Pucér szívek lenyomatai | Simon Márton versei

Posted on 2014. június 6. péntek Szerző:

0


SimonM_Polaroidok-bor 180 kombináltJeges Varga Ferenc |

Simon Márton a honlapján „5 bekezdéses bemutatkozásában” költőnek és slammernek nevezi önmagát. Az eltérő stílusok (műfajok) közötti konfliktust generálók szerint tehát látszólag két egymással össze nem egyezhető dolgot művel. Esetében mégis jól megfér a szövegelés és a szövegvetés.

A verseibe nem enged semmiféle politikumot, a slam poetry segítségével közli mindazt, amit a verseibe nem írhat bele. A Dokk.hu, a Telep csoport, az Előszezon versblog fiatal nemzedékének egyik legmeghatározóbb képviselőjétől a Libri Kiadó két egymást követő évben két verses kötetet is megjelentetett. Tavaly az újabbikat, a Polaroidokat, s később, idén a régebbit. A Dalok a magasföldszintről ugyanis második, javított kiadás. (Először a L’Harmattan Kiadónál látott napvilágot, még 2010-ben.) Most a Polaroidok sikerének köszönheti újranyomását.

A Dalok a magasföldszintről versei egyetlen jól körülhatárolható téma köré szerveződnek. A nulladik órában ejtik foglyul az időt, az újjászületés előtt rögzítik a pillanatot, amikor „ha kivonlak magamból, a semmi marad”. Simon Márton a kötet nyitó versében gyönyörű képbe sűrítve előszezonnak nevezi ezt az idő és tér nélküli alig létezést. Minden fontos megtörtént már, tudjuk a dolgok végét, de az sosem derül ki, milyen boldogok voltunk. Csak ténfergés van, meg szakadatlan szerelmi környezetszennyezés.

Persze „majd lesz minden”, de most még elképzelhetetlen a jövő, a múltat pedig nem lehet szavakba zárni, elmesélni. Simon mégis megpróbál sorra venni minden megmaradt érzést, elhagyott emléket, „mert nincs hova félrenézni”. A magány teljessége, az üresség ideje ez. Mikor valami végleg elveszett, „csak a felejtés van hátra”. Az alkotás pedig eszköz a múlt dekonstruálásához: „Írok. Hátha így elfelejtelek.”

Szokatlanul hűvösnek, tárgyilagosnak tűnik ez a vizsgálódás. Az ismerősen csengő szavak, a hátrahagyott holmik, a hajnali fények, a hideg falcsempék által hirtelen előhívott asszociációk értelmezik újra a történelmet. Visszanézve, persze minden múltbéli eset akár érdektelen is lehetne. De tudjuk, ez csak a zaklatott szív blöffje. Komoly jelentősége van a fehér foltoknak a nadrágon, a fotónak, melyen csak egy szem látszik, a pulóvernek, amibe valaki (egy nő) beletörölte az arcát, a tejpor ízének a szájban, a kert, a nyári esték illatának. Olyan nehezek („nyolc-kilencszáz kiló”), akár egy bálna. S olykor rád szakadnak mindenestül.

polaroidok 2.1A szövegek nagyobb részét nevezhetnénk szakítós verseknek is, amit egy hűtlen szeretőhöz írtak, a kisebbik hányadát meg egy elveszett anyát sirató gyászverseknek, de ahogyan az És még egy délelőtt című versben is elhangzik, „végül is én is mindig egy nőről álmodom”. Egy szerető, egy anya, egy nő – alfája és ómegája egy fiatalember identitásának. Megalkot, világra nyit és körbezár. A hiányuk végképp eltöröl, nélkülük csak a semmi van (a semmi vagy).

De az évek alatt annyi minden megváltozhat, kicserélődhetnek a jelentések – írja Simon. Ha a felejtés sikerrel végbemegy, megszűnik minden, ami volt, és valósággá válhat Dsuang Dszi álma (Szabó Lőrinc): az emlékező majd a vágy tárgyának képzeletében él csak tovább. És akkor talán tényleg igaz lesz, hogy „el tudnék szakadni bármitől”. Akkor majd ő sem énekli többé Cseh Tamással együtt, hogy eszembe jutottál.

A kötet dalai hangulatilag rendkívül egységesek. Szerkezetileg nem kapcsolhatóak egyetlen kötött versformához sem, olykor csapongva kutatunk a feltörő emlékek között, ezért is érvényesülhetnek olyan jó az élőbeszédben. Ritmusuk már-már prózaszerű, a lírai én közvetlen szemlélődéséből bomlanak ki az ugyanazon érzelmi állapotot kifejező szakadatlan gondolatfolyamok. De Simon Márton nem csak az egyes verseket építette fel gondosan, de pontos koncepció szerint állították össze az egész kötetet is.

