Borgos Anna: Nemek között (részletek)

Posted on 2013. augusztus 18. vasárnap Szerző:

0


Borgos_Nemek között-bor180

Előszó (részlet)

A kötetben az elmúlt mintegy tíz év során keletkezett nőtörténeti, szexualitástörténeti tanulmányaimat, recenzióimat gyűjtöttem össze. A szövegek folyóiratokban, szerkesztett kötetekben már napvilágot láttak, de közülük többet kisebb-nagyobb mértékben kiegészítettem, átdolgoztam. (Újabb források felkutatása nyomán nagyobb átdolgozások estek a Spanyol menyasszony és az Amor lesbicus tanulmányokon.)

A címben szereplő „nemek közöttiség” jelentésrétegei többszörösek. Az egyik réteg a két nem közötti kapcsolatokra, kötődésekre és kötelékekre, normákra és változásokra s ezek reprezentációira vonatkozik: szépirodalomban, betegségben, munkában, valóságos és elbeszélt élettörténetekben, kapcsolatokban vagy épp a pszichológiában. A nemek közötti mozgás egy másik formája az identitást, a szexuális vonzódást, illetve az ehhez kapcsolódó intézményeket, mindenekelőtt a családot érinti a kötet szövegeiben.

Az írások egy része némi elmozdulást jelez érdeklődési területem alakulásában: az írófeleségektől a „főállású” alkotónők felé, az irodalom közegétől a szexuális identitás felé, a történetiség felől a jelen kérdései felé. Ami nem változott: továbbra sem hagyományos irodalmi vagy pszichológiai elemzésekről van szó, irodalom és pszichológia egyaránt terep a társadalmi (nemi) szerepek s az e szerepek mentén is zajló élettörténetek értelmezésére. A vizsgálódás tárgya végső soron a „nőiség” fogalma és a vele kapcsolatos szerepek és viszonyok komplex irodalmi és tudományos reprezentációja – érinthetetlensége és „felkutatása”, természettől adottnak tételezése és társadalmi konstrukciója, szigorú kijelölése és elbizonytalanodása.

Az első fejezet, a „Tünetek és történetek” a nőtörténet, az irodalom és a pszichoanalízis (határ)területeiről érkező tanulmányokat foglal magában. Egyrészt gender-szempontú elemzéseket a huszadik század első felében alkotó nőírók munkáiról: Gertrude Stein rendhagyó önéletrajzáról, Török Sophie, Erdős Renée és Bródy Lili pszichoanalízist és szexualitást mozgató regényeiről. Másrészt életrajzi, nőtörténeti portrékat a század eleji irodalom környékén vagy a kultúra egyéb területein működő nőkről: a Hatvany-élettárs Kovács Júlia („árva Mariska”) sorsáról és naplójáról, Csáthné Jónás Olga regénybeli és valóságos alakjáról, az íróval való párkapcsolatáról, Madzsar Alice gyógytornászi és mozdulatművészeti tevékenységéről, valamint hisztériás nőbetegek kórrajzairól.

A Határátlépő kapcsolatok  címet viselő második fejezetben a nemi identitás és a szexuális orientáció „határsértéseivel”, hagyományos kereteket megbontó jelenségeivel foglalkozom történeti és kortárs vonatkozásban. Vay Sándor/Sarolta, a századforduló női testbe született férfi szerzőjének életútja és (irodalmi, pszichiátriai) recepciója, a háború előtti orvosi irodalom leszbikusság-képe, a jelenkori témák közül pedig a biszexualitás és a bifóbia jelensége, valamint a kétanyás családokkal kapcsolatos újabb kutatások körül vizsgálódom.

Végül a harmadik fejezet recenziókat tartalmaz az elmúlt években íródott, nőirodalommal, nőtörténettel vagy a nemi szerepek, szexuális identitások pszichológiájával foglalkozó könyvekről: többek között Lesznai Anna naplójáról, Bródy Sándorné Fehér Judit novelláskötetéről, Séllei Nóra 19. századi angol nőírókat tárgyaló könyvéről, Elisabeth Badinter anyaságtörténeti munkájáról, egy a pszichológia és feminizmus kapcsolatát körüljáró tanulmánykötetről, valamint Joseph Nicolosinak a homoszexualitás terápiás megközelítését képviselő, erősen vitatott könyvéről.

