűn látnak világot női irodalmi válogatások, mint például az angolszász. Ennek legvalószínűbb oka, hogy az olvasók többsége is nő, a nőket pedig minden érdekli, ami róluk szól, őket állítja a középpontba. A célközönség tehát adott.

Ennél viszont némileg idealistább cél vezérelt bennünket a Polkák összeállítása során. Inspirációt, ösztönzést adni, kérdéseket felvetni, provokálni kissé a hazai állóvizet. Hátha a magyar nőknek is kedvük támad drámát írni. Merthogy nem írnak. Ahogy a közéleti szerepük is minimális, és a többi statisztikát ne is soroljam – az összes tiszteletreméltó kivétel előtt mélyen meghajolva: tudjuk, milyen nehezítő körülmények között végzik munkájukat.

Miért van ez homlokegyenest másként a lengyeleknél, akikkel évszázadok óta büszkén vallunk és ápolunk mély, megkérdőjelezhetetlen barátságot, miközben vajmi keveset tudunk a kultúrájukról? Például arról, hogy a társadalom legelemibb sejtjét alkotó családmodell a lengyelek esetében gyökeresen eltérő, mint hazánkban.

Saját tapasztalataim alapján, leegyszerűsítve matriarchátusnak mondanám, de mielőtt felszisszennének, engedjenek meg néhány adatot. A lengyel nők körében kétszer annyi vállalkozó, és ötször annyi felsővezető van, mint hazánkban, a csúcsvezető pozíciók majdhogynem fele a nők kezében összpontosul, és ebben a világ élvonalába tartoznak2. Miniszterelnökök, a Nemzeti Bank elnökei, főpolgármesterek, Nobel-díjas írók, fizikusok, világhírű képzőművészek, filmrendezők, kozmetikusok kerülnek ki soraikból3. Lengyel asszony nyerte el a világon az első nőként a Nobel-díjat (két tudományágban is), mászta meg a Himalája K2 csúcsát, és hajózta körbe egyedül a földet.4 A berögzült szólamokkal ellentétben mindez egyáltalán nem befolyásolja negatívan az amúgy konzervatívnak mondott lengyel társadalom értékrendjét, sem demográfiai adatait; a lengyel nők személyes ambícióik mellett nagyra becsülik a családi otthon melegét és az anyaságot5, mindemellett széles földön híresek eleganciájukról s arról, hogy sokat adnak a külsejükre.

Szuperwomanek? Hús-vér emberek. Élet-művészek… És kiváló drámaírók. Mi a titkuk? Mik a félelmeik, miről szólnak napi küzdelmeik? Mit érdemes ellesni tőlük?

Elsősorban az autonómiát. Függetlenséget, bátorságot, önérvényesítést, érzékenységet, nőiséget. Ez az autonómiával karöltve járó nőiség a mai lengyel társadalom, kultúra s ezen belül drámairodalom meghatározó és kikerülhetetlen jelensége. S mivel már legutóbbi antológiáink6 kapcsán is felmerült a gondolat, hogy a számos kiváló női lengyel szerzőnő által írt darabot érdemes lenne egyszer önálló kötetbe rendezni, most megszületett a Polkák ötlete. A „nőiségen” kívül két másik fontos kritérium határozta meg válogatásunkat: új, tehát 2000 után íródott darabokat kerestünk, amelyek írói vagy színpadi szempontból is kiemelkedő vagy éppen egyediségüknél fogva meghatározó minőséget képviselnek. Az összeállítás során figyelembe vettük a lengyel színházi kritikusok, dramaturgok véleményét, a művek színpadi sikerekeit, sorra vettük a drámaírói versenyek győztes alkotásait, s nem utolsósorban tekintettel voltunk a magyar közönség ízlésvilágára is, hogy az antológiába kerülő darabok ne csupán a lengyel valóság problémavilágát tükrözzék, ám univerzális mondanivalót is megfogalmazzanak.

