Gyengéden szereti őket | Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában

Posted on 2013. október 28. hétfő Szerző:

0


Egan_Elszúrt_idő-bor180M. Dalnoki Fanni

Az elszúrt idő nyomában túlságosan sokrétű mű ahhoz, hogy csak egy véleményt ismerjen meg róla az olvasó. A kiadó (és az itt megjelent kritika is) hangsúlyozta, hogy Jennifer Egan könyve mennyire intelligens, „metszően okos” könyv. Azonban ez az okosság vagy agyasság inkább csak külsőséges velejárója a regénynek. Másodlagos szempont. Szerzője egy széles látókörű, tehetséges nő (ez ki is derül a műből), de magának a regénynek egyáltalán nem ez a központi tulajdonsága. Az elszúrt idő nyomában sokkal inkább végtelenül érzékeny mű, akkora érzelmi mélységgel, mint a Mariana-árok.

Az egyes nagyobb fejezetrészek a különböző karakterek szemszögéből elmesélt történetek. Mindegyikükkel történik valami szörnyűség. Az egyik (valójában bizonyos mértékig szinte mind) drogfüggő lesz, a másik kleptomán, a harmadik börtönviselt, de akad köztük kiégett, sosemvolt sztár, művészetét kiárusító színésznőcske és a feleségét szerető, mégis notóriusan megcsaló, kiábrándult lemezmogul. Nem vidám, nem könnyen fogyasztható mű, beismerem. Sőt néhol kifejezetten depresszív. Viszont érezni egyfajta különös gyengédséget, amit a szerző a szereplői iránt érez. A sorsok, amelyeket leír, szinte tapinthatóan valóságosak. Minden egyes életről érezni, hogy akár valóságos személyről is szólhatna, hogy valakivel biztos megtörténhetett, sőt valószínűleg meg is történt. A kamaszlány, aki ráébred, nem elég dühös a punksághoz, a barátnője, akinek az életét tönkreteszi egy sztárproducer iránt érzett hamis szerelem és a tőle való valódi függés, mégis igyekszik, hogy kihozza belőle, amit még lehet. A kislány, aki azt próbálja – végül sikeresen – megérteni, hogy mi a jelentőségük a zeneszámokban a szüneteknek, miért foglalkoztatják annyira enyhén autista kisöccsét. Ebből egyébként azt a következtetést vontam le (vagy párhuzamot?), hogy az életben is vannak szünetek. Egan valamennyi szereplőjének életében is, hol hosszabbak, hol rövidebbek, de a szám mindig folytatódik. Olyan is akad köztük, akinek mintha az egész élete egyetlen nagy szünet lenne – egy rövid, dühös felütés és egy lágy, mollban végződő gyönyörű zárás között.

Habár mindegyikük életében történtek szörnyű dolgok, és nem minden dal végződött szépen, de mindegyik életben van remény és van szeretet. Ráadásul nem a cukros-szivárványos-karácsonyos fajta, hanem az, amelyikért meg kell harcolni. Amelyik a felszínen tart, ha már csak az elmerülés látszik az egyetlen lehetséges megoldásnak. Ilyen a bukott PR-zseni kislánya, akinek az életveszély küszöbén anyja megígérte, hogy mindig vigyázni fog rá. Melyik anya nem ígért még ilyet, miközben alvó gyereke szívverését hallgatta? Hát nem olyasmi ez, amiért érdemes élni? Vagy ilyen a lány, akinek a barátja állítólag csak alibi-pasi, mégis az egyetlen ember a világon, aki valójában ismeri és szereti. Ezek tényleg nem a lélekhányós fajtából való érzelmek. Pontosan olyan valóságosak, mint bármelyik emberé, aki az utcán sétál, munkába megy vagy siet haza a családjához. A szeretőjétől. De akkor is.

Egan mindezt briliáns írói eszközökkel osztja meg olvasójával. Nem válogat sem stílusban, sem formában, elbeszélési módban. Vannak hagyományos módon, E/3-ban írt fejezetek, vannak saját szempontú részek, de akad köztük újságcikként megfogalmazott történet is. Személyes kedvencem a Power Point (.ppt) formájú fejezet, amelynek minden ábrája és grafikonja a szerző mondanivalóját szolgálja. Egyszerűen zseniális.