Török Sophie (Tanner Ilona)

Török Sophie (Tanner Ilona)

Csalók

Török Sophie „Csalók” című novellája nem jelent meg kötetben.(1) Szerzője talán nem ítélte elég jónak, vagy úgy találta, a szöveg túlságosan is életszerű, felismerhetően valóságközeli elemekből építkező. Furcsa, kevert műfajú, önéletrajzi hangú kulcsnovelláról van szó, beazonosítható alakokkal, alakrészletekkel. A pszichologizáló írásmód alkalmazását, egyszersmind paródiáját demonstrálja benne a szerző. Nevesíti is forrását: a „forradalmian újszerű” írói eljáráshoz Ernst Kretschmer (2) német pszichiáter népszerű elmélete szolgál alapul; a tudós a „modern alkattan” feltételezett összefüggéseinek rendszerét alkotta meg fiziognómia és karakter között. A készen kapott eszköz a megfigyelés (megtévesztő) hatalmát adja a narrátor kezébe, de a szereplők „átvilágítása”, a helyzet kontrollálásának kísérlete komikusan félresiklik, s ezzel saját írói eszköztárának érvényessége is megrendül. Voltaképpen annak a folyamatnak lehetünk tanúi, ahogyan a testek beindítják, szabályozzák a jelentésadást, összefüggő narratívumokat hoznak létre, reprezentációk hordozóivá és inspirálóivá válnak (vagyis annak, amit Elizabeth Grosz a teória nyelvén így fogalmaz meg: a „a test a vágy, a jelentés és a hatalom rendjéhez kötött szociális és diszkurzív tárgy”).(3)

Az egész történetet a narrátor utólag, már beérkezett íróként idézi fel egykori önmagáról. Mindezt már maga mögött hagyta, amint ironikus omnipotenciával közli, „évente megírok legalább egy nagyobb regényt”. A történetben mint kezdő írónő „Lóemberek” című (kretschmeri alapú) „kis remekműve” elhelyezésével próbálkozik „a legmodernebb előkelő nagy magyar folyóiratnál”, s közben újabb megfigyeléseket gyűjt egy lehetséges új mű számára is. A szerkesztőség és a szerkesztőségben szorongó (nő)írók (ön)ironikus ábrázolásában nyilvánvaló egyrészt a Nyugat mint emblematikus szerkesztőségminta, másrészt saját személyes élményei hatása. A szerkesztőt hírből már ismerte, s a párszavas jellemzésből egyértelműen felismerhető Osvát személyisége és tekintélye: „Furcsa, kemény, szuggesztív és szeszélyes embernek mondták, aki hol pokróc-goromba, hol elbűvölően kedves az írókhoz. De jó feje van – mondták – s érti a dolgát. Akit ő felfedez, az már író! olyan rangbeli, hogy e méltóságot akár névjegyére is rányomtathatja.” A helyszínen elsősorban testi benyomásokat gyűjt a szerkesztőről: „… érdekes, simára borotvált arca volt, szemét nem jól láttam a csontkeretes pápaszem miatt, de erélyes orra, széles, okosrajzú szája nagyon jó benyomást tett rám. Az íróasztal alól megláttam egyik előrenyújtott lábát is, jó cipője volt, olyan keskenyorrú, mégis sportszerűen angol forma, amit mindig kedveltem férfiak lábán. A kézelőkből kinyúló nagycsontú kezei, kultúrlényre valló dekadens hosszú ujjai is aránylag finomnak s ápoltnak látszottak – de én valahogy mégsem voltam megelégedve vele, mert egyáltalán nem ilyennek képzeltem őt!” Majd abszurd fordulat következik: a csontoskezű lényről, akit szerkesztőnek hitt, kiderül, hogy valójában a titkárnő (a szerkesztő volt felesége, „abnormis férfias külsővel”). Ekkor gyors váltással újabb forgatókönyvet épít fel a szegény, elhagyott, megkínzott nő és a kegyetlen szerkesztő figuráival. „Boldogan talán csinos, sőt nőies is lehetne, de a szenvedés az egész alkatot képes deformálni, igen, az alkattan is sokat foglalkozik ezzel, hogy a kisebbségi komplexus meg tudja változtatni nemcsak a test beidegzését és reflexeit, de még külső formáit is, egész fizikai felépítettségét.” Közben további lektűrös narratívagyártással megképződik fejében a gépírónő és a szerkesztő felkavaró románca is.