A szerkesztés során a bőség zavara jelentette a legnagyobb nehézséget. Kiderült,hogy ha csupán azt az egy célt tűzzük ki, hogy az utóbbi 15 év legjobb darabjait szerepeltessük – és nem vesszük figyelembe a szerzők nemét – minden valószínűséggel ez esetben is túlnyomórészt női szerzőket válogatunk a kötetbe. A lengyel drámairodalom utóbbi évtizede ugyanis kétségkívül a nőké. Ez nem jelenti persze azt, hogy minden írás a nőkről szól – abszurd komédiától társadalmi-politikai paraboláig, történelmi szembenézéstől groteszk vagy költői egzisztencialista vízióig, ifjúsági és gyermekdarabtól , a színpadra írás módszerével készült szövegig mindent megtalálhatunk a mai lengyel drámairodalom nők által képviselt szegmensében, s a művek tárgyköre igen változatos. Mindemellett jelentős számban képviselteti magát a gender és kimondottan női tematika is – jelen kötet tíz művéből hat is asszonysorsokat mutat be, az anyák, feleségek, leányok, nővérek szemszögéből láttatva a valóságot.

Talán már a felsorolás is némileg szemlélteti a mai lengyel drámairodalom legfőbb érdeklődési területeit, tendenciáit. A darabok témáját és problémaköreit tekintve továbbra is túlnyomó részben családi történetek születnek. Az otthoni környezetben, rendszerint apa, anya és gyermekek között játszódó „esettanulmányok” az ezredfordulón írt hasonló tematikájú szövegekkel ellentétben már nem annyira a társadalom kóros jelenségeire, hanem inkább az egyén torzulásának hátterére kívánják felhívni a figyelmet. Jellegzetes elemként gyakran megjelenik a darabokban a pszichoterápiára és annak változatos formáira való utalás (egyéni és családterápiák, Hellinger-féle családállítás, személyiségfejlesztő tréningek stb.), mint a személyiség gyógyulásának elengedhetetlen vagy épp eleve kudarcra ítélt feltétele. Az egyéni és ezzel együtt társadalmi tudatosodás szükségessége alapvetően a kortárs lengyel dráma legégetőbb kérdéskörei közé tartozik.

Tadeusz Słobodzianek (Fotó: Piotr Wacowski, Daniel Rudzki)

Ehhez kapcsolódóan töretlen népszerűségnek örvendenek a lengyel történelmi lelkiismeretet elszámoltató, társadalmi, politikai kérdéseket feszegető művek és történelmi parafrázisok. A nemzeti mítoszokkal való leszámolás és történelmi számadás nagymestere Tadeusz Słobodzianek, mondhatni az ő iskolájából „bújt ki” a lengyel drámaíró(nő)k egész mai nemzedéke.

A női egzisztencia, női önmeghatározás tematikája külön említést igényel, az utóbbi évtizedben lényegében minden második darab górcső alá veszi, vagy valamilyen módon érinti e kérdést – és kötetünk is e téma köré rendeződik. Általánosságban elmondható, hogy az utóbbi évtizedben háttérbe szorult az ezredvég drámairodalmára jellemző „brutalista” esztétika. A legkülönbözőbb devianciákat bemutató, a média világának felelősségét firtató, általános társadalmi romlást és kilátástalanságot sugárzó darabokat felváltották a mély, ontológiai kérdéseket taglaló – legtöbbször az egyén és történelem, egyén és család, egyén és nemi identifikáció konfliktusára épülő, személyes és társadalmi felelősségtudatot boncolgató –, egzisztenciális ihletettségű művek.

A mai lengyel darabok hősei a felsorolt tematikák függvényében:
– Neves személyiségek, ismert történelmi figurák (államfők és feleségeik, királynők, híres papok, hegymászók, művészek, forradalmárok stb.)7
– Családtagok (apa, anya, gyerekek, barátok)
– Elvont, szimbolikus figurák, allegorikus alakok
– Nők, asszonyok, anyák, feleségek.

