A kritikus keze megremeg a billentyűzet fölött: hogyan írhatna bármi rosszat egy olyan kötetről, amely a rosszindulatú betegség elleni, négy évnyi kemény küzdelemről számol be, aminek még most sincs vége? Meglehetősen nehéz ilyenkor esztétikai szempontok alapján megítélni a szöveget.
A Tündérmese kapcsán az első kérdés, ami felmerülhet az olvasóban: miért is ír valaki meg egy ilyen könyvet. A kötet szinte teljes egészében a betegségre koncentrál. Nagyon rövid felvezetőben ismerkedünk meg Dórával, a szerzővel, megtudhatjuk, mit csinált korábban, és pontosan milyen körülmények között, kitől kapta a vírust, ami a tumort okozta a szervezetében. Ezután pedig a betegség különböző stádiumainak egzakt, pontos és szikár leírása következik. Ha az adott pillanatban a szerző nagyon elkeseredik, vagy úgy érzi, minden reménye elveszett, azt is tárgyilagosan, tényszerűen tárja elénk.
Ugyanis Mittelholcz Dóra HPV-vel (humán papilloma vírussal) fertőződött, amely – szoros összefüggésben azzal, hogy autoimmun betegsége van – rákos megbetegedést okozott nála. A betegség elsőként a méhnyakon jelentkezett, ezért először megpróbálják kimetszeni az érintett területet – és ez egy ideig elégnek is bizonyul. Ám másfél év múltán kiújul a betegség, akkor nehézfegyvereket vetnek be: sugár- és kemoterápia következik. Ám a kór nagyon szívós, újra jelentkezik. Ekkor jön a nagyműtét, melynek során alhasi szerveinek jó részét el kell távolítani. Ezek a puszta tények, ám még nem szóltunk a kezelések mellékhatásairól, az állandó hányásról, a lázról, a parókáról, a két sztómáról (hasfali bélkivezetés), a negyvenöt kilóról, amennyi Dóra a kezelések végére lett. Illetve ez még nem is a vége, hiszen a kezelés még most is tart.
Nagyon fontos erénye ennek a könyvnek, hogy leplezetlenül ír a meglehetősen kényes testi tünetekről. Arról, hogy milyen a sztómazsákokkal (együtt)élni, mit él meg az ember, ha kemoterápiát kap: mi is az pontosan, és hogyan reagál rá a szervezet.
Vissza kell kanyarodni az első kérdéshez: vajon miért született meg ez a könyv? Valószínűsíthető – ezt a szerző nyilatkozatai is megerősítik –, azért, hogy beszéljünk erről a témáról. Legyen jelen az emberek tudatában, és főleg: ne gondolkodjanak úgy a rákos betegséggel küzdőkről, hogy el kell őket rejteni, jobb nem beszélni róluk.
A második kérdés legalább ilyen fontos: az olvasó miért vesz meg egy ilyen könyvet, miért kíváncsi rá? Nyilván van ebben valamiféle voyeurség. Szeretne bepillantani oda, ahova belépni ő maga nem akar. Másrészt a HPV-ről meglehetősen sok szó esik manapság. Valamilyen szinten mindenki érintett, hiszen el kell döntenünk, gyerekeink, unokáink megkapják-e (kapjanak-e) védőoltást ellene.
Tündérmeseszerű – ahogy ezt a cím is jelzi –, hogy Dórát e harc kellős közepén találja meg a szerelem, talál valakit, aki elfogadja őt így, ahogy van, és együtt folytatják a küzdelmet.
Fontos a szinte jelen idejű tudósítás, de végül is könyvről van szó. Ezért adódik a megjegyzés: dramaturgiai szempontból érthetetlen, miért szakad meg a történet a betegség elleni harc (vagy inkább menekülés) kellős közepén. Hiszen így csupán azt tudjuk, hogy Dóra képes volt megírni a könyvet – és ez biztató. Még akkor is, ha a híradásokból az derül ki, hogy további óriási csatákat kénytelen megvívni.
