On Sai: Scar (részlet)

Posted on 2014. április 4. péntek Szerző:

0


OnSai_Scar-bor180I. rész | Találkozások

Scar fölnézett az égre. Igazán lehetne valami hatalmas, látványos vihar, ha már megszökik otthonról, felhő azonban sehol, csak az aszteroidamező csillogott fényesen a fekete égbolton. Semmi drámai.

Hallod, Uram?

Isten úgy tett, mintha süket lenne, ha nem akart felelni, mindig ezt csinálta. Vajon mások tényleg nem hallják a hangját? Ez olyan különös. Akkor kihez beszélnek ima közben?

A lány lejjebb vette az anorák fűtését, és kilesett egy ökoház dombja mögül. El akart jutni az űrkikötőig, de ehhez ki kellett játszania Artúr érzékelőit. Az Astor jégbolygó volt, csak az Egyenlítő mentén melegedett fel annyira, hogy megéljenek a fenyvesek, és ne fagyjanak meg a telepesek. A legfőbb veszélyt a hajdani űrhajósok elvadult kutyái jelentették, de Scar jobban tartott a lebukástól, mint attól, hogy széttépik a kutyák. Artúr öt éve szerelte föl a biztonsági rendszert, hogy az éjszakás őrök puskavégre kaphassák az állatokat.

Scar mulatságosnak tartotta, hogy utána mennyit szilárdultak az astori erkölcsök. Lopás addig sem volt, elvégre „Krisztus közössége tökéletes”. Amit máshol pofonokkal oldottak meg, az ellen náluk az ima volt a fegyver. Elvégre ki szereti, ha az egész közösség őérte könyörög a hóban térdelve? Az érzékelők felszerelése után a házasság előtti szex is megszűnt. Senki sem merte megkockáztatni a nyilvános megaláztatást. Legföljebb egy-egy kívülről érkező űrhajóst nem izgatott a szégyen, mint amilyen a bunkó Márk is.

A lány megint kinézett. Háta mögött mindenhol apró, fűvel borított dombok álltak az éj csendjében. Csak az ablakok hideg acélszeme mutatta, hogy nem természetes képződmények, éjjelre az üveg elé páncél került. A város egy hatalmas irtáson állt. Amikor a környező fenyveseket letarolták, és teherhajóra rakták, a telepesek letúrták a földet az apró dombokról, és kiásták a fémből készült ökoházakat, majd antigravitációs talpakon új vidékre költöztették. Sáska életmód ez, de a bolygó hatalmas, és csak ők lakták hétezren.

Scar belélegezte a hideg, tavaszi levegőt. A hó a házak tetején már elolvadt, de az űrkikötőig tartó, fatönköktől megtisztított területen még tartotta magát a jég, így ő könnyen belesimult a tájba a fehér anorákban.

Az érzékelő elfordult. Scar rohant. A helyi gravitáció másfélszer nagyobb volt a galaktikus normánál. Úgy érezte, kiszakadnak az inak a lábából, a szíve dörömbölt, a tüdeje szinte szétpattant a jeges levegőtől. Az utolsó métereken már csak a düh vitte, végül lihegve hasalt a kiszemelt cserje alá.

Alábecsültél, Artúr. Ebben is, ahogy mindenben.

Nem akarta végignézni az esküvőt. Már most is fájt, ahogy Artúr és Helén egymásra nézett, apró szemvillanások, az összetartozás ezer jele. A legrosszabb azonban Helén szánakozó mosolya volt. Igen, ő látta azt, amit Artúr nem, hogy kettejük kapcsolata rég nem barátság, hanem szinte szentségtörő egység. Két embernek nem szabadna ennyire eggyé válnia. Helén tudta, mégis közéjük állt. Vagy pont ezért tette? Összetörni mindazt, ami szép? Volt Helénben valami kétségbeesett üresség, amit kívülről akart betölteni: tárgyakkal, szépséggel és most Artúrral.