Ami a drámák stílusát és nyelvezetét illeti, a továbbra is népszerű a groteszk és abszurd ábrázolásmód mellett a realista-naturalista stilisztika (hétköznapi nyelv) és a szimbolikus-metaforikus látásmód (költői emelkedettség, lírai megoldások), valamint a dramatikus (történetszerűség, a dialógus formáját öltő konverzáció) és posztdramatikus szövegkezelés (eseményszerűség, dialógusok helyett „monológia”, nyelvi szakadozottság, önreferencialitás) kettőssége egyaránt tetten érhető a mai lengyel drámákban. Az utóbbi évtized újdonságaként kell megemlítenünk a professzionális írástechnika egyre általánosabb elterjedését, ami kétségtelenül a színészekkel, rendezőkkel, drámaírói stúdiumokkal való szorosabb együttműködés eredménye. E jelenséget tükrözi, hogy a kötetünkben szereplő tíz műből hét is ilyen körülmények között – s ezek közül is öt a kiváló lengyel drámaíró, Tadeusz Słobodzianek drámaiskolájának és workshopjainak eredményeképpen – íródott8. Słobodzianek írói tevékenysége és Dráma Laboratóriuma a kortárs lengyel drámaművészet vitathatatlanul legmeghatározóbb tényezője.

Mi köti még össze a kötetünkben szereplő tíz szöveget? Azon túl, hogy a darabok mindegyike az utóbbi tizenöt évben íródott, jellemzi őket – ahogy egyébként az egész lengyel társadalmat is – egyfajta korosztálybeli frissesség: tízből hét alkotó a negyvenen aluli generációt képviseli, a legifjabb huszonkilenc éves. Lássuk az alkotókat egyenként. Lidia Amejko9 az antológia rangidős szerzője a mai lengyel drámairodalom egyik különleges színfoltja. Sajátos költői-filozofikus nyelvezetű, szarkasztikus humorral átszőtt, barokkosan terjedelmes „metafizikus moralitásdrámái” ontológiai, világnézeti kérdésköröket tárgyalnak. Intellektuális írásai jóval inkább a régimódi kézimunkák csipkefinomságú mívességét felidéző filozófiai értekezésekre emlékeztetnek, mintsem könnyedén megvalósítható színpadi művekre. Amejkót elsősorban a szó, a nyelv és nyelvi jelentés kultúránkban betöltött szerepe érdekli. Az írónő szerint a kultúra nem más, mint a jelentések túltengése s nem pedig funkcionálisan alkalmazott eszköz10. A valós lét voltaképpen nem létezik a nyelv, a kultúra kategóriáin kívül – vagyis a világ és annak összes tartalma, így az ember, az emberi élet, egzisztencia, lélek kizárólag akkor kelhet életre, válhat valóvá, amennyiben kimondásra kerül. Nondum11 című darabjának középpontjában is a kimondott szó által kreált valóság áll. Címszereplője egy élet és halál, lét és nemlét között függő, felakasztott ember, aki képtelen meghalni. A sajátos fekete humorral átitatott, filozófiai-teológiai eszmefuttatásokkal tűzdelt darab alaptézise, hogy minden az isteni Igéből fakad: a lélek nem más, mint idézet, Isten világról szóló elbeszélésének fragmentuma, a Teremtő – az ember számára nyújtott – kölcsöne. E kölcsönt igyekszik törleszteni Nondum, lelkét fecsegéssel életben tartva. Segítségére siet Pszichopomposz, akinek missziója megtalálni a jó befejezést, a „megfelelő történetet” az emberi élet végére. Hiszen „életünk véletlenszerű addig a pillanatig, míg el nem kezdünk róla mesélni”12, s amennyiben az élet isteni narráció, az embernek egy jól megírt és befejezett történetnek kell lennie.

