»A valóság csempedarabjai, új sorrendben« | Varga Bence első regényéről, az Esős évszakról

Posted on 2015. december 4. péntek Szerző:

0


VargaB_Esos-evszak-bor200Jolsvai Júlia |

Varga Bence első regénye, az Esős évszak könyvhétre jelent meg. A párhuzamos szerkezetű műben két Magyarországot elhagyó fiatal, Tamás és Iván sorsát követhetjük nyomon – Hollandiában, illetve Ázsiában.

Az utóbbi évek egyik legfontosabb jelensége a kivándorlás. Ez megjelenik a regényben, de nem napjainkban, hanem a kétezres évek elején. Mi ennek az oka?
Szerintem sosem jó túl aktuális dolgokról írni. Ha egy mű erősen arra reflektál, ami most, ebben a pillanatban történik, az, ha öt év múlva olvasod, sokat veszít az értékéből. Az időtállóbb dolgok nem a mindennapi aktualitásokra reagálnak, a napi történésekre, hanem annál picit mélyebbre ásnak.
Ebben a regényben két srác elmegy Magyarországról, külföldön próbálnak szerencsét, ez most nagyon aktuális téma, hiszen fél Magyarország kivándorol. De direkt nem akartam a mába helyezni, mert nem erre a helyzetre akartam reflektálni, hanem arra, hogy általában milyen külföldön lenni. Két egészen különböző életutat szándékoztam bemutatni, a nagyon asszimilálódni kívánó Tamásét, illetve Ivánét, aki mintegy hagyja magán átmosódni Ázsiát. Semmiképpen nem akartam politikai, vagy bármilyen más aktualitást belekeverni. Engem az izgatott többek között, hogy milyen ez a helyzet, hogyan boldogulnak idegen környezetben. Ezért is helyeztem tudatosan kicsit időben vissza a cselekményt, hogy némi távolságból lássuk az eseményeket.
Az is hozzájárult e döntéshez, hogy Tamás elé a kétezres évek eleji időzítéssel egy csomó olyan akadályt gördítettek, amit aztán az EU megoldott. Ma már nem probléma munkát vállalni az EU-ban, a mai kivándorlóknak sokkal könnyebb dolguk van, hiszen teljesen legálisan kimehetnek és dolgozhatnak. Nem kell hozzá semmi, ha tudják a nyelvet, ha van magyar útlevelük, akkor minden gond nélkül megy. Amikor Tamás megy ki Hollandiába, akkor még nem legális a munkavállalás, és emiatt rengeteg buktatója van a beilleszkedésének, így sokkal nagyobb kihívások elé tudtam ezt a szereplőt állítani, mintha a mában játszódna a cselekmény.
Az is fontos szempont volt, hogy az egy érdekes korszak volt Hollandiában. Akkor ért véget a nagy holland, békebeli szociáldemokrata kormányzás, akkor jelentkeztek az iszlám extrémizmus első jelei, akkor történt a szeptember tizenegyedikei merénylet, megindult az iraki háború. Iszonyú felfokozott volt a helyzet Hollandiában is, a szélsőséges Pim Fortuynt megölték, bekerült a köztudatba a bevándorlás tematikája, hiszen korábban egyáltalán nem volt politikailag korrekt dolog arról beszélni, hogy nem jó, hogy itt vannak a bevándorlók. Ami manapság már közhely, hogy a németeknek, a franciáknak, a hollandoknak problémájuk van a bevándorlással vagy az iszlámmal, az egész jelenség akkor jelentkezett először markánsan.

És Ázsiában?
Ázsia sokkal kevésbé változott, ott a folyamatok jóval lassúbbak, sokkal szervesebben él együtt a kultúra a sok ezer éves múlttal. Annál a szálnál talán nem volt akkora jelentősége, hogy tizenöt évvel korábban játszódjon.

A regényben is megjelenő turistainvázió már tizenöt évvel ezelőtt is ekkora méreteket öltött?
Utalok is a könyvben arra, hogy húsz éve borzasztó nagy siker volt Alex Garlandnak A part című könyve, amiből aztán film is készült. Ez a mű hozta először be a köztudatba azt a hátizsákos nyugat-európai turistát, aki kimegy Ázsiába, és keresi az érintetlen Keletet, egy illúziót, ami már egyáltalán nem létezik. Tizenöt-húsz éve, vagy még inkább a hetvenes években, amikor az első Lonely Planetek kijöttek, tényleg valamilyen szintű felfedezésről szólt az egész, hogy odamész, és valami újjal találkozol, ennek még volt reális esélye. Ez a kétezres évek elején oda jutott, amiről A partban is szó van, hogy a nyugati hordák ellepnek mindent, és iskolai osztálykirándulássá változtatják az egészet. Ez volt talán az első időszak, amikor tényleg nagy tömegben jelentek meg ott a hátizsákos nyugat-európai fiúk – vagy akár a kelet-európai fiúk is –, és próbálták magukat marhára megtalálni.

