Felelősségi körök | Alföldi Róbert, Csáki Judit: Magánügy

Posted on 2016. április 1. péntek Szerző:

0


Alföldi-Csáki Magánügy-bor200Jeges-Varga Ferenc |

Szereted a tökfőzeléket vagy jobban ízlik a lekváros kenyér? A te dolgod. Ahogyan megválaszthatod azt is, a kockás inget viseled-e szívesebben vagy a csíkosat. De abba sem szólhat bele senki, ha úgy döntesz, nem szavazol az országgyűlési vagy az önkormányzati képviselőkre. Alföldi Róbert és Csáki Judit  szerint abból viszont már lehet közös ügy, ha a szavazásra jogosultak jelentős hányada elkerüli a szavazófülkéket. És az utóbbi hónapok közéleti eseményeit követve látjuk, miként lesz új jelentése annak, ha valaki a kockás inget veszi elő reggel a szekrényéből.

Alföldi és Csáki interjúfüzére, a Magánügy megpróbálja körüljárni azokat a témákat, amelyekhez másoknak semmi köze nincs, de még ennél is hangsúlyosabban érdekli őket, mitől válik valami fontossá a sokaság számára. Vajon szükségszerű-e, hogy az egyén magáénak vallja azokat a problémákat, amelyek őt közvetlenül nem érintik, ugyanakkor befolyásolhatják az egész társadalom életét? Számít-e a közösség érdeke, vagy előbbre valók a saját dolgaink? Miféle válaszokat adhatunk ezekre a kérdésekre – ma Magyarországon?

Ahogy a bevezetőnek szánt, elképzelt párbeszéd érzékelteti, a beszélgetők nem akarnak (és nem is tudnak) pontos definíciókat adni a közügyek és a magánügyek fogalmára. Helyette együtt gondolkozásra hívnak, önvizsgálatra késztetnek. Természetesen nagyon fontos tisztában lenni, hol kezdődik és hol ér véget privát szféránk, de nemigen mehetünk el amellett, ami körülöttünk zajlik. Mert az nagyon is ránk tartozik. Végső soron a két szerző azt kutatja, hogy miben áll az egyén felelőssége a saját sorsa iránt, és hajlandó-e szerepet vállalni az egész közösség életének alakításában. Mert a kettő – akár tetszik, akár nem – hatással van egymásra.

Alföldi és Csáki úgy látja, ma egyre több olyan ember van, akinek nem vágya a szabadság. „Nem épült be az emberekbe, hogy rajtuk múlik a saját sorsuk, a környezetük, a hazájuk sorsa – rábízzák a ki- és megválasztottakra.” Sajnos igazat kell adnom nekik, amikor arról beszélnek, hogy fiatal demokráciánk elmúlt bő negyedszázad alatt sok mindent nem tanított meg nekünk. Nem látjuk be, mennyire nem mindegy, hogy mit akarunk kezdeni az életünkkel. Mi: akik a népet, a nemzetet alkotjuk, egyenként – és még inkább együtt. Pedig nem az a legjobb magatartás, ha arra hivatkozunk: úgyis mindig az lesz, amit ott fenn „a hatalom” kigondol.

A Magánügy olvasása közben engem is elért a felismerés saját gyávaságomról. Való igaz: a mai Magyarország – Galkó Balázs szavát kölcsön véve – a „kenyérgyávák” országa, meg a konfliktuskerülőké. Mindennap ezernyi kompromisszumot kötnek sokan, mert kell az a munka, hogy holnap is meglegyen a család anyagi biztonsága. A hatalom pedig – akár politikai, akár gazdasági – nem szereti azokat, akik kinyitják a szájukat. Ezért hagynak minket inkább hidegen a közügyek. A túlélésre játszunk.

A szerzők nem ítélkeznek a kiszolgáltatott sokaság felett, de követendő példákkal demonstrálják, „bármennyire rossz és reménytelen a helyzet, a saját közegében mindenkinek van cselekvési lehetősége.” A Magánügyben ezért öt olyan embert szólítanak meg, akik nem közszereplők, még csak nem is közismert emberek. Ugyanakkor mindegyikük sikeres abban, amihez tehetsége van. Egyikük sem kapta készen a sikert, naponta harcot vívnak önmagukkal, környezetükkel. De boldognak tűnnek, mert van bátorságuk a szabadsághoz.

A megszólaltatottak között helyet kapott a vidéki kisvárosban élő, sok gyermeket nevelő házaspár. A férj évtizedek óta építési vállalkozó, a feleség újságíró, a legutóbbi választások óta független önkormányzati képviselő. A kissé naiv, de mindig tenni kész civil alapállást képviselik a helyi közösség életben. Az esetük arra példa, hogy a család mint érzelmi és gazdasági közösség miképpen tudja folyamatosan újraértelmezni és újrateremteni önmagát, miközben a sors – meg a helyi hatalom – folyamatosan akadályokat gördít elébük.