Magda Fertacz: Abszint

Magda Fertacz ezzel szemben a valóságnak egy kisebb szeletét kívánja megragadni családi történeteket (legtöbbször női szemszögből) feldolgozó műveiben. Első darabja, a kötetünkben szereplő Abszint13 főhőse egy esküvője előtt álló fiatal lány, aki a férjhezmenetel, egy megkezdett terápia befejezése és a végleges felnőtté válás helyett az öngyilkosságot választja. Búcsúszavait egy videokazettára veszi, a felvételből pedig lassanként kibontakozik egy „átlagos” családi pokol története. Az alkoholizmusban kiutat kereső apa, a tévésorozatokba menekülő anya, a dílerkedést választó vőlegény egy nyomasztó családi mikrokozmosz képét rajzolják elénk, amelyből Karolina csak egy radikális lázadással képes kitörni. Fertacz megrendítő diagnózist állít a „rossz banalitásáról”: a család válsága, az eltanult szülői minták mechanikus ismétlése, az identitás megszűnése és a sztereotípiák által uralt mentalitás együttes patológiája vezet a tragédiához. A társadalmi pozíciókba öltöztetett képmutatás, a konformizmusra épülő emberi kapcsolatok, az általános élethazugságok leleplezése – azaz a teljes őszinteség – csak a halál pillanatában lehetséges.

Małgorzata Sikorska-Miszczuk viszont az emlékezés terápiájában gyógyulást kínál az egyén és társadalom számára: a fájdalmas emlékekkel való szembesülés – és Amejkóhoz hasonlóan a nyelv dekódolása, azaz a „kifejezhetetlen kifejezése” – a szerzőnő műveinek egyik központi motívuma. Franszoá Zsakó története megtörtént eseten alapul: egy francia múzeumban felfedezi a holokauszt áldozatául esett apjának egykori bőröndjét, amelyet a táborba hurcolása során vitt magával. Franszoá anyjával túlélte a háborút, ám mindketten kitörlik emlékezetükből a történteket, el akarván felejteni a háború traumáját. Apja bőröndje megtalálása új fejezetet nyit Franszoá Zsakó életében. A bőrönd14 című dráma alapgondolata, hogy mindaz a „csomag”, amit magunkban hordozunk, az elnyomott emlékek vagy felszínre sem hozott, kéretlen érzelmek terhe akkor is a személyiségünk részét képezik, ha nem veszünk róluk tudomást. Megtehetjük, hogy sosem nyitjuk ki e „bőröndöt” és mindvégig csonka életet élünk, saját önvalónktól, legmélyebb identitásunktól elhatárolódva, ám ha felszínre hozzuk emlékezetünket, teli tüdővel lélegezhetünk fel: az igazság gyógyít és felszabadít. Ismét tehát egy tudatosodási folyamatot bemutató, elmélyült egzisztenciális kérdéseket pedzegető szöveggel van dolgunk, ám ahogy Sikorska-Miszczuk legtöbb drámája, A bőrönd főhősének egyéni története is tágabb dimenziókat rejt és össztársadalmi, történelmi lelkiismeret-vizsgálatra sarkall: a közösség traumájával való szembesülés és együttélés segít megválaszolni az individuum alapvető kérdését: ki vagyok?

Malina Prześluga fiatal kora ellenére igen termékeny szerző, elsősorban gyermek- és ifjúsági darabjairól ismert, ám egy ideje felnőttek számára is ír figyelemre méltó műveket. A Stephanie Moles ma reggel megölte a férjét, aztán lefűrészelte a jobb kezét15 című abszurd monodráma egy családi történetet dolgoz fel: címszereplője egy hűtőben kotorászó átlagos háziasszony, akiről már a darab elején kiderül, hogy nem a szokásos élelmiszereket pakolja a frizsiderbe, hanem a múltjára emlékeztető, teljes eddigi életét szimbolizáló holmikat, többek között… a férje testrészeit.

Stephanie Moles: Ania Smołowik/OPMW Kortárs lengyel drámák fesztiválja (Fotó: Kasia Chmura-Cegiełkowska)

Stephanie monológja egy a férjével évekkel korábban megkezdett párbeszéd folytatása, amit a főhősnő magányosan, magára hagyva sző tovább, amióta a házastársak között ellehetetlenült a kommunikáció. Lépéseit egy láthatatlan megfigyelő kommentálja, saját narrációját az asszony monológjába keverve, amelyhez lassanként egy harmadik hang is csatlakozik – Stephanie-ék lányáé, Matyldáé. A lány lassan átveszi a történet fonalát és elénk tárul egy újabb családi infernó… Betekintést nyerünk a családi kötelékek széthullásának folyamatába, a lelki és testi erőszak, manipuláció és molesztálás iszonyába, amit Prześluga időről időre a legváratlanabb pillanatokban bohózatra emlékeztető, groteszk fekete humorral tör meg, s bravúros dramaturgiának köszönhetően a pszichodráma végéig bizonytalanságban tartja az olvasót, hogy mi is történt valójában.

