Tyson: Az utca hercege (részlet)

Fukszos Böbe

Fukszos Böbe volt régen a legszebb kurva a kerületben, de talán egész Pesten is. Mesélték, hogy mikor végigment a körúton, az autók lefékeztek, hirtelen megállt az élet, és azonnal kisütött a nap. Azt is hallottam, hogy egy neves hivatalvezető, aki az elegáns tisztviselőtelepen lakott, a Fukszos Böbe miatt akart elválni a módos zsidó családból származó feleségétől. Messze földön híres párducteste volt a Böbének. Egzotikus arcát erősen sminkelte, ami akkoriban még eleve kihívónak számított, és miniszoknyában meg magas sarkúban riszálta magát, amitől megőrültek a manusok.

Állítólag két nyelven beszélt, ha nem számítjuk a lovárit, de én inkább csak az utóbbit merném megtenni tétre, helyre, befutóra egy nagyobb összeggel… Szabolcsból származott, és szerencsét próbálni jött Pestre, mert gazdag akart lenni. Az is lett, de persze csak idővel. Imádta az aranyat, és ezt a szenvedélyét nem is nagyon titkolta. Nehezen is titkolhatta volna, hiszen annyi arany lógott rajta mindenfelé a testén, hogy amikor kiment a napra, úgy fénylett, hogy az emberek azt hitték rá, gömbvillám.

Tényleg szép lány volt fiatalon, láttam róla akkori fényképeket, csak később az a rengeteg arany… Talán kicsit túlzásba esett, de mindenesetre ez lett a védjegye, annyira, hogy még a nevére is rá lett akasztva: Fukszos Böbe. De nem mindig volt rajta ez a sok ékszer. Csak a szabadnapjain, amikor nem rodázott, meg amikor elment valahová mutogatni magát.

Amikor feljött Pestre, egy szál tarisznyával, kitaposott papucsban és éhesen, akkor határozta el, hogy ő bizony aranyat fog szerezni magának, és hordani is fogja, merthogy az nagy presztízsnek örvendett a romák között. Azt akarta, hogy mindenki lássa: ő nem palimadaraskodni érkezett a fővárosba. Persze az ember sok mindennel nem úgy végez, mint ahogy fiatalon eltervezte. Ez úgyis inkább az Isten dolga. De Böbe nem volt a feje tetejére ejtve, úgyhogy egy kis pénzét mindig aranyba fektette.

Aztán állítólag szerelmes lett belé valami külföldi magyar, aki spiccesen és véletlenül keveredett ki a kocsisorra, a húszéves osztálytalálkozó ünnepsége után. Ez az ember lett az ugródeszka a Böbének. Nem telt el két hét, és már ott villogott egy bazi nagy briliáns eljegyzési gyűrű az ujján, a kilenc másik kísérőgyűrű mellett, a nyakában meg még a szokásosnál is több aranylánc lógott. Aztán egyszer csak eltűnt a környékről. Kiutazott a fickóval Németországba feleségeskedni.

Csakhogy, azt mesélték, a Böbe nem bírta a kötöttséget. Bizonyára ezért lépett le a vőlegényétől, annak minden vagyonával együtt, egy Miskolc mellől érkezett, Németországban tevékenykedő betörőbanda vezérével. Megszökött, és igazi feleség lett belőle: ez volt Böbének a beteljesült álom. Amíg az ura esténként betörni járt a gazdag német villanegyedekbe, addig ő a nyugati bárokban, hotelekben kellette magát. Tudni kell hozzá, hogy Böbe és a férje általában összedolgoztak. Amikor Böbe szobára ment a klienssel, míg az illető fürdött, ő kinézte az igazolványából a lakcímét, és ha lakáskulcs is volt nála, arról meg gyurmalenyomatot vett. Erre a célra egy gyufásdobozt tartott magánál, abban volt a nagy adag gyurma. Aztán az egészet átadta az urának, aki kulcsot reszelt, és már ment is a címre a cimborákkal kirámolni a lakást.

