Egy csokor vers | A Költészet napjára, 2014

Posted on 2014. április 11. péntek Szerző:

0


Április 11-én, 13.00-kor József Attila szülőháza elé érkezik Balatonszárszóról az a jármű, amely a pesti dugókban idegeskedő sofőröket próbálja megnyugtatni a versek erejével. (Mai napi hír)
Mi ezekkel nyugtatunk vagy zaklatunk…

Mirtse Zsuzsa

Mirtse Zsuzsa

Mirtse Zsuzsa: Ad honorem B. B.

Ezeket a verseket virágos jókedvemben írtam Balassi Bálint tiszteletére,
ki a jó bor, a szép nők és egyéb világi vigasságok mellett
hazájáról és Istenéről sem feledkezett meg

I.
Kiben Venus szolgálatjára ajánlja magát,
asszonnépeknek vigasztalására

Születtem én egykor, Venus örömére,
Eképp e’ vitézben talált emberére:
Látván az nagy véremet, szolgájául téve.
Kegyes Venus, téged szivesen szolgállak,
Földi lyányaidnak nagy vigasságára,
Kik is az szerelmükben érted áldozának.
Küldj szép szüzet nékem, hamvas orczájával,
Kivánj érett asszont tapasztalatjával,
Mindeniket fogadom, szüvem szép szavával.

II.
Kiben nyugalomra vágyódik,
ekképpen szüve is örül, hogy
az szerelemtül megszabadult,
reménkedvén, ez állapatja
sokáig elkiséri útján

Ki es életében nyugalmat es szeretne,
Megszabadult rabhoz hasonlóan élhetne,
Szüvét kérgesítse, szemét eltakarja,
ha szép asszony ránézne!
Poema köll nékem, nem az fehérszemélyek,
Ékes tekintetük, szép járásuk nem nézem,
Kerülj, gaz Cupido, békességem rontó,
nyugalmamat megvédem.
Időm töltöm inkább jó vitézek körében,
Kik es gondjaimmal hasonképpen éreznek,
Teher nekik az vágy, az örök nyájasság,
Abba már elvéreznek.
Idvözítik immár az csatáknak vígságát,
De nem az actiot, inkább az memoriát,
És ha szomjuk ébred, pincék hüvösében
elég az borospohár.
Vidám kedvvel nézik gerjedelmük múlását,
Rosszul viselték már az tömlecnek rabságát,
Venus helyett most már ekképp nagyra tartják,
s Prudentiát választják.

III.
Fragmentum az asszonyokról,
kik es éltemet boldoggá tevék, penig
haragjukat gyakran hívtam ki enmagam ellen

Adtok fényességet
Örök dicsőséget
Lelkem vigasságára
Csatában megesett
Elfáradt szüvemnek
Vagytok édes ábrándja
Illatos perceket
Gyönyört és kellemet
Hoztok minden órámba

* – * – * – *

Nyirán Ferenc

Nyirán Ferenc

Nyirán Ferenc: basszus!

(edónak)

már nem lenni beléd én szerelmes
már nem kelni álomból véled én
vanni vége idő mi gyötrelmes
már nem szívat engem te vélemény

nem tudni akarni rólad semmit
és törölni pendrájvról képedet
nem kaparni ótvar sebnek gennyit
nem lát akarni homlok bélyeget

már nem űzni téged esemessel
és nem hívni többé sok telefon
mint félőrült kinek esze ment el
mert test-lélek újra most egybefon

majd váratlan futni össze utcán
nem tud kerülni el én tégedet
hallani köszönni halkan lustán
és érezni megint a végemet

* – * – * – *

Kövér András „Kövi”

Kövér András „Kövi”

Kövér András „Kövi”: Végre valahára

(Pilvaker 2012)

