Benyák Zoltán: Csavargók dala (részlet)

Posted on 2015. március 4. szerda Szerző:

0


BenyákZ_Csavargók dala-bor180Priusznak másnap az az ötlete támadt, hogy vigyék el Kölyköt egy orvoshoz. A társadalom­biztosításon kívül rekedteknek ez akkora képtelenségnek számított, mint egy Holdra szállás kitervelése, de Priusz ragaszkodott hozzá. Azt mondta, fontos, hogy egy szakértő vessen egy pillantást a kislányra, mert bár egészségesnek tűnik, de sosem lehet tudni. Mint általában, most is látszott rajta, hogy csak a töredékét mondja el annak, ami a fejében jár.

Este vágtak neki a dolognak, mert az egyetlen orvos, aki szóba jöhetett, ilyenkor praktizált. Az orvost Stein néven emlegették a város alsóbbnál is alsóbb rétegeiben, ahonnan a páciensek nagy része származott. A doktor rendelője messze a nyugati városrészben volt, egy garázssoron, ott, ahol a sosem befutó rockbandák zajongtak, ferde hajlamúak fajtalankodtak és narkósok döfködték magukat görbe tűkkel.

Stein főleg mellnagyobbításban, kollagéninjekcióban, feleség elől titkolandó nemi betegségben, lőtt sebekben utazott. Régebben ő is a kórházi orvoskar megbecsült tagja volt. Azután jött az a bizonyos eset. Az osztályán vendégeskedett egy maffiaper vádjának koronatanúja, aki a főorvos közbenjárására sem volt képes elhalálozni, mert Stein folyton kijavította a szándékosan elrontott gyógyszerlapját. Folyton beállította az eladagolt infúziót, mindig ott kotnyeleskedett, ahol nem kellett volna. A tanú háromszor halálozott el a kórházban, és Stein háromszor élesztette újra. Így mondják. A főorvos hiába magyarázta neki, hogy nem lesz ez így jó. Egy igazi orvosnak sokszor a halálról is kell dönteni, főként, ha alvilági körök nyomatékosítják azt. Pisztollyal a szájában még Hippokratész is a gyors halálra esküdne.

Stein azzal védekezett, hogy ő szeret életben tartani embereket, és az a tény, hogy itt tartja őket a világon, éppen elég nagy galádság a betegeivel szemben, nem akarja még egy gyilkossággal is terhelni a lelkét. Ilyen romantikus figura volt, annyi érzelgősséggel, ami elég, hogy elkárhozzon a rideg időkben. Kirúgással megúszta, és orvosi engedélyének visszavonásával. Mivel azonban nem tudta feladni szeretett hivatását, a sors odatoloncolta a garázssorra.

A csavargók alkonyat után érkeztek. Priusz tudta, hogy melyik garázst kell keresni, mert többször is járt már itt, hogy kankóját kezeltesse. Furnérajtó kórház-zöld festéssel, rajta egy táblával.

Pszichiátria

A tábla alatt alig olvasható ákombákom betűkkel:

Zokogásával ne zaklassa fel a többi létezőt!

Kócos háromszor olvasta el a táblát.

– Nem is tudtam, hogy ez a Stein foglalkozik lélekgyógyászattal is.
– Mindennel foglalkozik – válaszolta Priusz dicsekedve, mintha csak a saját érdemeiről lenne szó. – Ismertem egy nőt, akinek a lába közül kioperálta egy hajsütővas kétharmadát. Igazi géniusz az ürge, én mondom.

A garázs felett egy utcai lámpa adott fényt, amit a szél jobbra döntött. A garázs mellett a hatvanas éveket idéző kisbusz állt, ami éppúgy származhatott a hadsereg, mint a kórház gépállományából. A festés erre már nem adhatott választ, mert a rozsda lezabálta róla a festéket, és javában bent járt a fém belsejében. A kocsi a géphalál utolsó stádiumában járhatott, de Priusz állítása szerint Stein egyes esetekben kimerészkedik a garázssori csigaházából, és akár személyesen is felkeres egy-egy beteget. Persze csak akkor, ha nem egy másik orvosról vagy rokonáról van szó. Azokat nem tartotta sokra. Ha elhagyja a garázsrendelőt, akkor ezt a járművet használja, ami nem keltette megbízható kocsi látványát, ennek ellenére Priusz azt állította, hogy Stein kisebb beavatkozásokra még a buszban is képes.