Antonina Grzegorzewska skandináv lélektani drámákat idéző alkotása, a Migrén16 szintén az anyaság és nőiség lehető legfájdalmasabb vonatkozásait állítja előtérbe két nő gyermekért folytatott küzdelmének tükrében. Helena családi meghittségre és gyermekre vágyik, de stigmaként viseli a környezetét uraló sztereotípiák terhét, amelyeket ő maga is erősít komplexusaival, lévén hogy terméketlensége miatt értéktelennek és haszontalannak érzi magát. Ellentéte az élettől duzzadó, dekoratív és kacér ámde felelőtlen Fanny, aki világra hozza ugyan kisfiát, a gyerek azonban számára csupán női kiteljesedésének státusszimbóluma. A két nő között „ingázó” férj, valamint a Migrén másik férfi szerepét alakító mészáros asszonyaikban csupán kényelmük és vágyaik kielégítésének eszközeit látják. Grzegorzewska drámái a patriarchális világ iránt érzett dühből táplálkoznak, ezt a tehetetlen gyűlöletet és aljasságot testesíti meg a Migrén mészárszéke, amely a leállatiasított, tárgyiasított, tisztelettől megfosztott nőiség biológiai aspektusainak szimbóluma. A szerzőnőnek mindemellett sikerült szerencsésen elkerülnie a feminista hagyományból eredő kockázatos leegyszerűsítéseket – az átlátható cselekményvezetés, a kiválóan felépített dialógusok, az egyes jelenetek eltérő dinamikáját erősítő verses forma valamint a következetesen kidolgozott, hitelesen megformált karakterek segítségével. Fanny története a női identitás és anyaság egzisztenciális mélységű, nyomasztó tabuit feszegeti és nyugtalanító érzést hagy maga után –akár egy makacs fejfájás.

Danuta W.: Krystyna Janda (Fotó: Karolina Wolf)

Egy újabb tabudöntögető – ám ezúttal autentikus eseményeken alapuló – családtörténet bontakozik ki a Szolidaritás vezetője, majd lengyel államfő, Lech Wałęsa feleségének önéletrajzi írásából. Danuta Wałęsa Vágyak és titkok17 című autobiográfiája 2011-ben jelent meg Piotr Adamowicz szerkesztésében, és 2012-ben Krystyna Janda18 adaptációjában került bemutatásra a varsói Polonia Színházban Danuta W. címmel, ahol máig is repertoáron van, eddig 158 alkalommal játszották. A színpadi változat – ahogy a könyv is – egy egyszerű asszonyból first ladyvé váló nő és családja viharos, és olykor illúzióromboló történetét meséli el az elmúlt ötven év lengyelországi eseményeinek tükrében. A csendes erőt sugárzó asszony kendőzetlenül és szerény természetességgel vall a Lech Wałęsával való megismerkedésről, nyolc gyermekük és a Szolidaritás mozgalmának születéséről, az első sztrájkokról, a Nobel-díj átvételéről, férje ignoráló viselkedéséről és az életét kísérő állandó magányról. Wałęsáné önéletrajza azonnal óriási médiasikert váltott ki, a könyvből már az első hónapokban több mint 300.000 példányt adtak el. A média figyelmén kívül a naplót hatalmas társadalmi érdeklődés is övezte, Danuta asszony ugyanis a saját történetén kívül az összes, férje hátterében szerényen szorgoskodó lengyel asszonynak is emléket állít; a rendszerváltozást érett fejjel megélt olvasók saját sorsukat vélik felfedezni a sorok között. A színpadi változatban címszerepet játszó Krystyna Jandát idézve: Danuta Wałęsa nyílt vallomása arra késztet, hogy Lengyelország egész történelmét igyekezzünk női szemszögből újrafogalmazni és elmesélni.

