Nőnapi csokor | Debreczeny György verseiből

Posted on 2016. március 8. kedd Szerző:

0


tulipsismeretlen remegés vagyok

kollázs Kaliczka Patrícia verseiből

megrepedt szívvel
fagyban remegés vagyok
eregetek óriáskereket
tüzes karót dobálok utána
sejtjeimben ott araszolnak a csillagok
*

a levegőn nincsen szelep
sem végtelen számsorok
és mivel vattacukor sincs
így nem is ragad

a villamos csörgését
nem hallom a csillagokból

a levegőn nincsen szelep
mégis mély levegőt veszek
és elveszett takaróm
helyett ott a hó
*

a barna földön étkezem
nehéz összetört szívvel enni
megnyugszom pattanásig
olvadásig furunkulusig összeolvadásig
megnyugszom az olvasásig
vagyis az olvasás idejére
mentőt hívunk a csillagoknak
*

ismeretlen remegés vagyok
kemény fa törzsén
tövispálinkát iszom
amikor üresek a légifolyosók
én történek mindenben
minden elszámolásban
én
az ismeretlen egyenleg

*Ihletadó: http://www.irodalmijelen.hu/2015-jan-12-1629/sejtjeimben-levego-kaliczka-patricia-festmenyei-versei

 

szeretem hogy olyan kedvesek

kollázs Tóth Kinga verseiből

előjönnek a gyerekek mögül
az ajtók és a falak
javarészt interaktívak
félrehajolnak a norvégmintás mozgólépcsők
hangosan beszél a döglött madár

Debreczeny György

Debreczeny György

kéziszövésű öregek
az utolsó mustárt elfelejtik
kedvesek akár egy kulcscsomó
a kiflik feljárnak a csövesekhez
a pékáruval nem szoktunk kiabálni

tudni kell figyelni a megfelelő
ajtóra és a megfelelő kopogásra
a tanár elfelejt fejbevágni
szeretem hogy mások is olyan kedvesek

akár az ajtók és falak

elfelejtenek fejbevágni

*Ihleteadó: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1514/verstortenes-toth-kinga-hatrafele-utazoknak

kinyíló ajtók zöldje

Németh Ágnesnek kollázs műcímeiből

belesett és beleesett a nap a tóba
írást varázsol a vízre a démon
illúzió csak a csendes eső
kiáltó kavicsnyomok
és eltűnt mítoszok tűnnek elő
éjszaka tűzfalak utaznak
leereszkednek a tóba a csendben

Dante a természetben meditál
lómaszkot ölt és a zenekapun át
belép a Zenepalotába
az éjfél szóra az éjfél szőre
a lélekcsapdában ott marad
elnyíló fűzfák és kinyíló ajtók zöldje
a tó partján mégsem szomorú

csendesen siklik a vizen a lélekhajó

Posted in: OLVASÓ, Vers