Kincskeresés | J. de Romilly, M. Trédé-Boulmer: Az ógörög nyelv szelleme

Posted on 2015. július 6. hétfő Szerző:

0


Romilly_Agörög-nyelv-bor200Bedő J. István |

Valószínűleg nem túl népes, ám annál ínyencebb olvasótábor érdeklődését szólítja meg és elégíti ki Jacqueline de Romilly és Monique Trédé karcsú tanulmánya, Az ógörög nyelv szelleme.

Műkedvelő nyelvészként vettem kézbe, hiszen az én örökségem része is a görög eredetű szókincs. A két francia szerző munkája tulajdonképpen párdarabja Borzsák István 1942-ben megjelent, A latin nyelv szelleme című, ma már alig megtalálható kicsi könyvének. (A latin mai utóéletéről még lásd: W. Stroh: Meghalt a latin, éljen a latin!) Különös báját azonban egészen más adja. A Rövid leckék (ez az eredeti francia cím) az ógörög tömörségét a francia nyelvvel veti össze, a magyar olvasó számára tehát kettős a feladat: elmélyülni a görög szövegben, de követni a franciát is. A könyv szerkesztője, Horváth László (méltóan a francia mű hangvételéhez) gálánsan kiegészítette a latin betűs átírásokat a görög betűs szavakkal, így a philhellén (görögkedvelő), ám az eredeti szöveget csak nehezebben silabizáló olvasó sem szenved hiányt.

De miről is ad képet e könyv? Egy gondolkodásmódról, ami alig néhány száz, egészben vagy töredékesen megmaradt drámai műben, prózában, költői életműben található, olvasható. És megfejthető. Talán megbocsátható, hogy nem a bonyolult igeidőrendszerért vagy a szintén sokfelé ágazó főnévragozásért lelkesedem, hanem a szókincs kissé földhözragadtabb szerkezetére hívom fel a figyelmet. Tudniillik elbűvölőnek találtam, két és félezer évvel ezelőtt micsoda sziporkázással gazdagították szónokok és színpadi szerzők ezt a nyelvet. Képzéssel, összetétellel, új szavak alkotásával.

Amit ma a magyar nyelv egyik nagy és párját ritkító adományának, lehetőségének tekintünk, a csaknem teljesen szabad szórend már jelen volt a görög költészetben. A szerzők külön fel is hívják a figyelmet alkalmazásának poétikai erejére.

A másik gyönyörűség: a képek, hasonlatok, metaforák hosszú sora. Élvezhetjük az összehasonlításban a görög szöveg magyar megszólaltatóit. Arany és Babits, Mészöly Dezső, Kerényi Grácia és Devecseri Gábor – poéták színe-java veselkedett neki a drámáknak és a költői műveknek. Az egyik különösen szép példa a szövegben egy Szapphó-töredék Trencsényi-Waldapfel Imre és Kölcsey Ferenc fordításában. A prózai fordítók neve lényegesen szűkebb körben ismert, de ugyanúgy nagy tisztelet övezi őket.

Anekdota, de igaz Devecseri Gábor gondolata: a klasszikus versmérték visszaadására a magyar a legalkalmasabb nyelv. (A magyarázatát a verstanokban tessék keresni. Más kérdés, hogy ezt éppen 1956 lövöldözős őszén mondotta Kellér Dezsőnek, aki fanyarul így nyugtázta: Napok óta ez az első jó hír, amit hallok…) Akármekkora az igyekvés, hogy franciául is megszólaljanak a hellén kultúra gyöngyszemei, de Romilly felpanaszolja (igaz, prózai műre vonatkoztatva) „fordításai(n)k szembeszökő egyhangúságát”. Ez a fejezetzáró mondat ismét a görög gazdagságára utal. Amikor mi olvassuk a 20. századi, formahű magyar fordításokat, büszkeséget érzünk. Ahogy a gondolati árnyalatok megszólalnak, az ógörög nyelv – számunkra eleven.

A kötetecske végén rövid összefoglaló található a francia nyelvben meghonosodott görög eredetű szavakról. Érdekes végiggondolni: a Római Birodalom értelmiségi rétegének görög tanítói voltak. A latin fogadta be a szókincset olyan fogalmakra, melyekre szavai nem voltak. A latinitás hanyatlásával az újlatin nyelvek (olasz, francia, spanyol, portugál) vitték tovább az örökséget, meg persze a meghódított földek népe (britek, teutonok stb.). A kereszténység szétáramlik az óvilágban, és a latin-görög kultúra – támogatva vagy tiltva – beszivárog Európa olyan szigetnyelveibe is, mint a mienk.

Ha nem is beszélt nyelv az ógörög, ha nem is tudnánk egy vacsorát rendelni Athénben vagy Korfu szigetén ezzel a tudásunkkal – de az utcatáblák kibogozgatásával, az ősi szavakkal pepecselve egyszer csak azt érezhetjük Hellászban: nem beszélik, de jelen van.

M. Trédé-Boulmer   J. de Romilly

M. Trédé-Boulmer                      J. de Romilly

Jacqueline de Romilly,
Monique Trédé:
Az ógörög nyelv szelleme

Fordította: Vargyas Brigitta
Typotex Kiadó, Budapest, 2014
136 oldal, teljes bolti ár 1900 Ft
ISBN 978 963 279 3955
* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Görögül olvasni mindig munka: lehetsz „perfekt” német vagy francia; de értheted-e „perfekt” a nagy hellén irodalom nyelvét? Ilyen nyelv nem egy van: majd minden auktorért újat kell tanulni. Görögül írtak Krisztus előtt talán 800-tól (mikor élt Homéros?), Krisztus után, mondjuk, 1453-ig. És írtak görögül Kisázsiában és Athénben, Rómában és Egyiptomban; Theokritos szicíliai volt, Lukianos talán szíriai zsidó.

Micsoda távolságok időben és térben! Két évezred és három világrész, s hány ország, mennyiféle társadalom, milyen különböző kultúrák, a mükénéitől a bizánciig! Hányféle nyelvjárás, argó, irodalmi modor és műfajkonvenció! Kívülről tudhatod Homérost, s még mindig talánynak fogod érezni Nonnost; folyékonyan olvashatod Platónt, s megakadsz egy Plutarchos-életrajz első mondatain.

Ha modern nyelvvel ismerkedsz könyvekből, egy könyvtárnyi mű áll rendelkezésedre ugyanazon korból és műfajból, mígnem szótár és mentődeszka nélkül, szabad úszóként siklasz a betűk tengerén. Görög tragédia alig maradt annyi, amennyi négy-öt kötetet kitesz a Teubnerben. Kevés, hogy a nyelvet – ezt a súlyos, mesterkélt, költői idiómát – végképp elmédbe törd. Ha mind végigolvastad: az utolsó lap még mindig megalázhat. – Babits Mihály