Tóth Kinga: Holdvilágképűek (részlet)

Posted on 2017. november 15. szerda Szerző:

0


Néni I.

Piros köpenyes, a linóleum is, nem, az a kollégiumé. Ezé a linóleumé zöld, barnászöld, és egy-egy részen feljött. Nem, az a másik épület. Itt döngölt. Nincs lealapozva a fürdőben, és mindenhol ez a fehér Palmolive-szag, ezt használom itt. Világoskék a kupakja, tejes, de nem mandulás, ez az érzékeny bőrre való. A hátamon piros foltok és dudorok a Medroltól, napfényallergiám van.
Fényérzékeny vagyok, nem mehetek napra. A fekete ruháimban és a kibontott hajammal én vagyok a vámpír. Olvasok a strandon a fa alatt, levegőn kell lennem, az jót tesz.
A néni úszást kap és vízinyújtást, súlyokkal húzatják a végtagjait, hogy tovább tudja használni. Rövid időkre leáll a keze vagy a lába. Gyorsan falhoz vágja magát, hogy ne essen el. Nemrég mondták meg neki, ő már tudja. Nekem most vonták kétségbe, nem egyértelmű, az is tünet, ha negatív a Becset*. A Becset a kedvenc, de később is negatív vagyok rá. Új gyógyszert kapok, rákos lehetek tőle. Itt még nem olvasom el részletesen a használati útmutatót és a mellékhatásokról szóló részeket, fekvőbeteg vagyok most, beveszek mindent, hogy hazamehessek. Ez csinálja a fényallergiát/fényérzékenységet, a Medrol a piros púpokat. Láttál-e már pöttyös vámpírt vaslánccal és bakancsban a Balatonon a fa alatt? ’98– ’99, nesze neked, Twilight.

[*Behcet-szindróma, multiszisztémás autoimmun betegség]

Parfüm

Kell hogy valami elnyomja ezt a szagot. Az egyik megkérdezi, elkapja-e, mondom, nem, én különleges vagyok, ez csak befelé árt, nem fertőző. Acetonos a leheleted, igyál vizet, fémszagú vagy, pszichés zavarokat okoz, nem vezethet a szer kiürüléséig, az még öt év. Utána elkezdem a KRESZ-t, de gerincsérvem lesz, három hónapig feküdnöm kell, hogy elkerüljük a műtétet, közben helyre rakja a gerincemet egy csontkovács, de feküdni kell és néha tornázni, 2009, nem mozog a bal kezem, a szerek nem csillapítják a fájdalmat, elkezdek rajzolni. Két év múlva ezekből nyílik kiállításom Fehérváron, azután visznek vesemedence-gyulladással a megyeibe.A parfümöm viszem, krémet is. Mikor először vagyok bent, egy nénitől kapok egy pici üvegcsét, van sajátom, de nagyon jólesik, hogy nekem adja. Nem pumpás, hanem dugója van, ami egyúttal nagyon érdekes, rózsaszín, de átlátszó és gumiszerű műanyag cseppentő. Mégsem lehet vele felszívni, viszont a végén mindig van egy csepp, ezt kell a nyakra kenni. Mint a Nasivin, de az szívós, de a vége pont olyan finom tapintású és gömbölyű, érzékeny a nyak, jó a parfümöt gurigázni. Mindig most van, ott ülünk abban az ablakos szobában.

Altatás

Altatnak, törölnek egy fejezetet a fejemből.
A fertőtlenítőszagra látok majd időnként villanásokat, először elájulok, aztán megszokom, és megyek látogatóba a barátokhoz. Hozzám nem ér senki. Akkor meglátnák a szindrómát, megéreznék a szagomon a vegyszert, az üres foltokat a fejemen. Pont, mint belül, egy pöttyös térkép, sűrű szigetek és vakfoltok, nem találom köztük az átjárót.

Most

Mindig most van, ott ülök abban az ablakos szobában. Két fajtánk van, az egyikünknél tudják, hogyan lesz, de nem mondják meg, a másikunknál titkos, ott majd kiderül. (Ketyeg a pulzusom, itt vagyok, itt vagyunk. A holdvilág nem látszik már az arcomon, de ne közelebb.)
Számos diagnózis van, a hangulathoz lehet őket rendelni, olyanok, mint a lakhelyek, két- vagy több című kártyák, lehet ott is lenni (otthon), vagy közöttük (amit a hivatalok nem tudnak). Azt képzeljük, urai vagyunk a helyzetnek. Csak ritkán csúsznak ki a dolgok a kezünkből, megtanulunkellenőrizni és felmérni. Figyelni a gyógyszerekre, vannak papírok, ha elhisszük őket, betegek vagyunk, ha fáradtak vagyunk és nincs kedvünk dolgozni, betegek vagyunk, ha haragszunk, betegek vagyunk.

Egyes

Egyesem van, mondja a telekocsiban, gyerekkoromban jött ki, meg a nővéremnek is, nekem már tizenkét éve. Van egy pumpa, a tizennyolc alattiaknak 500. Adnak rá támogatást, de csak a szülinapom után mondták meg, pedig tudták, apámat akkor láttam sírni, meg amikor a nővéremnek is kiderült. Neki később jött ki, mint nekem, van még két testvérünk, nekik nincs, reméljük, nem jön, a pumpa 168 ezer két évre. Azért jöttem ki,a barátnőm kint van, nála laktam, két hétig kerestem munkát, csak kidobott, jövök haza. Itthon nem vesznek fel, mert kiderül az orvosi vizsgálaton, pedig nyolc órában tudok, csak feketén megy. De ott tizenhat, ha sokáig csinálom, kimerülök és be kell feküdnöm. Az orvos azt mondta, nem csinálhatom tizenhat órában, mert kimerül a szervezetem, de akkor nem tudok félretenni a pumpára. A nővéremnek is későn szóltak, ő két éve megvette, de most már nem veszi meg, mert drága. Most a hasába szúr, csak mindig keresni kell új helyet. Merre vagyunk? Nem látom a táblákat rendesen, tudod, ez a szemre megy, meg a fogakra, most sok volt a stressz, nem tudtam figyelni. Utánam száll ki, jönnek érte, nem mondom el neki, hogy tudom a listát, sokan ülnek a kocsiban. Eltörik a telefonkijelzője, nem tudja hívni a szüleit, felajánlom neki a telefonomat, de nem fogadja el.

Tóth Kinga (Fotó: Dirk Skiba)

Szoknya

Mariann-nak muszáj, megszólják, ráhúzza a pizsamára, megkérdi a büfében, kilóg-e, mert akkor nem jó asszony. Hordd, amíg tudod, amíg jó lábad van, oda még nem szúrnak semmit. Veszek egy bársony gombolós minit, az nyáron, amikor jól vagyok, meg magas sarkú szandált, nem is vagyok beteg. Harisnya viszont kell, ha nincs, rögtön felfázom, bármire ráülök, és akkor kész. Veszek papír vécéülőkét is, 10-es csomag van a retikülömben, és fertőtlenítő folyadék, papírzsebkendő, így már minden biztonságos, a jó asszonyok felkészülnek, eltervezik a jó részeket is, nehogy jöjjön a baj.

Tóth Kinga: Holdvilágképűek
Magvető Kiadó, Budapest, 2017