Az alvilágnak nincs romantikája | Iceberg Slim: Strici voltam

Posted on 2013. december 2. hétfő Szerző:

0


IcebergSlim_Strici_bor180Hepper Richárd

Biztosan velem van a baj. Esetleg a naptárral. Akár­hogy is nézzük, a század végén születtem, Európá­ban, nincs fekete bőröm – ami végérvényesen el­vág­na előttem minden lehetőséget a boldogulásra –, és nem hajtanak nekem húzós fekete ribik az utcán. Ezért lehet, hogy – bár tisztelni, sőt csodálni is tudom Iceberg Slimet –, mégsem élvezem Strici voltam című könyvét.

Kezdjük azzal, hogy kitesszük a jelet, tizennyolc alatt spuri innen. A szerelmi szabadfoglalkozású hölgyekre csak tizenhét szinonimát találtam, nem lesz elég. Egyáltalán durva dolgok vannak a könyvben, noha az ötven legbetegebb könyv listájába azért nem raktam volna bele.

A könyv – nem meglepő – egy strici életrajza. Zűrös gyerekkor, csonkított lélek, rendkívüli intelligencia. A könyv egyik dimenziójában végigkövethetjük Iceberg jellemtelenségfejlődését, majd változását. Anyja – a legnagyobb ribanc a könyvben – iránti titkolt gyűlölet, nők megvetése, szadizmus keveredik a vággyal, hogy valakivé válhasson. Ide nyal, oda rúg, kezdeti bukdácsolás után, kinyílik neki a soha meg nem írt Stricik Nagykönyve. Alapelv: olyan legyen, mint a jég. Soha egy percig nem mutathatja ki az örömét, közömbösnek kell lenni, akár épp bebukik, akár három meseszép lány játszadozik éppen vele. (Adódik a kérdés: akkor meg minek?). Fagyos hírnevét javarészt a kokainnak köszönheti, de mire felfogja, hogy kis híján lelőtték, már ájuldoznak körötte: „ezt a hidegvért!”. Ez maga a sztori, innen kapta a nevét. Pedig nem hidegvér, csak túlságosan be volt állva, hogy felfogja a történteket.

Nagyon nehéz lelkileg követni Slimet, egész korszakokat ugrik át az életében. A zűrös gyerekkor – pont, ami érdekes lenne – egy gyomorforgató részlet kivételével elsuhan, később strici-karrierjének golden era része ugyanebben a tempóban követi. Egyenetlen a ritmus, szempillantás alatt már börtönökbe visz az út, csupán mert nem fogadta meg egy cimbora tanácsát: öreg vezérkurvát nem szabad kirúgni: diliházba vagy temetőbe vele. Csúcs és börtön váltakozik kiemelt tempóban, mígnem Slim egy sajátos véletlensorozat eredményeképp számot vet magával. A katarzis itt is elmarad, az író átugorja a legfontosabb fordulatokat. Az egyik lapon a börtönből szabadul, kettővel később begyújt a kandallóba a családjának. Hol, mikor, hogyan fordult a köpönyeg? Nem avat be. A köpönyegfordulásra vannak ugyan utalások, de túl kevés.

A könyv másik dimenziója a társadalomkép. A láthatatlan szögesdrót, ami elválasztja a fehérek és feketék világát, körbetekeri fejezeteket. Ezeket olvasva derült ki számomra, hogy a negyvenes években a feketék igen szűk palettáról választhattak: cipőpucolás, szeneskocsi vagy striciélet. A rendőrök büntetlenül tehettek velük szinte bármit, a smasszerek még inkább. Volt, akit „vizuális függelemsértésért” vittek a mélybe – a börtöndiri szerint csúnyán nézett rá –, máshol a vasrúddal szó szerint hülyére vert áldozat „hivatalos személy elleni erőszakot” követett el (alighanem összevérezte a botot). A korrupció és a mocsok olyan mennyiségben dől a lapokról, hogy az már abszurd kategóriát súrolja. Slim kimerítette szinte a teljes amerikai BTK minősített eseteit (na jó, a gyilkosság kimaradt), négy börtönbüntetése közül kettőt mégis el nem követett dologért kapott, bepalizták. Ahogy találóan fogalmaz: Justitia szeme azért van bekötve, mert dollárjelek villognak benne.