A női sorsokat fókuszba állító kamaradarabok sorát folytatva Anna Wakulik Aratás19 című drámájában egy apa, a fia és egy nő szerelmi háromszögébe csöppenünk. Marysia egy ismerős orvosnál végzett abortusza után a doktor asszisztensévé, később pedig szeretőjévé válik. Hamarosan beleszeret a férfi fiába is, s a mohó, addiktív szerelmi viszony mindhármuk életét gyökerestül felforgatja. Antológiánk többi szerzőjéhez hasonlóan Wakulik számára is az érzelmek (szavak) kimondhatatlansága, az emócióknak (férfiaknak) való kiszolgáltatottsága jelenti az egyik legfőbb inspirációt. Az írónőt mindenekelőtt az emberi relációk mikrokozmosza, a kapcsolatok széthullása, az egyéni felelősségvállalás, a beteljesületlen szeretetvágy, és magány drámája foglalkoztatja, ám az Aratás több olyan égető társadalmi kérdést is érint, mint az abortusz, az egyház, és politika egyénre vetülő erkölcsi felelőssége. A darab címében a halál, le/kimetszés, a „ki mint vet, úgy arat” frázisa is visszacseng, utalva a tettek visszavonhatatlanságára és a tragikus következmények végérvényességére.

Önéletrajzi elemeket sem nélkülöző, torokszorongató családtörténet bontakozik ki Elżbieta Chowaniec Picsolina20 című drámájából, amelynek középpontjában az édesanya betegsége áll. A szerzőnőt már megismerhette a magyar közönség a női és anyai sorsokat kíméletlen őszinteséggel bemutató, kiváló Gardénia című darabja kapcsán. A szembenézés bátorsága és őszintesége ebben a művében is tetten érhető, ám a női élettörténetek ezúttal nem a zivataros lengyel történelem árnyékában, hanem a halál tükrében rajzolódnak ki. A finom humorral átszőtt, komikus elemeket sem nélkülöző megindító családi történet egy anya elvesztésének folyamatát tárja elénk a lánya szemszögéből megélve, a közelség, intimitás, kötődés, törődés, a ki nem mondott és kimondhatatlan érzelmek teljes emocionális skáláját felvonultatva. Míg a Gardénia a családon belüli női alkoholizmus tabutémájával szembesített, a Picsolina a haldoklás zavarba ejtő, mondhatni érinthetetlen, legalábbis színpadilag kétségkívül népszerűtlen problémakörét hozza emberközelbe, a Chowaniecre jellemző finom eszközökkel, igen érzékeny és empatikus írói vonalvezetéssel. A szerzőnő keze alatt megszelídülnek az emberi egzisztencia legnehezebb kérdései – a közösen végigélt traumatikus folyamat végén az az érzés marad az emberben, hogy fájdalmassága ellenére egy szép, őszinte és hiteles történet részese lehetett.

Maradjunk a családnál. Az imént egy felnőtt lány, most egy kisfiú szemszögéből kapunk betekintést egy lengyel család zűrös hétköznapjaiba. Maria Wojtyszko Sam, azaz felkészülés a családi életre21 című darabjának címszereplője tizenhárom éves kamasz, szülei éppen válnak, a krízishelyzet adott. A mű eredetileg ifjúsági darabnak íródott, ám színpadi megvalósítása során a bábjáték, musical és komédia adta lehetőségeket is sikeresen kiaknázták a frappáns dialógusokat kiegészítendő. A Sam egy család széthullásáról, a kamaszember személyiségi átalakulásának belső gyötrelmeiről, ám mindenekelőtt a magányról szól – amint arra maga a darab címe is utal a lengyel nyelvben22. Malina Prześluga mellett Maria Wojtyszko a másik kiemelkedő lengyel gyerekdarab-szerző, aki a lehető legnagyobb írói komolysággal és magas művészi színvonalon közelít a gyermek-lét égető problémáihoz s teszi ezt közérthető formában fogyaszthatóvá nem csupán a fiatal, ám felnőtt befogadók számára is23.

