Csider István Zoltán: Rendrakás (részletek)

Posted on 2016. február 15. hétfő Szerző:

0


CsiderIZ_Rendrakás-bor200Az én dolgom

ez maradt: szép verseket írni anyámról.
(vagy jókat.) ha meghalt, csak annál szebbeket.
kölcsönadni egyszer ezt a kék szorongást:
stricik a presszóból futtatott nőiket.

úgy ébredni egyszer, hogy volt egy slágerem,
hogy én vagyok az a faszi a tévéből,
egy másik felolvasásról. a könyvtárban
nők, akik épp eléggé ismeretlenek.

ne rágd a körmöd. de hát én sose rágtam,
az én dolgom az, hogy téged megrágjalak.
megsózni jól a kávéd. félsz a sötétben?

lekapcsolni a villanyt. lábadra lépni,
eltaszítani: roppanj. nevetni rajta,
hogy ma rágásom tehetetlen tárgya vagy.

Standolás

kész a leltár. úgy nézed, tele a platni.
ikszelted végig a hosszúlépéseket.
úgy számoltál, hogy tényleg bele kell halni.
te mindig is úgy fogod egész népedet.

vermut: négy deci, kevert: másfél liter, a
pórusaidban rohadó bókok száma
megbecsülhetetlen. majd a boncasztalon,
létcsődjelentés utáni standoláskor.

húsos melegszendvicsből hét és fél fogyott.
nagyot suhint az óriás ventilátor,
mindig a szavadba vág. semmit se mondasz,

csak újraszámolod, és még egyszer újra,
hogy egyszer hátha nem stimmel majd a vége.
hogy egyszer valami más lesz. de nincs hiány.

Darabos séta 

jó volna rosszabb. olyan embermentes ősz.
a pincében hétfőn senkit sem találni.
darabos sétába kezdeni. keresni,
aztán megtalálni, zsebbe gyűrni ezt az

élünkre állított szimmetrikus zenét,
ezt a nyugtalanságában mégis elég
kisimultnak ható térképet. majd neked
adni, hajtogasd össze megint. hogy olyan
legyen, mint új korában: sokrét városunk.

hiszen úgysem olvasol. általában csak
a papír fáradásából tudod, melyik
a kedvenc kerületünk. „ön itt áll.” neked
ez hiányzik. vonatkoztatási rendszer.
legyen elég, hogy szárazon úszol. ősz van.

Cs. P. felnőttkora

egyszer elhagytam egy őrült lányt. (a karma
szerint ez nem sok jót jelent.) nem eresztett.
fújtatott hozzá. színpadias volt. tetszett,
hogy így akar, de semmi más. őt is éppen
úgy hagytam ott, mint anyámat: pongyolában.
de őt egyedül. őt nem sajnálta senki,
és engem se sajnált senki a busz felé
menet. ez is csak egy a sok vakfolt közül.
a nevem Cs. P., és ez nem jelent semmit.
harmincnégy éves vagyok, már súlytalanra
vetkőztetett ez a csütörtök délután.
nyavalygás süvít végig a Hegedűsön:
engem versz le a cigarettád végéről,
bennem kutatsz, ha az üres zsebedbe nyúlsz.

Creampie

nem tudok aludni. most felkelek.
most a nyarakra gondolok, amikor még azt hittem,
ha az ablaknál gyújtok rá, nem lesz szaga.
pedig mindennek marad szaga.
az itt maradt kabátodnak például kínai büfé szaga van,
a zsebében régi mozijegy, duplaszárnyú.
pedig nincs a városban kínai büfé,
és mióta felgyújtották, a mozi is zárva tart.

mintha indulnék – de megint csak úgy csinálok.
most arra gondolok, ha lenne fiókos medálom,
fél órán belül el tudnám hagyni az országot.
csak cián legyen kéznél, meg hasis.
a többit úgysem kívül, a nyakamban viszem.
ja, meg az a rovarcsípés elleni fehér kenőcs,
az mindenképpen legyen.

Csider István Zoltán

Csider István Zoltán

hát tőlem senki se féljen! –
most meg erre gondolok. ülök a remegés polcain.
fás szárú párbeszédek, horzsoló igék, villás
retinadobok: én ezekben hiszek. igaz, már egyre kevésbé,
de néhány zsoltártól még most is fel tud állni.
mióta nem vagy itthon, kikapcsolták az internetet,
tejképernyő. oldás. biblikus keresőszavak.

„teen facial cumshot”
„hogyan kell boldognak lenni”
„creampie”
„mehr licht”
és így tovább.

Csider István Zoltán: Rendrakás
Magvető Kiadó, Budapest, 2015