Veiszer Alinda: Bridge generáció (részlet)

Posted on 2014. január 17. péntek Szerző:

0


Veiszer_Bridge generáció-bor180A Preziről szóló fejezetből

„…két napra rá jött a hír: a TED is befektet. Persze ők nem írtak ilyen levelet, értük utazni kellett. A híres Árvai-féle meggyőzési technikára volt szükség. Péter vett egy repülőjegyet New Yorkba, és elindult Chris Andersonhoz, a TED kitalálójához. Nem befektetőt keresett, hanem egy laza együttműködést szeretett volna kötni velük. Azt szerette volna elérni, hogy a TED-konferencián elhangzó előadások illusztrálására a Prezit használják a fellépők. Árvai csak a repülőn döbbent rá, hogy ennél sokkal többet is akarhat Andersonéktól. A TED maga is a tudás, az ötletek megosztásával foglalkozik 1984 óta. Nem támogat az övétől eltérő projekteket, de Árvai Péter úgy gondolta, a TED és a Prezi céljai szinte közösek. A repülőgép landolásakor felhívták: ne siessen, Anderson nem fogadja. Azért ő mégis bejutott hozzá. Húsz percet kapott. Remegő gyomorral próbálta megnyerni Chris Andersont az ügynek. Majdnem fél óra múlva remegő gyomorral távozott. Aztán megcsörrent a telefon: sikerült. (Gyomorremegés leáll…) A TED beszállt a Prezibe.

A TED egy kezdeményezés, mely a tudás megosztásáról szól. 1984 óta működik. Neve három szó kezdőbetűiből áll össze: Technology, Entertainment, Design. A TED ugyanis azt tűzte ki célul, hogy összehozza erről a három területről e legkiválóbbakat. Évente kétszer tartanak nagy TED konferenciákat, amelyeken az előadók maximum 18 percben beszélhetnek arról, ami őket a leginkább foglalkoztatja.

Így indulhatott el a San Franciscó-i építkezés a Szilícium-völgyben, a legnagyobbak között. Először Árvai Péter utazott ki, az ő lakása szolgált az első irodájukként. Halácsy Péter ezután érkezett – családostul –, hogy bekapcsolódjon a vállalkozás felépítésébe. „Amikor kimentünk, Linda, a feleségem hat hónapos terhes volt. Nem is értettem, miért akarta annyira, hogy éljünk a lehetőséggel. Aztán kint eleinte Árvai Péter volt szobájában laktunk, két másik prezissel. Nehezen találtunk lakást, nem is volt igazán pénzünk, sem autónk, úgyhogy kölcsön autóval rohangáltunk az IKEÁ-ba, és hordtuk haza a villákat például. És ne felejtsd el, közben orvoshoz is járkáltunk, vártuk ez első gyerekünket.” Még ha időnként kilátástalannak tűnt is a helyzet, Halácsy ott tanulta meg a cégépítést: „Azt hiszem, sokkal többet tanultam, mintha itthon maradtam volna.” Találkozókra járt, cégeket látogatott, tanácsokat kért. Meg akarta érteni a működés lényegét. Döbbenten tapasztalta, hogy ez, ha sok időt vesz is igénybe, alapvetően nem nehéz, mert „itt mindenki az IT-ról beszél”. Másfél évet töltött San Franciscóban, aztán hazajött. Tulajdonképpen azért, mert nem találtak CTO-t (technikai vezetőt), viszont az ő helyére akadt jó jelentkező. Így vállalta, hogy Budapesten irányítja a fejlesztést. Halácsy elegánsan csak így válaszolt a miértet firtató kérdésekre: „Azért jöttem haza, mert az internet legizgalmasabb projektje itt van, Budapesten.”

2011 októberére ötmillióan osztották Halácsy Péter véleményét.”

Bojár Gábor a Preziről

– Miért hoz tanítványokat a Prezibe?
– Meg szoktam mutatni nekik a céget, elmesélem, hogy a kezdet kezdetén a fiúk kikérték a véleményemet, és én azt mondtam nekik, hogy ne csinálják, hiszen egy piacvezető sztenderddel szemben, mint a Microsoft PowerPoint, reménytelen a helyzet. Szerencséjükre nem hallgattak rám. Felteszem a diákjaimnak kérdést, hol tévedtem.

– Rájönnek?
– Általában nem találják el a megoldást, mindig a termék körül tapogatóznak, azt keresik, miben jobb a Prezi, mint a PowerPoint. Pedig nem a termékben van a megoldás, hanem a piacban.

