Finy Petra: A fűszerkatona (részletek)

Posted on 2014. január 9. csütörtök Szerző:

0


FinyP_A-fuszerkatona-bor180A csillagok csókja

Amikor egy gyermek megszületik, a csillagok összedugják a fejüket, hogy eldöntsék, mi legyen a sorsa. Van, akire királyi trón vár, van, akire örök vándorlás egy öreg ló hátán. Akadnak olyanok is, akik azt a feladatot kapják, hogy egész életükben egy tó partján ülve lóbálják a lábukat, és mosolyogjanak. Minden gyermeket homlokon csókolnak a csillagok, hogy később tudja, mit kell tennie.

Réges régen egy napfényes város napfényes házikójában született egy kislány. Apró volt és gömbölyded, mint egy mákos nudli. Vidámsága és kedvessége mindenkit elvarázsolt.

Így történt ez a csillagokkal is. Amikor a kislány fölé hajoltak, hogy sorsát a homlokára csókolják, annyira lenyűgözte őket a gyermek bája, hogy hosszabban csókolták meg, mint kellett volna. A nudlikerek baba ekkor felkacagott, és kezecskéjével megpaskolta a csillagok nagy, sovány arcát. Majd jóízűt nyújtózkodott, és álomba szenderült.

A gyermek ekkor még nem sejtette, hogy a hosszúra nyúlt csók miatt eredeti feladata, hogy nagyon szeresse az anyját, arra változik majd, hogy mindennél jobban szeresse az anyját. Annyira, hogy soha ne engedje el a kezét.

Ahogy cseperedett a gömbölyű kislány, úgy lett egyre erősebb a csillagok parancsa. Mindenki mosolygott azon, hogy totyogó babaként a mamája kezét fogta. Hiszen, ha a mamája nem támogatja, biztosan a földre huppan.

FinyP-Fűszer-Ill. A csillagok-csókja

Később is még valahogyan megmagyarázták az emberek maguknak, hogy nagyobb lánykaként miért jár mindenhová kézen fogva az anyjával. Azt mondogatták, hogy ez a lány különösen szereti az anyját, így érthető, ha mindig csimpaszkodik belé.

Aztán a kerek kislány kerek nagylánnyá változott, de még mindig az anyjába kapaszkodott. Ha sétálni indult, és egy úr kedvesen kalapot emelt előtte, ő nem tudta megpörgetni a napernyőjét válaszképpen, mert az anyja kezét fogta. Ha táncórára ment, egyik fess úrfi sem tudta felkérni táncolni, mert a lány az anyja kezét fogta. Ha lovagolni hívták, nem tudott velük menni, hiszen a kantárt nem tarthatta úgy, hogy az anyja kezét fogta.

Sopánkodott a lány apja, aggodalmaskodott a lány anyja, sehogy sem fért a fejükbe, hogyan talál majd férjet magának a lányuk. Úgy döntöttek, hogy segítséget kérnek, és erőnek erejével próbálják meg a lányt szétválasztani az anyjától.

Kiállt az asszony a lányával a főtér közepére, és az emberek húzni kezdték az anyát az egyik oldalról, a lányt meg ráncigálni kezdték a másik oldalról. Rángatták-cibálták őket, de a lány keze csak nem akart elszakadni az anyjáétól.

Arra lovagolt a király fa. Nagyon elcsodálkozott azon, amit látott. És egyből szerelmes lett a lányba.

– Ha egy lány ennyire szereti az anyját, vajon mennyire fogja majd szeretni a férjét? Elképzelni is gyönyörűséges, ezért mindenképpen ő lesz a feleségem – mondta magában a fiú.

Leugrott hát a lováról, és odatérdelt a lány elé, aki még mindig az anyja kezét szorongatta. A királyfi ránézett a lányra, és ezt kérdezte:

– Te nagyon nagy szeretetű lány, leszel-e az én feleségem?

A lány azt mondta, hogy igen. És láss csodát, azt érezte, hogy ujjai szép lassan kicsúsznak az anyja kezéből. Az asszony alig akart hinni a szemének, és csodálkozva tapogatta üres tenyerét.

A lány pedig rámosolygott a királyfira, majd megszorította a kezét. Annyira, hogy aztán már sohasem engedte el. Még akkor sem, amikor később született egy nudlikerek kislányuk. Mert ezután egyik kezével mindig a királyfi kezét fogta, a másikban pedig a kislányáét szorította. És szerencsére senkinek nem jutott eszébe, hogy szétszakítsa őket.

Ezért boldogan fogták egymás kezét, egészen addig, amíg a kislányuk nem talált magának egy királyfit.

FinyP-Fűszer-Ill. CitromtündérA citromtündér

Lehet, hogy tudod, lehet, hogy nem, de azért elmesélem neked.

Nem volt ám a citrom mindig savanyú, sőt nyelvsimogatóan édes íze minden gyümölcsével vetekedett.

Afrika ligeteiben született meg az első citrom, amikor egy ábrándos kis tündér felnézett a napra, és megtetszett neki az égitest szikrázó sárgasága.

– Varázsolok egy frissítően édes gyümölcsöt, és megajándékozom vele az embereket – dünnyögte derűsen. – Legyen olyan sárga, és hozzon annyi vidámságot a földre, mint a nap. Citrom lesz a neve, és minden arcra mosolyt fakaszt majd az ízével.

A tündér sárga ruhát öltött, és nagy kosárral végigjárta az emberek házait, hogy citrommal kínálja őket. Az emberek hálásak voltak, és nem győztek köszönetet mondani az édesen friss gyümölcsért. A magokat elültették, és házaik körül nemsokára hatalmas citromligetek nőttek.

Ám a citromtündér kérését hamarosan elfelejtették. A tündér csupán ennyit szeretett volna:

– Nem kérek mást ezért a gyümölcsért cserébe, csak hogy az első harapásnál, amikor enni kezditek, emlékezzetek rám. Ha ezt elfelejtitek, a citromból elpárolog a sárga vidámság.

Finy Petra

Finy Petra

Az emberek egy darabig még felidézték a tündér alakját, amikor a citromba haraptak, aztán elméjükre lusta köd ült, és fütyültek már a szerény kérésre.

A kertjükben növő citrom pedig fokozaton elvesztette édességét. Először csak íztelen lett, később pedig nyelvfájdítóan savanyú.

A citromtündér pedig fent ült az egyik citromfa tetején: szomorúan bámulta őket és még szomorúbban lóbálta a lábát. Olyan lassú lengésekkel, ahogyan a part menti medúzák hajtják magukat a tenger árnyékzöld mélye felé.

Finy Petra: A fűszerkatona – Hét földrész meséi
Illusztrálta: Szegedi Katalin
Cerkabella Kiadó, Budapest, 2013