A Rose az én emlékművem | Ilan Eldad rendező a Rose-ról — Frissítve

OP

Martin Sherman darabját – melyet Vári Éva igen nagy sikerrel játszott a volt Budapesti Kamara­színházban – felújítja az Orlai Pro­duk­ciós Iroda. A helyszín még a stúdió­szín­háznál is kisebb lesz: a Spinoza Házban lát­hatja november 12-től a közönség. A mono­drámát Ilan Eldad rendezte, vele beszél­gettünk az újabb színre vitelről.

Ilan Eldad: Jól sikerült a próba, Vári Éva nagyszerű volt. Nem a nulláról kezdünk dolgozni, ez egy tíz évvel ezelőtt megcsinált előadás, és sajnos ma is érvényes, ha nem még érvényesebb, mint akkor. Évával több anyagon dolgoztunk együtt, van egy közös fluidum. Ez nem olyan produkció, ahol forgószínpad meg nagy díszlet meg szökőkút meg nem tudom, még mi minden van, hanem egy ember van a színpadon, és nekem ez elég.

Hogyan találta őt a szerepre?
Ez az első dolog, amit vele csináltam. Minden monodráma totális odaadást kíván. Itt ráadásul egy személyi tragédiáról van szó, ami visszatükrözi egy egész századnak a tragédiáját, a második világháborút. Éva személyében olyan színésznőt ismertem meg, aki erre a totális odaadásra képes. Ezt meg lehet érezni. Az ember vagy meghallgatást tart egy szerepre, vagy bízik a megérzéseiben. Ez utóbbi főleg akkor működik, amikor olyan országban dolgozom, ahol nem ismerem az egész színészgárdát. Mostanra már ismerem, mert csináltam elég sok előadást. Általában elég egyetlen beszélgetés, hogy megérezzem egy-egy szerep lehetőségét. Van, hogy az ember csalódik, de ritkán, hála Istennek. Évánál abszolút bejött a dolog, rögtön megvolt a közös hang. A közös munka még sok produkcióval folytatódott, beleértve a Hat hét, hat táncot, amit Kulka Jánossal és Vári Évával csináltam. Két remek színész. Én mint rendező, a színész színházában hiszek. Ez sokat követel, de megéri. A Rose tíz évvel ezelőtti kamaraszínházi bemutatóját látta Martin Sherman, a szerző, és elégedett volt. Az mindig jó, ha tudom, hogy az eredeti szerző meg van elégedve azzal, amit lát. Ez nem mindig van így, voltak már olyan tapasztalataim is.

Hol találkozott a darabbal?
Láttam Tel-Avivban, és nagyon megfogott az anyag, tekintve, hogy az én személyes sorosom hasonló, bár hála Istennek, nem ilyen tragikus, mint Rose-é. Annak idején két darabot hoztam Magyarországra: ezt és a Johnny háborúját Bozsó Péternek.

Honnan jött a felújítás ötlete?
Ez Orlai-ötlet. Tibor megkeresett, és mondta, hogy csináljuk. Az ember olvas híreket, nézi a televíziót, tudja, mi történik. Én nem különítem el a mindennapi életet és a politikát. Kezdve azzal, hogy vannak olyanok, akik a holokausztot letagadják. A másik dolog, hogy jöttem november 3-án Magyarországra, és olvastam a repülőn a híreket. Láttam, hogy Horthy-szobrot avatnak. Nekem sok barátomat, ismerősömet vitték el Horthy alatt. Sokan féltek. A színház persze nem tudja megváltoztatni a történelmet, de a Rose-zal emlékezhetünk. Nem nagy szobor, vagy bármi, mégis: a Rose az én emlékművem.

Az emlékezésre jobb hely a Spinoza kisebb színpada és nézőtere?
Igen, sőt. Vagy, ahogy Parti Nagy Lajostól tanultam: sőtisszimó. Az a koncepcióm, hogy Rose süvét ül, ezt nem a szerző írta bele, én tettem hozzá. A süve a temetés után kezdődik, hét napig tartó gyász. Nem dolgoznak, imádkoznak, történeteket mesélnek az elhunytról, emlékeznek rá, elbúcsúztatják. Rose így meséli el nekünk az életét, amihez ez a kisebb, intimebb tér nagyon ideális. A mai fiatal generációtól nem várható el, hogy érzelmi alapon érintett legyen a múlt század történelmében, de az emlékezést, a történetek átadását nagyon fontosnak tartom.

• Interjú Vári Évával

Martin Sherman: Rose | Spinoza Színház – Orlai Produkció
Magyar szöveg: Prekop Gabriella
Rose: Vári Éva
Rendező: Ilan Eldad

Spinoza Színház (1074 Budapest, Dob utca 15.)
Bemutató: 2013. november 12. (kedd, 19.00)

További előadások: december 11. (szerda, 19:00), december 15. (vasárnap, 15:00); 2014. január 4. (szombat, 16:00 és 19:00), január 12.
(vasárnap, 15:00); január 16. (csütörtök, 19:00); január 25. (szombat, 15:00)