Ügyesek voltak, nem buktak le. Rengeteg pénzt csináltak, de aztán a férjnek akut kaszinó- és kártyabetegsége lett, a Böbének pedig honvágya. Addig-addig akaratoskodott, amíg az ura beadta a derekát, és egyik reggel elindultak vissza az óhazába. A vagyonuk, már amit nem betegeskedett el a ház ura a kaszinókban, itthon még a cigányból is minisztert csinált volna, ha okosan kufárkodnak vele.

Hazaérkezve aztán döbbenten tapasztalták, hogy itt semmi nem változott. Csak ők. Kivettek egy kisebb lakást, és hangosan hallgatták a cigányzenét meg a Modern Talkingot, miközben próbálták kitalálni, hogy mihez kezdjenek.

Hangosan éltek, és a jólét meglátszott a Böbén. De ezt nemcsak úgy kell érteni, hogy tele volt arannyal, hanem úgy, hogy kicsit meg is hízott. Olyan bulás lett. A párducteste már nem volt a régi, és egzotikus arca is kezdett már csak távolról emlékeztetni a régi önmagára. Telt az idő, és ők szép lassan felélték minden vagyonukat, amit külföldön összeloptak.

Ekkor jött az ötlet: szobáztatni kellene. Igaz ugyan, hogy régen Böbe volt a legszebb kurva a környéken, de ez akkor már semmiképpen nem képezhetett jogalapot arra, hogy ismét az utcán keresse meg a kenyerét. Inkább kiadták hát a lakás egyik kis szobáját a kurváknak, pár perc röpke gyömöszre. Ha valaki igazán ismerte a kurvák igényeit, hát, az a Böbe volt. Ez el is várható egy olyan személytől, aki végigrodázta a fél életét. Pontosan tudta, hogy milyen szükségletei lehetnek egy dolgozó nőnek két kliens között. A többi szobáztató nem csinált nagy ügyet az egészből, volt olyan, aki egyszerűen egy szalagfüggönyt használt térelválasztónak: egy szobán belül ment az üzlet, amíg a függöny másik oldalán nézték a Dallast.

De bezzeg a Böbe különszobája! Nála nem így mentek a dolgok! Nála voltak pluszszolgáltatások, amelyekkel azonnal a piac élére tört. Ott, kérem szépen, a kurva a fürdőszobát is használhatta, ráadásként pedig talált piperecikkeket meg sminkkészletet is a tükrös fésülködőasztalon, sőt még hajlakkot is. A falakon körben ízléses lampionok világítottak jókedvűen, az apró repedésekbe pedig művirágokat ragasztottak technokol rapiddal. A levegőben a lengyel tolvajoktól nagy tételben vásárolt olcsó, hamis parfüm illata simogatta az arra érdemeseket. Az egyik sarokban állt a nagy franciaágy, ami a pénzt hozta. Fölötte egy hatalmas, Jézust ábrázoló festmény, amire karácsonyfa-égősor volt szív alakban celluxszal odaerősítve. Régen volt egy tévéújságból kivágott és bekeretezett Sandokan-fotó is a szobaajtó melletti falon, de azt egyszer a Böbe férje féltékenységből lekaratézta.

Böbe adott a tisztaságra is. Már hajnalban felkelt, elkészítette az ebédet meg a vacsorát, aztán kitakarította a lakást. Könyörtelenül.

– Nehogy már itt kapjanak bolhát a faszukra! – mondogatta, miközben idegesen sikálta a padlót. – Aztán majd basznak jönni baszni, én meg jól rábaszok! Na hogy a ráááák…! – hörögte összeszorított fogakkal, és begyorsította a sikálást.

Ilyenkor eléggé leizzadt, a haja meg rátapadt az arcára, amitől még idegesebb lett. Fújtatott, és prüszkölő, morgó hangokat adott ki.

– Eeee, de mocskos ez a pálló!

