Regények a regényben | Ungvári Tamás: A hódító képzelet

Posted on 2015. szeptember 14. hétfő Szerző:

0


Ungvári_A-hodito-kepzelet-bor200Z. A. |

A nemzetközi hírnévnek örvendő irodalom­történész, humanista tudós, műfordító, Ung­vári Tamás össze­foglaló művet alkotott A hódító képzelet című munkájával. „Elérkezett az aratás ideje” – állapítja meg visszanézve. A Regényes példák, példás regények alcímmel ellátott könyv sok-sok éves munkájának pár­lata.

Az alcím pontosítja a romantikusnak ható címet. Az irodalom végtelenül széles folyamából választott ki Ungvári Tamás néhány karakteres írót (persze kedvenc Britanniájából), és alkotásaikat elemezve vizsgálja a regény megszületésének körülményeit. Miközben nem tér el csevegő stílusától, valójában irodalom-, szociológia- és politikatörténeti tanulmánycsokrot ad az olvasó kezébe. Feltárja a 18. századtól Anglia gazdasági, társadalmi, politikai hátterét, és ebből vezeti le, hogy a regény mint műfaj megszületése szükségszerű volt. A kötetre azonban nem feltétlenül csak szak- vagy kézikönyvként lehet tekinteni. Ungvári Tamás hihetetlenül színes nyelvezete, árnyalt (olykor csípős) megfogalmazásai, szókincsének gazdagsága már önmagában is élmény.

A tanulmányt Daniel Defoe-val kezdi, majd Fieldingen, Smolletten, Scotton, Dickensen, Thackeray-n, Hardyn, Joyce-on át jut el egészen Chestertonig, és legvégül a már a modern civilizáció rákfenéit tollhegyre tűző Graham Greene-ig.

A történelem és az irodalom kapcsolatát boncolgatja minden fejezetben, hiszen a kettő között szoros az összefüggés. Ungvári tanár úr rámutat a törvényszerűségekre, és keresi a megfelelő válaszokat az önmaga által feltett kérdésekre.

A hódító képzelet szereplői között nem ritka az olyan, akinek kalandos, viszontagságos életút jutott. Ma amikor szinte mindenről íródik regény (sokszor olyasmiről is, ami nem érdemli meg még a papírt sem, amire nyomtatták), meglepő szembesülni azzal, hogy kezdetben a regény nem is tekintették irodalmi műfajnak. A Robinsonnal elhíresült Defoe-t, a műfaj atyját el sem ismerték kortársai. Műveletlen, faragatlan műkedvelőnek tartották. Ungvári maga is rámutat, hogy Defoe műveltségét nem könyvek, tanulmányok, kutatások alapozták meg, hanem a „tapasztalat, figyelem, érdeklődés, valóságérzék”. Nagy kalandját átélő hősét, Robinsont is hús-vér emberről mintázta meg. És még valami, amit talán észre sem veszünk: Defoe képes volt a mindennapokban megtalálni a poézist. Hősét olyan embernek ábrázolta, mint aki képes a saját erejére támaszkodva túlélni, és – egy igazi demokrata előfutáraként – hisz a jó és a rossz közötti választás fontosságában.

Henry Fielding neve nem ismeretlen – a Tom Jones-t az idősebbek még a legendás sikerű kaposvári színházi változatból ismerik, a fiatalabbak meg a Pesti Színházban néhány évvel ezelőtti előadásából. Haydn és Mária Terézia kortársa volt az első, aki igazi, „modern” író. Neki az írás (a jogi pálya mellett) már kenyérkereset is, mesterség, nem műkedvelő időtöltés. Prózája már művészi rangú. Új műfajt teremtett, amelyet maga „komikus prózai eposznak” nevezett, kalandregénye korának kissé cinikus ábrázolása.

Tobias Smollettnek magyarul csupán két regénye jelent meg, a Humphry Clinker kalandozásai és a Roderick Random (ami Fieldinget inspirálta, hogy megírja annak paródiáját: ez lett a Tom Jones.) Smollett hétköznapi embereket ábrázol, képzelete hűségesen tapad a valósághoz, amelyet azonban kritikus szemmel figyel. Ungvári a naturalizmus előfutáraként említi, és felhívja a figyelmünket – bizonyítva minden egyes állítását –, hogy Smollettet méltatlanul mellőzik, holott ő nyitott utat a majdani, 19. századi realizmus felé.

