| 1 | Hagymás-tejfölös chipstől bűzlő lehelet
A hörcsög halott volt.
A hátán feküdt.
Lábai az égnek meredtek.
Zoé arcán kövér könnycseppek gurultak le, ahogy kinyitotta a ketrec ajtaját. Remegett a keze, és majd meghasadt a szíve bánatában. Gyömbér apró, szőrös testét a kopott szőnyegre fektette, és úgy érezte, soha többé nem fog tudni mosolyogni.
– Sheila! – üvöltötte Zoé teli torokból. Hiába kérte meg az apukája többször is nyomatékosan, Zoé nem volt hajlandó „anyunak” szólítani a mostoháját. Egyszer sem szólította így, és megfogadta, hogy soha nem is fogja. Zoé anyukáját senki sem pótolhatja, na nem mintha Sheila nagyon igyekezett volna.
– Fogjad már be a pofádat! Éppen tévézek meg zabálok! – vakkantott vissza a nő rekedt hangon a nappaliból.
– Gyömbér… nincs jól… – dadogta Zoé.
Ami persze enyhe kifejezés volt.
Zoé egyszer látott a tévében egy kórházas flmet, ahol egy ápolónő megpróbált újraéleszteni egy bácsit, ezért aztán elkeseredésében nekilátott szájon át lélegeztetni a hörcsögöt. Óvatosan belefújt a pici jószág szájába, de Gyömbér nem éledt fel, mint ahogy akkor sem, amikor Zoé egy gemkapoccsal rákötött egy lapos elemet a szívére. Sajnos nem volt már mit tenni.
A hörcsög teste hideg és merev volt.
– Sheila! Kérlek segíts…! – kiáltotta a kislány.
Zoé könnyei először némán potyogtak, aztán fülsiketítő kiáltás szakadt fel a torkából. Erre a mostohaanyja feltápászkodott végre a kanapéról, és kelletlenül végigtrappolt a kis lakáson, amely egy megdőlt toronyház harminchetedik emeletén volt. Sheila hatalmasakat nyögött, ha néhanapján valamit csinálnia kellett. Annyira lusta volt, hogy még az orrát is Zoéval akarta megturkáltatni, bár erre a kislány természetesen sosem volt hajlandó. Sheila még akkor is fájdalmasan nyöszörgött, amikor csatornát váltott a távirányítóval.
– Nyöszörg, nyöszörg, nyöszörg… – vonszolta magát a folyosón Sheila. Zoé mostohája szélesebb volt, mint amilyen magas. Konkrétan gömb alakú volt.
Zoé tudta, hogy Sheila ott áll mögötte az ajtóban, mert hatalmas testével beárnyékolta a szobát. Hirtelen olyan sötét lett, mint teljes napfogyatkozáskor. De ha ez még nem lett volna elég, Zoé mostohája tömény és émelyítő hagymás-tejfölös chipsszagot árasztott magából. Sheila imádta a hagymás-tejfölös chipset. Ami azt illeti, régebben azzal hencegett, hogy pelenkás kora óta nem volt hajlandó mást megenni, és ha az anyukája valami egyébbel kínálta, az arcába köpte a kaját. Zoé utálta a chipset, mert borzalmasan büdös volt, és persze Sheila lehelete is bűzlött a hagymás-tejfölös chips szagától.
Zoé mostohája az ajtóban állva végigpillantott a szobán. Most is egy csomag chips zörgött a kezében, és folyamatosan tömte a szájába a förtelmes eledelt. Mint mindig, ezúttal is hosszú, fehér és roppant mocskos pólót viselt, testhez tapadó szűk, fekete nacit és bolyhos rózsaszín mamuszt. A karjára volt férjeinek nevét tetováltatta, és mindig áthúzatta azokat, akiktől már elvált. Így:
– Ó, drágám – sóhajtott Sheila, és csak úgy repkedtek a szájából a nyálas chipsdarabkák. – Ó, drágám, ó, drágám, ez baromi lehangoló. Megszakad az ember szíve. Télleg feldobta a pacskert a szerencsétlen kis teremtés. – Azzal odahajolt apró mostohalányához, és lepillantott a halott hörcsögre. Ahogy beszélt, beterítette a szőnyeget félig csócsált chipsszel.
– Ó, drágám, ó, drágám, ó, drágám, ez borzasztó – tette hozzá, de a hangjából egyáltalán nem hallatszott az együttérzés.