Ő így hívta a parkettát, a konyhakövet, a szőnyeget, a járólapot, de még a lábtörlőt is.

– Hát mindég behorgyátok a sok mocskot a cipővel, hogy rohaggyon belétek a rák! Talpas gecik! – és csapkodott a súrolókefével, a vérben forgó két szeme ilyenkor nem ígért sok boldogságot.

A kurvákat is rá akarta szoktatni az ápoltságra, ezért minden aktus után elzavarta őket zuhanyozni vagy legalább fésülködni, sminkelni.

– Mennyé’, oszt mosakoggyá’ le, lyányom! Eriggyé’ a mosdóba, mer’ beléd savanyodik a tej! – látta el őket szakmai tanácsokkal. – Há’ mé’ vagytok retkek? Majd lerohadnak tőletek a manusok, oszt éhen pusztultok! Mossad ki a lyukadat, mert estére olyan szaga lesz, mint a dögkútnak Zsadányban, oszt akkor még a betegség se visz el a sarokról! – próbált kiutat mutatni a higiénia bonyolult dzsungeléből. Mindig így ösztönözte őket.

Egyre többen vették igénybe a szobáját, mert híre ment, hogy a Böbénél csak tisztább minden, és volt olyan is, amikor a saját szobájukat is átengedte, akkora volt a forgalom. Ilyenkor a Böbe meg a férje kiült a lakás elé a hokedlire, és elbeszélgettek a szomszédokkal. A másik alternatíva az volt, hogy a Böbe lement a kapu elé, és csípőre tett kézzel, összehúzott szemöldökkel, szigorúan kémlelte a környéket.

Egyszer, amikor épp szotyolát pirított a konyhában, ami egyébként a szokásos vasárnap hajnali tevékenysége volt, dörömböltek az ajtójukon.

– Rendőrség, nyissák ki! Nyissák ki, a törvény nevében!

– Nyissa ki neked a vak műtős a gyomrodat, te köcsög! – érkezett a válasz bentről, ami kedvet csinált a rendőröknek ahhoz, hogy beszakítsák a bejáratot.

Bent a földre teremtették a Böbét, amíg az urát megbilincselték. Érte jöttek, állítólag egy Európa-szerte elkövetett betöréssorozat miatt. Böbe tudta, hogy hosszú évekig nem fogja látni az urát.

Teltek a hónapok, az évek, és a Böbe megváltozott. Kevesebb volt a szobára járó, ezért kevesebb lett rajta az arany az állandó zálogház-látogatások miatt. Kellett neki a pénz, mert egyre csak küldte a csomagokat az urának. Ha már nagyon nem jutott ennivalóra, kiment a Blahára házilag pirított szotyolát árulni. Ekkor már sajnos minden arany a zálogban pihent.

Egyszer csak a Böbe rájött, hogy egyszerűbb lenne, ha szerezne ő is egy kurvát, akit ő futtatna, szobáztatna és menedzselne is egyben. Le is utazott Szabolcsba, ahol még mindig sok ismerőse volt, hogy körülnézzen. Egyszer csak elé sodort a sors egy vállalkozó szellemű, szakmai elhivatottságot sugárzó, tenni akaró, szabadgondolkodású cigány lányt, a Rozit. Na, pár nap mulatozás után vissza is utaztak a kies fővárosba szerencsét próbálni.

Hazafelé a vonaton még elhatározták, hogy amint otthon lesznek, megülik a keresztelőt, mert Böbe ragaszkodott ahhoz, hogy a lánynak legyen egy jól csengő művészneve. Össze is hívták az ismerősöket, főleg azokat, akik befolyással rendelkeztek a kocsisoron, és elősegíthették az új lány sikeres debütálását. Mindenki, aki a keresztelőn közelebbi barátságot kötött Rozival, elismerően nyilatkozott róla, és nagy tehetségnek nyilvánították.

– Csak szájjal napi harmincötezret fog hozni! – mondta az egyik.

