Pécs visszakapta a fesztivál hangulatát | Mozaikok a POSzT 2017-ről

Posted on 2017. június 21. szerda Szerző:

0


Jeges-Varga Ferenc |

Immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg 2017. június 8. és 17. között a Pécsi Országos Színházi Találkozót, amely a 2016-ban megújult programstruktúrát követve próbált egyensúlyt találni a szakma igényei és a nézői várakozások között.

Áldatlan helyzetet teremtett, hogy sokan lemaradtak a korlátozott befogadóképességű versenyelőadásokról, amelyekre a jegyek egy részét mindenképpen a szakma viszi el. A színház nem létezhet nézők nélkül, de a fesztivál egyben a szakma ünnepe is. Ezért már az elmúlt évben érezhető volt, hogy a POSZT bemutatja és a POSZT Fesztivál kiemelt eseményeivel a szervezők leginkább ellensúlyozni kívánják a fesztivál gerincét alkotó versenyprogramot.

Kétségkívül a változásoknak köszönhető, hogy idén már az sem maradhatott különleges színházi élmény nélkül, akinek nem sikerült jegyet váltania az Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus által válogatott előadások valamelyikére. Idén azonban minden eddiginél nehezebbé tette a bejutást a közönséget leginkább vonzó versenyprogramra, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérve minden előadást kizárólag egyszer tűztek műsorra.

Az online értékesítés megindulását követően alig pár perccel nem lehetett jegyet kapni például a budapesti Radnóti Miklós Színház Futótűz című előadására (nekem is csak az utolsó pillanatban sikerült egyet elcsípnem). Az előadás alapjául szolgáló kortárs dráma a líbiai születésű Wajdi Mouawad tollából származik, aki gyermekkorában a családjával együtt a hazájában dúló polgárháború elől menekült Kanadába.

Főhőse, Nawal Marwan (Kováts Adél) olyan férfit szeret, akit a közösségének ősi gyökerű szokásai szerint nem szerethetne. Olyan gyereket hord a szíve alatt, akit nem szülhetne meg. Megpróbál szakítani a gyűlöletteli hagyományokkal, de kitörési kísérletei durva próbatételek elé állítják. Tragikus élettörténetét eltitkolja a sokkal toleránsabb kultúrában felnőtt ikergyermekei elől, de végrendeletében leveleket hagy örökül, amelyet egy halottnak vélt apa és egy sosem létezett fivér részére kell kézbesíteniük.

Futótűz: Nawal Marwan – Kováts Adél (balra) (DD)

A rafinált szerkezetű színdarab múltban és jelenben egyszerre zajló nyomozást bont ki, melynek során szülők és gyermekek tesznek kísérletet a mélyben őrzött traumatikus titkok feloldására. Olyan világba lépünk, ahol embernek lenni csak egyféleképpen lehet: ha megtanuljuk bátran kimondani az igazságot. Még ha fájdalmas is.

Bár Mouawad drámáját nem volt alkalmam olvasni, évekkel ezelőtt véletlenül rábukkantam a történetet mozivászonra adaptáló Felperzselt földre – az akkor még kevéssé ismert kanadai filmrendező, Denis Villeneuve (Fogságban, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2.) munkájára. Alföldi Róbert rendezése, akárcsak Villeneuve mozija, nem foglalkozik különösebben a történelmi háttérként megjelenő háború mélyebb politikai és társadalmi összefüggéseivel. A filmhez képest a színpadi mű térben és időben még kevésbé behatárolható, ezért értelmezési tartományai szélesebbre kiterjeszthetők. Az egyéni sorsokat, a közösség történelmét hangsúlyozottan a humánum oldaláról közelíti meg. A terror, a testvérgyűlölet, a globális szeretethiány kérdéseivel foglalkozik, és áttételesen felmerül még az menekültek ambivalens helyzete is.

Míg Villeneuve közvetlenül volt képes láttatni a borzalmakat, Alföldi stilizált valósága elsősorban racionálisan világít rá a nemzedékről nemzedékre szálló esztelen gyűlölet természetére. Hiába ismertem a mű végkimenetelét, a Radnóti Színház alaposan átgondolt dramaturgiájú előadása rétegenként tárta fel a múlt sebeit. A remek színészgárda összjátékának köszönhetően pedig a katartikus befejezés legalább olyan erővel taglózza le a nézőt, mint Villeneuve filmje. Különösen Kováts Adél hidegen szenvedélyes játéka érdemel kiemelést – sokáig magunkkal visszük, ahogyan minden megalázás ellenére erőt vesz magán, hogy eleget tegyen egykor tett ígéretének.

Versenyen kívül hozta el Pécsre Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című szobaszínházi produkcióját, amelyet eredetileg a Maladype Színházban mutattak be. A párkapcsolatban, családban élő, mai harmincasok-negyvenesek hétköznapjait tablószerűen ábrázoló darab a közönségsikerét elsősorban az előadás alapján készült filmnek köszönheti (amely 2016-ban a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmnek járó Kristály Glóbuszt).

