Még egy bőr | David Lagercrantz: Ami nem öl meg

Posted on 2015. október 10. szombat Szerző:

0


Lagercrantz_Ami nem öl meg-bor200Lengyel Szilvia |

Stieg Larsson már nem érhette meg A tetovált lánnyal kezdődő Millennium-trilógiájának sikerét. Hirtelen halála után a rajongó olvasók többsége nem is remélte, hogy még lehet folytatása a kriminek. Aztán robbant a hír, hogy a Millennium kiadója felkérte David Lagercrantzot, hogy vegye kézbe Larsson figuráit és sztoriját. Az újabb történetet hatalmas várakozás és izgalom előzte meg.

Többféle verziót lehet olvasni: Larsson tíz kötetnyi anyagot tartott fejben, néhány részlet le is van írva, semmi sincs leírva stb. A könyv elolvasása után az utóbbi tűnik legesélyesebbnek. Lagercrantz még sosem feküdt neki kriminek, de még hasonlót sem. Jórészt életrajzokat írt meg, melyek közül a legsikeresebb a focista Zlatan Ibrahimovićról szóló volt. Ennek alapján elég érthetetlen számomra, miért pont őt választotta a kiadó. Lagercrantz azt nyilatkozta, négy nap alatt kiolvasta a három kötetet, jegyzetelt, majd elfogadta az ajánlatot az újabb történet megírására. Ha ennyi idő alatt olvasott el hozzávetőleg 1500 oldalt, és még jegyzetelt is, akkor nem csodálkozom, hogy az újabb résznek nem sikerült a sorozatba illeszkednie. Ugyanakkor viszont ha a képtelennek tűnő hír igaz, akkor ahhoz képest nagyon jól sikerült a folytatás.

A negyedik részt idén augusztusban a Millenium trilógia kiadásának tizedik évfordulójára jelentették meg. El lehet képzelni, mennyien várták, hiszen Larsson az összesített eladások alapján 2008-ban a világ második legnépszerűbb írója lett. Lagercrantznak extra magasra tett lécet kellett átugrania. A tetovált lány olyan precízen felépített, szövevényes, mégis követhető és letehetetlen mű, amit nem lehet »csak úgy« folytatni. Egyrészt, mert a három rész önmagában kimerítette saját lehetőségeit, innentől kezdve szokott minden további próbálkozás becsődölni. Másrészt: ennyi oldal után képtelenség olyan könyvet készíteni, ami éppen abban a stílusban folytatja, ahol Larsson abbahagyta. Józanul belegondolva nem is lehet ezt elvárni Lagercrantztól – de az olvasó már csak olyan, hogy vágyik. És persze csalódik.

A történet főbb szereplői változatlanok: a furcsa, magának való Lisbeth Salander, akit borzalmas gyerekkora tett szociopatává, és Mikael Blomkvist, a hajdan volt sztárújságíró. A nyomozók és a Millennium újság főszerkesztője is a régi.

A jellemek is változatlanok, legalábbis Lagercrantz ezzel próbálkozik. Mégis ebben a részben senkivel sem érzünk együtt, mert mindenkiből keveset kapunk. Mivel azonban Lagercrantz túlságosan is ragaszkodik Larsson karaktereihez, azok változatlansága végül valami hamis időtlenségbe csap át. Aki régen magányos volt, évek elteltével is az, aki kapcsolatban élt, annak most is ugyanaz a párja, és mintha senki nem is öregedett volna. Hiányzik a szereplők kidolgozottsága, az aprólékos cselekménybontogatás, ami Larsson idején nem terjedelemnövelő művelet volt, hanem a regényfolyam sava-borsa.

Mivel az előző részekben hozzászoktunk a brutalitáshoz és a fondorlatossághoz, a mostani cselekmény kissé sótlannak tűnik. A mesterséges intelligencia kutatásának cseppet sem egyszerű problémáiba csöppenünk bele. Súlyos szakmai kifejezéseket, matematikai összefüggéseket kell megértenünk (ami nekem például nem megy). Az első 150 oldal szinte kötőszó sűrűséggel használt fogalmai: szupernóva-robbanás, szingularitás, fekete lyuk és hasonlók. Az új felütéssel Lagercrantz egyszerre csal/lök tudományos és befogadói csapdába. Úgy tekinti, hogy olvasója teljesen otthonos az intelligenciakutatás meg a felsőbb matematika fogalomrendszerében. Pedig nem. Fel kell nőni a feladathoz és/vagy guglizni.

