Küzdelmek 0–24-ben | Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej

Posted on 2016. május 22. vasárnap Szerző:

0


Kartali_Anyacsavar-bor240Bodó Viktória Booklány | 

A fiam autista, de nem zseni, szól az alcím, már az elején megadva az alaphangot. Kartali Zsuzsanna önéletleírással átitatott Zsombászati Kézikönyve egyszerre önreflexió, leszámolás a tévhitekkel – és egy anya aggódása a nem átlagos gyerekéért.

Mi történik akkor, ha egy családba megszületik a várva várt első utód, ám a dolgok korántsem úgy alakulnak, mint a tündérmesékben? Mi történik akkor, ha kiderül, hogy a kisfiú furcsa, más? Mit érez egy anya, ha kiderül a fiáról, hogy autista? Hogyan tovább? Hogyan vezeti be a hétköznapi életbe őt, és a hétköznapi életet a kisfiú fejébe, szokásai közé? Ezekre mind felelni próbál a szerző, aki csupán elmeséli küzdelmeit, az intézményrendszerrel vívott mindennapos harcokat, a hatalmas energiákat felemésztő taposómalmot, amivel csak egy célja van: megtanítani a gyerekét az önálló életre. Évekbe telt, amíg egyáltalán eljutott a diagnózisig, hogy egy nem túl toleráns országban, egy haldokló egészségügyi és oktatási rendszerben „fejleszteni” lehessen ezt a fiút – és a sorstársait.

A dolgot nehezíti, hogy a kisfiú nem zseni. Egy teljes átlagos, 100-as IQ-jú gyerek, akinek semmilyen szuperképessége nincs. Nem ad össze fejben sem gyufaszálakat, sem mákszemeket, a telefonkönyvet sem tudja kívülről. Ő „egyszerűen” Zsombor, akihez másképpen jutnak el a világ dolgai, amelyekre ő is másképp reagál. Van, amire az átlagnál élesebben, másokra meg sehogy. Akad, ami nagyon a terhére van, és van, ami el sem ér hozzá.

Miközben a gyerekéről mesél, a szerző szembenéz a saját döntéseivel, az életével is. Azzal, hogy hogyan kezelte az apja gyereket. Képes volt-e annyira szembenézni a helyzettel (vagy nem), hogy valódi támasza lehessen a feleségének a küzdelemben. Olyan országban élünk ugyanis, ahol az így-úgy másmilyen, esetleg sérült gyerekeket többnyire az anyjuk neveli fel, és igen gyakran bele is rokkan. Az apák eltűnnek a képből, ha nem az elképzelt utódot kapják. Nem azt, akire büszkék tudnak lenni, aki jutalomkönyvet kap matekból és tornából is az év végén az iskolában. Ők „nem bírják a terhet”, és kiszállnak. Lelkiismeretüket nyugtatandó a gyerektartást azért elutalják havonta (bár azt sem mindig). Az anyáknak ezzel szemben nincs választásuk, tőlük senki nem kérdezi meg, hogy mit bírnak és mit nem, elvégre valakinek gondoskodnia kell a gyerekről.

Kartali Zsuzsanna is egyedül maradt (egy sajnálatos tragédia folytán) a nehezített pályán, két gyerekkel. A mai napig arra irányul a napi küzdelme, hogy fia, Zsombor megtalálja, majd önállóan elfoglalhassa a helyét a világban – ahol „Elek Tomikával” fog foglalkozni –, és a kislánya is boldog legyen. Közre adta ezt a könyvet, küzdelme fontos állomásaként, mert ez az első olyan kötet, ami magyar autista gyerekről szól.

Nem tökéletes, de hasznos mű. Segít leszámolni tabukkal és tévhitekkel. Felhívja a figyelmet autista honfitársainkra, akik szintén helyet követelnek maguknak a világból, ami a jelenlegi viszonyaink között egyáltalán nem könnyű és főleg nem rövid küzdelmet jelent. (…)

Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Kartali Zsuzsanna

Kartali Zsuzsanna

Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2016
280 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
kedvezményes internetes ár 2392 Ft
ISBN 978 963 293 5270

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.

Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. „Autista? Na és mit tud?” hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért „más” gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig.

Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól, arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról és a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság.

Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a „normális” társadalom részévé válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban: a toleranciáról.