Ekkor egy nagyobb darab nyálas chipsdarab röpült ki a szájából, és a halott kis hörcsög pufók, szőrös pofjának közepén landolt. (Zárójelben jegyezném meg, hogy a chips és a nyál keverékét szakszóval „csál”nak nevezik.) Ahogy Zoé gyengéden letörölte róla a trutyit, a szeméből egy könnycsepp egyenesen Gyömbér hideg, rózsaszín orrára hullott.
– Izé, volna egy remek ötletem! – köszörülte meg a torkát Zoé mostohája. – Arra gondoltam, hogy belezuttyanthatnád ebbe a zacsiba a kis dögöt. Nem szeretnék elkapni valami nyavalyát.
Azzal Sheila a szájához emelte a chipses zacskót, és falánk torkába döntötte a hagymástejfölös chipset, majd odanyújtotta a mostohalányának az üres tasakot.
– Na, itten van, fogjad, azt pattintsd csak bele a hörikédet, de villámgyorsan! Nem szeretném, ha dögszagtól bűzlene az egész lakás.
Zoénak tátva maradt a szája a döbbenettől. Nem bírta felfogni, hogyan lehet valaki ennyire önző és szívtelen. Főleg, hogy pont az ő dagadék mostohaanyjának hagymástejfölös chipses leheletétől bűzlött a lakás! Sheila szájszagától lehámlik a festék a falakról. Madarat lehet kopasztani vele. Ha megfordul a szél, még a tíz mérföldre fekvő városokban is érezni lehet a bűzt.
– Nem fogom szegény Gyömbért egy chipses zacskóba temetni – csattant fel Zoé. – Nem is értem, minek hívtalak ide. Kérlek, menj el!
– A zzzisten szerelmére, kislányom! – emelte fel a hangját Sheila. – Hisz én csak segíteni akarok! Te hálátlan kis csitri!
– Ha tudni akarod, egyáltalán nem segítesz! – kiabált Zoé anélkül, hogy hátrafordult volna. – Menj innen! Kérlek!
Sheila kiviharzott a szobából, és úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy lepergett a vakolat a plafonról.
Zoé hallotta, ahogy a nő, akit nem volt hajlandó „anyu”nak szólítani, visszatrappol a konyhába, minden bizonnyal azért, hogy kibontson és betermeljen egy újabb extra nagy csomag hagymástejfölös chipset. A kislány egyedül maradt pici szobájában, és halott hörcsögét ringatta.
De vajon miért halt meg Gyömbér? Hiszen nagyon fiatal volt még hörcsögévekben számolva is.
Lehet, hogy hörcsöggyilkosság történt?, töprengett magában Zoé. Mégis ki lenne képes elpusztítani egy ilyen védtelen kis állatot?
Nos, megígérem, hogy a történet végére választ kaptok a kérdésre. Mint ahogy az is kiderül majd, hogy vannak olyan elvetemült alakok, akik még ennél is sokkal, de sokkal borzalmasabb tettekre képesek. A világ legaljasabb fickója ugyanis is itt ólálkodik valahol, ennek a könyvnek a lapjain. Lapozzatok tovább, ha mertek…
| 2 | Egy nagyon különleges kislány
Mielőtt azonban megismerkednénk ezzel a velejéig romlott illetővel, vissza kell ugranunk pár évet az időben.
Amikor az igazi anyukája meghalt, Zoé még kisbaba volt, ennek ellenére a gyerekkora boldogan telt. Az apukájával remek kis duót alkottak, nagyon szerették egymást. Amíg Zoé iskolában volt, az apukája a helyi fagylaltgyárban robotolt. Zoé apukája, amióta az eszét tudta, imádta a fagylaltot, következésképpen a munkahelyét is nagyon szerette, pedig rengeteget kellett túlóráznia, a fizetése kevés volt, a munka pedig sok.
Mégis szívesen járt be a gyárba, ahol mindennap új ízesítésű fagylaltokat készíthetett. A műszak végén izgatottan rohant haza egy rakás különleges és észbontóan finom fagylalttal, amelyet Zoé kóstolhatott meg a világon először.
