Érdekes, vonzó önportré | A kérdező Ungvári Tamás: Szokatlan beszélgetések

Posted on 2014. január 11. szombat Szerző:

0


Ungvári_Szokatlan beszélgetések-bor180Cserhalmi Imre |

A kötet a szerző beszélgetéseinek szerkesztett vál­toza­tát tartalmazza, melyeket a Klubrádióban és az ATV televízióban folytatott. Bár az előszóban Ungvári Ta­más a 21 beszélgetőpartner kiválasz­tásával bizonyítva érzi, hogy „jelentős személyi­ségek” építik nálunk az élet­művüket, szerintem azért akadnak köztük, akik ér­té­kesség vagy diva­tos­ság dolgában inkább az utób­biban jeleskednek.

De mit is tudhatunk meg a könyvből? Például, hogy a pá­lyáján számos trauma érte (Ungvárit), hogy a „szöveges színház” híve (Ungvári), hogy gyerekkorában a vörös­ke­resz­tes ruhába öltözött Horthy Miklósnénak az Astoria sarkán néhány fillért adott (Ungvári), hogy Kálmán Györggyel és másokkal egyetemben szerel­mes volt Házy Erzsébetbe (Ungvári). Továbbá ha verset olvas, két-három sor rögtön „megragad” benne, bántja, hogy Konrád Györgyöt támadják, együtt dolgozott Nagy Lajossal és Tersánszky Józsi Jenővel, fordította Dürrenmatt Fizikusok-ját, kamaszkorában sok népszerű tudománytörténetet olvasott, jelen volt Örkény darabja, a Tóték washingtoni bemutatóján, Füst Milán tanította az egyetemen, Makk Károllyal és Konrád Györggyel együtt „igaz barátai” voltak Örkény Istvánnak, egyébként ők hárman, úgy is mint asztaltársaság „különös kontinuitást” képviselnek „a magyar és a nemzetközi kultú­rában”, az egyébként zseniális fizikus, Szilárd Leó novelláit is olvasta, már egyetemista korában antológiát jelentetett meg, rossz, ámde folyton aggódó szülő, évtizedekig tartott, míg feldolgozta a szülei halálát – ezt mind-mind Ungváriról tudható meg, akinél bájosabb exhibicionistát nem ismerek. Talán küzd ellene, hiszen azt írja a már említett előszavában, hogy nem csak ő akar verse hőse lenni, de a nemes küzdelemben többnyire alul marad. Az olvasó nem kis örömére – teszem hozzá.

Megtudhatjuk tőle, persze, azt is, hogy Sárközi Márta nagyon káromkodós volt, hogy Szerb Antalnak Prohászka Ottokár volt a keresztelőpapja, hogy egy magyar EU-képviselő kioktatta a holland biztosasszonyt, a Los Angeles-i rádióban reggelenként Rolla János és zenekara „uralkodott”, a Sotheby’s árverésén egy Wigner-levél több tízezer dollár, Bernáth Aurélnak „nem voltak érzelmei”, továbbá, hogy mi az amerikai orvostudomány egyetlen jelszava, miről ír Ámosz Oz izraeli író, hogy a James Bond-filmekből ismert Daniel Craig a férje Rachel Weisz színésznőnek, hogy az úgynevezett zsidó szolidaritás, összefogás csak antiszemita képzelgés, hogy a színháznak közvetítő, békítő ereje van, ugyanakkor a misszionárius életforma értelmet ad az életnek, hogy Eötvös Károly kövér volt stb. Mindezt nem a megkérdezettek mondják, hanem a kérdező, akit itt senki sem kérdezett. Egy bravúros, kérdő mondatokkal operáló kispublicisztikája után Vekerdy Tamás meg is jegyzi: „Sok mindent kérdeztél egyszerre.” Egy másik, kérdésnek álcázott, terjedelmesebb szöveg végére odabiggyeszti azért a kérdő mondatot is: „Remélem, te is így látod?” A válasz természetesen: „Így látom.”

Akad leplezetlen álkérdés is: „Dilettánsok és akarnokok szólnak a kultúra dolgairól”, amely erősen emlékeztet a közszolgálati rádió mai divatjához, mivelhogy a kérdés rávezet és/vagy tódít. Gyanítom, hogy ezt a mondatát – „A dolog így működik” – stilisztika órán nem ajánlaná a tanítványainak.