„Természetesen elhatároztam, hogy ebből az izgalmas látványból hamarosan regényt írok, hiába! igazi drámát mégiscsak a való életből lehet ellesni!” Ironikus mondat, hiszen inkább fordított hatásról van szó: az írónő egy elképzelt drámai forgatókönyvet illeszt rá a „való életre”, s ezt készül „visszaforgatni” egy műalkotásba. Újdonsült ismerőse, a jóképű, ifjú költőtehetség (maga is kliséfigura) végül felvilágosítja a valóságos viszonyokról: a titkárnő (amúgy tehetséges költő) boldogan él új festőférjével, a gépírókisasszony pedig a szerkesztő sógornője. Ráérez a „kulturális reprezentációk” hatására is: „Nem volt maga mostanában moziban? Valami olyan jó, társadalmi lelki-komplikációs filmnél?” A megfigyelések ingatagságán túl tehát a szövegben felbukkan „költészet és valóság” jól ismert problémája is. (Hasonló szituációt ír le Kosztolányi egyik kis rajzában: egy párt figyel a villamoson, és egész kis drámát sző mozdulataik mögé, míg végül egyikük le nem száll, és ki nem derül, hogy a két ember még csak nem is ismeri egymást. Egy másik karcolatában lányok beszélgetését hallgatja ki egy elgyötört feleség szenvedéséről, és miután egészen elszörnyed az élet borzalmain és nem ismert mélységén, kiderül, hogy egy színielőadást mesélt el egyik a másiknak. „Lám, ezt az éjféli gyónást kellene megírni, ezt az elcsépelt históriát. […] Az élet mély. Vajon kije lehet ez a szerencsétlen nő? […] Szegény. Ez is színházból jön. Akárcsak én.”)(4) Más kérdés, hogy a Török Sophie novellában a (műbeli) valóság is meglehetősen sablonos és lektűrszerű: mindenki mindenkivel jóban van, és minden nagyon másképp van. Mindenesetre ezzel a lelepleződéssel a narrátor írói munkásságának alapja omlik össze: rossz megfigyelőnek bizonyul. „Letörten hallgatok, óh, ez a Gulyás nem tudja, mit rombolt össze bennem! Az alkat, a reflexek, a külszín, ez mind agyrém volna? A lélek, mely az alkatban tükröződik s realizálódik?” Nem könnyű fölülvizsgálni saját, csalhatatlannak hitt, „tudományos alapokon álló” emberismeretét. „Ezek csalók! Direkt bolonddá tettek engem! […] Vége az irodalomnak! Abbahagyom! Eltűnök!” A költőismerős azzal nyugtatja, hogy a jó megfigyelés egyáltalán nem is szükséges a jó irodalom műveléséhez. Például Kaffka Margit se tudta egymástól megkülönböztetni íróbarátait, mégis kiváló író volt… Az utolsó mondatokban lép be a történetbe az egyetlen, valódi nevén szereplő figura, Török Sophie egyik meghatározó példaképe, az akkor már húsz éve halott írónő, aki közvetve mintegy „felmentést ad” a melléfogásokért, és visszaadja az elbeszélő hitét írói tehetsége perspektíváiban.

(1) A Nyugat 1938/12. számában olvasható.
(2) Ernst Kretschmer: Orvosi pszichológia. Novák Rudolf és Társa, Budapest, é. n.
(3) Elizabeth Grosz: Volatile Bodies. Towards a Corporeal Feminism. Allen and Unwin, 1994. 19.
(4) Kosztolányi Dezső: Az élet mély [1923]. In: Uő: Hattyú. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972. 210.

Borgos Anna: Nemek között
Noran Libro Kiadó, 2013