Időtlen klasszikusok | A Honvéd Férfikar bérleti hangversenyei

Posted on 2016. október 16. vasárnap Szerző:

0


BJI |

A Honvéd FérfikarIdőtlen klasszikus” című hangverseny-bérletsorozata a 2016/17-es évadban is folytatódik. Ahogy évek óta, a koncerteket a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében rendezik meg.

Pesti srácok

A Pesti srácok című koncert október 17-én a hatvan éve kitört forradalomnak állít zenés emléket. A műsorban olyan kompozíciók szólalnak meg, amelyek a forradalomra és a szabadságharcban résztvevőkre emlékeztetnek.

tor56forradalomRészletek hangzanak majd el Tolcsvay Lászlónak a Bella István verseire komponált Testamentom című művéből, és a szintén kortárs Gyöngyösi Levente – aki már több művét is ajánlotta a Férfikarnak – Istenkép című kantátájából a Pesti srácok című tétel. Kodály férfikari kompozíciói közül több is: a Huszt, az Isten csodája, a Huszt, a Fölszállott a páva és az Esti dal, valamint vers- és naplórészletek. A hangverseny alatt korabeli filmhíradós felvételek idézik fel a közönségnek képet kap az utcai harcok napjait.

…ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; …
Faludy György: 1956, te csillag

15-01-bartok-bela-k1Bartók 2016

2016 – ez az év Bartók Béla születésének 135. évfordulója. A Honvéd Férfikar ez év szeptemberében lemezre rögzítette Bartók Béla férfikari műveit. A lemez anyagából áll össze a december 7-i koncert műsora, s benne az Elmúlt időkből, a Székely népdalok, a Négy régi magyar népdal és a Tót népdalok című kompozíciókat. A koncert helyszínén veheti kézbe először a közönség az évforduló alkalmából készült Bartók lemezt.

Karácsonyi koncert

karacsnyA Honvéd Férfikar évek óta járja az országot az adventi időszakban, és karácsonyi hangversennyel örvendezteti meg vidéki közönségét. Idén december 19-én – egy csaknem húsz éves hiányt pótolandó – a budapesti néző-hallgatóknak kínálják karácsonyi ajándékként a hangversenyt. A műsoron ismert és kevésbé ismert karácsonyi művek csendülnek fel, méltó alapot teremtve a karácsonyi hangulathoz.

Gregoriántól a spirituáléig

A férfikar repertoárján – 67 évvel ezelőtti – megalakulása óta számos vallásos témájú mű szerepelt, a korai gregorián énekektől egészen a 19. századi spirituálékig. A 2017. március 31-i hangverseny műsorába különböző korok és vallások énekei kerültek: gregorián és pravoszláv egyházi muzsika, európai egyházzenei darabok, zsidó vallásos énekek, és más felekezetek templomi énekei. A koncert rendhagyónak mondható, mert hazánkban még sosem fordult elő, hogy egyetlen este során ennyiféle különböző egyház zenéjét hallhatta volna a közönség.

Duke Ellington: Sacred Concert

A Honvéd Férfikar úgynevezett crossover hangversenyt illesztett bele utóbbi két bérletsorozatának programjába. A közönségtől nagyon jó visszajelzéseket kaptak, ezért a program összeállítói ismét úgy döntöttek, hogy műsorunkra tűznek egy könnyedebb hangvételű darabot is. A magas művészi színvonalból nem engedve olyan könnyűzenei produkciót állítanak színpadra, amely becsábíthatja a fiatalabb közönséget is a hangversenyterembe.

FILE - This April 24, 1969 file photo shows musician Duke Ellington in New York. "After Midnight," a joyous musical revue celebrating Duke Ellington's years at the famous Cotton Club nightclub in Harlem in the late `20s and early `30s, will begin shows downtown _ at the Brooks Atkinson Theatre on Broadway.  Directed and choreographed by Warren Carlyle with musical direction by Wynton Marsalis, the show appeared off-Broadway last year at New York City Center under the name "Cotton Club Parade."  (AP Photo/John Duricka, file)

Duke Ellington

A 2017. április 28-i hangverseny zeneszerzője a 20. századi dzsessz klasszikusa, Duke Ellington. Másfél évtizeddel ezelőtt mutatta be először Budapesten a férfikar a Sacred concert című dzsessz miséjét. A tavaszköszöntő programján klasszikus big banddel és egy énekesnővel kiegészülve kalauzolja el közönségét a jazz világába.

A koncertek minden alkalommal 19 órakor kezdődnek.

Helyszín: a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

További részletek a Honvéd Férfikar honlapján és Facebook oldalán.