»A száműzetés nem egyéni elhatározás következménye« | Bari Károly múltról, cigány folklórról, mesékről

Posted on 2016. május 25. szerda Szerző:

0


Bari Károly (Fotó: Bánkuti András)

Bari Károly (Fotó: Bánkuti András)

Ayhan Gökhan |

Bari Károly az egyik legjelentősebb kortárs költő. Legendás verseskötetei – Holtak arca fölé, Elfelejtett tüzek, A némaság könyve – mellett életműve nagy részét folklórmunkái, mesegyűjteményei teszik ki. Legutóbbi, ide tartozó, háromkötetes műve 2013-ban jelent meg Régi cigány szótárak és folklór szövegek címmel.

„Első olvasmányaim mesék voltak, és úgy érzem, a hatásuktól máig nem tudtam szabadulni” – mondta több évtizeddel ezelőtt. Milyen meséken nevelkedett, hogyan emlékszik vissza a gyerekkorában hallott mesékre, használt-e valamilyen módon a mesék adta tapasztalat?
A betűket jóval az iskoláskor előtt ismertem, tudtam olvasni, megtanítottak a nővéreim, de rendszeresen a falusi könyvtárba való beiratkozásom után olvastam. Hogy konkrétan miket? Az összes könyvre emlékszem: A hollókirály és más mesék, Bechstein legszebb meséi, Bazsov: Nagy meséskönyv, Kriza: Az álomlátó fiú, A repülő hajó, Krilov: Mesék. Nem sorolom tovább.
Azt beszélték, Bükkaranyos régen igen nagy falunak számított a környéken, ám az emberek beköltöztek a megyeszékhely Miskolcra és peremkerületeibe, ahol dolgoztak, Diósgyőrbe, Hejőcsabára, Görömbölyre. Amikor én gyerekeskedtem, Bükkaranyos már egy kicsi hegyi falu volt.
A cigánysor, a Dankó utca, öt házból állt és a falu központjától úgy 2-2,5 kilométerre esett, közel a temetőhöz. Ottani viszonylatban nem messzire kezdődött az erdő, a szélén, a Varnyasalján néha elképesztően sok varjúval.
Erről a cigánysorról jártam be a könyvtárba minden kölcsönzési napon, sárban, hóban, vízben. Az effajta művelődést a mai fiatalok teljesen elképzelhetetlennek tartják, pedig akkoriban, az 1960-as években az olvasni vágyó falusi cigány gyermekek esetében ez általánosan így történt.
Apának az öccse, Kálmán bácsi, jól mesélt és rengeteg mesét ismert, de azok – a jelenlegi felkészültségemmel megítélve – a környezettől átvett, magyar népmese-változatok voltak. Bent a faluban lakott az öreg Lakatos Géza bácsi, ő autochton [őseredeti, autentikus – G. A.] cigány meséket is tudott, rövideket is, hosszúakat is. Egyébként, a mesék menetei és megoldásai a mindennapokba nem ültethetőek át, mert a szituációk és a konfliktusok eltérnek.

Az archívum mindenre emlékezik: Bari Károly mesét gyűjt a harsányi cigánysoron (1972)

Az archívum mindenre emlékezik: Bari Károly mesét gyűjt a harsányi cigánysoron (1972)

A cigány népmesékből kerültek-e át motívumok a magyar népmesékbe, esetleg fordítva? Van-e átfedés a magyar és a cigány népmesék között?
Ez oda-vissza igaz. A magyar népmesék is hatottak a cigány népmesékre és a cigány népmesék is hatottak a magyar népmesékre. Az utóbbi hatványozottnak mondható, mert konkrétan tudunk cigány mesemondókról, akiket kizárólag mesélni hívtak meg monoton munkaalkalmakra. A cigány mesemondók ilyenkor beleszőtték az elmondottba az otthon hallott autochton cigány motívumokat.
Bonyolítja a kérdést, illetve a válaszadást, hogy a folklórkutatók sokszor cigányoktól jegyeztek le, vettek magnetofonra meséket, ám ezeket a gyűjtési dokumentumokban igen ritkán jelezték.
Az autochton cigány hosszú mese fontos jellemzője a kalandosság. Ez néha különösnek, megmagyarázhatatlannak tűnő fordulatokat eredményez a mesemenetben. Persze, a fordulat akkor megmagyarázhatatlan, ha a „magyar” meselogika felől közelítünk hozzá, de amikor a „cigány” gondolkodást vesszük alapul, a helyzet azonnal világossá válik.