– És Ön mikor jött rá erre?
– Elég sokat utazom a világban, és azt tapasztaltam, hogy majdnem minden egyetemen használják a Prezit. De ez nem jelentett még semmit, hiszen az egyetemeken mindenfélét kipróbálnak a diákok, azért vannak. Aztán egyik nap egy bankvezérrel tárgyaltam, és ő is Prezivel  tartott nekem előadást. Na, most azt tudni érdemes, hogy a bankároknál konzervatívabb emberek nincsenek. Ha már ők is Prezit használnak, akkor valamiről lemaradtam – ezt gondoltam. Megkérdeztem tőle, miért. Azt válaszolta, hogy amikor konferenciákon ad elő, az a célja, hogy emlékezzenek az előadására. Mivel rajta kívül mindenki más ppt prezentációt csinál, emlékezni fognak rá.

– Akkor Ön szerint ez a Prezi titka? A rácsodálkozás? A wow-faktor?
– Igen. Látványosan más, mint a ppt. Jobb is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy prezentációs eszköznél előny, ha mást használsz, mint a többiek. Azt hiszem, nincs még egy ilyen piac, másutt éppen fordítva van, hiszen ha azt használod, amit a többiek, akkor az biztonságot ad, és a kompatibilitás is nagy előny. A prezentációs piac tehát ilyen szempontból kivétel.

– Nem bánja, hogy nem fektetett bele anno?
– Szerintem engem nem azért kerestek meg, hogy befektessek, szóval nem bánom, de tény, hogy tévedtem. Viszont ezzel sincs baj. Énnekem olyan nagy önbizalmam van, hogy elismerhetem, ha tévedtem. És örülök a sikerüknek.

A céges kultúra

„A mentalitás a vezetők személyiségéből ered, és meghatározza a cégek kultúrájára is.

Somlai-Fischer szerint a pénz a Prezi számára is fontos, de eszköz, és nem maga a cél. Manapság így szokott erről beszélni: „Tim O’Rellytől olvastam, hogy náluk a pénz olyan volt, mint a benzin az autóba. Anélkül nem megy, de egy utazás az nem csak a benzinkutak közötti útszakaszokból áll.”

Mióta ismert, hogy milyen sikereket értek el, egyre több és több helyre hívják őket beszélgetni vagy előadást tartani. Élvezi ezeket a találkozókat, de nem azért, amiért gondolnánk, hogy befogadta őket a magyar gazdasági elit. A gazdag és befolyásos üzletemberekkel való találkozásokat arra használja, hogy elmondja, a Preziben nincsenek vállalati autók, öltönyök és menő szivarok. Nem ítél el senkit, akinek mindez fontos, de őt és társait sosem foglalkoztatták lóerőkről szóló álmok. Viccesen azt is megemlíti, hogy nem könnyű a prezisekkel. Ha valaki öltönyben közelítené az irodát, ne tegye. A Preziben úgysem az öltöny, a formális öltözék miatt tisztelnek valakit, hanem azért, amit mond, amit tesz, hogy milyen ügyes, ezért nem nagyon látni közöttük öltönyösöket. „Persze ez is egy zsákutca – folytatja Somlai-Fischer. – Nagyon kell figyelnünk arra, hogy ne legyünk hipszternácik. Mert ha ide csak biciklivel lehet majd járni, kizárólag farmerban és pólóban, akkor én leszek az első, aki vesz egy vállalati autót és egy öltönyt.”

A szervezeti kultúra lényege, hogy markánsan szembe megy a megszokottal. Nem öncélúan, de a startup lét mégis egyféle ellenkultúra. Nem illeszkedik a megszokott nagyvállalati rendhez. Nem értékeli az öncélú tekintélyt, nem alkalmaz olyanokat, akik megúszásra játszanak. Nem pusztán racionálisabb, ennél sokkal több. Pontosan azok a kérdések kerülnek itt szervezeti szabályzatba, amelyek a legtöbb konfliktust okozzák azoknak a fiataloknak, akik képtelenek alkalmazkodni értelmetlen céges szabályokhoz. Ezért olyan trendik és fiatalosak ezek a társaságok. És biztosan lesz olyan kor, ami őket is meghaladja majd.”

A Ustreamről szóló részből

„Egyik nap észrevettük, hogy van egy olyan felhasználónk, hogy His­Holy­nes­the­Dalai­Lama. Ez egy elég jó account, hogy nekem miért nem jutott eszembe…?” – meséli Fehér Gyula. Aztán kiderült, hogy valóban a dalai láma csatlakozott, hogy így juttassa el az üzeneteit a világ másik felén élőknek. (Ennyit az iróniáról…) Egyébként sem ritka, hogy kis vallási gyülekezetek használják a Ustreamet. Többnyire olyan újkeresztény egyházak, amelyek számítanak arra, hogy híveik egy része messze él, ezért nem tudnak személyesen megjelenni a misén. Érdemes ránézni vasár­napon­ként a honlapra, rengeteg istentisztelet zajlik a különböző csatornákon.

