Nyerges András: Háztűznéző (részlet)

Posted on 2013. július 16. kedd Szerző:

0


NyergesA_Háztűznéző-bor1801/8. Az egyik lakásban már, a másikban még nincsenek otthon. Mintha lebegnének a kettő között, és egyik sem sugall semmit. Így viszont szembe lehet nézni azokkal a kételyekkel is, amiket eddig elnyomtak magukban. Hátha csapda az, amibe éppen készülünk belelépni? Hátha a saját eszeveszett vágyakozásunknak mentünk lépre, gondolják, mert túlságosan sokáig áhítoztunk másik lakásra? Amikor ez az óhaj végre teljesülni látszott, a türelmetlenségtől elhessegettünk magunktól minden aggályt. Az ember könnyen csapja be magát, ha be akarja csapni. Ösztönösen indítja be ezt a mechanizmust: elkezdi a lecserélendő lakáshoz fűződő emlékeiből kiválogatni a kínosakat, az egyszer s mindenkorra végetvetést kívánókat, s egy idő után tisztán áll előtte, hogy más választása nincs, mint elmenni innen.

1/9. Meg sem kísérti hőseinket a gondolat, hogy olyan környezetbe kívánkoznak, amelyről szinte semmit sem tudnak. Bár ha kísértené őket, akkor is ellene vetnék, hogy korántsem látatlanban döntöttek a költözésről, hiszen többször megtekintették az idegen lakást. Mint a szabadságuk két hetét nyugaton töltő turisták, akik felfortyannak, ha visszatérésük után mások hitetlenkedve hallgatják a lelkendezésüket, s azt hajtogatják, ők voltak ott, ők tudják, miben szeretnének élni, hőseinket is, ahányszor a Csernovics Arzén utcából hazatérnek angyalföldi otthonukba, efféle érzés keríti hatalmába. Mintha nem a kétszeri átszállással elérhető belvárosban jártak volna, hanem a nyugati határon túl, s a visszatérés után mindaz, ami addig megszokott volt számukra, most lehangolónak tűnik. Nem él bennük gyanú, hogy az talán csak a sors cselvetése, ha a megnézett idegen lakásokban soha nincs fogvacogtató hideg, amiért leállt a fűtés, nem ordibál senki acsarkodó, már-már veszett indulattal a lépcsőházban, és sosem állít be a házmester a hírrel, miszerint másnap szétbarmolják a fürdőszobát, mert két emelettel lejjebb csőtörés van, és nem hallják, amikor megsúgja, hogy a hibát az alattuk lévő lakásban kéne elhárítani, de az ott lakó ajser hapsi lefizette a házkezelőség szerelőjét, hogy mégse nála bontsanak. Hőseink ennél fogva nem tudják meg, hogy ez is része annak a világnak, amelybe kívánkoznak, pedig talán gondolkodóba esnének, hogy a panelbérkaszárnyában, ahol laknak, nincs-e mégis maradásra bíró valami? Ha más nem, hát az, hogy ott nem dönt el mindent, kinek mennyi a pénze. Számukra ez a nem most még magától értetődik, akár a lélegzetvétel, és eszükbe se jut attól tartani, hogy a másik házban ők, mint kispénzű értelmiségiek, másodosztályú állampolgárrá válhatnak s akkor már a puszta lélegzetvétel is megbecsülendő érték lesz. Most csak a sérelmet észlelik, hogy a panelház mikrosocietasában antidemokratikus a közélet, a lakógyűléseken rendre a nagypofájúak kapnak szót, a higgadt érvelés nem számít, s még csak nem is a sok lúd disznót győz esete áll fent, hanem sok disznó magasról tesz más emberek jogaira és érdekeire. Ez az, amit már jó ideje nehezen viselnek, s annál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, ami a Csernovics Arzén utca 7-ben történik velük, mikor első ízben járnak ott. A házban élők népes gyülekezetével együtt várakoznak a liftre. Csüggedten nézegetik az órájukat, nehogy elkéssenek a lakásnézésről, de a házban, úgy látják, hierarchikus rend uralkodik, gazdagság, felfuvalkodottság, életkor, bennszülöttség, vagy ki tudja mi minden dönti el, hogy ki ki után és kivel együtt szállhat be a liftbe. Ők ketten, mint jövevények, nyilván legutoljára kerülnek sorra. Gyere, suttogja Gyégyé, menjünk fel gyalog. Ne csináld, szól rá Gyégyégyé, de őt is majd szétfeszíti a türelmetlenség. Amikor üresen visszajön a lift, meglepetésben van részük, mert egy sipító, de kedveskedő vénasszonyhang üti meg a fülüket, menjenek csak, látom, nagyon sietős. A várakozók egyike, egy zsákot cipelő, ősz, loboncos hústorony ugyan pofákat vág, de egyetlen hanggal se tiltakozik s ők pontban ötkor csöngethetnek a negyedik emelet egyes szám ajtaján. Utólag ezt úgy fordítják le a maguk nyelvére, hogy ebben a házban egyenlőség uralkodik, nincsenek előjogok, a bennszülöttség nem érdem, és a jöttmentség nem hátrány, vagyis az itt élők a maguk kis societasában megvalósították az eszményi demokráciát. Ebből kovácsolnak ideológiát a költözéshez, amire szükség is van, mert Menyus nevű, idősebb barátjuk például nem érti, miért nem képesek megmaradni önnön képükre formált, kicsi, de barátságos lakásukban. Mostantól van mit válaszolniuk erre, a hajlékváltást azért akarjuk, mert ez nemcsak tágasabb lakást jelent, de olyan közeget is, amelyik a demokratikus érzületnek fejlettebb fokán áll, mint ahol most éppen élünk.

