Apróságok földön, vízben, rendelőben | Dr. Gyarmati Andrea: Apróságaim

Posted on 2014. január 18. szombat Szerző:

0


GyarmatiA_Apróságaim-bor180paddington |

Olimpiai bajnokok gyermeke, világklasszis úszó, anya és gyermekorvos: dr. Gyarmati Andrea életének szere­pei kronologikus sorrendben. Legújabb szerepében pedig író, harmadik kötete jelent meg. Első két, szülői kérdésekre gyermekorvosként válaszoló kötetében is találkozhattak az olvasók fiával, a mára már felnőtt Mátéval, az Apróságaim történeteiben leginkább ő a főszereplő – az olimpiai bajnok szülők (Székely Éva és Gyarmati Dezső) és persze az elmúlt évtizedekben megismert sok ezer kisgyerek mellett. A rövid törté­neteket néhány perc alatt is elolvashatjuk, és minden­ki, aki valaha kis- vagy nagyobb gyermekes szülő volt, bizonyára kap belőle megerősítéseket, ötleteket. Őszin­te vallomás az Apróságaim, amelyben Gyarmati Andrea nagyon bensőséges dolgokat tár az olvasók elé.

Nagyon remélem, hogy nem csak én érzem úgy, hogy őszintén élek – mondja Andrea, akivel egy sűrű rendelési nap végén ülünk le beszélgetni (és régi ismeretségünkre való tekintettel tegeződünk) –, hanem akik ismernek, akik a közelembe kerülnek, közeli és távoli emberek is úgy gondolják, hogy őszintén csinálom a dolgaimat. Persze ez nem jelenti azt, hogy időnként ne hallgatnék el dolgokat. Az lenne a legnagyobb hazugság, ha azt mondanám, én sosem hazudok. Ugyanakkor azt is remélem, hogy miközben ez egy őszinte könyv, nem kitárulkozóbb annál, ami elviselhető. Van az embernek egy kvázi magánélete, kinek hol a határ, és senkiről nem mondanék rosszat azért, mert neki máshol van a határa. Nálam itt van, ez még belefért az életembe. Ha bárki leül a könyvemmel, és jól érzi magát, elgondolkozik, elsírja magát, elröhögi magát, vagy csak továbbvisz egy gondolatot, akkor ez már nem hiábavaló. Az ötlet Robert Fulghum metodista lelkész könyveiből jött, amelyekben – hadd fogalmazzak így – olyan „bármiről szóló” gondolatok vannak, mondjuk: itt egy olló, mi jut eszedbe.

Ettől volt a könyvet olvasva inkább olyan érzésem, hogy inkább Popper Péter, mint Ranschburg Jenő nyomdokaiban jársz. Az ő könyveinél van az embernek néha olyan érzése, hogy csak úgy mesél. A te történeteid is ilyen nagyon őszinte, nagyon egyszerű, nagyon mindennapi helyzetek, amikre jól-rosszul megtaláltad a magad válaszait, nem mondod azt, hogy mindenben tökéletes voltál, de elmondasz egy csomó jó ötletet. Én például kaptam tőled megerősítéseket, például abban, hogy amikor megtanult beszélni a gyerek, jó ötlet volt bevezetni az esti családi ’napi megbeszélgetéseket’, ami így még most, nagykamaszként is működik.
Nagyon remélem, bár nálunk a szerepek lassan megváltoznak, talán később is megmarad annyi, hogy meghallgatjuk egymást. Én úgy nőttem föl, hogy beszéljük meg, hallgassuk meg egymást. Néha fárasztó volt, néha voltak dolgok, amiről a szüleim úgy gondolták, meg kell beszélni, de amihez nekem akkor nem volt se kedvem, se érdeklődésem. Remélem, hogy mindazt, amit tőlük kaptam, sikerült továbbadni, sőt azt is remélem, hogy sikerül nemcsak Máténak továbbadni, amire szintén nagyon jó lehetőség ez a könyv, hanem úgy történik, mint amikor bedobsz egy követ a vízbe, és a vízgyűrűk továbbmennek.