Recesszió, presszió és depresszió.
Rendszertől kapott depóinjekció szedál lázadást,
Ad feladatba feledést, elfojtást és feladást.
A tehetetlenségbe beletespedsz, éveid egymásra nehezednek,
És egyre jobban kifacsar, hogy túl régóta vagy fiatal.
Felkelsz, de csak félig ébredsz, működtetnek rutintévedések,
Tűréshatárt tapos csordakényszer, ahogy tömegbe szorulsz, mint fába féreg.
Merev terek, üres fejek, magas falak, hazug szavak,
Bukott jelek után maradt betonszobor vezéralak,
Felesleges gazemberek alatt cserél helyet nyereg,
te meg azon kapod magad, hogy elragad az indulat,
Feszíti mellkasod, elönt az öntudat, mert nincs már szabad térfogat
az elfojtott vérző szív alatt.

Ez a rendszer olyan épület, ami bontásra terveztetett,
De ahol áll, az egy jó telek, itt kellemes a környezet.
Hát nincs mese, újjá kell építeni!
Amikor az embert egyszerre megihleti,
Hogy halomban omlik rá saját kora,
Úgy bírja csak cérnával, ha közben van humora.
A cérna fontos, abból lesz gyújtózsinór,
Amikor körülnézel, és a fejedben lakó hang a betört ablakon kiszól,
Hogy: „Mi van itt?!” Az első gondolatod tíz tonna dinamit.
Azzal már csinálhatsz kulturális tsunamit!
Csak maradjon utánad olyan, aki takarít!
De ez sem megoldás, csak eltúlzott reakció,
Hiszen az üres házat inkább belakni jó, nem felrobbantani.
Lehet itt még frankó kéró, foglalt házban „Honfoglalás”,
Főszerepben Franco Nero.
Hordoz némi iróniát, mint itt ma a kokárda,
Mikor a márciusi ifjúság egy osztrák pia PR-ja.
A Kőszívű Ember Fiait ki látta?
Akkor a Habsburg most haver?
Verset, zenét vagy szabadságharcot ünnepel a Pilvaker?
Vörös bikákat vajon milyen színnel hergelnek?
Vesszőparipákat zsoldos betyárok nyergelnek,
Jelszavakon lovagolva, menetkészen.
Kirobbanó forradalom három perces szeletkéken.
De legalább valaki energiát locsol az elfekvő kultúrára,
Ettől az erő benne úgy túlárad, simán csinál teltházat,
megtelik a terem kíváncsi arcokkal, veletek és velem!
Én a gondolatlabdákat nektek középre ívelem,
vegye le majd fejjel a felugró értelem.
És ha a bíró int nekem, hogy pimasz vagyok,
én a mezemre tűzöm fel a piros lapot.
Most elmegyek, de a közelben maradok, rám ne szégyent,
csak derűt, vigaszt és áldást hozzatok!

* – * – * – *

Gágyor Péter Imre

Gágyor Péter Imre

Gágyor Péter Imre: Tánc

Van-e varázslat
van-e hétköznap
és mitől ünnep
a vasárnap
van-e fény
a fatartóban
a fű közt virág
bimbózó remény
nyüzsög-e hal a tóban?

Van-e csoda
az őrjöngő táncban
titkos a ragyogás
a lányok mosolyában
míg őz fut a réten
madárszárny villan
a csillag az égen
álmokat őriz
lehunyt szemedben?

Van-e a szavakban
üzenet és emlék
hiszen mi magunk
lapulunk a mondatokban
látjátok-e feleim
mi volt mi van
a sóhajokban
az édes anyanyelvben
a dobok remegése a szóban?

 

Kiss Judit Ágnes

Kiss Judit Ágnes

Kiss Judit Ágnes: Szó

Hazádból, hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.

Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.

Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,

Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.

Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mélyrepül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül,

Míg annyi jóval van tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?

De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.

Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, meleg, roma,

Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajt.

Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.

Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.

Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.

Maradj tövisnek, bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit a kéz
Álmában is vakar.

Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt?

 

Posted in: OLVASÓ, Vers