1/10. Tudják, hogy a változás még a költözés után is hercehurcákkal jár, s eleinte főként a megpróbáltatást fogják érezni, de abban biztosak, hogy ami utána jön, az maga lesz a felszabadultság. Most azonban még itt lógázzák a lábukat, latolgatják, mi következhet, és töprengéseik közben rádöbbennek, hogy a részleteket illetően sok mindent homályt fed, nem tudják például, smakk-e a Csernovics Arzén utca olyankor is, amikor éppen nincsenek ott? Álmosságnak és éberségnek e mostani keverékében a képzeletük végletek közt száguldozik, bármit és bárminek az ellenkezőjét képesek föltételezni az utcáról, ami pár óra múlva már az ő utcájuk lesz. A merészségükkel egy csöppet tetszelegnek is önmaguk előtt, mi sem vagyunk akárkik ha olyan helyet választottunk, amiről még az is föltételezhető, hogy a sarki szemfelszedő műhely homályában egy titokzatos szörnyállat bújik, amit az utcabeliek jól ismernek, csak épp nem beszélnek róla, de amikor éjszaka kiengedik az úttestre, hatalmasra fújja fel magát, és mert akkora állkapcsa van, hogy a másutt lakó, de itt parkoló emberek autóit is képes ketté roppantani, őt, mint hasznot hajtó szörnyet, megtűrik, sőt titokban kedvelik, és az ott élők tudják, hogy amint világosodni kezd, úgyis összetöpped, és hagyja magát visszaterelni a stoppolófák meg a horgolótűk mögé. Az éjszaka leple alatt a házak a méreteiket is változtatni képesek. a többiek fölé magasodó épület ilyenkor kisebbé zsugorodik, és szinte összepréseli a benne alvókat, a mellette álló meg, amelyik kisebb, a hátára hengeredve mutogatja pincéjét az ég felé, hogy a holdfény vakargassa a hasát. S ha a többi így tesz, miért ne rühellne a hetes szám egyfolytában öt emeletesnek lenni, talán torkig van azzal, hogy a járókelők szeme láttára a szinteknek peckesen és patinásan kell a másik vállán feszíteniük, de ha leszáll a jótékony sötétség, az emeletek lekászálódnak egymásról, és mint öt földszintes barakk, vízszintesen eltehénkedjenek az úttesten, a macskaköves flaszter meg hízelkedve dorombol alattuk.