Vajon visszatarthatunk mást attól, hogy tönkretegye magát?

Talán nem. Miklós püspök szerint: „aki szeret, az elenged”. Bár Miklós valószínűleg nem így értette ezt az elengedés dolgot. Scar az erdőben hagyott véres kabátra gondolt és elvigyorodott.

Az érzékelő elfordult. Scar a könyökén mászott tovább, hogy a másik, magasabbra állított műszer se észlelje, majd rohant a kétméteres homokszóró munkagépig.

Az Astor hivatalosan fakitermelő telep volt. A titkosszolgálat nem sejtette, hogy a csillagtérképen Ugal nevet viselő bolygó a maga hétezer fő lakosával a titokzatos keresztény bázis, melyet évszázadok óta keresnek. Nincs jobb álca, mint a pontos adófizetés. Az ügynökök olyan bolygó után kutattak, mely nem szerepelt a Központi Térképészeti Hivatalnál.

Közlekedés híján három módon tudott megszökni. A telep kis hajójával, melyre már lehetetlen feljutnia, főleg, hogy párszor elkötötte. Az oltáriszentséget szállító fürge, húszszemélyes teherhajóval, ami háromhavonta jött. Csakhogy azon ott dolgozott a bunkó Márk, aki örömmel lefülelné, ki se jutna a bolygóról. Vagy a legveszélyesebb módon, a fákat szállító hatalmas kalózhajóval, de ha rájönnek, hogy keresztény, jobb esetben megnyúzzák, rosszabban eladják a titkosszolgálatnak vagy Ferringtonnak, a kalózkirálynak. Árfolyamtól függően. A nagykorú szűzlányok sokat érnek.

A munkagépek között elosonva baj nélkül odaért az űrkikötő széléhez. Itt már fák övezték a leszállópályát, megbújt az egyik fatörzs mögött. A hatalmas kalózhajó mellett eltörpültek a raktárkonténerek és az irányítótorony. A toronyban ült az a két éjszakás őr is, akik fegyvert ragadtak, ha a rendszer vadállatot jelzett.

A kalózhajó rámpája a szellőztetés miatt csábítóan nyitva állt. Scar figyelte az érzékelőt: még egy percet várnia kellett.

Hirtelen a szeme sarkából mozgást látott. Megrémült. Már mozdult, hogy föliszkoljon egy fára, de aztán düh támadt benne. Belemeredt a sötétségbe, elszántan, egyben kétkedve és rettegve, ahogy egyszer gyermekként éjfélkor a szekrény előtt állt. Az örökké zümmögő, kaparászásszerű hangokkal riogató napelemes monstrum előtt. Az egyik kezében acélcsövet szorongatott, a másikkal meg nyomta az ajtónyitó gombot…

Ugyanazt a haragot érezte most is.

A szél feltámadt, a jeges fuvallat megnyugtatóan hatott rá. Érezte, amint a hátán útnak indul egy verejtékcsepp. Óvatosan levette az övéről az altatópisztolyt.

A kutya ugrott. Scar lőtt. Talált, de az állatot továbbvitte a lendület, Scar az utolsó pillanatban vetődött oldalra. Várta a következő támadást, de az állat csak morgott, úgy tűnt, ennyire nem éhes.

Hirtelen vijjogás törte meg a csendet, az érzékelő jelzett. Scar talpra pattant, a tervvel ellentétben irányt változtatott, és a legközelebbi raktárkonténer felé rohant, majd a fal mellett meglapult. Némán szitkozódott.

A toronyból kirohant a két őr, ócska puskákat lóbálva. Idegesen pillantottak körül. Az űrhajóból is előjött két kalóz, ők láthatóan élvezettel indultak a sziréna felé, ám a helyiek eléjük álltak.

Az éjszakai csöndet megtörte az éles hangú vita. A kalózok a kótyagos állatot akarták, az őrök viszont nem engedhettek idegeneket kószálni. Scar felmérte a távolságot. Talán eljut a rámpáig.