A romantikus történelmi regény műfaját Walter Scott teremtette meg. Ezeknél a mű középpontjában a történelmi időszak ábrázolása áll, és a kor valóban élt szereplői csak marginálisan jelennek meg történeteiben. Hadd idézzem Ungvárit: „Történelem és jelenvalóság egyszerre érzékelhető Scottnál. A történelmet úgy akarja valóságában felmutatni, hogy egyszersmind közel hozza olvasójához, és lefordítja a maga korának nyelvére. Ez a fordítói módszer tudatos lehetett.”

Charles Dickens is romantikus író volt, ugyanakkor erős társadalomkritika vezette a tollát. (Ma már jobbára csak musical verziókból ismerik regényeinek – Twist Olivér, Karácsonyi ének – zanzásított változatát.) Műveiben a plebejus réteg és a középosztály alsó része jelenik meg, szemben kortársával, W. M. Thackeray-vel, aki az arisztokrácia világát ábrázolta. Ungvári Tamás megmutatja, milyen mérföldkőhöz érkezett vele az angol irodalom; kézen fogva vezeti olvasóját a felfedezés útján. A moralista Thackeray műveiben az ember többé nem hős, a szereplőket a végzet irányítja, a „világ mint szomorú kényszer” jelenik meg. A hiúság vására szerzőjét a „korszerűtlen művész” Thomas Hardy, az „eposzíró” követi, és nyomában ott lohol a modernitás képviselője, James Joyce, a „hétköznapok költője”. Joyce-t elsősorban az izgatja, az ember miképpen tudja megvalósítani önmagát, miként képes az egyén kibontakoztatni személyiségét.

A 20. század elején születtek Gilbert K. Chestertonnak azok a történetei, amelyeket ma is olvas az egész világ. Brown páter/atya figurájával megteremtette a klasszikus angol krimi alapfiguráját. A gondolkodó, ráérző civil előbb jut a helyes következtetésre, mint a hivatásos bűnüldözők – és a bűn leleplezése után helyre áll a világ harmóniája.

Graham Greene-nél már szó sincs harmóniáról, idilli állapotokról. Megszűnik a Thackeray által megmutatott végzet, helyette az intellektus kap elsődleges szerepet. Greene a káoszban, a gyarmati világ kegyetlenségét bemutatva is a rendet és az igazságot keresi, de Ungvári szerint ez a vállalkozása kudarcot vall.

Nem így az idén 85 éves szerző – az ő vállalkozása sikeres; hatalmas életműve újabb értékes kötettel gazdagodott.

Ungvári Tamás

Ungvári Tamás

Ungvári Tamás: A hódító képzelet
Scolar Kiadó, Budapest, 2015
224 oldal, teljes bolti ár 3750 Ft
ISBN 978 963 244 5649

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ungvári Tamás József Attila-díjas író, Szé­che­nyi-díjas irodalomtörténész, neves tudós ha­zánk­ban és a nagyvilágban, professor emeritus, népszerű rádió- és tévészereplő. Több mint százötven színdarabot fordított a klasszikus művektől a modernekig egyaránt. Ő az iro­dalom- és kultúrtörténet-írás doyenje. Munka­bírása máig töretlen: A hódító képzelet című friss kötetében a regény műfaj­törté­netének ala­kulását vizsgálja, a tőle megszokott éleslátással, olvasmányos stílussal, a kultúrtörténeti össze­függések felderítésével.

Ungvári több mint tíz regényíró színes portréját festi meg, s e portrékon keresztül sejlik fel az „író és kora”, a századok múló-formálódó szellemisége, az a műveltség és szellemi háttér, mely megágyazott e napjaink kultúráját alapvetően jellemző irodalmi műfajnak. Ungvári színpadának főszereplői: Daniel Defoe, Henry Fielding, Tobias Smollett, Walter Scott, Dickens, Thackeray, Thomas Hardy, James Joyce, Chesterton és Graham Greene.