1/11. Felszínre cibálhatatlan, mások jelenlétében ki sem mondható gondolatfoszlányoknál vannak hétköznapibb képzelgéseik is, melyeknek rég a végére kellett volna járniuk, de féltek megtudni az igazat. Hátha olyasmi derül ki, ami belerondít a változtatás örömébe? Csakhogy ez tovább nem halogatható, a mai este az utolsó, amikor még kívülállóként győződhetnek meg róla, nem gajdolnak-e rendszeresen a párhuzamos utca italméréséből kitántorgó részegek? Nem lakik-e a közelben valaki, akinek mostanában feltűnően jól megy, és érezni szeretné, hogy ettől mások megpukkadnak, ezért egy 2500 köbcentis Kawasakival végtelen számú dübörgő kört ró a háztömb körül, mindig hajnali kettő és három között. Nem szokásuk-e a bárokból hazafelé tartó kurváknak, hogy itt a sarkon tárgyalják meg metszően éles, rikácsoló hangon, lehetne-e már árakat emelni? Hőseink, mintha a fáradtságukat elfújták volna, cinkos összenézések közepette fölkerekednek, és elindulnak az új lakhelyük felé, hogy titokban terepszemlét tartsanak.

1/12. Azért más is hajtja őket. Nappal mindig valamiféle patríciusgőgöt vélnek derengeni a Csernovics Arzén utcai házak homlokzatán. Olyankor egyfajta kisebbrendűségi érzés keríti hatalmába őket, hogy nem lesz elég idebútorozni, mert annak, aki itt lakik, talán olyanná is kell válnia, amilyenek a régóta itt élők. De milyenek? A környék rátartiságát azok is megérzik, akik csak ténfergő járókelőkként tévednek erre, és egy utca, például a Csernovics Arzén hollétét tudakolják olyan valakitől, akiről föltehető, hogy ismerős errefelé. Kopott, de tisztes szegénységről árulkodó kabátok hajtókája mögül érkeznek a válaszok, s olyan megvetőek, mintha már maga a megszólítás is felségsertés volna, mint némelyik királyi udvarban, a tájékozatlanság pedig sutyerákság. amire nincs mentség. Jó lenne rájönni, hogy az itt lakó emberek mitől vannak annyira eltelve maguktól? Hőseink megstoppolandó, lyukas nylonharisnyával, elromlott cipzárral próbálják becserkészni az alapítva 1892, alapítva 1909 táblával ellátott műhelyeket, hogy amíg a holmijaikat reparáltatják, kérdezősködhessenek a régi időkről. Így tudják meg, hogy generációk óta ugyanazok a családok élnek itt, a boltok, műhelyek, lakások apáról fiúra szállnak, a környéken jóformán nincs ki- és beköltözés. Ha nagy ritkán akad, aki mégis hajlandó kimozdulni innen, az házat akar a Hűvösvölgyben, műemléklakást a Várban, esetleg villát a Rózsadombon.

1/13. Gyégyéék egy éve böngészték már az apróhirdetéseket, amikor megakadt a szemük azon, amelyik a Csernovics Arzén utcai lakást kínálta. Azt gondolták, ez csakis sajtóhiba lehet, a hirdetési újságnál összetévesztették a Frankovics Mihály utcát a Csernoviccsal, de a Frankovics Pestújhelyen van, sokkalta kijjebb, mint az övék, márpedig ők a városban beljebb akarnak kerülni. Amikor aztán ők adtak fel hirdetést, pár napra rá épp a Csernovics Arzén utcai lakás bérlője jelentkezett náluk. Ez túl szépnek tűnt, semhogy igaz lehessen, nem is mertek neki örülni, mert azt gondolták, vagy a lakás romos, és valóságos vagyont kellene költeni rá, azaz az ő nyelvükön sok, vagy akkora különbözetet kérnek, hogy úgysem bírnák kifizetni.