A mentőautónak is jutott a graffitiből. Rá azt írták: Lobomotív.

A garázsajtó kivágódott. Egy lány jött ki sírva a rendelőből. Kezét a szája elé tartotta, Kócos először azt hitte, hogy hányni fog, de azután meglátta az arcon a könnyeket, amint rózsaszín púderfolyót rajzoltak a szemétől a rúzsos szájig. A kéz azért volt a száj előtt, mert a lány így próbálta benntartani a fájdalmat, mintha nem akarna túladni rajta, mert még később is szüksége lehet rá.

– Kezicsókolom, nagysága – mondta Priusz hajbókolva. – Szabad a professzor úr?

A lány válasz nélkül viharzott el a Bukowski utca kocsmái felé, anélkül, hogy rájuk nézett volna. Retiküljéből gyűrött papír zsebkendőket potyogtatott futás közben.

– Nő két dolog miatt tud így zokogni – mondta Priusz, miközben hosszan nézett a távolodó alak után. – Vagy gyereke lesz, vagy nem lehet gyereke.

Bár a lány távozta után a garázsajtó szabadon lengett a szélben, azért Priusz illedelmességből koppantott néhányat az oldalán.
– Jöjjön! – kiáltotta bentről az orvos.
Mindhárman beléptek.
A garázst belülről csempe borította, de emberfia nem talált volna két egyforma mintázatot a falon. Az egészet építkezési maradékokból burkolhatták. A sarokban íróasztal, a garázs közepén pedig műtőszék, ereszcsatornából, talicskanyélből és feltehetően a Lobomotív anyósüléséből eszkábálva. Az alján fogaskerekek, hogy dönthető legyen mind nőgyógyászati, mind fogorvosi beavatkozásokhoz.

Az orvos fiatalabb volt, mint Kócos hitte. A legendájából úgy vélte, már előrehaladott ötvenes lehet, de amikor megpillantotta a magas, nyurga alakot a kerek szemüvegében, biztos volt benne, hogy Stein még harminc sincs.

– Vegyék le a cipőjüket! – mondta az orvos, miután végigmérte őket. – Legszívesebben azt mondanám, hogy az összes ruhájukat hagyják kint, de fogalmam sincs, hogy melyikkel ártanék többet a rendelő tisztaságának.

Azok hárman nem ágáltak. Azonnal lerúgták a lábbelijüket, mire a garázsban szétáradt a bűz.
Stein a szék felé intett.
– Mindhármukkal gond van, vagy…
– Ezzel van gond – mondta Priusz, és kicsomagolta a kockás abroszt.
Az orvos arca meg sem rezzent a gyerek láttán.
– Tegye a székre!
Lehámozta a flanelinget a gyerekről. Megnyomkodta a hasát, benézett a szájába, megmérte a lázát, majd kijelentette:
– Lány.
– Ez a végső diagnózisa, doki? – próbált viccelődni Priusz, de az orvos szúrós pillantást vetett rá, azok kérlelhetetlen tekintetével, akik az egészségügyben vesztették el a humorérzéküket.

– A kislány egészséges. Nagyjából hét hónapos. Megfelelően fejlett. Nem beteg, nincs rajta külsérelmi nyom. Nem esett semmi baja. – Stein szeme végigfutott mindhármukon. – Ami finoman szólva is az év csodája lehet. Mit akarnak még?

– Hogy lássa el – mondta Priusz. Leült a garázs-rendelő egyetlen székére, lukas zokniba bújtatott lábát keresztbe vetette, állát nyitott tenyerébe támasztotta. Úgy festett, mint egy igazi üzletember egy fontos tárgyaláson. – Fogalmunk sincs, mit kell vele csinálni ilyen idős korban. Milyen gyógyszerekre, vegyszerekre, kegyszerekre van szüksége. Továbbá adhatna néhány tanácsot az etetéssel kapcsolatban, bár nem ígérem, hogy száraz kenyérhéjnál komolyabb kaját is be tudunk szerezni, de az legyen a mi gondunk.

