Barátságpróba(út) | Monika Peetz: Keddi nők

Posted on 2014. április 8. kedd Szerző:

0


park_KEDDI NOK_coverOX___27mmZemen Annamária |

Nőkről és főleg nőknek szól Monika Peetz első regénye, a Keddi nők. Az öt barátnő már jó ideje ismeri egymást, egy francia nyelvtanfolyam hozta össze őket tizenöt évvel ezelőtt, és az ott szövődött barátság azóta is fennmaradt. Minden kedden találkoznak egy francia étteremben, ahol jókat beszélgetnek. Évente egyszer még közös nyaralást is megengednek maguknak.

Az egyikük, Judith megözvegyül, ezért úgy dönt, hogy nem tart velük a soron következő nyári utazásra, hanem bejárja – befejezi – a férje által megkezdett Szent Jakab-zarándokutat. A barátnők a bajban is kitartanak mellette, és mind úgy dönt, hogy csatlakozik Judith-hoz. Szóval öten vágnak neki.

A női barátságot választani témának nagy kihívás. Monika Peetz nagy fába vágta a fejszéjét, s a történetet színezi, hogy öt szereplő köré van építve. Különböző életkorú és jellemű nőkről van szó, életvitelük szintén eltérő, de a sors hozza az életükbe a változást, amit az út jelképez. Arne, Judith férje egy naplót hagyott feleségére, amelyben leírja a Camino során szerzett tapasztalatait, élményeit. Judith fejében teljes a zűrzavar, csak egy dologban biztos: ahhoz, hogy lezárja a múltat, végig kell járnia Arne útját, amelyhez a napló feljegyzései adnak támpontot. De Arne naplójával valami nem stimmel, a leírások nem fedik a valóságot. Vajon Arne eltitkolt valamit? A választ Judith a hosszú út során találja meg.

A Camino nem a legkönnyebb zarándokutak tartozik közé, komoly kitartás kell hozzá. Megfelelő motiváltság nélkül az út teher. Van, aki meggyőződésből vág neki, más kulturális céllal, megint más csak kíváncsiságból. De legyen bárhogy is, a Camino mindenkit megérint. Kitörölhetetlen emlék marad, segít önmagunk megismerésében, hozzájárulhat az elveszett én megtalálásában. Ez nem alakult másként az öt barátnő esetében sem.

Az út nehéz próba elé állítja mindegyiküket, és egyben ötük barátságát is. Meglehet, nem a legszerencsésebb választás az első könyvével kirukkoló író részéről, hogy a történet váza egy vallásos zarándoklat, hiszen a részt vevők egyike sem hívő katolikus, sőt egyikük megrögzött ateista is. Ezért aztán a rosszmájú megjegyzések a zarándokutakról és a hit jelentőségéről talán mellőzhetők lettek volna – habár éppen a társaság gondolkodásának sokszínűségét jellemzik. Azonban a hittel szembeni, olykor már-már illetlen megnyilvánulások ellenére a történet túlmutat a hosszú gyalogláson. Az út során valamennyi szereplő felfedez magában valami újat, amit előnyösen fel tud majd használni a jövőben. Talán éppen ez volt Peetz célja, hogy túllépjen a közismert spirituális koncepción, és mellette egy naiv miszticizmus élményét is bemutassa. Hogy ez a cél és a megvalósítás jó volt-e vagy sem, vitatható, de a könyv már befejezett mű, olyan, amilyennek szánta.

A regény első része meglehetősen statikus, leíró. A szereplők jellemábrázolása nagymértékben lassítja a történések ritmusát. Monika Peetz forgatókönyvíró, ez a mű szerkezetén is látszik, de az ötletes történet kissé kapkodva kidolgozott. A szereplők sztereotip, szinte banális figurák: a karrierjéről lemondó, gyerekeinek és férjének élő anya, aki az út során elégtételt keres, a szingli, belevaló csaj, aki menekül egy komoly érzelmi kapcsolat elől, a karrierje csúcsán levő ügyvédnő, aki rádöbben, hogy talán mégsem olyan tökéletes… és így tovább. Számukra ez az vándorlás egyben lázadás is, kiszabadulás a mókuskerékből.

Az út felszínre hozza belőlük a banalitás mellett az egyedit. Mondhatni: kibogozza a lépéseiket megakasztó csomót. A terápia maga az archaikus, egyszerű gyaloglás. Amíg mész, arra kényszerülsz, hogy szembesülj önmagaddal, hogy tudatosuljon benned a valóság. Menj el, járd végig, és megváltozik minden!

A keddi nők az élet kézikönyve – szeretne lenni. Szórakoztató, rosszkedvet mulasztó, ám nem túl mélyen kotorászó. Ez jó. Viszont Peetz megtömte klisékkel, szinte előre kiszámítható fordulatokkal, vonalvezetéssel. Ez rossz. A szöveg stílusa friss, közvetlen, könnyen olvastatja magát, Lendvay Katalin fordítása kifejezetten jól sikerült.

A Keddi nők nem spirituális regény, nyoma sincs benne a vallási hevületnek; mégis az evangéliumi intelem, amely az igazság keresésére szólít fel, a könyv talán legfontosabb gondolata. Találd meg önmagad, hogy szabad lehess! Hangsúlyos mondanivaló ez materialista hétköznapjainkban. Ha akarjuk, akkor ebben az írásban is megtalálhatjuk a nekünk és hozzánk szóló üzenetet.

Monika Peetz

Monika Peetz

Monika Peetz: Keddi nők
Park Kiadó, 2014
352 oldal, teljes bolti ár 3500 Ft
ISBN 978 963 355 0250

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Caroline, Eva, Estelle, Kiki és Judith belevaló kölni nők, akik egy francia nyelvtanfolyamon barátkoznak össze. Levizsgázni ugyan csak egyi­kük tud, de a barátság megmarad, tizenöt éven át minden hónap első keddjén együtt vacso­ráz­nak a Le Jardin étteremben, beszélgetnek, meg­osztják egymással kisebb-nagyobb gondjaikat, örömeiket, nyaranta pedig elutaznak egy-egy hosszú hétvégére.

Miután Judith megözvegyül, és igen rossz idegállapotba kerül, bejelenti, hogy ezúttal nem tart a többiekkel, mert rábukkant férje, Arne zarándoknaplójára, és helyette is szeretné végigjárni az El Caminót, befejezni azt, ami a férfinak a betegsége miatt már nem adatott meg. A keddi nők döbbenetén felülkerekedik a kalandvágy és a szolidaritás, így aztán egyhangúlag úgy döntenek, hogy elkísérik. Igen ám, de a naplóval valami nem stimmel. Állandóan eltévednek, és kezdenek arra gyanakodni, hogy Arne sosem járt arra, amerre ők. Hamarosan arról is meggyőződnek, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik. Szinte még egymásról se tudnak semmit…