A szerelem – veszedelem | Borisz Akunyin: Színház az egész világ

Posted on 2014. január 10. péntek Szerző:

0


Akunyin_Színház-az-egész-bor180Tóth Zsuzsanna |

Álnéven rejtőzködő író, álarc mögé bújt, beszélő nevű színészek, látszatvilág – drámák, gyilkosság és szere­lem. Talán ez lehetne az eszenciája Borisz Akunyin új regényének, amelynek címe az ismert citátum: Szín­ház az egész világ.

A szerző, aki már nemcsak Oroszországot, de az egész világot lázba hozta tömegirodalmi, vagyis lektűr regényeivel, krimi­jeinek népszerűségét tekintve, mondják az orosz Agatha Christie, netán Arthur Conan Doyle. Az álnév mögött (amely a híres anarchistára, Bakunyinra rímel) egy japonológust találunk, Grigorij Salvovics Cshartisvilit, az Oroszországban ismert irodalmárt, szerkesztőt, s nem utolsósorban liberális gon­dolkodót. Mondhatnánk, lázadó krimi-író, aki még hat­van­éves sincs.

A rendkívül izgalmas szerző projektként valósítja meg elképzeléseit – amelyből jelen kötet az egyik legnépszerűbb, a 19. század végén, a 20. század első részében játszódó krimi­sorozat eddigi utolsó darabja. Hőse Eraszt Fandorin, a zseniális nyomozó, aki elsődlegesen politikai gyilkosságok felülmúlhatatlan kiderítője. A nálunk is igen olvasott, szórakoztató széria több darabjából készült film vagy éppen színdarab, nem csoda, hogy Fandorin már az ikonszerű, fogalommá nőtt, szikrázó logikájú detektívek panoptikumát gazdagítja. Akunyin-Cshartisvili újszerűen gondolkodik a tömegirodalomról és a posztmodernről. Az utóbbiban megmártózva írásai bővelkednek élvezetes utalásokban a korábbi orosz irodalom kiemelkedő alkotásaira. Elegáns stílusa azok számára is magával ragadó, akik csak a cselekmény izgalmát keresik. (Ez a stílbravúr a magyar szövegen is átjön, köszönet érte a fordítónak, Szabó Máriának.) A szerző szándéka szerint minőségi tömegirodalmat ír, s e szándék – igazolhatom – maradéktalanul megvalósul. Mindeközben pusztán játszik: lehetőségekkel és irodalommal, szereplőkkel és cselekménnyel, sőt valójában velem, az olvasóval is – de számára így igazán vonzó az alkotás folyamata.

A Színház az egész világ – úgy vélem – a fentiek dacára nem tartozik a szerző legjobb alkotásai közé. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, talán a megváltozott miliő, amelybe most elkalauzol, vagy hogy főhőse kicsit megöregedett, vagy csupán az, hogy Akunyin már túlságosan rutinszerűen ír. Mindenesetre, ha csak ezt a kötetet olvassuk el, nem feltétlen válunk elkötelezett hívévé. Pedig élvezetes az olvasmány – mégis kissé túlírt. Néhol kifejezetten dagályos. Cselekménye persze pergő, de nem hibátlan a dramaturgiája, különösen a végkifejlet mintha gondatlanabbul lenne odarakva. Az egész kimódoltabb a szükségesnél, életidegen.

Akunyin ezúttal a 20. század elejének Moszkvájába visz el bennünket, ahol épp aktuális lenne Fandorin színre lépése, mégpedig egy politikai gyilkosság kapcsán, aminek kibogo­zásához nagyon ért. 1911-ben vagyunk, Oroszország politikai és társadalmi feszült­ségekkel telítve. Ennek ábrázolása azonban szinte teljesen hiányzik a könyvből. (Habár néhány mondatát, állítólagos oroszellenessége miatt vizsgálták, vagyis valaki láthatott benne társadalomkritikát.)