A könyv egyik erőssége a stricilét bemutatása. Aranyfogú műmájerek magyarázzák ütemre a bögyös bulák között, hogy ők az élet császárai? Felejtsd el. Ahogy Ice-T írta az előszóban: igazi gengszter soha nem mondaná azt egy gyereknek: élj így. Iceberg megmutatja a dolog előnyeit és hátrányait is, és az egyenletrendezés után bizony kiderül, ez utóbbiból akad több. Az évente új Caddyt [Cadillac] beújító, selyemalsós létforma sem kárpótol senkit az emberi kapcsolatok teljes hiányáért. De azért az érzésért sem, mikor sokadjára nézi végig a sittről, hogyan hullik szét minden, amit addig felépített. Egy stricinél minden a látszat, és minden ezen múlik. Ahogy Sweet Jones mondja – Iceberg tanítómestere, aki később megpróbálja lenyúlni a kurváit –, nincs ennél magányosabb dolog a világon. (Sweet egyébként öregkorában fejbe lőtte magát.)

(Magántermészetű megjegyzés következik.) Ha egy könyvről írok, a végeredmény hangulatában, megfogalmazásában a műre hasonlít. A Strici voltam esetében ezt nem lehet megtenni. Ugyanis a könyv harmadik, talán legerősebb dimenziója maga az írás. A fogalmazás, az írásmód, de maguk a non-stop eregetett dumák kivitelezése is professzori szintű – külön elismerés a fordítónak, Pintér Ferencnek, nem tudom, hogyan csinálta. A szleng sziporkák ráadásul úgy vannak a szövegbe ágyazva, hogy szótár nélkül, a szövegkörnyezet alapján lehet elcsípni az értelmüket. Slim stricis magamutogatása, 170-es IQ-ja, olvasottsága minden lapról legalább hatszor kikacsint. Néhol némi csúsztatás is érezhető a szövegében. Kevéssé hihető, hogy a legnagyobb gettó leglúzerebb négere is póriasan kicsavart választékossággal, irodalmi utalásokkal megtűzdelve beszél, viszont kétségtelenül szórakoztató. A hetvenes években az amerikai utcakölykök között az volt az ász, aki olvasta Iceberg könyveit. „Toljatok valami Iceberg cuccost” – hallhatta Ice-T is annak idején nemegyszer. Slim stílusa egyedi és fenomenális.

Viszont, hogy élvezhető-e, az már fogósabb kérdés. A könyv legnagyobb hibája az, ami Iceberg Slim fő jellemzője volt strici korában: jéghideg. Nincs egyetlen karakter sem a könyvben, akivel nem is azonosulni, de együtt érezni lehetne. Iceberg drótkorbáccsal veri az őt hülyítő kurváját, és még ez is hidegen hagy – pedig aki nőt üt, az szerintem egy féreg. Nem tudok együtt emelkedni, süllyedni a főhőssel, nem érzem a katarzist, mikor végre magára talál, és nem tudok örülni a happy endnek sem. A könyvet olvasva összesen két érzés talált meg. Undor az anyja iránt – pedig Slim megbocsátott neki –, és sajnálat egy névtelen sulis kiscsaj iránt. Ezen kívül mindenki más hidegen hagy: aki aranylövéstől patkolt el vagy a híd alatt adta be a kulcsot, fejbe lőtte magát vagy elvitte az alkohol – nem nyugdíjas szakma ez, na –, esetleg kifogott valami pénzes palit, hozzá ment és éli világát.