Majdnem meglódult, de aztán ráébredt, hogy a gyors mozgásra biztosan felfigyelnek. Szitkozódott, majd kúszni kezdett a letaposott havon, a kis hátizsák zavarón dülöngélt a hátán. Könyökét és térdét véresre horzsolta, de sikerült feljutnia a hajóra.

Bent is sötét volt. Sietős léptekkel haladt a feltornyozott farönkök között, kezével tapogatva őket, a frissen vágott fa illata betöltötte a

helyiséget. Mikor a szökést tervezte, megszerezte a hajótípus alaprajzát. A felvonó mellől szellőzőjárat indult, villámgyorsan meglazította a panelt, és becsusszant a csőbe. Egy öntapadó hátlappal gyártott fogassal megemelte belülről a fedőlemezt, majd újra rögzítette egy Sims kulccsal. A kulcs kedvenc szerszáma volt, sajnálta, hogy el kell majd dobnia. A titkosszolgálat típusok és sorszámok alapján beazonosíthatja a naprendszert, a Mentáltanács – állítólag – a baktériumok alapján a bolygót is. Scar mendemondának tartotta, lévén harmincezer lakott bolygó, ám nem kockáztathatott. Persze, pusztuljanak az astoriak, géntérképük se maradjon az utókorra, ám ne őmiatta és ne ilyen brutális módon. A Statáriumtörvény árnya nyomasztón lebegett a fejük fölött.

Miklós püspök Scar tizenöt éves korában kiharcolta, hogy hamis papírokkal elengedjék a navrani akadémiára, de az alapképzés után, amikor megkapta a jogosítványt, hazarendelték. Az astoriak évtizedek óta egy nagy hajóra spóroltak, hogy önállóan is el tudják vinni a kitermelt fát, ne kelljen kalózokkal üzletelni. A periférián Ferrington, a kalózkirály uralkodott, aki védelmi pénzt szedett, de megfelelően borsos árért segített a behódolt kolóniáknak elszállítani a terményeket, nyersanyagokat, amiket a Birodalom határában kisebb csempészhajóra raktak át.

Az astori fa drága portékának számított a belső naprendszerekben, de a helyieknek csak fillérek jutottak belőle, épp ezért szerettek volna saját teherszállító hajót és hozzá egy jó navigátort. A Telepnek elég volt, hogy a lány civil hajót vezethet. Túl veszélyesnek tartották, hogy a flotta tisztje legyen, Scar bárhogy szerette volna.

Élete legjobb éveit töltötte az ellenség között. A császáriak is vadásztak a keresztényekre, nem csak a kalózok. Igaz, rossz volt a magány és a tettetés, hogy középszerűnek tűnjön, de egyetlen dologhoz értett, a vezetéshez. Csak Artúr miatt jött vissza.

De már vége, ostobaság volt azt hinni, hogy kölcsönös az érzelem.

Nem maradt semmije. Kockázatos, de tiszt lesz. Ha az akadémián öt évig nem bukott le, miért bukna le egy hajón?

A kalózok valami nagyobb kikötő felé tartanak, onnan csak eljut a Tiltig, ahol be tud jelentkezni a flotta rendszerébe. A gyakorlati helyeket már meghirdették, és egy kis hajó várja kadétként. Persze a kalózokat még túl kell élni.

A szellőzőcső hideg volt, fázott a hasa, ahogy benne feküdt, feljebb vette az anorák fűtését. Hallgatózott, de némaság uralkodott a raktérben. Egy döngő léptű, nagydarab fickó se jött, hogy a hajánál fogva rángassa ki, majd megerőszakolja. Egyszóval sikerrel járt.

Várt valami örömöt, de semmit sem érzett. Hirtelen elfogta a kétely: tényleg szökni akar?