Ungvári persze minden ízében olvasmányos, hiszen mindenről eszébe jut valami, s ha az történetesen önmaga, az sem baj, mert tudással, stilisztikai és gondolati manőverezési képességgel, humorral gazdagon ellátott ember. A pikantéria az egyik kedvenc közege. Azt írja (mintha kérdezné?) „Emlőnek semmit nem fogok hívni, aminek olyan szép neve van, mint cici meg didi meg kebel.” Másutt, Angelina Jolie kapcsán (nehogy már szürkén személytelen legyen): „Most tegyük föl, én férfi vagyok még, vagy leszek, vagy nem tudom, voltam, bármelyik vektorát vállalom…” E témakörben azért kissé feledékennyé is válik, mert bár azt írja, hogy: „Nem szeretem emberek külsejére tett nyilvános ki­jelentéseket”, képtelen visszafogni a Kodályné Sándor Emma, Horgas Eszter vagy Balá­zsovits Edit szépségre vonatkozó meglehetősen nyilvános kijelentéseit. Könyvéből nem hiányoznak a bulváros témák és megközelítések. A 89 éves Fejtő Ferenc udvarolt Széche­nyi Ágnesnek, Gerald Ford részeges felesége elvonókúrára ment, és felteszi Balázsovits Lajosnak a túlontúl kézenfekvő (és mindenki által halálos unt) kérdést, hogy „milyen egy színészcsalád magánélete”.

És ha a partnerei visszadicsérik, nem rejti véka alá: „Ez egy gyönyörű gondolat. Nekem rettenetesen tetszik” – mondja a szemébe valaki, másvalaki pedig: „Ez nagyon jó megfogalmazás. Ezt jól látod.” Ezek a mondatok egyébként teljesen egybecsengenek Ungvári – mondjuk így – habos-kedélyes-társalgási stílusával, amelyben tudományos és történelmi tények, nagy emberi gesztusok és tettek keverednek a habkönnyű pikantéria hangjaival – ami aztán végtelenül szórakoztatóvá teszi őt magát.

Más kérdés – majdnem minden hasonló törekvésnél erre jutottam –, hogy a rádiós, televíziós élmények nem, vagy csak súlyos sérülésekkel adaptálhatók a nyomtatott közlés terrénumába. Nincsenek, nem is lehetnek jelen utóbbiban azok a metakommunikatív jelek, gesztusok, amelyek teljesen egyenértékűek a verbalitással, sőt: néha sőt!

Azt írja az általa Előhangnak nevezett előszóban, hogy szórakoztatva szeretne tanítani. A vágya ím, teljesül, de azért tegyük hozzá: a tájékozatlanabb olvasó a pletykákat is hajlamos rangos ismereteknek minősíteni, ha nagyon ügyesen tálalják neki.

Az örömmel és élvezettel olvasott és ajánlott könyv egyetlen mondatánál azonban kissé elszomorodtam. „Nem kell folyton hibátlanságra törekedni, életszerűségre kell törekedni, hogy mögötte legyen a személyiség” – írja. E könyv féltréfás mottójának, kávéházi asztalnál két élc (és két nő?) közötti jópofaságnak bizonyára elfogadható. Azonban Ung­váritól – az írótól, műfordítótól, dramaturgtól, tanártól, média­személyiségtől, interjú­készítőtől – aligha. Ráadásul azt se tételezhetjük fel, hogy nem egészen így gondolta, hiszen pontosan ismeri a szavak súlyát, értékét, hatás­mechanizmusát.

De ez már egy másik történet.

Ungvári Tamás

Ungvári Tamás

A kérdező Ungvári Tamás: Szokatlan beszélgetések
Scolar Kiadó, 2013
222 oldal, 3450 Ft
ISBN 978 963 244 4871

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

„A mások iránti kíváncsiságot tanulni kell. A monológ helyett a szókratészi dialógust, elfogadást, ellentmondást, a retorikát, hogy az unalom fenyegető rémét elűzd. Mindig igyekeztem figyelemre méltó, eredeti, szellemes embereket a mikrofonhoz vagy a kamerák elé hívni. Ám még a megrostált gyűjteményből is kiderül, milyen egyedülállóan izgalmas a magyar kulturális közélet, milyen jelentős személyiségek mutatják fel életművüket.

Könyvem ezért több mint beszélgetések sora. Tanúságtétel, milyen sokan vannak azok, akiknek személyisége és mondanivalója kisugárzik a stúdiókból, sajátos fénybe vonja a jelent, s azt üzeni, hogy van mit felmutatnunk a jövőnek is. Bizakodóvá tettek ezek a beszélgetések. Nem jártunk itt hiába. Persze az egyes beszélgetésekben sok a panasz és az elégedetlenség. Ám együtt mindez hadrendbe hívó harsonaszó, melyben benne zeng a megváltás ígérete.

Így és együtt ez a kötetem is folytatja Enciklopédiáim sorát. A mozaikszerű szerkesztés, az információ sűrűsége, valamint az, hogy egy-egy megszólaló szinte a teljes szakmájáról beszámol, megengedte, hogy túllépjek a léha fecsegésen. Sikerült talán ismét megszerkesztenem egy szórakoztatva tanító könyvet.”

Ungvári Tamás szokatlan beszélgetős kötetében neves színészeket, világhírű tudósokat, képző- és zeneművészeket, rendezőket, írókat, pszichológusokat szólaltat meg. Magánéletéről, munkájáról vall többek között Müller Péter, Kati Marton, Béres Ilona, Vekerdy Tamás, Csernus Imre, Vásáry Tamás, Bereményi Géza, Szinetár Miklós, David Grossman, Závada Pál, Jordán Tamás.