Két értékrend van jelen a könyvben, melyek ellenpontozzák egymást.
Tamás egy borzasztóan asszimilálódni kívánó, végre befogadásra találni akaró figura, Iván meg az ellenpólusa, aki megpróbálja átadni magát a történéseknek, benyomásoknak. Ő sokkal emocionálisabban éli meg a világot, döntéseit nem mindig racionális alapon hozza meg, hanem egy olyan szinten, amit mi, európai ésszel már nem is nagyon tudunk felfogni. Volt annyit Ázsiában, hogy úgy érzi, átjárta az ázsiai szemlélet.

Nem túlzás ez, hogy valaki eltölt egy-két évet Ázsiában, és rögtön elönti a spiritualizmus. Aztán már kissé lenézéssel is beszél rólunk, begyöpösödött európaiakról?
Az, de Iván hisz ebben. Vannak arra utalások a regényben, hogy ő volt kettejük közül mindig is a lazább, és kevésbé kell a mindennapok gondjaival megvívnia. Az indíttatása is más, az életben szinte mindent készen kapott, jóval kevesebb nehézsége volt, mint Tamásnak, így aztán könnyebben mondja azt, hogy ugyan már, minek küszködni, engedd át magad az érzéseidnek. Hiszen valamilyen szinten privilegizált a státusza.
Én mind a két főszereplővel kritikus vagyok, nem dőlök be egyiknek sem. Mind a két karakter eltúlzott egy kicsit, már-már a karikatúraszerűség határán egyensúlyoz. Talán egy átlagember annyira nem akar beilleszkedni sehova, mint Tamás, talán egy átlagember annyira nem él az érzelmeinek, és nem akarja ilyen gyorsan teljesen spirituálisan felfogni a világot, mint Iván. Mindkettő talán erősebb szénvonalakkal van felskiccelve, de így jobban ütköztethető ez a két életszemlélet. Ez valószínűleg a valóságban ennél sokkal elmosódottabb, sokkal árnyaltabb, senki sem képviseli ennyire erősen a maga világlátását. De érzelmi reakciót akarok kiváltani az olvasóból, és ahhoz az kell, hogy ezeket a vonásokat ilyen erősre rajzoljam.

Három meghatározó nőalak is van a regényben, szinte női archetípusokat testesítenek meg.
A thai nő, Patcharee kicsit a végzet asszonya, a femme fatale. Ugyanakkor egyik nőnek sincs különösebben kibontva a személyisége, inkább a fiúknak a hozzájuk való viszonyulása erősen kidolgozott. De a maga nemében mindegyik érdekes karakter, igen. Ebben a történetben a nők óriási befolyásoló erővel bírnak, az egyéniségük, az akaratuk hatalmas mértékben változtatja meg mind a két főhős sorsát. A thai nő esetében ez nem kérdés, a magyar lánynál is nagyon fontos fordulópont, hogy haza akar menni, és nem bírja tovább a cselédlétet, illetve hogy a holland lány sem adja fel. Nem annyira egyértelmű, hogy neki Tamással össze kéne jönnie, de ő ezt viszonylag határozattan kézben tartja. És Tamás is belemegy.

A legérdekesebb számomra épp a holland Loes alakja, hiszen ő szereti Tamást, de nincs viszontszeretve. Kérdés, hogy tudatában van-e ennek?
Loes kicsit kinyilatkoztatásnak szánja ezt a házasságot, lázadásként éli meg. Huszonéves kora elején jár, és az már a kétezres évek elején is nagyon különös dolog volt, hogy ha valaki ilyen fiatalon ment férjhez, pláne, ahogy a regény fogalmaz, egy kelet-európai senkihez. Biztosan szereti a fiút, sőt: biztosan sokkal jobban szereti, mint Tamás őt. De az ő érzelmei sem teljesen tiszták és ártatlanok, mint ahogy senkié nem azok. Tamás részéről ez nem teljesen hideg racionalitás, de a lányt kicsit eszközként használja, hogy eljusson a befogadottságnak arra a fokára, ahova szeretne.