A nézőszámot azonban nem ők hozzák, hanem például egy NASA-közvetítés, amelyen egy kisbolygó haladt el a Föld mellett. Több mint egymillió ember volt kíváncsi arra, ahogy egy darabka izé több tízezer kilométerre a Földtől, elhalad. Gyulát ez megdöbbenti. Engem, a szerzőt pedig az ejt ámulatba, hogy az egyik legnézettebb közvetítésük mostanában a SONY PlayStation sajtótájékoztatója volt. Tizenhat-millió embert értek el vele! Ennyien voltak a világon, akik legalább egy percre belenéztek a műsorba! Egyszerre, egy időben pedig egymillióan ültek a gépek előtt, és nézték a SONY által megálmodott show-műsort. Érdemes itt elidőzni egy pillanatra… Ez a közvetítés több kérdést is felvet. Például, hogy miért jó ez a Ustreamnek? Erre egyszerű a válasz, bár kettő is van: egyrészt, mert tizenhat-millió ember további közvetítéseket indukál. Másrészt, mert a 2013 karácsonyán megjelenő PlayStationben lesz Ustream funkció. Így a felhasználók, többnyire gyerekek, közvetíteni tudják, ahogyan játszanak. Mások meg máshonnan segíteni tudnak nekik. Ugyan az irányítást nem tudják majd átvenni, de küldhetnek például plusz életet a játszónak.

A gyakorlati haszon mellett azonban érdemes belegondolni a Sony üzenetébe is. Miért volt jó nekik, hogy így közvetítettek? Azért, mert nem kellett egy országra koncentrálniuk, ehelyett a világ bármely pontján bekapcsolódhattak az érdeklődők. Persze ezt akkor is megtehették volna, ha egy tévécsatorna közvetítette volna a show-t, mondjuk a saját internetes oldalán is. De mennyibe is került volna ez az akció? A PlayStation bejelentése ugyanis nettó reklám. Hiába van hozzá körítés, hiába hívjuk show-nak. Kétórányi reklámidő pedig egy komolyan vehető csatornánál horribilis összeg. Ennek egy jó részét megspórolta a SONY azzal, hogy a Ustreamet választotta partnernek. Ebből is érezhető, hogy a Ustream tevékenysége visszahat a média és a reklám világára is.

A nagy eredmények mellett persze vannak „cukiságok” is. Például tizennyolc-millió embert érdekelt, ahogy hat Shiba Inu kutyakölyök cseperedik. A gazdáik nem szerveztek nekik plusz programokat, nem „túráztatták” őket, egyszerűen csak leraktak egy kamerát a kiskutyák mellé, azon lehetett követni, ahogy alszanak, hevernek, birkóznak vagy éppen esznek. Ez a videó még díjat is nyert Amerikában, a híres Webby Award közönségdíját Viral („Vírus”) kategóriában (2010-ben a Ustream is kapott jelölést, és a Best Use of Mobile Video kategóriában közönségdíjat is kapott).

Egy másik bolondos ötlet, hogy az egyik Harry Potter-kötet megjelenésekor néhány rajongó a Ustreamen közvetítette, ahogy olvas – persze némán, nehogy a nézők, akik még nem olvasták, megtudjanak bármit is a történetből. Cuki? Vagy inkább őrület? […]

Hamar kialakultak vicces szokások is, például az, hogy a ustreamerek úgy tesztelik, hogy valóban élő-e az adás, hogy megkérik a szereplőt, tegye a fejére a cipőjét. Chris Pirillo csinálta ezt először.

A Ustream természetesen igyekszik a terméket a komoly, társadalmi témákra is kihegyezni. Volt például olyan közvetítésük, melyben az amerikai hadseregben szolgálóknak gyűjtöttek pénzt, vagy éppen részt vesznek az ENSZ szegénységet felszámolni kívánó programjában, és támogatják az ezzel foglalkozó üzenetek terjesztését.

A megható történetek közé tartozik, hogy egy kórházban fekvő, mozdulni képtelen apuka a Ustreamnek köszönhetően tudott „részt venni” lánya diplomaosztóján.

Ezek az üzenetek teszik hitelessé a Ustream vízióját, azaz demokratizálják az hírekhez, közvetítésekhez való hozzájutást. Mindenkinek biztosítják a platformot, amelyen a lehető legtöbb emberhez juthatnak el.

A Ustream legjobb reklámja tehát önmaga, illetve a felhasználói: belőlük kell minél több, így jelentős marketingköltségeket lehet megspórolni.”

