Hazaszeretet pontosan | Majtényi László: Romok ormán

Bogárdi Iván |

Mindig oda kell figyelnem, amikor Majtényi László alkotmányjogász – az információs jogok és az ombudsman intézmények szakértője – megszólal. Kissé rekedtes, emelt hangjából egyszerre sugárzik a komolyság és az irónia. A legtöbben talán az ATV-ből ismerik, ahol gyakran szerepel, szerényen, de határozottan adja elő véleményét.

Aktív része volt a rendszerváltás utáni jogrendszer kialakításában – aminek ma már csak a romjai léteznek. (Lásd a címet…) Életútjának ismeretében azt is hihetnénk, hogy új könyve, a Romok ormán jogászoknak és társadalomtudósoknak szóló szakszöveg. Majtényi nemcsak jól beszél, hanem írástudó is, vagyis képes mindenkinek írni.

Ez a könyv az ajánlás melletti jelmondat szerint „az első szavától az utolsóig az egyik legpontosabb érzésről, a hazaszeretetről szól”. Egy jogász – különösen egy alkotmányjogász – számára a pontos nemcsak a hebehurgyaság ellentéte, hanem a hazugságé is. Tehát amikor az új alkotmányban politikai céllal meghamisítják a haza fogalmát és a hazaszeretetből pártpropagandát konstruálnak, akkor az alkotmányjogász szerző ironikusan, bosszúsan vagy indulatosan kiáll az igazságért.

A Romok ormán: gyűjtemény. Természetesen nyomon követhetjük közéleti tevékenységét, de helyet kaptak Majtényi szépirodalmi megnyilvánulásai is. Irodalom, jogi esetek – laza kronológiai sorrendben követik egymást az életút különböző állomásai.

Ő bábáskodott az ombudsman rendszer magyarországi megvalósításán, amit a jelenlegi rezsim megszüntetett. A rendszerváltás évében, 1989-ben írta a Legyen ombudsman! című cikkét. Lett is, ő maga adatvédelmi ombudsmanként lépett fel a személyiségi jogok védelmében. Felidézi annak a történetét, amikor egy tévériport kivizsgálását kezdeményezte, mert felfedték a lottó ötös nyertes család azonosságát. „Mindannyian egy szabad ország szabad polgárai vagyunk … A közszolgálati televíziózásban különös figyelmet kell fordítani az információszabadság és a személyes adatok védelmének kölcsönös érvényesülésére. Az átlagember magánszféráját nagyobb tisztelettel kell övezni, mint a közszereplőkét. A polgárok jog által védett személyes adatai és a »hír« konfliktusában a magánélet védelméé az elsőbbség.”

• Olvass bele!

Nagyon aktuális mondatot találtam a Miért ne lopjunk? című cikkből: „A pártok korrupciója ellen úgy kell fellépnünk, hogy az ne forduljon a pártok elleni retorikába.” Majtényi azon dolgozott, hogy kialakítsa a magyar demokrácia kereteit. Tanulmányozta a skandináv, különösen a svéd alkotmányrendszert, és hogy miként tekintenek ott az emberi méltóságra. Leír egy svéd börtönt, amelyben a szobák – nem cellák – kényelmesen be vannak bútorozva, szekrénnyel, íróasztallal, szőnyeggel, és az ablakon nincsen rács. A börtönőrök kopogtatnak, mielőtt belépnek, és együtt étkeznek a rabokkal. A svédek kiszámították, hogy így fizetődik ki a bűnmegelőzés, mert a rabok megtanulják a normális életet, és kevés a visszaeső. Ennyit az emberi méltóságról, ami mindenkit megillet az emberré születés jogán, akkor is, ha bűnt követett el.

1994-ben így írt: „Ha lesz új alkotmány, abban határozottan nyilváníttassék ki – nem szavakkal, deklarációval természetesen –, hogy nem lázas forradalmi napok szülötte, ellenben tiszteletben tartja életünk láthatatlan alkotmányát, azt építi tovább. (…) Azzal lenne jó majd büszkélkedni, hogy ebben az alkotmányos életét tekintve oly érdekes országban amennyire precíz, annyira fantáziátlan és unalmas az alkotmány szövege.” Ma már tudjuk, hogy az új alkotmány, illetve alaptörvény szövege túlságosan is szórakoztató olvasmány, és az állandó változtatások nyomán izgalmas is. Vagyis nem alkalmas alkotmánynak.

