Jégtáblaregény | Katarina Mazetti: Pingvinélet

Posted on 2014. május 31. szombat Szerző:

0


Mazetti_Pingvinélet-bor180Bodó Viktória Booklány |

Egy elsőmondat-fetisisztától (igen, létezik ilyen kategória) olvasni azt a triviális indítót, hogy Katarina Mazetti jó, és a korábbi könyvei is azok voltak, nos, több mint kínos, tudom én. Pedig ez a helyzet: ami jó, az jó.

Divat lett mostanában érzéketlenül viccelődni érzékeny témák felett, izzadságszagú nevettetni akarást beleerőszakolni bármibe és bárhová, ahol elfér, ezért is kell megbecsülni azon szerzőket, akik érzik a ki nem mondott határvonalak létezését is. Ez az írónő ilyen. Nem törekszik olcsó babérokra, a nehezebb utat választva penget keserédes húrokat, ha kapcsolatokról, anyaságról, egészségről és betegségről, állatról és emberről, életről és halálról van szó. Az olvasó mosolyog, miközben néha belefacsarodik a szíve.

Most egy Antarktiszra induló hajókirándulás szereplői mesélik el, pontosabban futtatják le belső monológjukban a Pingvinélet történéseit, tehát a korábbiakhoz képest kiléptünk a kétszereplős narratívából. Az egyes karakterek szűrőjén keresztül szemlélni ugyanazokat az eseményeket: kiváló írói eszköz, amivel ügyesen lehet játszani. Sőt: a Bolondok hajója vagy az Alattunk az óceán óta azt is tudjuk, mennyire felerősíti akár az apró mozzanatok súlyát is, ha az egész történetet egy zárt térben helyezzük el, hajón vagy léghajón. Minden rezdülés ereje százszoros, ha szűk a tér, koncentrálódnak a mondatok. Ez most is így van, természetesen, a pingvineket meg amúgy is szeretem.

Ugyanis egy antarktiszi hajóúton azok is akadnak, meg fókák, meg a társadalom tipikus figurái: a magát a végzet asszonyának képzelő középkorú nő, akinek a viselkedése csak a férjét dühíti (jó esetben), egyébként mindenki más összenevet a háta mögött, Gyöpösék vidékről, hiányos kommunikációval és nem létező társas kapcsolatokkal, magányos ötvenes nők pasifogás reményében, magányos nyugdíjas férfiak, akik viszont csak a madarakkal törődnek, idegenvezetők, akiknek nyálas nejlonsármja már csak a kétségbeesettebbekre hat, ám az nekik elég is… Csupa ilyen és ehhez hasonló figura erősíti meg bennem a hitet újra és újra, az egyénileg szervezett nyaralásokban, Mazetti írói bájában, humorában és éleslátásában.

Szerethető, a korábbiaknál fajsúlyosabb munka, ami hűen követi a korábban kijelölt nyomvonalat: mosollyal minden könnyebb, még az is, ami nehéz.

Fordította: Kertész Judit

A Booklány szereti… oldalon megjelent írás szerkesztett változata.

Katarina Mazetti

Katarina Mazetti

Katarina Mazetti: Pingvinélet
Park Könyvkiadó, 2013
242 oldal, teljes bolti ár 2900 Ft
ISBN 978 963 355 0373

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy Antarktisz felé tartó turistahajón ismerjük meg a regény három, egymástól mindenben különböző főhősét: a 32 éves, jó kedélyű Wilmát, a tanárnőt, aki egy rossz orvosi lelet után próbál még a lehető legtöbb pozitív élményre szert tenni az életében és Tomast, a tényfeltáró újságírót, aki, miután családja elhagyta, mély depresszióban szenved, és utolsó útjának szánja ezt az antarktiszi hajóutat, harmadikként pedig a független, kalandvágyó nyugdíjas asszonyt, Albát, aki szenvedélyesen járja a világot, és szellemes feljegyzésekkel támasztja alá sajátos elméletét az állatok és az emberek viselkedésének hasonlóságairól.

Az utazás alatt Tomas és Wilma között lassan kialakul valamiféle kapcsolat, ám mindketten rejtegetik egymás elől súlyos titkukat…

Mazetti, szokásához híven most is könnyed stílusban és humorral jeleníti meg egyéni alakjait, miközben sok érdekes történetet és életet varázsol elénk. Mesél barátságról, szerelemről, találkozásról, elválásról, emberekről, állatokról, környezeti veszélyekről, a föld jövőjéről. A hideg, szélfútta Antarktiszon pingvinek, bálnák, és albatroszok között, eltávolodva hétköznapi életüktől a szereplők közelebb kerülnek egymáshoz és önmagukhoz is.