Abszurdia | Felkai Ádám: Para körút

Fekete Judit |

Úgy hiszem, akiben jelen van a tehetség, az nem is tud más utat, mint egyszerűen megmutatni, ami benne rejlik. Legyen szó zenei vagy bármely más megmérettetésről, ha van lehetőség, a tálentum bizony előtör.

Aki évről évre követi az egyre népszerűbb írói tehetségkutatót, az Aranymosó pályázatot, pontosan tudja már, mire számítson. Rengeteg írói szárnypróbálgatásra mindenféle zsánerben, háromszáz-négyszáz beküldött műre, izgalmas rostákra, tanulságos értékelésekre, majd a pályázat végére egy-két fényesen csillogó aranyrögre. (És az nem kevés.)

A tavalyi év egyik nagy nyertese Felkai Ádám volt, akire már regényének első részlete után sokan felkapták a fejüket. Nem véletlenül. A rengeteg hasonló – mostanában oly népszerű – fantasy és young adult írás között mindig nagyon kitűnik, ha valaki mással próbálkozik. Például egy magyar helyszínen játszódó, magyar szereplőkkel megírt krimivel. De ahogy a zenei tehetségkutatókban, itt is akkor dől el minden, amikor versenytársak nélkül, egyedül lép ki először a nagyközönség elé. Amikor nem valakihez mérten nézzük, hogy mit is tud.

A Para körút története hazánkban játszódik, Budapesten. Egyik főhőse Edina, a fiatal ápolónő, aki él-hal a krimiért. Egy gyorsétteremben randevúzik Balázzsal, amikor felmerül benne a gyanú, hogy a srác valakit kinyírhatott a mosdóban. A jelek ugyanis erre utalnak. Edina puhatolózni kezd, de Balázsnak sikerül megnyugtatnia. Csakhogy hamarosan megcsörren a fiú telefonja, és ezzel kezdetét is veszi az igazi krimi. Edina pár óra múlva már nyakig benne van az egyre szövevényesebb eseményekben. Nagyon úgy tűnik, senkiben nem bízhat, Budapest pedig egyre furcsább arcát mutatja…

A könyv legszimpatikusabb tulajdonsága: Felkai humora. Kellemes, fanyar, jól passzol a magyar helyszínhez és a műfajhoz. Tetszik, hogy teljesen hétköznapi szituációból keveredünk tökéletesen őrült, abszurd helyzetekbe. A regény igazi fűszere a magyar környezet. Jól esik a Jászai Mari téren ücsörögni a szereplőkkel a Mekiben, kószálni a Nyugatiban. Mindig érdekes más szemével figyelni azt, amit az ember maga is naponta lát, az utcákat, a hajléktalanokat, a metrószerelvényt. Egy kicsit részletesebb leírással talán még a szagokat is éreztem volna. (Ami persze egy hazai pályaudvar esetében nem feltétlenül nyerő.)

A karaktereket tekintve viszont maradt bennem némi hiányérzet. Edinát  a szerző úgy harangozza be, mint fanatikus krimi rajongót, az őt körülszáguldó izgalmakra mégis kissé vérszegény módon reagált. Ha én megszállottja lennék a kriminek, azonnal fejest ugranék a gyilokba, élvezném az adrenalinfröccsöket, lubickolnék a feszültségben és kacagnék az egyre őrültebb helyzeteken. Hősnőnk ehelyett sodródott és emészteni próbálta az eseményeket. Balázs karakterével is nehéz lenne azonosulnom, ha egyszer nem látok eléggé a fejébe. A mellékszereplők között viszont – érdekes módon – több is akadt, aki szinte kimászott a könyvből. Az éjszakai járat buszvezetője például annyira jól sikerült, hogy simán el tudnám képzelni a szerző másik regénye főszereplőjeként. Olvasóként világosan éreztem, kikkel játszott szívesen a szerző, kiket látott jobban maga előtt és kiket kevésbé.

• Olvass bele!

A történet szereplői – ahogy a borító is mutatja – nagyrészt állati álarcokban parádéztak. Ez igen jó húzás, ám a cselekmény sebessége nem engedte, hogy jobban megismerjük őket. Vadul száguldottunk a nyulak, párducok és tücskök között, így a sztori közepe táján már kissé nehéz volt követni az állatseregletet. Talán ha kicsit jobban megismerjük őket, könnyebben ment volna. Másrészt viszont ezúton küldök hatalmas ölelést a szerzőnek, ugyanis az állatnevekkel sikerült kikerülni azt, ami a magyar szereplős regényekben állandó szorongást vált ki bennem. A nevek. Jaj, de sokan nem tudnak bánni a magyar nevekkel! Inkább áttolják az egész sztorit külföldi helyszínre, hogy Suzy válhassék Zsuzsannából. (Esetleg jól hangzó magyar neveket próbálnak találni, mondjuk Noel. De inkább egy Párduc, mint Noel.) Igaz, a könyvben szereplő Kovács Bélákat lehet szeretni. (Pedig klasszikus, imádni valóan suta ez a név, nincs mit tenni. Bocs, Kovács Bélák.)

És ki ne maradjon egy formai megjegyzés. Mennyire mást üzenhetne a könyv, ha az írói stílushoz jobban passzoló borítót kapott volna. Nem mintha a sztori vérkomoly lenne, de valahogy kerekebb lenne az összkép, ha a fanyar humorú regényhez egy izgalmasabb, szokatlanabb külső párosulna.

Felkai Ádám regénye helyes, szórakoztató – és pihentagyú. Sosem szoktam üzengetni a szerzőnek, de most megteszem: azt szeretném – sőt: egyenesen követelem –, hogy írjon még. Boncolgatva, elmerülve a szereplőkbe, beletúrva az agyuk legmélyére. Mert ott van a spiritusz!

Felkai Ádám: Para körút
Könyvmolyképző Kiadó, 2015
272 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft,
kedvezményes kiadói ár 2519 Ft
ISBN 978 963 399 2999

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Fehér Edina főzőmániás ápolónő, aki imádja krimiket, és most bele is cseppent egybe. Vajon a jóképű főzőpartnere, aki elhívta őt a pesti gyorsétterembe, épp meggyilkol valakit a vécén?
Vajon a férfi különös és nem épp jóképű apja miféle titkokat rejteget?
Ahogy múlik az éjszaka, Edina felfedezi Budapest ismeretlen, izgalmas arcát, ahol az éjszakai járat nem egyszerűen csak tömegközlekedési szolgáltatás, ahol titkos alagutak nyílnak az Oktogon földalatti állomásáról, és ahol a gyilkosok meglepő állatmaszkokat viselnek.
Randi a halállal a 4-6-os villamos vonalán! Ahogy az állomások követik egymást, úgy nő a veszély is. Ki barát, ki ellenség? Egyáltalán van különbség a kettő között?