Ha valaki ekkora helyismerettel ír mind Hollandiáról, mind Ázsiáról, felmerül az olvasóban, hogy a szerző járt már ezeken a helyeken. Valamennyi saját élmény nyilván van a regényben.
Egy hasonlattal tudnék felelni, ha Barcelonában járunk és megnézzük a Güell parkot, láthatjuk, hogy Gaudí egy csomó csempét összetört, és ezekből a mozaikokból kirakott egy újat. Ha utána­olvasunk, kiderül, hogy Gaudí ténykedése idején kezdett Barcelona világvárossá válni, rengeteg régi épületet romboltak le, és ezek a csempék mindenhol ott voltak a lakásokban. Gaudí összeszedette ezeket az összetört darabokat, és újra összerakosgatta. Az eredeti csempéken volt egy minta, amit Gaudí ripityára tört, és egy teljesen más motívum szerint rakott össze, ami csak az ő fejében létezett. Abból létrejött egy teljesen újfajta valóság. A világért sem akarnám magam Gaudíhoz hasonlítani, de nálam is egy kicsit így zajlott ez, hogy megy az ember, megél dolgokat, összeszedegeti a valóság csempedarabjait, és aztán teljesen új sorrendben, teljesen másképp rakja őket össze, miközben használ egy csomó kötőanyagot, a fantáziájából és a cselekményből adódóan – és ebből az egészből egy teljesen új minta jön ki. Nekem különösen fontos volt, hogy minden helyszín, szinte minden, ami megjelenik a regényben, legyen az Ázsia vagy Hollandia, teljesen hiteles és valóságos legyen. Ha valaki elmegy a helyszínre, az úgy fog kinézni, nagyon pontosan, ahogy leírtam.

Miért volt ez olyan fontos?
Ez számomra iszonyatosan lényeges volt, mert úgy éreztem, hogy miután az egész cselekmény és a karakterek a fantázia szülöttei, a helyek legyenek reálisak, mert számomra így lett hiteles ez a könyv. Amúgy is elég filmszerűen írok és gondolkodom. Amit írok, azt mindig látom magam előtt, és ezt erősíti a háttér kidolgozottsága. Úgy éreztem, hogy ez a történet, ami egy picit talán hihetetlen, hiszen vannak benne mesei elemek, találkozások, események, fordulatok, ahhoz ezeket a horgonyokat le kell rakni, és a helyszíneket nagyon pontosan kell ábrázolni, hogy jobban bele tudja magát élni az olvasó is.

A két szál két különböző elbeszélésmódot jelent: Iván egyes szám első személyben beszél, Tamás történetét a mindentudó elbeszélő meséli el. Miközben a szereplők hangja erősen egyénített.
A hangütés is nagyon fontos volt, hogy a két karaktert kellőképp elkülönítsem, ugyanakkor a szerkezettel, a struktúrával is szerettem volna játszani. Iván monológját néha betoldások szakítják meg, mikor a környezetéből valaki reflektál a szavaira, nem konkrétan, inkább csak azért, hogy hirtelen egy másik szögből, kameraállásból is láthassuk a főhőst. Szerintem ez gazdagította a regény szövetét, illetve rávilágított arra, hogy sokszor, mikor „gondolatainkba zárva” értelmezzük a világot, azt a környezetünk teljesen más fénytörésben látja.

Az interjú teljes terjedelmében elolvasható a centrifuga blogon

Varga Bence (Fotó: Halasi Zoltán)

Varga Bence (Fotó: Halasi Zoltán)

Varga Bence: Esős évszak
Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2015
316 oldal, teljes bolti ár 2950 Ft
ISBN 978 615 535 3802

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Két barát, Tamás és Iván elhatározza, hogy külföldön próbálnak szerencsét.

Tamás Hollandiában igyekszik boldogulni, miközben nem beszéli a nyelvet, pénze nincs, munkát nem kap, és az égvilágon senkit sem ismer. Mikor helyzete már végképp reménytelennek tűnik, egy véletlen baleset elindítja a megkapaszkodás útján. Szívós kitartással küzd, míg végül társra talál egy holland lányban, akinek segítségével gyökereit is megtagadva sikerül megtelepednie.

Iván választása látszólag szerencsésebb: Délkelet-Ázsiába vezeti ösztöne, ahol nem kell mindennapi kenyérgondokkal küszködnie, és kedvére utazgathat. Őt a szenvedély ragadja magával, beleszeret egy thaiföldi nőbe, Patcharee-ba, s boldogan adja át magát ennek az elsöprő érzelemnek.

Tamás józan, realista, már-már megalkuvó életszemlélete, és Iván kockázatkereső, szenvedélyes, szertelen felfogása két különböző világlátást képvisel.

A párhuzamos szerkezetű, sodró, izgalmas, fordulatos mű Varga Bence első regénye.