NyergesA_Háztűznéző-illusztráció01

1/14. A nő, aki telefonált, Bakk Edwinné Fanniként mutatkozott be, és azt is rögtön közölte, hogy a férje két k-val és dupla w-vel írja a nevét. Na és, mondta Gyégyé, de csak majdnem, mert megérezte, hogy a nő a férje fontos ember-voltát akarta tudtukra adni, hát inkább hallgatott. Későbbi reklamációk elkerülése végett rögtön közölte, hogy az ő lakásuk meg Angyalföldön van. Na és, mondta erre Bakk Edwinné, és csaknem elröhintette magát, jópofa, belevaló nő lehet, aki egy külvárosi lakcím hallatán na és-t mond , és ha az egész Bakk családban ilyen lezser a stílus, könnyű lesz velük tárgyalni. Előzetes kikötésük is csak egy volt, hadd nézhessék meg ők elsőként Gyégyéék lakását. Ebben azért rejlett egy kis burkolt fenyegetés, de nem lehetett kifogásolni, hogy akié a nagyobb lakás, az szabjon feltételeket. Gyégyéék attól tartottak, hogy a Csernovics Arzén utca megnézéséig ők már nem jutnak el, mert Bakkék majd közlik, hogy ha Angyalföld ellen nincs is kifogásuk, a panelház ellen annál több, ilyenbe ők semmiképp se költöznek. Amikor másnap megjelentek, azzal hökkentették meg hőseinket, hogy ezt nem tették szóvá, a szobák méretére, a tíz emelet minden lakásán átkúszó fűtéscsőre, ami nemcsak a hőt, de a hangot is vezette, ügyet se vetettek. A padlótól plafonig érő könyvespolcok, Gyégyé legfőbb büszkesége elé viszont Bakk Edwin oda se állt, amivel a megelőlegezett rokonszenvet el is játszotta, de mert nem tudott erről, gondot sem okozott neki. Mit képzel ez a macskajancsi, súgta a sértődött Gyégyé a feleségének, s aztán rosszkedvű értetlenséggel figyelte, hogy Bakk Edwin hosszan elidőzik az ablaknál. Ezt gyanúsnak találta, és megpróbálta kitalálni, hogy vajon mibe akarhat belekötni, talán a párkányba, amit kétségkívül leszartak a galambok, s ennek a nyomát sehogy se tudták eltüntetni, vagy az ablak szigetelését hiányolja. Elunta a néma ácsorgást, és sürgetőleg tette fel a kérdést, akkor mi legyen, ti már láttátok a miénket, hogyan tovább? Bakk Edwin elmélyülten lapozott egy puha bőrbe kötött noteszban, melynek a fedelén a B. E. monogramon kívül a címeren keresztbe fektetett két puska dombornyomata látszódott, és Gyégyé felismerte benne a munkásőrség jelvényét. Időt keresek, hogy mikor érnék rátok, válaszolta Bakk Edwin jól érzékelhetően két kával és dupla w-vel, és Gyégyéék örültek, hogy nem azt mondja, inkább ne is gyertek, tartoztunk az ördögnek egy úttal.

1/15. A korábban látott lakásokról rendre kiderült valami. Olyasmi, aminek már a felkínálása is zokon vehető sértés volt a meghirdetői részéről. Egy fél méter átmérőjű folt a mennyezeten, amit az ott lakók egyszeri, sosem ismétlődött beázásként próbáltak elmismásolni, ők azonban észrevették, hogy a foltnak csak a pereme száraz és sárgás, a közepe sötét, vagyis nemrég újra átnedvesedett. Megesett az is, hogy Gyégyé szinte beleszeretett egy hatalmas, barna csempékből rakott kályhába, és vágyakozva támasztotta neki a hátát, gyere, súgta a feleségének, hallgasd meg, ez nemcsak melegít, de brummog is, mint egy szelíd házimedve. Elhiszem, de nézd, mekkora a belmagasság, legalább négy méter, ezért kell a kandalló is, másképp lehetetlen kifűteni, mi viszont nem győznénk tüzelővel. Egy másik, ékszerdoboznak is beillő, az övékénél nem nagyobb, csak jobb beosztású lakástól aztán ő volt elragadtatva. Magukkal vitték a saját lakásuk alaprajzát, de a házigazdát semmi más nem érdekelte, csak a ráfizetés összege. A négyzetméterárnál tízszeres szorzót alkalmazott, így jött ki neki négymilliós különbözet. Gyégyé elhűlve vitatkozott, de nálunk jobb a levegő, közel a Duna, és van előttünk egy park, ahol virágzanak az olajfák. Szarom rá, volt a válasz, azt mondják meg, mennyit tudnak perkálni? Ha a négy sok, három milliócskájuk csak van? És kettő? Gyégyé legszívesebben faképnél hagyta volna, de látta, hogy a felesége nem szeretné ilyen könnyen feladni. A miénk szövetkezeti lakás, próbálkozott egy nyomósabb érvvel, ma, amikor mindenki meg van veszve a tulajdonért, ön képes volna elszalasztani a lehetőséget, hogy tulajdont szerezzen? Szarom rá, ismételte a házigazda, de nem értem, hogy mertek idejönni, ha semmijük sincs. Ez szédelgés, amiért följelenthetném magukat! Gyégyé meghökkent, bocsánat, mondta, a semmi azért túlzás, nemsokára, ha minden igaz, megjelenik egy könyvem, annak a honoráriumából tudnánk fizetni. Cirka mennyit, nézett rá szúrósan a házigazda. Hetvenezerről volt szó, de az még nem biztos. Maga könyvet ír, ennyiért? Atyavilág, és egy ilyen olcsójánossal tárgyalok? Na jó, ne mondják, hogy lenézem az értelmiséget, könyvritkaságokat is beszámítok, ha maguknak úgy könnyebb, mondjuk egy kódexet vagy ilyesmit. Ezek után Gyégyégyé érezte úgy, hogy elégtételt kell vennie. Ritkaságunk épp lenne, mondta kissé levegőben hagyva a folytatást, a Cserépfalvi-féle Nagyon fáj, számozott példány, merített papíron, de attól nem szívesen válnánk meg. Takarodjanak, bömbölt a házigazda, a magukra pazarolt időm is többe fáj, mint a szaros könyveik. Tűnés, mert nem állok jót magamért. Iszkoltak kifelé, de Gyégyégyé a küszöbről még visszaszólt, magánál meg a hallban penészfoltok vannak!