– Az sem baj, ha bevarrják a lyukát, olyan torka van! – hebegte a másik.

– Mint a kacsa a nokedlit, itt haljak meg, ha nem igaz! – esküdözött valaki más.

Így aztán egyértelmű volt, hogy Szopós Rozi lesz a lány neve.

Szopós Rozi mindennap lent volt a kapu előtt. Ha jött valami kuncsaft, azonnal szobára tudott vele menni, ezért kevesebb volt a kockázat, mint azoknál a lányoknál, akiknek előbb végig kellett sétálni az utcán. Éppen ezért jobban is ment az üzlet. Ezt onnan lehetett észrevenni, hogy a Böbén megint elkezdtek megjelenni az aranyak. Egymás után kiváltotta a zálogból, amit bevitt, és büszkén viselte őket. Ezzel üzent a világnak: „Visszatértem! Tele a tárca!”

Néha hallani lehetett, ahogy órákig klopfolják a karajszeleteket a lakásban, serceg a zsír, sül a hús, szól a zene, közben meg a Böbe tapsolva azt kiabálja:

– Rajság van! Rajság van! De jó má’, hogy rajság van!

De aztán úgy dobta a gép, hogy a Szopós Rozi egyre népszerűbb lett, és egy idő után elkezdett saját zsebre dolgozni. Amikor Böbe nem figyelt annyira, vagy épp elszunyókált kicsit, a Szopós Rozi szépen megcsinálgatta a kuncsaftokat ott, a kapualjban.

Ez errefelé öreg hiba. Egyrészt hogy nem ment fel velük a szobára. Másrészt hogy saját zsebre szopott. Így a Fukszos Böbe meg lett lopva, ugyanis nemcsak a szobapénztől, de még a fuvar árától is elesett.

Az a tény, hogy a Szopós Rozi végül lebukott, annak a rég elfeledett építésznek a hibája, aki a háztömböt megálmodta. Mert minek épít valaki két házat egymással szemben, ráadásul a másik életére rálátó ablakokkal?! A Fukszos Böbe lakása utcára néző, magasföldszinti lakás volt. Ez előtt a ház előtt, a Böbe ablaka alatt sétálgatott ellenőrzött körülmények között a Szopós Rozi, és innen vitte szobára a klienseket. Már amikor. Az ominózus esetben a szemközti ház egyik lakója épp kint lógott az ablakban, és észrevette, hogy míg a Fukszos Böbe bent szunyókál a lakásban, a Szopós Rozi ott ügyködik a kapu alatt. Azonnal beindította a riadóláncot.

– Eeheeee!!! Dik má’ Bőbeee!! Gyere mááá! – figyelmeztette az asszonyt, aki erre álmos fejjel, bizonytalanul kinézett az ablakán.

– Há’ mi van má’, megin miváán?! – érdeklődött.

– Eheee, Böbe, nézzed máá! A Rozi ott szopik a kapu alatt spúrba!

– Na hogy a ráááák! – sziszegte a Fukszos Böbe, és kiugrott a magasföldszinti lakás ablakán. Olaszosan seggre esett a magas sarkú papucsában, mert nem volt képzett artista. De csak elvergődött így is a kapuig, ordítozva:

– Gyere elő, Szopós Rozál! Gyeride, a kurva anyádat, teee!

A hangzavartól elbátortalanodó kliens pirulva menekülőre fogta.

Fukszos Böbe váratlanul és elszántan vetette rá magát a Szopós Rozira. Nagy harc volt. Hosszú percekig tartott, és mindenki kint volt az ablakokban, úgy drukkolt. Fogadásokat is kötöttek.

– Ötezret a Böbére, hogy megskalpolja a Szopósat!

– Megtépi, mint bolond a biciglit, haljak meg!

– Tartom, more, meg emelem két üveg viszkivel, hogy vér is fog folyni!

– Öld meg, Böbe! Basszétaszáját!