Még Iceberg sem fog meg. Pedig saját bevallása szerint is viszolyogtató a rengeteg aljasság, amit elkövetett. De még utálni se lehet. Részben, mert látom, mi lökte a lejtőre – érdekes egyébként, nem kevés szereplőt a gyerekkora vitt a sárba – másrészt mert elhiszem, hogy jót akar. „Ha csak egyetlen értelmes, értékes fiatal nőt vagy férfit is sikerül megmenteni az emésztő mocsártól, és elérni, hogy az adottságait hasznos, alkotó módon kamatoztassa, már érdemes volt leírni mindezt.”

Ezért a mondatáért, tollforgatói képességéért, manipulációs technikáiért – aki paraszt módon ámde sikeresen akar sérült csajokat felszedni, kötelező olvasmány –, trükkjeiért, akaraterejéért, ha kedvelni/utálni nem is, de tisztelni tudom Slimet, az írót. Egyébként, mint a (többi) jéghegy: nincs mit szeretni rajta, de nem árt, ha ismered.

Utóirat: Iceberg Slim életéről Portrait of a pimp címmel 2012-ben filmet forgattak az Egyesült Államokban.

Iceberg Slim (és az egyik autója...)

Iceberg Slim (és az egyik autója…)

Iceberg Slim: Strici voltam
Európa Könyvkiadó, 2013
392 oldal, 3200 Ft
ISBN 978 963 079 6378

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Iceberg Slim – polgári nevén Robert Beck – a harmincas évek Chicagójában nőtt fel, ahol a stricik számítottak a leggazdagabb és a leg­be­folyá­sosabb feketéknek – így érthető, hogy amikor egy kisebb balhé miatt börtönbe került, és nem folytathatta tanulmányait a Tuskegee Institute-ban, ez tűnt számára a legjöve­del­me­zőbb munkakörnek. Tizennyolc éves korától több mint két évtizeden át volt strici, és több mint négyszáz lány dolgozott neki. Karrierjének végül egy börtönbüntetés vetett véget 1960-ban. Becenevére – „Iceberg Slim”: nyurga jéghegy – azzal szolgált rá, hogy valóban vézna volt, és hidegvérét még a leghúzósabb helyzetekben is megőrizte.

Ice-T nyomán a hiphop/rap szubkultúra újabb és újabb generációi fedezik fel maguknak Iceberg Slim memoárját. Börtönök, kurvák és drogos sztorik, szex és lehúzós trükkök elevenednek meg a fekete utcákon a volt strici zaftos mondataiban. Lüktet a dzsessz, dübörögnek a verdák, eldördül egy-egy fegyver, és minden előzmény nélkül repülnek a sallerek. Olvasó legyen a talpán, aki eldönti, hol ér véget egy-egy városi legenda, és hol kezdődik Iceberg, a mindent megélt, ravasz csirkefogó legszemélyesebb önvallomása.

A jó útra tért strici saját elcsent gyermekkorát is felidézi, és számot vet saját változó értékrendjével. Iceberg, polgári nevén Robert Beck (1918–1992) visszaemlékezése 1969-ben jelent meg. Kőkemény, kietlen, mégis megható: az afroamerikai közösség öntudatra ébredésének egyik első irodalmi példája, egyszerre kordokumentum és emberséges iránymutatás. Iceberg irodalmi karrierje azonnal felívelt, a hetvenes években sorra jelentette meg a sikeres regényeket, de legszélesebb körben forgatott kötete máig a Strici voltam. Cselekménye akciódús, egy percig sem erőltetett. Filmszerű élességgel száguld végig egy letűnt világon, amelyben személyesen soha nem lehetnél jelen, de mindent megadnál a bennfentes nézőpontért. Iceberg Slim története pedig éppen ezt kínálja fel. Szenvtelenül figyel téged, amint kíváncsiságod egyre mélyebbre húz, és azt sugallja: innen nem szabadulsz.