A borító is nagyon jól sikerült. Amikor minap találkoztam egy újságíró kollégával, aki annyira el van árasztva könyvekkel, hogy általában egyre sem emlékszik, és kérdeztem, hogy látta-e, azonnal azt kérdezte, hogyan csinálták ezt a fényképet.
A borítót (a szintén úszó) Rózsa Norbert tervezte, egyik fogadott gyermekem, akiről nem is tudtam, hogy hobbiból ilyet is tud csinálni. A fotó a Nők Lapja egy sportoló nőket bemutató cikkéhez készült. Sokszor fordult elő az életemben, hogy valami, amivel szemben borzasztó nagy ellenállás volt bennem, hosszú távon elkezdi bebizonyítani, hogy nem kell mindig minden ellen tiltakozni. Először nem is akartam kötélnek állni, azt mondtam, hogy az úszás nekem ennél sokkal komolyabb dolog, de a fotós, Sárosi Zoltán, akit korábban nem ismertem, végül rábeszélt, hogy próbáljam meg. Az is jó jel volt, hogy Hargitai András fia volt az asszisztense. Végül iszonyú jók lettek a fotók. Akkor már nagyon akartam, persze. Az, hogy a könyv borítójára is ezt használjuk, a húgom, Eszter ötlete volt. Mivel magam is nagy könyvvásárló vagyok, sokszor veszek olyan könyvet, ami megtetszik. Úgy gondoltam, ez lenne az a könyv, amiért visszalépnék, hogy ’MI VAN?’, és ha valaki kézbe veszi és belelapoz, akkor talán jelent is neki a könyvem valamit.

Előző két könyved konkrét szülői kérdésekre ad válaszokat. A könyvben többször idézed Popper Pétert, és a könyvbemutatón is elhangzott, hogy a kiadó az általad írt könyvekkel a Popper Péter és Ranschburg Jenő halála után keletkezett űrt próbálja részben betölteni.
Az első könyvre akkor érkezett a felkérés, amikor Ranschburg tanár úr elment. Már magát az ötletet hallva majdnem elájultam a gyönyörűségtől. És akkor elkezdtem gondolkodni. Nem kedv kérdése volt, hiszen az volt, inkább idő meg lehetőség kérdése, így azt mondtam, hogy próbáljuk meg. És akkor kiderült, hogy persze, hogy belefér, hiszen minden belefér az életbe, amit bele akarsz rakni. Kiderült az is, hogy valami rettenetes nagy örömet okoz. Részben a felkészülés a kérdésekre adandó válaszokra, és a válaszok elkészítése, részben maga az írás. A Saxum Kiadót mégiscsak Ranschburg Jenő, Popper Péter és Vekerdy Tamás jelentik. Tudtam, hogy nem tudom a tanár úr helyét átvenni, hogyan is tudtam volna, de azt gondoltuk, csinálni kellene valamit, ami egy kicsit hasonló. Közben pedig a saját arcomat, a saját stílusomat próbáltuk megtalálni. Persze a kiindulópont eleve más volt, hiszen Ranschburg tanár úr pszichológus volt, én pedig a gyerekorvos szemszögéből látom a dolgokat. Úgy gondolom, sikerült, mert benne vagyok a válaszokban, én magam vagyok a válasz. Ez a könyv más, erre talán az idős néni és a fiatal anyuka egyaránt kíváncsi, a válaszokra nyilván az, aki érintett.

Érezhető, hogy ez csak az első adag a történetekből.
Itt vannak a füzeteim a táskámban, ezekbe írom, ami éppen eszembe jut, ami szembe jön. Vannak korábbi történetek, amik most kimaradtak a kötetből, és születnek újak is. Gyűlnek az idézetek is, a nagypapámtól, egy kiállításról… Nagyon remélem, hogy lesz folytatás. (Közben csöng a telefon, egy anyuka azt szeretné, ha a doktornő még ma felmenne hozzájuk. Késő délután van, este program, de persze belefér.)

