Szép versek 2013 (részletek)

Posted on 2013. augusztus 20. kedd Szerző:

0


szép versek 2013-bor180BOGNÁR PÉTER | Kokain száll a spanyol levegőben

Lehet, ez jutott eszembe,
Hogy a levegőben maradó nyomokat
Az ember úgy, ahogy van megérzi,
Legyenek ezek bármilyen kicsik vagy csekélyek,
Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi.

Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi,
Mert annyira kicsi vagy csekély az élmény,
Hogy a legkisebb szó is azonnal tönkreteszi,
Amit ráküld az ember, elég, ha a szó megindul,
És még észre sem veszi, máris tönkretette.

Legyenek ezek bármily kicsik vagy csekélyek,
De az agy lehet, hogy azért – szó nélkül – kielemzi,
És így minden tudás ott van lelistázva bennünk,
Más testek szenzációinak, félelmeinek a nyoma például,
Csak nagyon olvashatatlan formában van ez bennünk.
De talán az ember úgy, ahogy van megérzi,
És akkor biztos válaszol is ezekre a jelzésekre,
Mire gondolok, például, hogy jó kedve lesz, rossz,
De nem tudná megmondani, hogy mitől,
Csak annyit érez, hogy a kedve elromlott, rossz.

Mert a levegőben maradó nyomokat
Talán kérés nélkül lelistázza az agy,
És talán ebből az adatbázisból számolja ki aztán,
Hogy hol tartunk az életben, van-e helyünk még, satöbbi,
És hogy mikor kell meghalnunk aztán.

 

KISS JUDIT ÁGNES | Kamaszvers hétfő reggel

Megint egy füstölő metrószerelvény,
megint gyalog, hiába nem szeretném,
hogy újra zsúfolt hétköznap legyen –
megint tömeg, és megint menni kell.

Vigasztalásod, szerencsétlen, mi lesz?
Táskazsebből egy szétnyomódott Snickers,
ami aztán a fogadba ragad.
És ekkor jön el az a pillanat,

hogy kiszállj, s mint egy 3D-s mozit,
úgy nézd az egészet. Ez ellazít,
s a mobilodon, ha ez nem elég,
keresel hozzáillő filmzenét,

hogy kívülállónak hihesd magad,
és elfelejtsd a rohadt igazat:
mindaz, amit az életednek hívtál,
csak vizelés előtt beakadt cipzár.

 

JÓNÁS TAMÁS | Borongó

Apám szégyellte magát. Ez volt az oka.
Elköltöztünk onnan, s már sohase haza.
Öltönyben pakolt össze, hajnalban jött a busz.
Anyám álmosan hallgatott: új hazába jutsz.
Vizes kis, egyszobás ház, szeretni nem tudott.
Szombathely, idegenek és rokkant rokonok.
Hideg karmokkal medvék kaparták a falat,
a könyvtárunk, a szabadságunk Csernelyben maradt.
És jöttek évek, álmok, egyről szólt mindahány.
Mezítláb kellett járni, már elveszett a szárny.
És jöttek-mentek házak, szobák, albérletek.
A szívünk évek gyümölcseitől elszegényedett.
Maradt végül a tekintet, ebéd, az ölelés.
És lassan az elégből halványult a kevés.
Az út, a ház, a társak, a nyílt szív megmaradt.
Igyekszem soronként feledni az átgondoltakat.

HEVESI JUDIT | Körforgás

nagyanyámat egy karácsonyon befalaztuk.
sok volt neki a világ, nem bírt volna el vele.
egy kis lukat azért szabadon hagytunk,
azon kapott enni, inni, sokat beszélgettünk, csudajó dolga lehetett.
néha azért szólt a fiának, hogy most már talán kijönne,
megbánta minden bűnét régen, például azt, hogy létezik.
nagyapám szerint éppen ezért kellene még neki egy kis idő.

öt évet töltött a sötét zugban. én meg mindennap elmondtam neki,
hogy ő a legjobb nagyi a világon,
mert mindig tudom, hol van és mit csinál.
aztán este lett és reggel: első nap, a mama nem válaszolt.
aztán iszonyú bűz lett: második nap, a falat lebontottuk.
eltelt még néhány nap, bűnbánattal persze,
hetedik napon eltemettük.
másnap az oviban is elmeséltem nagyanyám történetét,
a többiek őszinte csodálattal hallgatták a mesét, a daduska meg azt
mondta anyámnak, beteg ez a gyerek, nehéz neki a világ.
a falakat azóta megszoktam, de a hetedik nap
hosszú nyugalma elviselhetetlen maradt.

 

VÖRÖS ISTVÁN | L. zsoltár

1

Az mind, mind, mind
fölösleges, amit tudunk.
De semmi nem fölösleges,
amit nem tudunk.
Bár az is fölösleges lenne.

2

Az isten hívja az eget,
és az ég nem jön.
Az Isten hívja a földet,
és a föld nem jön.
Az ég ugyanúgy nincs,
mint ő. A föld
pedig kötött pályán
kénytelen járni,
mint egy személyvonat.

3

Az azért röhejes lenne,
ha még mindig áldozatokat
mutatnátok be nekem. – szólt
az Úr. – Égőáldozat? Csak
egy eset, és le kell mondanom.
És akkor majd meglátjátok,
olyan jó-e Isten nélkül.

4

Ne hisztériázz már annyit,
szívem! – szólt a Hölgy.

5

Elég ha néha megnyittok egy
fájlt a tiszteletemre.
Vagy épp letöröltök egyet.
Ne szörföljetek a nyomomban
a neten. Ott se leszek közelebb.

6

Mert közel vagyok így is,
mint a halál az újszülöttnek,
vagy a haldoklónak az öröklét.

7

Az mind, mind, mind
kell, amit tudunk.
De még jobban kell,
amit nem tudunk.

TÓTH KRISZTINA | Csillag

Nem tudom, hogy én neked ki voltam,
de önmagamra úgy tekintek, mint aki
mellőled emlékbe itt maradt.

Most is úgy képzelem, az volt a létezés.
Rángó születés és kacér halál között
néhány érvényes, örvényes pillanat.

Testek beszéltek, de amit
elmondtak akadozva, annak
kevés köze volt szóhoz, szerelemhez.

Csak annyi, mint – riadt eufemizmusok –
emésztőgödörnek az emésztéshez, vagy a
gyepmesternek a nyári gyephez.

Az az éhség volt, az űrökön át zabáló,
újabb űrbe harapó lobos éhség,
az a sistergő, vörös óriás,

csak a kavargó égbolt, túl a testen,
táguló köd a földi percben,
és a fekete égen nem is volt más,

testek beszéltek iszonyú,
üszkös nyelven, kék lánggal égve
át az időn: füstölgő csillagok.

Próbáltam, persze, szépen élni,
de csak az anyaggal bírtam szóba állni,
és megijesztett, hogy belül mi ragyog.

Szép versek 2013.
Magvető Kiadó, 2013