Vendég: Miklósa Erika | Záró koncert a Pannon Filharmonikusokkal / Müpa

Posted on 2015. május 14. csütörtök Szerző:

0


Miklósa Erika

Miklósa Erika

EE |

A Pannon Filharmonikusok idei bérletes, budapesti hangversenysorozata záró ak­kord­jához érkezik. A komolyzenét a gaszt­ro­nó­miával ötvöző évad május 22-i kon­certjén az együttes Weber, Richard Strauss és Sosz­takovics műveit játssza, a közönség pedig a zenei élmény mellett megízlelheti Segal Viktor séfnek a zeneművek által ihletett ételkreációját is.

Carl Maria von Weber Euryanthe című operáját mára szinte teljesen elfeledték, mert szövege, cselekménye mérhetetlenül elavult, színre vihetetlen. Ugyanakkor nyitá­nyának bája ma is megkapó. A zenemű a kora roman­tika hangszeres zenéjének jellegzetes pél­dája. A komolyzenei kínálat e kedvelt kom­pozí­ciója gya­korta szerepel hangversenyek felvezető darab­jaként.

Richard Strauss

Richard Strauss

Egy másik művészeti ágban, a költészetben szin­tén a kora romantika kiemelkedő képviselője volt Clement Brentano. Az ő verseire komponálta zongorakíséretes dalait Richard Strauss, aki szín­padi és zenekari műveivel úgy vált a ro­mantikus német zeneművészet összegző alakjává, hogy egy­ben a modern éra első nagy szerzője is volt.  A Brentano verseire írt hat dalt a világszerte elismert szopránénekes, Miklósa Erika énekli a Pannon Filharmonikusok kíséretével.

Strausshoz hasonló kettős szerepet tölt be Dmitrij Sosztakovics, aki a 19. századi német szimfonikus hagyományt sikerrel újította meg a 20. század elején.

Dmitrij Sosztakovics

Dmitrij Sosztakovics

Sosztakovicsnak a húszas években írt kompo­zícióira Hindemith, Mahler és Berg hatása nyom­ta rá bélyegét. Érett korszakát az V. szimfóniától számítjuk, melyben már megtalálta a maga egyéni hangját és stílusát. Az 1937-ben írt mű komoly­sága arra a gondolatkörre utal, amely a zene­szerzőt úgyszólván állandóan foglalkoztatja: az élet nehézségeit az ember küzdelemmel és emel­kedett magatartással győzheti le. Az első tétel szenvedélyek és indulatok összecsapásával, kü­lön­féle karakterű témák összevetésével nyitja meg a küzdelmet. A második tétel (scherzo) szel­lemesen vegyíti a táncos jókedvet a gunyoros fintorral. A közbeékelt trió-szakasz jelentős sze­repet juttat a hegedű szólójának. Az ezt követő lassú tétel Sosztakovics személyes hangú, mélyen megrázó vallomásainak egyike. A zenekar hangszerei az együttesből kiemelkedve, szólisztikus súllyal fejezik ki a bensőséges mondanivalót. A nagyszabású zárótétel szilaj indulatokat szabadít fel, dinamikus-harsány győzelmet hirdet. (Pándi Marianne Hangversenykalauza nyomán)
A zeneszerző újfajta hangja komoly sikert aratott, az V. szimfónia bemutatóját csaknem félórás tapsvihar követte.

Vass András

Vass András

Műsor
Weber: Euryanthe – nyitány
R. Strauss: Hat dal, op. 68 (Clemens Brentano verseire)
Sosztakovics: V. szimfónia

Közreműködik
Miklósa Erika – szoprán
Vezényel: Vass András

Hat dal, egy nő

2015. május 22., péntek 19.30,
Művészetek Palotája (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.)
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A helyek nagy része elővételben elkelt, de érdemes néhány utolsó jegyért még pró­bál­kozni, akár a koncert előtt is.