*

„Fehér Gyula például egészen hosszú ideig maga válogatta azokat az embereket, akiknek köze lehet a Ustreamhez. Aztán természetesen eljött az a pont, amikor ezt fel kellett adnia, mert maga inkább az Egyesült Államokba utazott (egyre többször), hogy aktívan részt vehessen a cég technológiai és egyéb építkezésében, a befektetőkkel való tárgyalásban és kapcsolattartásban. Így ma már mások válogatják a Ustream alkalmazottait, de a végső szó még mindig az övé. „Minden alkalmazottunkban a tüzet, a szenvedélyt keresem. Azt akarom látni, hogy aki ide pályázik, nemcsak egy állást keres, amiből megélhet, hanem valóban nagyon akarja ezt a lehetőséget. Ezért aztán egy felvételi beszélgetés nálunk csak első körben koncentrál a szakmai felkészültségre, a többi már a motivációról, az értékrendről szól. Azt az embert keressük, aki beleillik a csapatunkba. És akinek van hibája, és tévedett már. Mert ha hibátlan és tévedhetetlen, akkor vagy nem mond igazat, vagy azonnal helyet kellene cserélnünk.”

A LogMeInről szóló részből

„Van egy betegségem, ez a pixeldepriváció” – állítja Anka Márton. Egy kicsit elbizonytalanodom, hogy létezik-e ez a szó egyáltalán, de végül inkább elhiszem, hogy van. Anka a tüneteit a zsebében folytonosan ott lapuló két telefonnal enyhíti. Igaz, vannak rá tanúi, hogy ha muszáj, órákon át kibírja a telefonok megérintése nélkül, de tény, ami tény: előfordult már, hogy chaten hívták, jöjjön ebédelni, a földszinten kész a húsleves. Függő. És ebből nem is akar kigyógyulni.

V. A.: Mindig számítógépek mellett ültél?
A. M.:
Mióta vannak, igen. Nézd, szerintem a szoftvermérnöki a világ legjobb munkája. Nem, javítok.  Valószínűleg az űrhajós a világ legjobb szakmája, aztán a vadászgéppilóta, aztán jön az Egyesült Államok elnöke, és csak aztán a szoftvermérnöki.

V. A.: Az első háromra nincs sok esélyed, úgyhogy akkor a lehetőségekhez képest a legjobb szakma a tied… De el tudod magyarázni nekem, aki még soha egyetlen programot sem írtam, hogy miért izgat ez téged annyira?
A. M.:
Az első pillanattól megrészegített a teremtés. A gép azt csinálja, amit mondasz neki.

A siker ízét akkor érezte meg igazán, amikor eladta élete első szoftverét. A történet bájos és tanulságos. A lakiteleki takarékszövetkezeti főnök édesapa nehezen megoldható problémákkal találkozott a bérszámfejtés során. A fiát hívta segítségül. Hozta a képleteket és kiadta neki, írjon valami használható programot. Több se kellett, pikk-pakk elkészült a C+4-en használható bérszámfejtő program. Ez nagyon megtetszett Anka apukának, és továbbgondolta a tervet. Az jó, hogy az ő munkája könnyebb lett, de mi lenne, ha minden bérszámfejtő kisasszonyé is az lenne? Így újra kihívás elé állította a fiát: írjon egy könnyebben használható programot, IBM-re, PC-re. Olyat, amibe bepötyögik a számokat, és kiböfögi a bérszámfejtést. Márton megtette. Nagy volt a siker. A papa még egyet lépett tovább: odaadta Mártonnak az ország háromszáz takarékszövetkezetének címét, kezdjen velük valamit.  Márton gyorsan rájött, mire használható a címlista: el kell adni mindenkinek a programot. Úgyhogy édesanya stencilezett, Márton ragasztott, és elkészült a kisebb vagyonért postázandó levélhalom.

Veiszer Alinda (Fotó: Orosz Péter/vaol)

Veiszer Alinda (Fotó: Orosz Péter/vaol)

V. A.: Megtérült a befektetés?
A. M.:
Eladtam kábé húsz szoftvert, úgyhogy bőségesen.

V. A.: És mit kezdtél a nyereséggel?
A. M.:
Vettem belőle egy biciklit, és azt hiszem, még arra is maradt, hogy az öcsémnek is vásároljak egy motort.

V. A.: Akkor biztosan hatással volt rád az is, hogy egy munkával ennyi pénzt tudtál keresni.
A. M.:
Nem, az nem igazán. Engem tényleg nem érdekelt a pénz, ma sem érdekel, mert nincs mire elköltenem. A szenvedélyem a számítógép, az előtt ülök a legtöbbet, hiányzik, ha nem csinálhatom, de emellett nincsenek nagy igényeim. Mondhatni, semmilyen igényem sincs, nincs még hobbim sem, amire költenék. Nem járok golfozni, vitorlázni, csak programozom.

Veiszer Alinda: Bridge generáció
Kossuth Kiadó, 2013