Mittelholcz Dóra: Tündérmese kis szépséghibával – Egy méhnyakrákos lány négy éve
Libri Kiadó, Budapest, 2014
224 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 963 310 3371
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Ez a könyv nem egy tipikus történet a rákról, nem megható, szívbe markoló vagy lírai. Ez a könyv egy 33 éves lány igaz története, aki immár negyedik éve küzd a méhnyakrákkal. Egy valódi, hús-vér ember vallomása az élet olyan kérdéseiről, amikről nem szoktunk beszélni. Szükségletekről, szexről, szenvedésről és vidám pillanatokról, feladásról és talpra állásról. Arról, hogyan lehet akár két sztómával is teljes életet élni, hogy miért fontos a testünk ismerete és az önvizsgálat, vagy hogy mivel segítheti és mivel nehezítheti a környezet egy rákos beteg életét.
Dóra csatája még tart, de egy dolog már eldőlt: ő élni akar, és ezért bármit hajlandó megtenni.
Mittelholcz Dóra több mint egy évtizedes újságírói múltja már bizonyította írói kvalitásait, a könyv műfajával azonban korábban nem próbálkozott. Barátai unszolására vállalta, hogy papírra veti küzdelmét a méhnyakrákkal. Célja ezúttal is ugyanaz, mint újságíróként: az emberek tájékoztatása és motiválása, csak most nem a mások példáján, hanem a saját személyes történetén keresztül.
olvassbele
2014. november 1. szombat
…sokkolt a hír: Mittelholcz Dóra nincs többé. Hogy ki volt ő? Egy fantasztikus, életvidám, okos csajszi. Egy nagyon tehetséges EMBER.
Egy korrekt, precíz és hiteles újságíró, akire mindig lehetett számítani. Nyolc éven át volt megbízható sajtókapcsolatom, akivel öröm volt együtt dolgozni. Akiről nem tudtam, hogy ennyire beteg. És nem hívtam fel egyszer sem emiatt…
»Ha holnap, 33 évesen meghalok, legalább tudom, hogy nekem olyan élményeim, barátaim, családtagjaim voltak az életben, ami nagyon sokaknak nem adatott meg. Én teljes életet éltem, és boldogat…« ezt írta.
Ő volt A MITTELHOLCZ DÓRI. Csupa-csupa nagybetűvel.
A vele készült utolsó interjút itt olvashatjátok el:
http://www.hvg.hu/kultura/20141029_Mittelholcz_Dora_interju
Dóri jelenség volt, s lesz is, marad is. Mert az ilyen emberek nem múlhatnak nyomtalanul el.
Dóri akart élni, s ha elolvassátok az interjút, látjátok: mindent (sőt: bármit) hajlandó volt érte megtenni. Nem is értem, hogy egy ilyen ember hogy halhatott meg? Hogy „vehették ki” a rendszerből? Hogy nem volt még dolga itt? Ki érti ezt…
És mennyi szenvedés és mennyi küzdelem. És nincs benne vád, nincs benne harag, nincs benne gyűlölet. Mindannyiunk számára példa lehet. A sors fintora, hogy pont most, a halála előtt jelent meg a könyve.
Én egészen biztosan el fogom olvasni, és nagy tanulság nekem: akik fontosak számunkra, azokra NEM ELÉG CSAK GONDOLNI. Tenni is kell értük. Legalábbis kellett volna, azt hiszem, ameddig még lehet, vagy lehetett volna.
A közelgő Halottak Napja és Mindenszentek nekem most ezt jelenti: TENNI ADDIG, AMEDDIG MÉG LEHET.
Mittelholcz Dóra, LE A KALAPPAL ELŐTTED! Mindig is példakép leszel nekem. Én ezt így biztosan nem tudtam volna végigcsinálni. Ilyen méltósággal és ilyen emberien….
Méltó és emberi megemlékezést kívánok mindenkinek!
Jusztinger Brigitta