A dalok a műfaj szabályaival bátran operáló szabad versek, ezért az olvasó sokféle jelentésréteggel felruházhatja őket. Ehhez képest a Polaroidok pársoros, olykor csak egy szóból álló szövegei még ennél is tágabb térben helyezkednek el, a háborítatlanság önkényének adnak teret. A Macuo Basótól kölcsönvett mottó azt sejteti, hogy a haiku hagyományait követi Simon a kötetben, de rögtön az első szöveg zárlatában az „Ez majdnem 17 szótag” (egy haiku 5-7-5 szótagból áll) megállapítással le is szögezi, a szabályok pontos betartása nem célja. A gondolatok sűrítése, a szuggesztív képalkotás viszont annál inkább.

polaroidok 3

Gyakorlatilag bárhol fel lehet ütni a könyvet, mint azt a címe is sejteti, egy kofferben felhalmozott fotókat találhatunk benne, ami azonnal kész pozitív képet ad felhasználójának. Olvasási szokásunk szinte megkívánja, hogy kapcsolódási pontokat találjunk az egyes pillanatfelvételek között. Simon Márton előre meg is adott egy sorrendet, de a számozást rendesen megkeverte, mondhatni szándékosan csapdába csalta az olvasót. Persze az is lehet, hogy mindez csak a véletlen műve. Mert szinte biztos vagyok abban, hogy mindenki a rendszert keresi a Polaroidokban, de felesleges a kutakodás. Az esetlegesség a törvény. Kedvedre fel is forgathatod ezt a rendet, hiszen „316 Bármelyik mondatom leírhatnád”, azaz „482 Bármelyik mondatod leírhatnám.” A szövegek nagyfokú szabadsága az olvasóra szokatlan nagy terhet ró, mert ennél sokkal kényelmesebbek vagyunk. Most szabadjára kell engedni vágyainkat, indulatainkat, gondolatainkat, hogy láthatóvá, hallhatóvá váljanak számunkra is a Polaroidok gyors készítésű fényképei.

Van egy hátulütője is az efféle rövid versalkotásnak, mégpedig, hogy hamar szlogenné vagy puszta falfirkává válhatnak. Nagy a kísértés, hogy az olyan frappáns képalkotásokat, mint például a „079 Törölköződ akarok lenni” vagy a „491 Ez nem vers, hogy csak úgy véget érjen”, illetve az olyan szókapcsolatokat, mint például a „256 Zombirománc”, a „467 Magánygyűjtemény”, vagy a „386 Metaforaszennyezés” akár élőszóban úton-útfélen idézzük, akár a Facebook hírfolyamában naponta kiposztoljuk.

Bármekkora is egyes szövegek különállása, a Polaroidok mégis egységben szemlélve nyer igazán értelmet. Ebben erősít meg az is, hogy a fülbemászó sorokon kívül rengeteg ténymegállapítás („251 Van még lecsó”), címszó („051 Tej”), vagy az internetes közösségi terekben létező, korunkra rímelő játék („179 A „<3” etimológiája”) is helyet kapott a kötetben – ezeknek egy lírikus kötetben vajmi kevés értelmük lehetne. Viszont a Simon Márton által összerakott elgondolásban már igen. Bár minden jel az ellenkezőjére mutat, az egyes szövegek között mégis komoly koherencia van, az összetartó erő: a szabad alkotói akarat. Ez a rend sűrűsödik eggyé az utolsó oldalon árválkodó kérdésben is: „533 És ezt is megírod?” Meg hát – tehetjük hozzá.

Megfigyelhető még egy érdekes játék is, egy oldalon egy és az azt követő prímszámoknak megfelelő számú (1, 2, 3, 5, 7, 9, 11 vagy 13) rövid szöveg található, de hogy ez milyen jelentéstartalommal bírhat, már egy más típusú értelmezés irányába nyithatna utat. Vagy egyszerűen csak ez is egy beugratás része lenne?

polaroidok 1

Elsőre talán úgy tűnhet, két merőben eltérő Simon Marci verseskötetet tartunk a kezünkben. Az önkifejezéshez választott forma persze jelentősen eltér egymástól, de a világlátás, a hangsúlyok igen közeli rokonságot mutatnak. A Dalok talán egy kicsit szándékosan túlírtak, a Polaroidok meg ugyanennyire szűkszavúak. De mindkettő brutálisan őszinte, helyenként önironikus, bensőnkkel társalkodó líra, amely meglepő kép- és szóalkotásra ösztönöz. Engedi szabadon játszani az olvasót.

Simon Márton a magyar nyelv bátor használatával kirázza a fiatalokat az irodalom iránti közönyükből. Másokkal együtt neki is nagy szerepe van abban, hogy ma újra menő dolog verset olvasni, vagy éppen versbe fogalmazni mindazt, ami másként elmondhatatlan. Erőteljes hangú versei megszólítanak, akár Kosztolányi kérdése: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni…?” Hogy a fenébe ne akarnék!

Simon Márton

Simon Márton

Simon Márton: Polaroidok
Libri Kiadó, 2013
88 oldal, teljes bolti ár 1490 Ft
ISBN 978 963 310 1933

Simon Márton: Dalok a magasföldszintről
Libri Kiadó, 2013
56 oldal, teljes bolti ár 1490 Ft
ISBN 978 963 310 4316

A cikk illusztrációit Jeges-Varga Ferenc készítette

A kötetek borítóját az acb Galéria által rendelkezésre bocsátott alkotások díszítik:

Polaroidok: Tar Hajnalka: Instant nyáj (2006, installáció, 1200 gipsz bárány)

Dalok a magasföldszintről: Várna Gyula: Valahogy így (részlet) (2006, formázott digitális fotó, 49×26×1 cm; 10×15,5×6 cm)