Ha lehet kakukktojásról beszélni antológiánk kapcsán – Danuta Wałęsa életrajzát leszámítva –, mindenképpen Anna Karasińska személyét kell megemlítenünk, akinek különlegessége, hogy szövegei kifejezetten a színpadra írás módszerével készülnek. A szerzőnő megkért néhány önkéntest, hogy jellemezzenek írásban egy pár általuk ismert színészt úgy, ahogyan elképzelik őket. Az olykor „logikátlan nonszensz”-nek tűnő szövegeket összeszerkesztve Karasińska professzionális színészeket kért fel azok eljátszására. A színészek így önmagukat formálják meg aszerint, ahogyan mások (az idegenek, kívülállók) őket elképzelik. A végeredmény fájón szembesíti a nézőt a fantázia és valóság közti ellentmondással, másfelől igen humoros szituációkat szül. Az Ewelina sír24 szövege alapján létrehozott, a színészeket statikus pozícióban elhelyező, jelmezt és díszletet nélkülöző előadás mindenkori főszereplője a színházi forma és képzelet: a performance-ok laboratóriumi minimalizmusa keveredik benne a stand-upok kirobbanó humorával.

Karasińska: Ewelina sír

A komikus elemekben tobzódó szöveg másik értelmezési síkja azonban – Bogusław Schaeffer dramaturgiájához hasonlatosan – sokkal mélyebb egzisztenciális kérdéseket vet fel: milyen vonatkozásokból, létsíkokból áll össze a személyiség, létezik-e valójában „én”, illetve lehet-e az ember önmaga egy olyan világban, amelyben identitását sokszor egymással ellentétes állítások, narrációk határozzák meg, és ami ebből következik: léteznek-e, lehetségesek-e az igazi emberi kapcsolatok.

Úgy tűnik tehát, hogy hasonló kérdések fogalmazódnak meg a különböző korú, világnézetű és művészi attitűdöt képviselő szerzőnők munkáiban, és az individuális megközelítések ellenére a nők szemével látott világ egyfajta koherens képet alkot a legújabb lengyel drámairodalom alkotásaiban. E kép pedig azt mutatja, hogy a nőket egyfelől az emberi és asszonyi egzisztencia, a „ki vagyok” egyéni, nemi, nemzeti és történelmi aspektusból megfogalmazott dilemmája, másfelől a családi történetek érintik és érdeklik legmélyebben. Talán, mert a nők továbbra is legtöbbször férfiakhoz (férjükhöz, apjukhoz, fiaikhoz, szerelmeikhez) viszonyítva határozzák meg önmagukat, és identitásuk bonyolult érzelmi kapcsolatrendszerek – elsősorban a mindig mély hegeket maga után hagyó anyasághoz fűződő összetett viszony – függvénye. A nőiség számukra egy közös identitás, az önmagukkal, korunkkal és történelemmel folytatott dialógus meghatározó formája, s mint minden dialógus, ez is közös nyelvet feltételez. S habár – amint az a kezünkben tartott drámákból is kiviláglik – a nyelv korlátainak és a kifejezhetetlen kifejezhetőségének kérdése folyamatos elgondolkodásra készteti az alkotókat, a művészet a legtöbb filozófiai problémát képes áthidalni, így a „beszélek, tehát vagyok” gadameri parafrázissal élve bizton elmondhatjuk, hogy a kötetben megjelenő lengyel szerzőnők komoly tanúbizonyságot tettek létezésükről.

A Polkák című drámakötet utószavának némileg rövidített változata.