1/16. A Csernovics Arzén utcai lakás volt az első, amiről mindketten azt mondták, hogy smakk. Másfélesége némán is vádbeszéd volt a gyárilag épült házak ellen, és akkora volt a fölénye, hogy arra késztette őket, kezdjék szánni a sajátjukat, amiért csak emeletből van sok, de megtagadtak tőle minden szemet gyönyörködtető díszítőelemet, vagy a megkülönböztetését lehetővé tevő sajátosságot. halmozott hátrányként pedig még messze is esik a centrumtól. Tizenhat évet töltöttek benne, hát muszáj volt a védelmére kelniük, mintha valaki bántotta volna, de annak a képzelt valakinek csakazértis a képébe vágták, hogy náluk is van olyasmi, ami a Csernovicsban nincs, a nagyszoba falát szinte kitölti a két óriási ablak, amin át nem is besüt, de valósággal bever a napfény, mint máshová a szél korbácsolta zápor. Ennek ellenére minél többször jártak leendő lakhelyükön, annál több olyan részletét fedezték fel, amiről megilletődve vették tudomásul, hogy nemsokára az ő megszokott környezetük lesz. Ilyen volt a kapualj márványutánzattal kirakott előtere, a lifthez vezető lengőajtó, de a tükör is a liftben, a lakások ajtaján a díszrács, a villanyórát rejtő faliszekrény erezett faburkolata, a keskeny, elegáns franciaerkélyek, a fehér szárnyasajtók. Mindennél vonzóbbnak találták azonban, hogy itt emeletenként csak három lakás van, nem pedig huszonnégy, mint a panelban.

1/17. Bakk Edwin egy trónszékszerű fotelből vezette a tárgyalást, és Bakkné is, meg ők is kárpitozott, alacsony zsámolyokon ültek, olyan testhelyzetben, hogy fel kelljen nézniük a házigazdára. Edwinnek azonban csak a modora volt fensőbbséges, de amit a házról mondott, inkább tűnt magyarázkodásnak, semmint minden kupec a maga lovát dicséri-szerű alkudozásnak. Nyilván láttátok, hogy az utca felől elég ramaty a vakolat, a rácsot eszi a rozsda, de ne ebből ítéljetek, a ház negyvenkettőben épült, ennek ellenére nem annyira rozoga, mint lehetne, kapun belül minden rendben van. Gyégyének ettől kaján jókedve kerekedett, még el is rikkantotta magát, ma az én vakolatom is ronda, mert elromlott a villanyborotvám, de belül nálam is minden rendben van. Bakkék szemlátomást nem fogták fel, hogy ezt humornak szánja, hát megpróbálta elmagyarázni, a ház meg én egyazon évjárat volnánk, én is negyvenkettőben épültem, egyszóval tudom, mit bírnak el a negyvenhét évesek.