Aztán ott van Cserdi karizmatikus polgármestere, akinek sajátságos elképzelései vannak a cigányság társadalmi integrálódásával kapcsolatban. Egy sor kényes kérdést beszélnek meg hármasban: hogy létezik-e cigánybűnözés, kellenek-e cigány önkormányzatok, hasznos-e egyáltalán a pozitív diszkrimináció, van-e rasszizmus a cigányságon belül. Igen határozott, a közbeszédben szokatlanul kemény válaszokat kapunk tőle. De közben kirajzolódik egy olyan ember portréja, aki nagyon céltudatos módszereivel és személyes példamutatásával formálja át a falu zömében cigány lakosságának mindennapjait.

Igen tanulságos a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata tanárának esete, akinek a diákjaival létrehozott színházi előadás miatt meggyűlik a baja a „helyi hatalommal”, az iskolavezetéssel. Nála a munka nemcsak a munkaköri feladatok elvégzését jelenti. Számára elsőrangú feladat, hivatás a fiatalok világképének formálása, a tanítás az önálló gondolkodásra. Ebbe a szívét-lelkét beleteszi. A legkisebb megingás nélkül képviseli, amiben hisz. Történetéből leszűrhetjük: ha tudjuk, mennyit érünk, akkor az támaszt jelent a konfliktusok felvállalása során is.

A kötet utolsó két beszélgetőtársának sorsa a szülőföld elhagyása okán párhuzamosítható, bár történeteik ellentétes irányú mozgást írnak le. Az afgán szülőktől származó, de Iránban született fiatal menekült a biztonságot keresve indult útnak több mint öt éve. Az otthont, a barátokat, a munkát, a nyugodt élet reményét Magyarországon találta meg. A magyar baleseti sebész ezzel szemben négy éve Angliába költözött. Nem a gazdasági kényszer hajtotta, hanem szakmai igényesség miatt váltott. Most talán mégis visszatér, de a szerelem hívja haza, nem a honvágy. Az ő történetén keresztül ráadásul a melegek helyzetéről is nyíltan lehet beszélni.

Oktatás, egészségügy, menekültügy, cigányság, rasszizmus, tolerancia. Közügyek. Otthonteremtés, szexualitás, szerelem, családi pénzügyek. Magánügyek. Persze ilyen egyértelműen semmi sem kategorizálható. Nagyon nehéz megtalálni a határokat a tiéd és a miénk között. Van, ami most csak téged érint, de egyszer mégis túlnő rajtad. És van, ami most nem vonatkozik rád, később mégis érzed hatását.

Alföldi és Csáki nyíltan és pontosan fogalmazzák meg fontos kérdéseiket, az interjúkészítő újságírók legértékesebb képességét, a kíváncsiságot felmutatva. Partnereik pedig őszintén, bátran válaszolnak. (Nagyon érdekesen árnyalják a képet a beszélgetéseket kiegészítő írások, az adott területek szakértőinek cikkei, elemzései is.) A névvel vállalt vallomások abban erősítenek meg, hogy változásokat csak akkor várhatunk a környezetünkben, ha a saját hozzáállásunkat is képesek vagyunk megváltoztatni.

A felelősség tehát (mindig és mindenben) a mienk. Már csak ahhoz az idilli állapothoz kellene közelebb jutnunk, amelyben megvalósulhat A három testőr ismert jelszava: „Egy mindenkiért és mindenki egyért”. Naiv elképzelés? De miért ne álmodhatnék én is, te is, ő is, mi is nagyot?

Csáki Judit

Csáki Judit

Alföldi Róbert, Csáki Judit: Magánügy
Libri Kiadó, Budapest, 2015
240 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 310 5825

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Alföldi Róbert a mai Magyarország égető társadalmi problémáit veszi szemügyre, olyan kérdéseket körüljárva, amelyek időről időre vaskos szalagcímekkel szerepelnek a médiában, olykor tüntetéseket, máskor törvényeket provokálnak. Beszélgetőtársai helyzetükkel példázzák az adott problémákat; olyan emberek ők, akikből sok van, akik személyükben, életútjukban, közegükben számos tipikus jegyét mutatják a mai Magyarországnak. Mégis olyanok, akik képesek voltak bebizonyítani, hogy másként is lehet, hogy hozhatnak az életüket átformáló döntéseket.

Alföldi Róbert csupán annyit kért tőlük, hogy legyenek őszinték, beszéljenek nyíltan olyan kérdésekről is, melyek sokunkat foglalkoztatnak mégis gyakran szégyenkezünk miattuk. És ahogy elénk tárják magánügyeiket ezek a rendkívüli módon élő hétköznapi emberek rádöbbentik az olvasót, hogy az egyes ember éljen bárhol, foglalkozzon bármivel beleszólhat a saját életébe, képes irányítani a sorsát.