Ernelláék Farkaséknál (Hajdu Szabolcs filmes változata)

Az előadást követő közönségtalálkozón érdekes volt hallani, hogy az alapvetően filmes Hajdu e darab kapcsán sokkal jobban kedveli a színházi formát, mint magát a filmet, amely a végessége miatt többé már nem formálható. A jelenidejű színház ellenben lehetőséget ad arra, hogy az amúgy kötött szövegű előadás ritmikáját az aktuális nézőtéri reakciókhoz igazítsák. Hajduék történetüket saját tapasztalatokból, ismerős szituációkból építik fel a közönséggel közvetlen érintkezés lehetőségét kínáló térben. Nincs befejezése vagy megoldása a szereplők közötti interakcióknak. Jellemző problémákat, sémákat dobnak fel, majd hosszú csöndekkel ejtik gondolkodóba a nézőket, akik a látottakat rávetít(het)ik saját életükre.

A szereplők olykor tenyérbemászóan hisztérikus, máskor szerethetően kedves reakciói folyamatosan szembesítenek a saját kisszerűségünkkel, az ostoba szituációkat nehéz megállni nevetés nélkül. Hajduék elmondása szerint az előadássorozatuk alkalmával sokféle nézőtéri reakcióval találkoztak. A pécsi közönséget nagyon nevetősnek tartják, habár én jobban szerettem a film humorát. Ez talán visszavezethető arra is, hogy a Pécsi Művészetek Házában bemutatott előadás sokkal lassabban bontja ki a cselekményt, mint a film, ahol a kamera sosem engedi elkalandozni a néző figyelmét. Ez természetesen adódhat az eltérő műfaji eszközök használatából, de a nézők reakcióit óhatatlanul befolyásolta a kora nyári hőség, amely próbára tette mindenki tűrőképességét.

Kovács Dezső válogató egy interjúban nagyon sajnálta, hogy nem tudták beválogatni a versenyprogramba Keresztes Tamás monodrámáját, Gogol Egy őrült naplóját. A Katona József Színház, a FÜGE, a MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében létrejött előadás azonban a POSzT Fesztivál keretében mégis vendégszerepelt Pécsett.

Egy őrült naplója (Keresztes Tamás) (TA)

Bodó Viktor rendezése nem csupán egyszemélyes előadás, hanem a hang, a kép, a mozgás és a beszéd együtthatásából megszülető barokk képzőművészeti alkotás. Már az előadás dobozszerű, elsősorban Edvard Munch festményeit vagy Tim Burton filmes világát idéző színtere is figyelemre méltó. Külön kiemelendő, hogy a díszletet maga Keresztes tervezte.

Keresztes nem csak gesztusaival, beszédével játssza el bravúros módon a pétervári hivatalnok, Popriscsin írnok szétesésének történetét. Dudorászásával és a sötét szobaszerűségébe épített hangminta-szintetizátor (looper) segítségével az előadás kísérőzajait is maga hozza létre. A saját léte által gúzsba kötött kisember hisztériája, dühe, haragja, reményvesztettsége, elveszettsége, esendősége így megsokszorozott dimenzióban tárul fel.

A kishitű senki-hivatalnok szégyenérzete hullámokban hozza a felszínre a kisebbségrendűséget, az irigységet, az irreális vágyálmokat, az én teljes megkérdőjelezését, majd széthullását. Az előadás harsány fényei és mély sötétjei kiemelik a lélek rezdüléseit, az agy csapongó képzelgéseit. Végül egy zseniális megoldással Keresztes addig-addig feszül neki a pinceodúnak, míg az egész teret (a világot) kiforgatja helyzetéből.

Rengeteg varázslat és szenvedély, fantázia és valóság, irónia és józan részegség van ebben az előadásban. Bodó és Keresztes kezében Gogol már-már kafkaivá válik. De egy kicsit David Lynch filmjeinek túlvilágából is kapunk. Keresztes Popriscsinje az előadás vége felé nagy fényáradatban világosodik meg, hogy tényleg ő a spanyol király. Utána már csak a nyugtalanító sötétség marad.

Talán nem túlzás néhány látott előadás alapján azt állítanom, hogy ez a lényegesen erősebb POSzT remek színházi élményekkel gazdagította az ide látogatót. A színházi szakmán belüli hatalmi vitáktól idén mentes volt a fesztivál, sok jó (és jó hírű) előadás volt a fókuszban. Nagyon remélem (sokakkal együtt), hogy a markáns összecsapások és sértődések helyett a további POSzT-ok alkalmával ismét valódi fesztiválhangulat uralja Pécs utcáit.

Fotó: Dömölky Dániel (DD), Takács Attila (TA)

A szerkesztő megjegyzése:

Kevéssel e kézirat megérkezése után vált nyilvánossá, ahogy az előre meghirdetett díjakon felül a Magyar Művészeti Akadémia pénzjutalmat is ad  legjobb rendezést nyújtó Örkény színházi produkciónak. Bagossy László rendező úgy érzi, ezt nem fogadhatják el. Részletek itt.

Bagossy László a HírTv stúdiójában (Kálmán Olga: Egyenesen c. műsorában)

Posted in: NÉZŐ, Színház