Nyerges András

Nyerges András

1/18. Bakkéknak a továbbiakat illetően csak egy kikötésük volt, még a nyáron üssék nyélbe a cserét, mert ha az új szezon elkezdődik, Edwinnek nem lesz ideje effélékkel foglalkozni. Nem lehetett félre érteni, hogy kíváncsiskodó kérdéseket várnak, a szezon említése célzás Edwin és a művészet valamiféle kapcsolatára, s utólag az jutott eszükbe, hogy Bakkné talán már a férje nevének írását (két ká, dupla w!) is úgy hangsúlyozta, mintha valahonnét ismerniük kellene, sajtóból, plakátról, rádióból, tévéből. Gyégyé hiába erőltette a memóriáját, nem jött abból elő semmi, maga Bakk Edwin pedig inkább látszott kikupálódott hentessegédnek, aki színházjegyért rostélyost szerez a naccsasszonynak, mint zenésznek, színésznek, vagy a képernyőről ismerhető bármilyen hírességnek. A mindig valamilyen pozíciót betöltő, de az életnek mindig más terepén felbukkanó fregolikáderek neveit Gyégyé úgy, ahogy ismerte, és ha Bakk Edwin ezek közé tartozik, rémlett volna neki. Mindez mégis mellékesnek tűnt, és csak az látszott fontosnak, hogy Bakkék tudtára adják, ők is értelmiségiek, bármennyire röhejes is az is. Ha másért nem, azért akarjanak velük cserélni, hogy ennek révén eggyel több szállal kötődjenek a kulturális élethez, és Gyégyégyének a nyelvére is jött a mondat, amelyik ezt elintézhette, nekünk is sürgős költözés, mert Gyurinak őszre el kell készülnie egy kéziratával. Jebezeus Atyám, csak nem író vagy, hördült fel Bakk Edwin, de legalább nem drámaíró, ugye? Miért, te talán színigazgató vagy, kérdezett vissza Gyégyé, és nevetett, mint aki azt hiszi, hogy vicceset mondott, és még nyugtatni is próbálta Bakk Edwint, nincs mitől félned, amolyan szociológusféle volnék. Akkor szüret, lélegzett fel a másik, mert én tudniillik szeptembertől a Központi Munkás Színpad igazgatója vagyok. Azt a fajta elismerő pillantást várta, ami jelezte volna, hogy nagyot nőtt Gyalogék szemében, de mert azt a bizonyos benső nocsakot nem érzékelte, kissé nyersen vágta a képükbe, hát mit gondoltok, miért választottam épp a ti vacak lakásotokat? Mert a színházam ott áll veletek srévizavi szemközt. Apropó: a kinevezésem híre még nem publikus, nehogy tőletek kiszivárogjon, mert beindulna az ellenakció, nekem viszont abban a kurva színházban rendet kell teremtenem, ami persze sokaknak nem fog tetszeni. Odafent megelégelték, hogy kísérletezés címén ezek a nép államának pénzét szórják, ráadásul olyan darabokra, amik tulajdonképp a rendszert ássák alá. Nna. Engem azért küldenek oda, hogy megértessem művészkéimmel, a szocializmus, minden ellenkező híresztelés dacára még nem ért véget, igenis pozitív darabok kellenek, és ha ez annak a destruktív bagázsnak nem tetszik, fel is út, le is út! Egy a lényeg, ősztől köpni-nyelni nem lesz időm, nemhogy lakáscserével foglalkozni. Arra meg pláne nem, hogy naponta keresztülbumlizzak a városon, ezért jött kapóra a hirdetésetek. De hát nem kapsz szolgálati kocsit, kérdezte Gyégyé, bár tudta, hogy a kérdéssel a saját esélyeiket rontja. Kapni kapnék, csakhogy nekem az egész igazgatóskodásból az lesz a legnagyobb élvezet, ha művészkéimnek megmutathatom, hogy mikor úri kedvem úgy tartja, be se megyek a színházba, az ablakomból, gatyára vetkőzve fogom ellenőrizni, mi folyik abban a kócerájban. Csak egy jó erős katonai távcső kell hozzá.

Nyerges András: Háztűznéző
Noran Libro, 2013