Létra az égig | Potozky László: Nappá lett lámpafény

Tóth Zsuzsanna

A fülszövegben olvasott jelzők kicsit elidegenítően hatottak rám – végül is olyan sokszor olvastuk már valakiről, hogy kivételes ifjú tehetség. Meghökkentő, de ezúttal szóról szóra így igaz.

Nem tudom, milyen gyerek lehetett a most huszonöt éves, a fénykép alapján kissé konok tekintetű ifjú. Szívesen képzelem olyan kis vadócnak, aki bár „minden csínyre friss”, mégis fűszálat rágva képes merengeni a fölötte futó felhőkön, olyannak, aki észrevétlenül meghúzódva a kisszéken, leste a felnőttek olykor italgőzös beszélgetéseit. Ezek persze csak képzelgések részemről – valójában nem sokat tudok Potozky László gyerekkori körülményeiről. Csíkszeredai születésű, ott járt gimnáziumba is, és a kolozsvári egyetemen szerzett 2011-ben újságíró-szakos diplomát. Vagyis, tanult ember, nem valamiféle vadvirág. A Nappá lett lámpafény előtt már megjelent egy kötete, az Áradás, az Erdélyi Híradó Kiadónál, s rögtön sikereket hozott a szerzőnek.

Potozky László szeret mesélni. Történetek kavarognak a fejében. Némelyik talán még nem eléggé kiforrott, másutt a ritmussal, vagy épp a képekkel, szóhasználatával van némi problémám – ha nagyon figyelek. Mert amúgy magával ragad elevensége, tömörsége. Írásai élesek, néha meg tompák, rögvalóságúak és égbenyúlók. A rövid prózák három azonos nagyságú fejezetre tagolva jelennek meg, noha a fejezetek nem jelentenek zárt tematikai egységeket. Az írások széles skálán mozognak, ami meglepő, hogy nagyon sok élményanyagot tükröznek – noha ezek megélésére még nem volt elég ideje a szerzőnek. Mindenesetre sokat tud a világról. Az, hogy eleven rajzot ad gyerekekről, akik jók, rosszak, megszégyenítettek és kicsúfoltak, érthető. Talán az is, hogy a felsejlő Ceausescu-diktatúra kiszolgáltatottság-élménye erős, hiszen az író közvetlen környezete nyilván sok impulzust átadott erről a korról. A szövegek első síkja mögött mindig valamiféle elvágyódással vegyes komorság jelenik meg, miközben sok nyomát látjuk a játékoknak is – igaz, utóbbi inkább az alkotás lélektanával kapcsolatos.

Potozky szerencsésen kerüli el azokat a buktatókat, amelyeket az érzelmesebb témák rejtenek. Így a legelső novella, a már oly sokszor megénekelt, a halálos betegség utolsó stádiumában lévő lány – és a mellette kitartó szerelmes – története könnyen tűnhetne át szirupos melodrámába. Szerencsére nem ez történik. Szerzőnk inkább szenvtelen, félig szürreálisba olvadó hangon mesél, a téma lehetőségeivel, a „kellékekkel”, a vízzel, a kietlenséggel, az elhagyatottsággal gazdaságosan bánik. Egyszerű mondatokkal teremt erős atmoszférát: „A ház telis-tele volt múlttal.”

A témák sokszínűsége, a hangulatok és történetek töménysége, a novellákban kavargó ismeretanyag lenyűgöző. Mintha már sok mindent átélt volna fiatal szerzőjük, noha valószínűsíthető, hogy fantáziája és olvasmányélményei okozzák e gazdagságot. A változatosan felépített írások között akad néhány egészen elemelkedett… Még Az akvárium lakói realizmuson túli létébe is olyan lírai elemek szövődnek, mint a hallá lett anya félszemű sírása – noha „sós vízben nem látszanak a könnyek”.

Az ég szerelmé-ben egyenesen humorral kezeli a képtelenségnek tűnő tényt, miszerint leszakadt egy égdarab. De mit is várhatnánk, errefelé az ég is ilyen állapotban van, és „sehol a magasztos távolság”…

A valami elveszett állapotokat tükröző novellákkal jól megfér a repülés álombéli szépségére reflektáló írás, vagy épp az írói lét felé vezető Kiképzés című mű, s az utolsó is, amelyben a széppróza maga szólal meg. Színes kavalkád, és majd minden novella megérinti az olvasó lelkét.

Weöres Sándor egyik sokat citált mondata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Ez a kötet számomra Potozky László létrája.

Potozky László: Nappá lett lámpafény
Magvető Kiadó, 2013

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Potozky László a magyar próza egyik legnagyobb tehetsége. Mindössze huszonhárom éves, amikor a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál napvilágot lát Áradás című novelláskötete, mellyel rögtön kivívja a kritikusok egybehangzó elismerését. A Nappá lett lámpafény megjelenésekor pedig még mindig nem töltötte be a huszonöt évet.

Új könyvét leginkább a sokszínűség jellemzi, mellyel képes újra és újra meglepni olvasóit. Novellái közt egyaránt találunk a fantasztikum felé elmozduló és szociologikus történeteket, személyesebb hangvételű és távolságtartóbb írásokat. A magyarok közül Tar Sándor és Bodor Ádám, a világirodalomból Ernest Hemingway, Mario Vargas Llosa és Julio Cortázar hatott rá a leginkább, ám írói hangja, sajátos karakterei és atmoszférateremtő ereje révén nagyon is saját, másokéval össze nem téveszthető világgal rendelkezik.

Sokat tud a méltóságról, a kiszolgáltatottságról, az önbecsülés elvesztéséről. Valamint a történelemről, a diktatúráról. Tud úgy pontos és tárgyilagos lenni, hogy mondataiból az empátia se hiányozzék. A valóságot sosem a lokális jellegzetességek megjelenítésével, hanem az egyetemesség igényével mutatja fel. Általános érvényű művek megteremtésére törekszik, azt megragadva, ami bennünk, emberekben közös.

Potozky László: Nappá lett lámpafény
Magvető Kiadó, 2013
200 oldal
ISBN 978 963 143 0851