Zoé apukája ezután jelentést írt a főnökének, hogy melyik fagylalt ízlett a legjobban a kislánynak. Ezek voltak Zoé kedvenc fagyijai:
Pezsgőkrémes pralinés
Pukkanós rágógumis
Triplacsokis-diós-mogyorós örvény
Vattacukros csoda
Karamellás-tejsodós álom
Mangós meglepetés
Kólakockás zselé
Földimogyoró-vajas banános hab
Ananászos-medvecukros nyalánkság
Intergalaktikus pezsgőhabzó ízbomba
A legkevésbé a csigás-brokkolis fagyit szerette. Ezt ugyanis még az apukája sem tudta úgy elkészíteni, hogy finom legyen.
Nem mindegyik fagylaltköltemény került végül a boltokba (a csigás-brokkolis biztosan nem), Zoé azonban mindet kipróbálhatta! Néha olyan sok fagylaltot evett, hogy úgy érezte, mindjárt kipukkad. Az egészben mégis az volt a legeslegjobb, hogy sokszor rajta kívül soha, egyetlen gyerek sem kóstolhatta meg ezeket a finomságokat, így Zoé nagyon különlegesnek érezhette magát.
Akadt azonban egy apró probléma.
Mivel Zoénak nem volt tesója, otthon csak az apukájával tudott játszani, az apukájának viszont nagyon sokszor túlóráznia kellett a gyárban. Amikor betöltötte a kilencet, Zoénak – sok más kisgyerekhez hasonlóan – egyetlen vágya volt: szeretett volna egy kisállatot. Nem ragaszkodott feltétlenül a hörcsöghöz, beérte volna bármivel, csak legyen kit dédelgetnie. Szüksége volt valakire, aki viszonozza a szeretetét. Mivel azonban egy megdőlt toronyház harminchetedik emeletén laktak, mindenképpen egy apró állatot kellett választania.
Zoé tizedik szülinapján az apukája korábban eljött a munkahelyéről, és a suli előtt megvárta mit sem sejtő kislányát. Amint Zoé kilépett a kapun, az apukája a vállára vette – Zoé kisbaba kora óta nagyon szeretett így utazni –, és együtt elmentek a helyi kisállatkereskedésbe, ahol közösen kiválasztottak egy hörcsögöt.
Zoé kiválasztotta a legszőrmókabb, legcukibb hörcsögkölyköt, és elnevezte Gyömbérnek.
Gyömbér egy ketrecben lakott Zoé szobájában. A kislányt egyáltalán nem zavarta, hogy Gyömbér egész éjjel körbekörbe rohangál és a mókuskereket hajtja, miközben olyan zajt csap, hogy képtelenség aludni. Azt sem bánta, hogy Gyömbér időnként belemart az ujjába, amikor jutalomkeksszel etette. És az sem érdekelte, hogy az alom hörcsögpisitől bűzlött.
Röviden: Zoé imádta Gyömbért. Gyömbér pedig imádta Zoét.
A kislánynak nem volt sok barátja a suliban. Ráadásul a többi gyerek állandóan szekálta, mert alacsony volt, vörös hajú, és fogszabályzót kellett hordania. A háromból egy is elég lett volna, hogy pokollá tegyék az életét. Zoé viszont ezzel a három dologgal megütötte a főnyereményt…
Gyömbér szintén kicsi volt és vörös, bár neki nem csillogott fogszabályzó a szájában. Elképzelhető, hogy pont az apró termete és a vörös bundácskája miatt esett Gyömbérre Zoé választása a több tucat apró szőrgombóc közül, akik egymáshoz bújva szuszogtak a kisállatkereskedés kirakatában. Rokon lelkek, ha találkoznak…
A rákövetkező hetekben-hónapokban Zoé megtanított Gyömbérnek néhány észvesztő trükköt. Egy szem szotyiért Gyömbér hajlandó volt a hátsó lábára állva táncra perdülni. Egy kis dióbélért hátraszaltót csinált. Egy kockacukorért pedig a hátán pörgött.
Zoé arról álmodott, hogy Gyömbér egy szép napon majd híres lesz, mint a világ első breaktáncos hörcsöge.
Úgy tervezte, hogy karácsonykor előadnak majd egy rövid műsort a házukban lakó gyerekeknek. Még plakátot is rajzolt hozzá >>>>>
Aztán egy napon az apukája nagyon rossz hírrel érkezett haza a munkahelyéről, és egy csapásra véget ért a boldogságuk…
Fordította: Totth Benedek
David Walliams: Patkányburger
Tony Ross illusztrációival
Kolibri Kiadó, 2014
Olvass bele 
Posted on 2014. május 16. péntek Szerző: olvassbele
0