Miközben a könyvből az derül ki, nagyon határozott ember vagy, a szüleid válása és a sajátjaid mintha elbizonytalanítanának.
A könyv részben azért született, hogy friss második válásomat feldolgozzam. Nem kezdtem el inni vagy hasonló, elkezdtem viszont futni, ezt meg is írtam. És az írás terápia volt. A határozottság valószínűleg abból adódik, hogy sok esetben lehetetlen volt bizonytalannak látszani. Meg kellett találnom azt a viselkedési formát, amitől a szülő biztos benne, hogy én jót mondtam. Nem lehetek bizonytalan. Ha az vagyok, utána kell mennem a betegnek. Úgy kell elmondanom, hogy ő meg legyen győződve, amit mondtam, az rendben van.

Amikor leírod, hogyan neveltek téged a szüleid és hogy te hogyan nevelted fel a gyerekedet, olyan nevelési szemléletet mutatsz meg, ami még ma is nagyon szokatlan Magyarországon. Az ugyanis, hogy az ember a gyereket partnerként kezeli, nem kényszeríti, ugyanakkor az életkorának megfelelő felelősséget próbál rátenni, de nem többet, hogy a választások, amennyire lehet, a sajátjai legyenek – ez idegen a nálunk hagyományos, tekintélyelvű nevelési felfogástól. Vajon ez a szemlélet a mai magyar közegben tud-e formálódni?
Remélem. Az embernek hullámzik az élete. Ha kívülről nézek az életemre, borzasztó sok jó lap van benne. Amikor az ember nehéz helyzetbe kerül – ami mindenkivel előfordul, a legsikeresebbekkel is –, akkor vannak kapaszkodók. Az, hogy engem a családomban teljes értékű tagnak kezeltek, ilyen kapaszkodó volt. Ez az egyik oldalon nagyon sokat ad, a másik oldalon nagyon értetlenné tett – például amikor valaki érzelmileg erőszakoskodni akart velem, vagy amikor nem tekintett partnernek. Manapság nagyon sokat nyafogunk. Válság van? Jó, akkor oldjuk meg. Ne mutogassunk folyamatosan másra. Látom itt a hetedik kerületben is, hogy rengeteg a probléma, nagy a nyomor. Élek egy családban, amelyik, ha Amerikában születünk, legenda lenne, milliomosok lennénk, filmet forgatnának rólunk. Én abban a lakásban lakom, ahová hatévesen a szüleimmel költöztem, és van egy pici autóm, ezt tudom felmutatni. A tekintélyelvűséget viszont nem ismertem. Voltak nagyon szigorúan meghúzott határok, de elmagyarázták, hogy az miért úgy van. Máté esetében én is így csináltam.

A könyv pedig talán más szülőknek is segít abban, hogy miért és hogyan neveljenek. Végezetül példaként idézzük fel, mit tett Gyarmati Andrea, amikor óvodás gyermeke határozottan kijelentette, nem mos kezet, ami a vacsora előtti kötelezőség volt. Nem vacsoráztak. Ilyen egyszerűen. Nem volt hiszti, egyikük részéről sem, de másnap volt kézmosás is, vacsora is.

A Szerep Művészeti Portálon megjelent írás szerkesztett változata

dr. Gyarmati Andrea

dr. Gyarmati Andrea

Dr. Gyarmati Andrea: Apróságaim – Földön, vízben, rendelőben
Saxum Kiadó, 2013
262 oldal, 2500 Ft
ISBN 978 963 248 2194

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A szerző gyerekorvosként már bizonyított a szülőknek: írt két »tanácsadó« kötetével a gyerekbetegségekről és az evésről. Az Apróságok betekintést adnak családi történeteibe, a tekintélyes szülőkkel – Székely Éva és Gyarmati Dezső – és az ugyancsak sokszoros bajnok fiával, Hesz Mátéval való kapcsolatába.

A kedves és tanulságos történetek főként a gyereknevelés megannyi megoldásáról és buktatójáról szólnak, elgondolkodtatva olvasóit.