A regényben Fandorin letér szokott vágányáról, nem a politika, hanem – egy színésznő vélt vagy valós fenyegetettsége okán – a színház világába keveredik. A századelőn rendkívül izgalmas az orosz színház, szóba is kerülnek a nagyok, Csehovtól Sztanyiszlavszkijig, ám a mi színházunk nem valós. Az nevek is nagyon „kitaláltak”, a rendező akarata szerint a szerepkör nevét öltik fel a színészek, így lesz az intrikus Mefisztov, a szubrett Szederkina, az ügyeskedők megtestesítője Csalov, a butuskáké Butavina és sorolhatnám. (Némi szellemesség azért kétségkívül van benne.) A történet maga kellőképpen bonyolult és feszültségteli, hogy izgalmas legyen: van benne fenye­getés, gyilkosságok, rejtélyes üzenetek, a történet háttérében működő szervezett bandák, erőszak, s az egészet történelmi valóságdarabkák támasztják alá, hogy hitelesnek tűnjön. Ráadásul itt a mindent elhomályosító szerelem, amely szól egyfelől a romantikára vágyó olvasónak, ugyanakkor magyarázatot ad arra, a zseniális nyomozó miért nem lát mindent azonnal és tökéletesen tisztán. (Ahogy máskor szokta.) Kicsit megkavarodott. Még hűséges társában, Maszában, a japán szamurájban sem bízik meg teljesen. Sőt! A kulisszák világa remek lehetőségeket kínál, hogy Akunyin ezúttal tobzódjon a fennkölt mondatokban, hiszen „szó, szó, szó” – ez a színház egyik lényege. A csalóka megvilágítás és a látszatok különleges fénytörést adnak a szerelemnek is, a gyilkosságoknak is, ám egyúttal kissé túl hamar sejlik fel, túl kiszámítható a vég.

Váltogatott izgalmak részese lesz az olvasó (a tartalmat azért nem árulom el): siker és bukás, szerelmi mámor és kudarc, felívelés és hanyatlás egyaránt megadatik a kitartónak. Hős nyomozónk, Fandorin ezúttal ugyan nem futja a legjobb a formáját, de bizonyítja – és így kedvet is adhat ehhez –, hogy ötvenen túl is van élet, meg lehet őrizni jó fizikai formánkat és elménk tisztaságát. (Feltéve, ha nem jön a szerelem, ami [lásd feljebb] elhomályosítja a tisztánlátást. Illetve, vasakarattal, még akkor is. Talán.)

A vaskos kötet végén mindenki elnyeri méltó büntetését avagy jutalmát. Igaz, mintha most Akunyin maga sem bízna a folytatásban, a zárás kissé mesei: „s boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Ez azonban korántsem biztosan jelent boldog véget (legalábbis Fandorin számára). Vagy mégis?

És hogy ne szakadjunk el a színháztól, a regény függelékeként megkapjuk ajándékba a benne szereplő japán témájú színdarabot is. Szerelmi tragédiát, a javából.

Borisz Akunyin

Borisz Akunyin

Borisz Akunyin: Színház az egész világ
Európa Könyvkiadó, 2013
500 oldal, 3400 Ft
ISBN 978 963 079 5944

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A zseniális nyomozó, Eraszt Fandorin újabb tör­té­nete végre-valahára egy hamisítatlan szerelmes regény.

1911-ben járunk immár. Fandorin fáradhatatlanul edzi testét és pallérozza elméjét: ahogy öregszik, egyre erősebb, bölcsebb, tökéletesebb akar lenni. Azért nem mentes minden hiúságtól: számít rá, hogy őt bízzák meg a nyomozással a Sztolipin miniszterelnök ellen elkövetett merénylet ügyében.

Ám ehelyett Csehov özvegye, Olga Knipper keresi fel azzal, hogy segítsen egy színésznőnek, akit halálos veszély fenyeget. Eraszt elmegy a Noé Bárkája színház Szegény Liza előadására, amelyben ez a bizonyos Eliza játssza a főszerepet, és azonnal halálosan beleszeret. Az előadás végén a nézőkkel együtt ő is döbbenten látja, hogy az egyik virágkosárból egy mérgeskígyó bukkan fel. Altairszkaja nem hal meg: de itt a bizonyíték, hogy valaki valóban az életére tör.

Eraszt ettől kezdve a színházban dolgozik; dramaturgnak álcázva magát próbálja ki­de­ríteni, mi és ki áll a rejtélyes események mögött ám ezúttal a szerelmi láz már-már elhomályosítja elméjét: alig képes a nyomozásra koncentrálni, pedig egyik szörnyű gyil­kosság a másikat követi.

Hű társa, Masza tanácsára még egy japán stílusú színdarabot is ír, hogy meghódítsa a varázslatos szépségű, de szeszélyes és még – a különleges dedukciós képességekkel meg­áldott – Fandorin számára is oly kiismerhetetlen színésznőt.