„Általában a GNFS-algoritmust, azaz az általános számmezők szűrését tartják a leghatékonyabbnak e téren. De Lisbeth már évek óta úgy gondolta, jobb eredmények érhetők el az ECM-mel, az elliptikus görbék módszerével. Ezért végtelen hosszúra nyúló éjszakákon át kidolgozott egy saját faktorizáló programot.”

Amikor túljutunk a szakmai részen, és sikerül megérteni az alapokat, akkor kezdődik igazán a történet. Adatlopás, hekkelés, hatalomvágy és zsarolás keveredik Lisbeth régi és új életével. Kiderül, hogy a fájdalmas múlt nem zárult le a trilógia végén. Természetesen Blomkvist is ugyanúgy belefolyik a bűnüldözésbe, mint azt korábban tette, és ami egy oknyomozó újságíró regényhőstől el is várható. Nemcsak ír, de aktívan részt vesz a szálak kibogozásában is, és rendesen belekeveredik, ahogy már megszoktuk.

Fontos szereplő lesz egy autista kisfiú, aki kiemelkedő tudás birtokában van, habár eddigi életében ez nem derült ki róla. A beteg, de zseniális gyerek már felbukkanása – filmben vagy könyvben, egyre megy – nagyon sokszor kijátszott kártya. Bud Spencer vagy Bujtor István filmjeiben megvolt a helye – de itt? Jobb panel nem volt kéznél? Az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnél (NSA) nyilván a legnagyobb titkok vannak elásva, azért keveredtek bele ők is az ügy sűrűjébe.

Lisbeth ismét életeket ment, nyomoz és menekül, Blomkvist segít, ír, alvás helyett kávézik, ahogy ezt már eddig is tette. Tulajdonképpen senki nem alszik – ha igen, akkor is rosszul –, és amennyi fejfájás-csillapítót beszednek, nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy az Aspirin gyártója vastagon beszállt a könyv támogatásába.

Ismét Jan Bublanski, a mélyen hívő, zsidó nyomozó kapja az ügyet, amit beosztottjával, a korábban bevált Sonja Modiggal próbál megoldani.

„Így igaz, de épp indulni készültem… – Nem akarta elárulni, hogy a zsinagógába, ugyanis vallása nem örvendett túl nagy népszerűségnek a hatóság köreiben. – …az orvoshoz – fejezte be a mondatot.” De miért antiszemiták a svéd rendőrök? Rutinból? Nem derül ki.

Lagercrantz nem sokszor utal vissza a trilógiára, inkább önálló alkotásként adja át a történetet. Néhány tudnivalót beszúr ugyan a múltból, de csak amikor már nagyon muszáj, és el is intézi egy bővített mondattal. Ez nem is feltétlenül baj.

Az első Millennium-könyvet Péteri Vanda, a másodikat és harmadikat Torma Péter fordította, az új sütet magyarítója Erdődy Andrea. Szép munkát végzett, keresztülvágta magát a tudományos szövegek helyenként többsoros mondatain. Nem rajta múlt, hogy ezek a részek még így is nehezen érthetők.

Az Ami nem öl meg vége újabb történetet sejtet. Nyitva marad egy kiskapu, a lehetőség, amivel újra be lehet fűzni a fonalat a tűbe. Jöhet az újabb tudományos szöveg, újabb rejtélyek, újabb gyilkosságok, meg a következő nyomozósdi. Van még elég bőr a rókán.

Örülök-e, hogy lesz ötödik könyv is? Még gondolkodom rajta.

David Lagercrantz

David Lagercrantz

David Lagercrantz: Ami nem öl meg
Millennium sorozat
Animus Kiadó, Budapest, 2015
496 oldal, teljes bolti ár 3980 Ft
ISBN 978 963 324 3336

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Frans Balder professzor, a mesterséges intelligencia kutatásának elismert szaktekintélye felhívja Mikael Blomkvistet, a Millennium főszerkesztőjét, aki felett egyébként a rossz nyelvek szerint már eljárt az idő.

A professzor azt állítja, döntő jelentőségű információkkal rendelkezik az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségről. Kiderül továbbá, hogy kapcsolatban állt egy első osztályú hackerrel, akinek személyleírása ráillik egy Blomkvist által nagyon is jól ismert nőre. Mikael abban reménykedik, hogy végre itt a nagy címlapsztori, amelyre neki és a lapnak is szüksége van. Lisbeth Salandernek pedig, mert természetesen róla van szó, ezúttal is megvan a maga küldetése.