Miért kellhet bezúzni egy gyermekkönyvet? | Küllős Imola, Laza Dominika: Népi mondókák

Cserháthalápy Ferenc

A közelmúltban jelent meg a Népi mondókák című kötet a TINTA Könyvkiadónál Az ékesszólás kis­könyv­tára sorozat 26. da­rab­jaként. Ebből az alkalomból kér­dez­tük a könyv két össze­állítóját, Küllős Imola folk­lór­kutató egyetemi tanárt és Laza Dominikát.

Honnan származik a kötet készítésének az ötlete?
Laza Dominika: A Tinta Könyvkiadó már régóta tervezett meg­jelentetni egy népi mondókákat tartalmazó kötetet. 2012 júliusában a kiadó gyakornokaként a mondókák gyűjtését és rendszerezését kaptam meg első feladatként, s aztán végig­kísérhettem a könyv születésének folyamatát.

Gyűjtötték a mondókákat? Elmentek óvodákba, kikér­dezték az óvónőket?
L. D.: Ilyen széles körű kutatásra nem nyílt lehetőségünk. Ehelyett megbízható, már nyomtatásban megjelent forrásmunkákból dolgoztunk, és ezek praktikus, hétköznapokban is használható kivonatát tárjuk most az olvasóközönség elé. Persze a saját élményeim is közrejátszottak a válogatásban, melyik mondókára emlékeztem én is, hogy mondtuk óvodában, iskolában…

Végül hány mondóka került be a kötetbe?
L. D.: Néhánnyal több mint hatszáz. A hatszáz közül 120 rövid névcsúfoló és 50 pedig nyelvtörő. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 50 mondókához kotta is tartozik.

A kötetet az egyik összeállító, Laza Dominika sajátos hangulatú képei illusztrálják. Más köteteket is illusztrált már?
L. D.: Igen, egy december elején megjelenő könyvben fognak még feltűnni a képeim a strasbourgi székhelyű Éditions du Signe kiadásában. Ezelőtt csak egy kisebb újságban jelentek meg illusztrációim nyomtatásban.

Laza Dominika még az ELTE magyar szakján folytatja a tanulmányait. Milyen érzés egyetemistaként egy szép és tartalmas kötet címlapján látnia saját nevét?
L. D.: Igazán furcsa, egyelőre még nem tudom hova tenni. Persze, azért mindenképpen pozitív érzés, nagyon örülök neki.

A kötet fülszövegében olvassuk, hogy Küllős Imola elgondolása alapján ren­dezték el, csoportosították az összegyűjtött népi mondókákat. Mióta foglalkozik a népi mondókákkal?
Küllős Imola: A kötetben szereplő mondókákat, dalocskákat funkciójuk és az elhangzás alkalma szerint csoportosítottam. Ehhez egy 1974-ben kiadott, ma már nem forgalmazott kis könyvecskét, Kovács Ágnes (folklórkutató) és Borsai Ilona (népzenekutató) Cinege, cinege, kismadár… című munkáját vettem alapul. Én alapvetően a népköltészettel foglalkozom, több mint 25 évig tanítottam az ELTE Folklór Tanszékén a népballadáról, a népi líráról, s ezen belül a gyermekkor költészetéről, illetve az ún. dajkarímekről, altatódalokról.

A Népi mondókák című kötetet az ön tanulmánya nyitja. A hagyományos paraszti világban népszerűbbek voltak a mondókák, mint ma?
K. I.: Egyértelműen igen. Az altatók, jártatók, höcögtetők, tapsoltatók, állathangutánzók vagy a játékdalok és csúfolódó, nyelvtörő mondókák mind-mind a játékos tanítást/nevelést/tanulást, a környezet megismerését célozták. Hatvan-száz évvel ezelőtt még nem volt rádió, tv, dia- vagy mozgófilm a gyerekek szórakoztatva nevelésére. Ezek a rövid, ritmusos szövegek, dalocskák voltak a legkézenfekvőbb eszközei az anyanyelv (illetve az adott tájnyelv) elsajátításának – szakszóval: a nyelvi szocializációnak is.