Leírja az Alaptörvény asztalát, mint az önkormányzatokon kötelező oltárt: a régi megsárgult hivatali asztal lefedve üveglappal, terítővel, feldíszítve nemzeti színű szalaggal, virággal és a megfelelő oldalon kinyitott Alaptörvénnyel. Ugyanakkor a falon ott lóg, ugyancsak üveglap alatt a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. Az Alaptörvény szerint 1990. május másodikától kell számolnunk az új mennyország beköszöntését, ugyanakkor a másik szakrális (?) szöveg a falon azt állítja, hogy a Fidesz mennyei rendje a két zavaros évtized után, vagyis 2009-ben köszöntött ránk. Most melyikben kell hinnünk rendületlenül?

Kedvenc fejezetem, ahol beszédeit gyűjtötte össze a szerkesztő. Itt félreteszi a bonyolultabb iróniát, ez a kötet legszenvedélyesebb és legaktuálisabb része.

Itt olvasható az a szónoklat, amit az Opera előtt összegyűlt tüntetőknek tartott, miközben odabent az ünnepélyesen kiöltözött kormánypárti hölgyek és urak az új alaptörvényt ünnepelték. Arra figyelmezteti a bent ünneplőket, hogy meg fognak bukni, de felszólítja őket, hogy előbb vonják vissza Alaptörvényüket, meg az összes jogkorlátozó sarkalatos törvényüket.

A roma-gyilkosságokkal kapcsolatban írja, hogy „a bűncselekmény-sorozatot nem magányos őrült, hanem szervezett csoport követte el, logisztikai támogatással, felderítéssel, a gyilkolás kidolgozott infrastruktúrájával. De nekünk, békés polgároknak teljesen tiszta lehet-e a lelkiismeretünk?” … „Az emberi jogi jogsértéseknek van részük, mely valahol az unalom, az érdektelenség ködébe vész, ingerküszöbünket el sem éri.”

A paksi atompaktumról: „Akiket illet, tudják meg Moszkvában is, hogy bármit írt alá a magyar miniszterelnök, az bennünket, Magyarországot semmire sem kötelez.”

A 84. nap a Szabadság tér hőseihez szólt, akik akkor már nyolcvannegyedik napja tiltakoztak a megszállás emlékműve ellen. „Tudjuk mi, hogy a birodalmi sas mögött merre röpködött a magát Gábrielnek, szépnek és szelídnek nevező szárnyas lény, hogy merre vezetett alacsony röpte, miután Jugoszláviával örök barátságot fogadott. Láttuk a hamis Gábriel jogfosztó törvényeit, és láttuk őt nehéz szárnyain vitorlázni Körösmező, majd a megszállt ukrajnai és galíciai falvak fölött.”

Több szónoklatát így fejezi be: „Éljen a Magyar Köztársaság! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!” Így a szó, hogy „éljen” már nem olyan elkoptatott. Akkor élünk igazán, ha a jogainkkal élünk.

Sokat tud meg a rendszerváltás óta eltelt időről, óhajokról, vágyakról, realitásról, félresiklásokról és jogrombolásról, aki a – címében Kölcsey szavait felidéző – kötetet végigolvassa. Mert ugye a cél – nem hőzöngéssel, hanem okos gondolkodással – a haza fényre derülése…

Majtényi László: Romok ormán
Magyarország legújabb történetei
Magvető Kiadó, Budapest, 2014
488 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 143 2244

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A romok, melyeknek ormán a szerző széttekint, a szétvert harmadik köztársaság romjai. A köztársaság egy jogi vázra épült, a neve alkotmány. Majtényi László – egyebek közt – jogász, hivatalból is dolga van az alkotmánnyal. De, mint e kötetből kiderül, az alkotmány az ő számára elsősorban nem szakmai, hanem világnézeti és erkölcsi kérdés. Arról van szó, hogy kik vagyunk mi együtt, a közös magyar állam polgárai; hogyan kell az államnak bánnia velünk és mindazokkal, akik a területén élnek, és hogyan kell nekünk egymással bánnunk.

Lehet erről jogi bikkfanyelven is beszélni, de akinek fontos, hogy az állam szabad és egyenlő polgárok politikai közössége legyen, nem így beszél róla. Hanem a mindennapi élet gazdag, érzelmekkel telített nyelvén. Ha van hozzá tehetsége, az irodalom emelkedettebb nyelvén.

Majtényit írói képességekkel áldotta meg a sors. Így a kötetet alkotó írások nemcsak arról tudósítanak, hogyan épültek föl – botladozva, de mégis – a köztársaság intézményei, aztán hogyan rombolták le őket, hanem arról is: hogyan éltük meg mi, magyar állampolgárok a keletkezés, az erózió és a pusztulás éveit. De legkivált: megfogalmaznak, őriznek és továbbadnak egy nagyszerű hagyományt, melyhez a magyar történelem még vissza fog kanyarodni. – Kis János