Stein hagyta, hogy a kislány a sztetoszkópjával babráljon.
– Mit keres maguknál egy gyerek?
– Találtuk.
– Ugye, nem akarják megtartani? – Az orvos arcán a nyugalom arról árulkodott, hogy ezerszer is feltette már ezt a kérdést.
– Ez is a mi problémánk, doki. Mi a válasza? Segít?
– Tudnak fizetni?
Priusz elégedetten vigyorgott. Tudta, hogy Steinnel nem lesz baj. Flúg felé intett, aki egy zöld kannát cipelt be kintről, és a műtőszék mellé tette.

– Húsz liter benzin – közölte Priusz. Azt nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy az üzemanyag egy káposztaszállító teherautó tankjából tűnt el alig két órával korábban.

– Jó lesz – bólintott Stein.

Az orvos beadott egy injekciót, miközben azt magyarázta, hogy a kislány semmilyen védőoltást nem kapott még, mert nem látja a heget a vállán. Bement egy lefüggönyözött sarok mögé, ahol a gyógyszereit dugdosta, és amikor visszatért, krém és lázcsillapító volt nála. Egy recept hátuljára felfirkantotta néhány más orvosság és tápszer nevét.

– Lenne még valami, doki – mondta Priusz, miután a zsebébe gyűrte a listát.
– Sejthettem volna.
– Foglalkozik szüléssel is?
– Húsz literért nem.
– Nem erre gondolok. Inkább arra, hogy esetleg maga segítette világra Kölyköt.
– Az utóbbi nyolc hónapban egy tucat illegális szülésem volt. Lány nem volt köztük. Azokat manapság elvetetik, amikor a nemük kiderül az ultrahangon.

Priusz úgy kérdezett, mint egy vallatóbíró vagy egy nyomozó. Volt ideje kitapasztalni a módszereiket.

– Közölt-e olyan nővel terhességet, aki utána nem magánál szült?

Stein visszahajtogatta az abroszt a kislányra, majd az ujjaival dobolt a műtőszék vasán.

– Az anyját keresitek, igaz? Micsoda romantika! – Még csak el sem mosolyodott, miközben élcelődött. – A három testőr csupán érzéketlen gyakornok hozzátok képest.

Benyák Zoltán

Benyák Zoltán

– Kösz, doki – vágta rá szemrebbenés nélkül Priusz.
– Hacsak nem az egyikőtök az apa. De fogalmatok sincs, melyikőtök az, ugye?
– Nincs közünk a lánykához. Legfeljebb annyi, hogy mi voltunk azok a szerencsések, akik kikukázták.
– Aha – válaszolta az orvos, de egyikük sem tudta eldönteni, hogy hitt-e Priusznak.
– Szóval?
– Volt egy lány – jelentette ki Stein.
– Tudtam – csapta össze a tenyerét Priusz.
– De attól félek, nem tudok segíteni. Én nem kérdezek nevet, nem kérek iratokat. Viszont emlékszem rá. Nem volt már fiatal. Szőke és magas, de nem tűnt gazdagnak.

– Kicsit jobban kellene szűkítenünk a kört. Ilyenből még több ezer akadhat a városban.

Stein elhúzta a kannát Priusz közeléből, és a függöny mögé tolta.

– Egy kereszt. A nyakában egy olyan keresztet viselt, amit olcsó strasszkövekkel raktak ki.

Priusz fancsali képet vágott.
– Hát, ez is valami – felpattant, és magához vette a kislányt. – Visszajuttatjuk az anyjának, doki. Biztos lehet benne. A becsületszavunkat adjuk. – Ettől az utolsó mondattól még ő is meglepődött.
Doktor Stein vállat vont.
– Csukják be maguk után az ajtót! – Azután nekiállt, hogy áttörölgesse a garázsnak azt a részét, ahol az imént Priusz ült.

Benyák Zoltán: Csavargók dala
Grafoman Kiadó, Tatabánya, 2014