A cigány népmesék bevezető formulája nem egyszer nagyban különbözik a magyar népmesék nyitó mondataitól. Fellelhető-e máshol is?
Az említett kezdő formulák csak a cigány népmesékre jellemzőek. Persze, a záró formulák is; más népek mesefolklórjában nem találkozhatunk velük.
De nem csak a kezdő és záró formulái jellemzőek a cigány népmeséknek, hanem az egész szövegkorpusz, a fordulatok jelentős része. Az ún. autochton, rövid és hosszú cigány népmeséket eddig még nem elemezték, alig gyűjtötték őket, tudatosan kizárólag én gyűjtöttem. Eddig csak cigányul elmondott magyar népmesék, kétségtelenül érdekes, ám laza kapcsolódású vagy egyáltalán nem kapcsolódó elemekből álló változatait vették magnetofonra és azokból következtettek a cigányok népmese-hagyományaira, holott azokból nem lehet. Az autochton mesékből viszont lehet, azok éppen olyan sajátosak, mint az afrikai vagy az indián mesék és azok regisztrálhatóak Bulgáriától a Közel-Keletig, Magyarországtól a Fekete-tenger partvidékén élő sátoros cigányokig, mindenütt a cigány közösségekben. Tanulmányaimban megírtam már: egy-egy dialektust több cigány csoport beszél, csupán dialektális különbségek mutatkoznak, a tradícióik megegyeznek.

Régi cigány szótárak...

Rengeteg olyan szórend és képző van, amit csak mesékben használnak. Ez hétköznapi fölé emelkedő, ünnepinek is nevezhető, ritkán énekelt vagy recitált beszédmód. (Nem véletlenül kottáztatott le Kovács Ágnes magyar népmeséket.)
A hétköznapi beszédben egyáltalán nem szereplő szórend és képző legsűrűbben az autochton, hosszú cigány népmesékben fordul elő, amiket elsősorban Romániában regisztrálhatunk a sátoros cigányok között. Nekik fő mesemondási időszakuk a tél, a karácsony utáni néhány hét. Magyarországon olyan mese, mint amilyen náluk van, csak elvétve gyűjthető, idősebbektől. Egyébként, tervezek egy könyvet írni – természetesen, szemelvényekkel – az autochton cigány népmeséről.

A rendszerváltás előtt rendszerkritikussága, öntörvényű bátorsága miatt többen úgy fogalmaznak, hogy a társadalom perifériájára szorult. Most mintha önkén­tesen választotta volna a száműzetést, csak műveivel és munkáinak hatásával van jelen.
Nem helyes a kifejezés, miszerint „a társadalom perifériájára szorultam”. Én nem oda szorultam, engem oda szorítottak: a verseimért, az igazmondásomért, a cigány népért való kiállásomért. Az indulásomkor, az 1960-as évek végén, nem volt ajánlatos vállalnia az embernek a cigány származását. Egyébként most sem. Ezt tapasztalatból mondom. Tévedés azt hinni, hogy sokat változott azóta a helyzet. (…) Ami az önkéntes száműzetést illeti:a száműzetés általában nem egyéni elhatározás következménye, hanem külső körülmények alakulásától függ. (…)

Ritkán, elvétve publikált az elmúlt tíz évben verset. Számíthatunk-e még Bari Károly-verseskötetre, vagy az ideje nagy részét továbbra is tudományos munkák teszik ki?
Egészen biztos, hogy lesz új verses könyvem belátható időn belül. Azokat a közléseket, amiket az elmúlt években olvashattak tőlem különböző helyeken, kötetbe teszem.
Ami pedig a tudományos munkámat illeti – gondolom, ez a néprajzi tevékenységemet jelenti –, az eddigi, 40 évi cigány folklórgyűjtéseimből 20 CD-nyit ismét kiválogattam, elsősorban dalokat, balladákat, epikus énekeket, meséket, és a szakrális műfajokból néhányat. Ezt az anyagot készítem elő publikálásra. Rendkívül archaikus darabokat Magyarország és Románia cigánytelepeiről, főleg azokból a dialektusokból, amelyeket én beszélek, hogy a lejegyzésnél ne legyenek problémáim. (…) ez az előző 17 CD-vel együtt igen fontos részét képezné a cigány népi kultúrának – ha végre megjelenne.

„A származás nem esztétikai kategória”– nyilatkozta egy interjúban néhány évvel ezelőtt. Ha ez így is van, attól még a származás nem hathat-e ki nem egyszer az esztétikai érzékelésre a többségi társadalom részéről? És másképp feltéve a kérdést: a származás nem gyakorol-e hatást a különböző egyének művészetére? Gondolok itt a felelősségvállalásra például.
Általános szokás minden ország kisebbséghez tartozó tagjai között, hogy a költők-írók közösen adnak ki antológiákat, amelyek erősen hangsúlyozzák az alkotók hovatartozását. Ez nem helyes, ez helytelen. Azért helytelen, mert a könyv anyaga nem esztétikai alapon szerkesztődik, hanem származásin. (…) Ha az elismert, nagy európai kiadók, a Suhrkamp, a Hanser, a Bonniers, a Gallimard, a Faber and Faber, esztétikai alapon cigány származású szerzőket jelentetnének meg, észre sem vennék, milyen sokat tesznek a cigány­kérdés felszámolásában. (…)

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható az Üveghegy.hu oldalon