Mindenkinek feltűnik, hogy Egan milyen könnyedséggel talál ki meglévő tudományos elméletek alapján új kifejezéseket. A kulturális-antropológus lány saját életének jelenségeit és megfigyeléseit rejti választott tudományterületének szakkifejezései mögé, fedezékként Claude Lévi-Strausst használva. Ilyen az sms-nyelv is, amelyet Egan a nem túl távoli jövő alapvető kommunikációs formájaként tálal.

Ezen a ponton azonnal ki kell térni a fordításra. Simon Márton magyarítása tökéletesen méltó a könyvhöz. Már maga a cím zseniális: Az elszúrt idő nyomában. Nem szorul magyarázatra, hiszen az előbbiekből kiderül, miféle életek loholnak az elszúrt idő nyomában. A szövegből az derül ki, hogy Simon Márton kiválóan ismeri mindkét nyelv modern szlengjét, remekül és pontosan alkalmazza őket, és fordítói elméje elképesztően kreatív. Az említett sms nyelv magyarul is csak a használói számára egyértelmű, nagyrészt mássalhangzókból áll. Nagyon otthonosnak kell lenni az angolban, hogy szöveggé konvertálja a rövidítésekkel teletűzdelt betűhalmazt, majd megteremtse az egyenértékű magyar változatot. Igazi virtuóz munka, szakmai bravúr.

Jennifer Egan

Jennifer Egan

Visszatérve a regényre: a kiadó a zene szerepét is hangsúlyozza a hátszövegben. Nem véletlenül, az egykori punk kamaszoknak az üres jövőben nem marad más örökségük az egykori zenén kívül. Egyikük éles különbséget is tesz a könyvbeli jelen effektekből álló, stúdióban összevágott felvételei és az ún. „koszos zene” között, amit még igazi zenészek játszottak, valódi hangszereken, igazi tehetséggel. A The Who, Jimi Hendrix, David Bowie, Led Zeppelin és az (általam kevésbé ismert) punk zenekarok egy olyan múltat képviselnek, amelynek értékei és hibái már nem számítanak. Nem érdekesek. Főiskolákon tanítják az okos, tiszta (értsd: piercing- és tetoválásmentes, egészséges) fiataloknak, hogyan kell mindent úgy magyarázni, hogy ne kelljen az értékvesztéssel szembenézni. Hogy ne is legyen értékvesztés. Kezdjük újra. Kezdjük elölről. Nyissunk új lapot, szakítsunk azokkal a fogalmakkal, amelyek a múltban megkötöttek minket. „Barátság”, „árulás”. Nem barátaink vannak, hanem kapcsolataink, és ha nincs elv, akkor nincs mit elárulni. Nem túl fényes a jövőkép, de láttunk már rosszabbat is. Az író, ahogy a regény minden történetében, itt is mutat valamit, amibe érdemes kapaszkodni, ami valami önmagánál többet és jobbat képvisel. Ami nem illik bele az imént felvázolt képbe. Mint a szüleink generációjának lázadása. Minden nemzedék kap valamit. Valami mindenkinek jár.

Ez a könyv voltaképpen egy üdvözlés. Egy »elmentem-minden-jót-aztán-el-ne-csesszétek-vagy-ha-lehet-akkor-másképp-mint-mi« típusú üzenet. Feladója a távolodó múlt, egy idősebb generáció, amelynek tagjaiban még volt düh a fennálló rend ellen (bármilyen rend ellen), az unalom ellen (erre jó a kábszer), az öncélú hatásvadászat és a hazugság ellen (hiszen ezeknek a lázadóknak volt céljuk).

Gyönyörű, megható, mély, valódi, szép – és igen, persze okos is Egan szövege. És szomorú is. Zenerajongóknak és laikusoknak egyaránt ajánlom elolvasásra, utána pedig meghallgatásra Zorán Szép holnapját (ami eredetileg ugyebár a Dire Straits Why Worryje) – ellensúlyozásképpen.

Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
Libri Kiadó, 2013