A legszórakoztatóbb magyar próza | Centauri: Jákob botja

Posted on 2016. június 3. péntek Szerző:

0


Centauri_Jákob botja-bor240Novics János |

Egy kissé lassan és körülményesen indul Centauri új regénye, a Jákob botja, de ami utána jön, nyugodtan mondhatom, kortárs regényirodalmunk egyik legizgalmasabb vállalkozása.

Az új regény főhőse egy klasszikus amerikai író, Jack London. Ő szólítja meg az olvasót és beszéli el történetét egyes szám első személyben. Hogy a tényleges Jack London életéről, illetve ifjúkoráról van-e szó – ez egyáltalán nem lényeges, még akkor sem, ha – mint kiderül – jó néhány mozzanat valóban megtörtént a valóságban, és felbukkannak Jack London-vendégszövegek, átiratok is a regényben.

Talán közelebb járok az igazsághoz, ha azt mondom, Jack inkább egy embertípus megtestesítője: megrögzött nonkonformista, csavargó, lázadó, öntörvényű művész és az élet sötét oldalát megjárt örök kívülálló egyszerre. Az ő hihetetlen ifjúkori kalandjaival, meghökkentő viszontagságaival, és néhol lírai hangú önvallomásaival ismerkedhetünk meg a könyvben.

A szabad szájú San Franciscó-i suhanc elbeszélése nemcsak izgalmas fejlődésregény, hanem a tizenkilencedik századvégi Amerika és a korabeli kikötői élet részletgazdag megidézése. De lélektani regény is, rettentően jól megírt karakterekkel. Valójában Jack London íróvá válásának lebilincselő története, amelyben a főhős súlyos döntés előtt áll: vagy elpusztítja magában régi énjét, a szennyben és bűnben dagonyázó, rossz arcokkal barátkozó, talajtalan fiatalembert, vagy az írást választja, és tehetsége eltékozlása helyett tanulni kezd. Nem egyszerű feladat annak, aki olyan mélyről érkezett, mint Jack.

Ha csak ennyi volna a Jákob botja, már boldog olvasónak vallhatnánk magunkat. De a történet motorja ezúttal is a kiválóan megmunkált nyelv. Már korábbi regényével, a Jégvágóval kapcsolatban is leírtam, hogy Centauri erőssége egyrészt a féktelen mesélőkedv, másrészt a félelmetesen természetes hangú, élőbeszédszerű nyelv. Nem ismerek kortárs szerzőt, aki mai beszédünket nála organikusabban ragadná meg. (Talán a Holtversenyt jegyző Totth Benedek kivételével).

Jack London (az eredeti)

Jack London (az eredeti)

A szöveg termékeny nyelvi feszültsége éppen abból ered, hogy míg egy több mint száz évvel ezelőtti történet elbeszélése pereg felszabadultan, közben Jack pontosan úgy beszél, mint egy mai, mocskos szájú magyar kamasz: végtelenül lazán és vulgárisan. Őszinte természetességgel árad az elbeszélőből a minden mesterkéltségtől mentes tiszta hang – amely valahol mélyen és távolról egyértelműen Salinger és Kerouac rokona. Ahogy a karakter és a történet is az amerikai beatirodalom határvidékéről fakad – amelynek, ha jól értesültem, épp Jack London volt az őse. Véletlenek nincsenek.

De a szerző még az elbeszélői hangra is rátesz egy lapáttal, hiszen a száz évvel ezelőtti amerikai történetben rendszeresen felbukkannak olyan kulturális utalások és kifejezések, amelyek abban a korban soha nem hangozhattak volna el. Így válik a regényből minden erőlködés nélkül trükkös posztmodern olvasmány, amely hiteles korfestő jellege ellenére olyan, mintha egy mai srác időgéppel visszautazott volna a múltba.

A könyvnek persze akadnak aprói hibái. Kissé megcsináltnak, mesterkéltnek éreztem a keretes szerkezetet, feleslegesnek tűnik a bevezetés. Sokkal nagyobbat ütne, ha rögtön a történet közepén találnánk magunkat, ahogy a végén Jack megküzd a démonaival. Jack nyers líraisága néhol dagályosságba fullad. Persze a dagály talán még el is fogadható egy – jórészt – tengeri regényben. Sőt akár még szándékos is lehet, hiszen a könyvben elhangzik a Moby Dickkel kapcsolatban a dagályosság vádja. Lehet, hogy Melville szelleme vagy maga Jack London munkálkodik a főhős helyenként patetikus és az érzelgősség határát súroló gondolataiban?

De mindezt leszámítva simán kijelenthető, hogy az utóbbi évek egyik legjobb regényét olvastam, amely minden erényén túl ráadásul nagyon vicces. A humora rendkívül jól működik: nem tanácsos villamoson olvasni, mert egy-egy jelenetnél meg lehet szakadni a röhögéstől.

Vagyis az a kivételes szerencse ért, hogy kaptam egy őrült igényesen megírt szépirodalmi szöveget meg egy könnyedén olvasható, szellemes kalandregényt. Lehet, hogy írtak az utóbbi években jobb magyar prózát a Jákob botjánál, de szórakoztatóbbat biztosan nem.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható Novics János oldalán.

Centauri (hivatalos nyári képe)

Centauri (hivatalos nyári képe)

Centauri: Jákob botja
Magvető Kiadó, Budapest, 2016
564 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft
ISBN 978 963 143 2442

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté.

Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek.

Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.