Mások életét kockáztatja. Egy keresztény a Birodalom kötelékében… Ha belegondol, az ellenséget szolgálja. A Gyerekcsászárt, akinek az ősei kiirtották a vallást a világból. Ez az utolsó pillanat, hogy meghátrálhat. Még az Astoron van.

Várt egy fél percet, hátha megvilágosodik, de nem kristályosodtak ki a dolgok, hiába volt életveszélyben, hiába volt nyílt és visszavonhatatlan döntéshelyzetben, a válasz késett.

Uram?

Csend.

Uram!

Csend. A bizonytalanság kétes értékű csendje. Isten nem válaszolt.

Eszed ágában sincs felelni – gondolta a lány bosszúsan.

Meghökkent: hiszen eddig sem szólt bele! Nem, Isten nem kommentálta egyetlen rezdüléssel sem az előkészületeket, ő pedig túlságosan beleveszett a részletekbe, nem vette észre a tartózkodást, nem volt nyitott a szíve.

Megdermedt. Születése óta nem volt senkije, nem csak az istene volt, hanem a mindene. Nincsenek szavak erre, nem értheti meg, aki nem éli ugyanezt, aki nem kóstolta a szivárvány ezer színét…

Lehet, hogy ez kísértés? A legmélyebb vágya a szabadság volt, az űrre vágyott, a végtelenségre, gyerekkora óta.

Vagy pont menni kéne? A szív szava az igaz? Felsóhajtott, nem gondolatokat formált, hanem gyötrődött.

Isten elhúzódott, még a jelenlétét sem érezte. Magára maradt a döntéssel, életében először, és ettől megrémült. Bámulta a sötétséget, érezte, ahogy a levegő áramlik felette a szellőzőcsőben.

Szabad akarat. Most először sejtette meg, mit jelent. A világ eddig egyszerű volt. Könnyű Istennel egységben élni, ha tudod, mit akar. De mi van, ha nem? Ha hallgat az ég?

Rémisztő volt ez a csend, és Scar rájött, élete fordulóponthoz érkezett.

Mit szeretnél, Uram?

Hosszú percek teltek el. Isten elengedte a kezét. A szájában fémes ízt érzett, első gondolata az volt, kiszáll, elrohan a templomhoz, és addig sír, könyörög, tombol, amíg Isten újra nem szól.

De mi lesz utána? Végignézi Artúr esküvőjét? Évek telnek el, látja majd, ahogy Helén félrelép, és Artúr egyre megalázottabb lesz, de köti a hűség. Az elvek nemcsak utat mutatnak, de meg is nyomoríthatnak. Márpedig Artúr nem válna. A házasság számára transzcendens egység. Végleges.

És ő? Soha nem lesz igazi navigátor. Majd tyúkokat tart, és a keverőkarokat pucolja a cukrásznál. Ha lesz elég pénze a Telepnek egy teherhajóra, élete végéig ingázhat a szomszédos bolygók és az Astor között.

Scar szájába vette az egyik hajtincsét, a végét rágcsálta.

És ha elmegy? Talán meghal. Talán kikényszerítik belőle, hol a hírhedt Astor.

Következmények. Bárhogy dönt, övé a felelősség. Ez a szabad akarat.

Másképp tette föl a kérdést: nem úgy, hogy helyes-e elmenni, hanem bánná-e, ha nem tenné meg. Ha nem tépné ki önmagából a gyerekkori megalázásokat és ezt a szánalmas szerelmet Artúr iránt.

A válasz egyértelmű volt: igen.

Két órával később hangos döndüléssel bezáródott a zsilipkapu. Felduruzsolt a hajó, elhagyta az Astort. Aznap éjjel megint a szivárvány tündöklő színeivel álmodott. Felnyúlt, beledugta a kezét, és álmélkodva nézte a csillogó folyondárt. Megcsodálta, aztán megnyalta az ujjait.

On Sai: Scar
Könyvmolyképző Kiadó, 2013