Ha a mondóka szót halljuk, mindenkinek eszébe jut: Ecc, pecc, kimehetsz…, Egyedem-begyedem, tengertánc… De mit nevezünk igazából mondókának?
K. I.: A mondóka általában rímes, meghatározott ritmusra mondott rövid vers, rigmus. Mindig alkalomhoz és/vagy funkcióhoz kötődik. Tele vannak nyelvi leleménnyel: ha nem végrímeket, akkor szókezdő betűrímeket (alliterációkat) és játékos ikerítéseket (mint az egyedem-begyedem), jópofa hangutánzó szavakat és szóferdítéseket találunk bennük.

A kötetben szép számmal találunk kottákat. A mondóka énekes műfaj?
K. I.: A dajkarímek (tehát a felnőttek által a kisbabának mondott szövegek, pl. az altatók) és a gyermekmondókák (tehát a gyerekek „saját” szövegeinek) egy része egyszerű, néhány hangból álló dallamra énekelhető. Ezért vannak a kötetünkben kották. De a dallam nélküli szövegeknek is sajátos intonációja és ritmusa van – gondoljon csak a hintáztató versikékre.­

Mennyire van feltérképezve a magyar mondókavilág? Mert a bevezetőben említ egy gyűjteményt, amelyet a megjelenése után rögtön be is zúztak.
K. I.: Szerintem a magyar gyermekfolklór, különösen a gyermekjátékanyag elég jól fel van gyűjtve, legjobb ismerője ma Lázár Katalin, zenefolklorista, az MTA BTK Zene­tudo­mányi Intézetének munkatársa. Valóban volt egy olyan gyűjtemény, Bakos József Mátyus­földi gyermekjátékok című munkája, amelyet 1953-ban nevetséges indokkal, néhány idegen-csúfoló mondókája miatt bezúztak. Csak néhány példánya maradt fenn, amit a folkloristák nagy becsben tartanak. De több jó – igaz ma már nehezen beszerezhető – népi mondókás gyűjteményünk van. Más kérdés, hogy a kereskedelemben manapság sok a nem hiteles forrásból származó, a magyar nyelvi hagyományokat felülíró, „művi”, feleslegesen „gügyögő” vagy idegenből rosszul fordított képes kiadvány. Sajnos, a tanítókat és óvodapedagógusokat képző főiskolákon nincs folklóroktatás, vagy legalább olyan szakember, aki rá tudna mutatni nyelvi és kulturális hagyományaink értékeire. Ha az óvónő, tanító is tájékozatlan, hogyan tudná megkülönböztetni a jót a silánytól egy átlagos műveltségű anyuka?

Napjainkban olyan sokat vitáznak az iskolai kötelezően megtanulandó memoriterekről. Ha a kisgyermek sok mondókat ismer, vajon később, az iskolában könnyebben sajátítja majd el a könyv nélkül megtanulandókat?
K. I.: Egészen biztosan igen. És ha hiszünk Kodály nagyszerű zenepedagógiai írásainak, a mondókázó, daloló kisgyermeknek hamarabb kifejlődik a ritmusérzéke, ennek következtében összerendezettebb a mozgása, arról nem is beszélve, hogy mennyire bővül a szókincse és a világról való tudása is.

Nehezen tudunk szebb emberi kapcsolatot elképzelni, mint a kisgyermek és az édesanyja közötti bensőséges viszonyt. Erősíthető ez az érzelmi kapocs a mondókák segítségével?
K. I.: Határozottan állíthatom, igen.

Amikor gyűjtötték, majd szerkesz­tet­ték az anyagot, milyen könyv­hasz­náló lebegett a szemük előtt, ki­nek ajánlják a gyűjteményt?

L. D.: Úgy gondoljuk, hogy elsősorban pedagógusoknak, anyukáknak lesz hasz­nos a ki­advány. A mérete és a szerkezete is megkönnyíti számukra a könyv hét­köz­na­pi fel­hasz­nálását.

K. I.: Én is gyakorló szülőknek, nagy­szülőknek és óvodapedagógusoknak aján­lom gyűjteményünket. Szemez­gessenek be­lő­le kedvük és ízlésük szerint. Érdemes azt is el­mondani, megtanítani egy-egy dal, mondóka kapcsán, hogy: „a könyv­ben ugyan így van, de én másképp hal­lottam, tudom”. Ezáltal játékos formában nyelvünk gazdagságára és változatosságára hívjuk fel gyermekeink figyelmét.

Küllős Imola, Laza Dominika: Népi mondókák
Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 26. tagja
Tinta Kiadó, 2013
176 oldal, 1490 Ft
ISBN 978 963 709 4163