»Egyfajta sziszifusziságot követ végig a darab« | Mikó Csaba: Offroad / Átrium Film-színház

Hegedűs Claudia |

Mi áll a döntéseink hátterében? Mi motivál valakit abban, hogy kilépjen a komfortzónájából, és a járt útról valóban képes-e letérni? Mikó Csaba legújabb színművében – Offroad – ennek az útkeresésnek a különböző stációit mutatja meg. A négyszereplős (Hay Anna, Egyed Bea, Jaskó Bálint, Bárnai Péter) előadás rendezője Soós Attila. Az ősbemutatóról a szerzővel beszélgettünk.

Ahogy a többi darabodban, úgy az Offroadban is, mindnyájunkat feszítő dilemmákat boncolgatsz. Mi volt a leghúsbavágóbb kérdés számodra, amikor belefogtál az írásba?
Azt hiszem, leginkább az érdekelt, hogyan jutunk el arra a pontra, ahonnan nincs visszaút. Ahonnan továbbmegyünk mindenáron, mert túl nagy áldozatokat hoztunk ahhoz, hogy feladjuk. És hogy kinek mi az a cél, önhazugság, amiért képes elmenni a legvégsőkig. Valamilyen módon a darab azt a keserű tapasztalatot mondja el, hogy ezekben a folytonos önfelmentéseinkben, ahogy a mindennapjaink zajlanak, egyre nagyobb vétségeket vagyunk hajlandóak elfogadni a saját szabadságunk, illetve álszabadságunk érdekében.

Arról nem is beszélve, hogy a döntéseink (majdnem) mindig interakciók. Amennyiben egy lakatlan szigeten, egyedül állsz egy szikla peremén, akkor persze más a helyzet, de amint egy közösségben létezel, akkor a viszonyrendszerek létrehoznak különböző variációkat.
Ebben a darabban egy munkahelyi közösségről van szó. Egymással töltik a napjuk nagy részét, a munka fárasztó, tehát az aktív időszak, az élet a munkahelyen zajlik. Ez jelenti számukra a világot. Ebből csak egy erős új cél vagy belső konfliktus mozdíthatja ki őket. Az Offroad ezeket a belső hullámzásokat kíséri végig. Minden egyes szereplőnél. Hol felmentik magukat, amiért maradnak, hol erőt gyűjtenek ahhoz, hogy változtassanak, majd mindezt újrakezdik. Egyfajta sziszifusziság ez, amit a darab végigkövet. Állandó körforgás: megújulás, elbukás, győzelem. Aztán újabb akadály, és kezdődik elölről.

A darabírás idején csak a szövegre figyeltél, vagy már közben is gondoltál arra, hogy kivel és hogyan lehetne színpadra vinni ezt a darabot?
A szövegben a szereplők vívódnak, törekszenek valami felé, ezt a fajta végletességet szerettem volna éreztetni. Vágással, ritmussal. Én nem értek a színházhoz, de úgy éreztem, ennek a zenei formának, illetve ennek a folytonos vívódásnak a térbe való átfordítása leginkább mozgással lehetséges. A mozgás, mint küzdelem. Tehát a kezdetektől fizikai színházi megvalósításra gondoltam. Aztán egy filmvetítésen összefutottam Danival (Miklós Dániel látványtervező – a szerk.), aki bemutatott Soós Attilának. Később megnéztem a Trojka több előadását is, és beszélgetni kezdtünk. Fontos, jó élmény volt. Az előadás leginkább ezeknek a beszélgetéseknek köszönhető. Attila szuggesztív rendező, izgalmas alkotó. Nagyon inspiratív, ahogyan gondolkodik a világról.

Érvényben van az, hogy folyamatosan újraírod a szöveged, vagy most teljesen elengedted, és rábíztad a Trojka tagjaira, hogy tegyék a dolguk?
Szerintem az teljesen normális dolog, hogy a próbafolyamat közben változik a szöveg, hiszen akkor jó, ha az alkotók valamiképpen magukra formálják. A színpadi változatban a rendező partitúraként kezeli a szöveget, vagyis a mondataimhoz hozzáteszi a zenét, a mozgást, a színházi világot. Eredetileg ez hatszereplős darab, amiből Attila és Széphelyi Júlia készítette az Offroad négyszereplős színpadi átiratát. A darabot jó értelemben kicsontozták, hogy aztán új alakot öltsön.

A Trojkával ez egy színházi szerelem kezdete, de az a gyanúm, hogy ennek a találkozásnak lesznek még különböző közös ösvényei.
Nagyon bízom benne.

Fotók: Konkol Máté

Mikó Csaba: Offroad

Átrium és Trojka Színház Társulás közös produkció
Bemutató: 2016. március 11.

• Jegyvásárlás és részletes információk