A bunyó a kapualjban kezdődött, ezért eleinte alig lehetett látni valamit, de aztán az utcán folytatódott. Amikor kivágódott a Szopós Rozi a kapuból a járdára, már látszott rajta, hogy meg van szaggatva. Olyan volt a haja, mint egy ideges uszkár kutyának, akit csak félig tudtak megnyírni a szalonban. Aztán a Fukszos Böbe turbóra kapcsolt. Hasba rúgta, majd orrba vágta a Rozit, elég erősen ahhoz, hogy ettől a lány vérezni és visítozni kezdjen.

– Ejjáháá! A rák marja ki az életit, há’ betörte az orromahaaat!! – hisztizett, és térdre rogyott.

Fel akart tápászkodni, de a Fukszos Böbe levette az egyik magas sarkúját, és azt vágta oda tiszta erőből a Rozi fejéhez. Rozi erre megfeküdt. A Böbe lépett egyet, de megint elveszítette az egyensúlyát a hiányzó cipője miatt, és ráesett a Rozira. Nagyot nyekkentek mind a ketten. Ott feküdtek egymáson a földön, és egymás haját szaggatták ide-oda gurulva, miközben érthetetlenül és artikulálatlanul hörögtek.

– Baszfasz, gec, gec, geeecc, ááá, grrr!

– Gecfaszbasssz, eéééjá, mnrrrr!

– Júhújjjj, a hájjjááámám mámóóóm, mmrrrr, áh!

– A rákosgecbaszfaszgecrákosgeéjc, áááá, mgrrr!

Szerintem a Böbe nyert. Ezt abból lehetett megállapítani, hogy a Szopós Rozi félájultan feküdt az út közepén, a Fukszos Böbe pedig váltott lábbal taposta itt-ott, közben pedig válogatott jókívánságokkal halmozta el. Tök jó volt.

Aztán persze valami majom kihívta a rendőrséget, és véget vetettek az egésznek. De a Szopós Rozinak ott kellett hagynia a környéket, hiszen meglopta a Fukszos Böbét.

Ezután egyre többször láttam úgy a Böbét, hogy alig volt rajta valami kis arany. Pirította a sok szotyolát, azt árulta, én is tőle vettem mindig, ha épp rám jött. Aztán kibővítette a boltot, és elkezdett virágot is árulni. Szegfűt. Ott álldogált a villamosmegálló körül, és ezt kiabálta, próbálva túllicitálni a reggeli forgalom zaját:

– Öt szálat csak kéccázé’ a szegfűből! Őccálat csakéccázéé!

Mesélték, hogy amikor kiszabadult a férje, nagy ünnepséget tartottak. Fogyott a sok étel, ömlött a sok ital, repkedtek a pofonok, kiabáltak négy napig. Viszont még szájhagyomány útján sem maradt fent semmilyen információ arról, hogy a Fukszos Böbe meg a férje hogyan lett ismét turbékoló galambpár, de egy biztos: a dolognak egy éven belül kézzelfogható bizonyítéka lett. Megszületett a kislányuk, Babika.

Azt mesélik, hogy a Fukszos Böbe végül azért költözött el a környékről, mert jobb életet akart a kis Babikának. Imádta a kislányát, és eldöntötte, hogy belőle rendes ember lesz!

– El kell innen menni a rákba, mer’ itt a lyányokból kurva lesz! Igaz, a környéken született a kislyány, de nem lesz a környéké! Én már a fél életemet lerodáztam. Elbasztam a fél életem! De a másik felét nem hagyom, hajjakmeg!

Minden pénzt félretett, ami a szobából bejött nekik, az ura pedig kint árulta a virágot meg a szotyolát a villamosnál, a különféle alkalmi munkák mellett.

Aztán, mikor a Babika hároméves lett, Fukszos Böbe eladta az összes aranyát, és végleg elhagyták a kerületet.

(Kicsi) Tyson – Az utca hercege. Kis magyar gettóregény
Libri Könyvkiadó, 2013

• Recenziónk: Szivárvány az utcakövön