Pászt Patrícia

Pászt Patrícia (szerk.): Polkák – Új lengyel drámák
Kalligram Kiadó, Dunaszerdahely–Pozsony, 2017
392 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár 2392 Ft
ISBN 978 808 101 9654

– – – – – –

1 E sorok írója magyar–lengyel vegyes házasság szülötte, több mint 15 évet élt és dolgozott Lengyelországban. Műfordító, polonista, a Jagelló Egyetem tanára, kutatási területe a legújabb kori lengyel drámairodalom.
2 A Grant Thornton Women in Business 2017 kimutatásai valamint Nagy Beáta Nők a vállalati vezető testületekben és irányításban Magyarországon című tanulmánya alapján.
3 Lásd pl. Barbara Szydło, Ewa Kopacz, Hanna Gronkiewicz-Waltz, Maria Skłodowska-Curie és lánya, Iréne, Magdalena Abakanowicz, Agnieszka Holland, Helena Rubinstein, stb, a lista pusztán töredéke a felsorolhatónak.
4 Wanda Rutkiewicz, Krystyna Chojnowska-Liskiewicz.
5 Az elmúlt ötven évben a lengyel nők átlagosan több gyermeket hoztak a világra, mint a közéletben kevésé aktív magyarok. E statisztika 2012 óta megfordult Magyarország javára.
6 Ilja próféta. Új lengyel drámák, Európa, 2003., Fiatal lengyel dráma, Kalligram 2010, A mi osztályunk. Hat színpadi mű, Kalligram 2011.
7 Paweł Demirski Wałęsa, Danuta Wałęsa–Piotr Adamowicz–Krystyna Janda Danuta W., Jolanta Janiczak Őrült Johanna, Małgorzata Sikorska-Miszczuk Popiełuszko, Julia Holewińska Magas fenséged (Wanda Rutkiewicz világhírű hegymászóról), Jolanta Janiczak Sylvia Plath, Paweł Demirski-Monika Strzępka Jakub S. nevében (Jakub Szela, a lengyel parasztfelkelés vezetőjéről) Jolanta Janiczak Államasszonyok, a forradalom ringyói, avagy a művelt fehérnép (a francia forradalom nevezetes alakjairól).
8 Magda Fertacz, Malina Prześluga, Anna Wakulik, Elżbieta Chowaniec és Maria Wojtyszko is Tadeusz Słobodzianek dramaturgiai stúdiumainak hallgatója volt.
9 Lidia Amejkóról bővebben: Pászt Patrícia Mai lengyel drámairodalom, Kalligram 2010.
10 Kinga Dunin, Amejko w krainie słów. Dialog, 1997/9, 157.
11 Lidia Amejko, Nondum. Dialog, 2001/12.
12 Jacek Kopciński, Szalona „jazda” argumentów, Teatr, 2002/7–8, 15.
13 Magda Fertacz, Absynt In: Made in Poland, Korporacja Ha!art, Krakkó, 2006.
14 Małgorzata Sikorska-Miszczuk, Walizka, Dialog 2008/9.
15 Malina Prześluga Stephanie Moles dziś rano zabiła swojego męża, a potem odpiłowała mu prawą dłoń, 2010. [A lengyel plakátokon és a wikipédián Stephanie, a kötetben: StephenieA szerk.]
16 Antonina Grzegorzewska Migrena, in: Dramatopisarki dekady, Dialog, 2012
17 Danuta Wałęsa Marzenia i tajemnice, szerk. Piotr Adamowicz, Wyd. Literackie, Kraków 2011.
18 Lengyel színházi és filmszínésznő, a magyar közönség többek között Andrzej Wajda Márványember, Szabó István Mephisto és Krzysztof Kieślowski Rövidfilm a gyilkolásról című filmjeiből ismerheti. A varsói Polonia Színház alapítója és vezetője.
19 Anna Wakulik, Zażynki, 2012
20 Elżbieta Chowaniec, Cipelajda, 2014
21 Maria Wojtyszko, Sam, czyli przygotowanie do życia wrodzinie, 2014
22 A „sam” szó jelentése lengyelül: egyedül.
23 Az ifjú nézőket megcélzó színház reneszánszát éli Lengyelországban, így a magas minőséget képviselő gyermek- és ifjúsági darabok is hangsúlyosan jelennek meg a színpadokon.
24 Anna Karasińska, Ewelina płacze, 2015