Memento mori | Kristin Harmel: A felejtés édes íze

Posted on 2013. május 13. hétfő Szerző:

0


Harmel_A-felejtés-édes-bor-180Írta: Zemen Annamária

Kétkedve vettem kezembe a rózsaszín borítójú regényt. Ha egy címben leírják, hogy édes, rögtön túl édesnek érzem. Bevallom, tévedtem. Kristin Harmel könyve az emlékezés, az öregség és az ezzel járó betegség, a rabság és a szabadság, a csalódás és az örök szerelem regénye. (És konyhaművészet fűszerezi.)

Rose, mielőtt leszállna az éj, az égre emeli a tekintetét, és a csillagokat fürkészi. És ott fönn az a csillag – amikor az emlékezést kitörlő Alzheimer-kór megtámadta agysejtjeit – kitartóan és kitörölhetetlenül emlékezteti a múltjára, honnét is jött valójában. Visszavezeti a gyökereihez, 17 éves csitri korába, egy párizsi cukrászdába.

A múltja azonban egy hetedik ajtó mögé van zárva. Még szeretett unokája, Hope sem sejti az igazi élettörténetét. De most, hogy Rose érzi, közel a végállomás, megkéri Hope-ot, hogy keresse meg a családját Párizsban. Hope tanácstalan és hitetlenkedve forgatja a rábízott, néhány névből álló listát meg a süteményrecepteket. Az utóbbiakat amúgy is kívülről fújja, hiszen évek óta készíti a kis amerikai üdülőfaluban, Cape Codon.

Hope így tudja meg váratlanul: katolikusnak hitt nagyanyja, aki őket is katolikusnak nevelte, valójában azon hányatott sorsú zsidók közül való, akik át- és túlélték a holokausztot. Rose ugyanis, hogy megmentse magzatát (Hope anyját), elmenekült otthonról. Muszlimok közé áll. És egy alkalmas pillanatban hamis papírokkal eljutott Amerikába.

Hope ódzkodik. Van épp elég baja; házassága romokban, tinédzser lányával az élet állandó harc és viaskodás, a cukrászüzletének adóssága kifizethetetlennek tűnik. Mégis elutazik Párizsba, és teljesíteni próbálja a képtelen kérést. Kutatni kezd családja és saját identitása után.

Nem egyszerű feladatra vállalkozott Kristin Harmel. Nagyon nehéz újat mondani a holokausztról, még nehezebb emberi hangon szólni az emberiség történelmének szégyenfoltjáról. A fiatal szerzőnek mégis sikerül. A könyv oldalain a düh, a gyűlölet, az elkeseredettség, a megadás hömpölyög végig, de ellentételezésként a könyörület, a megbocsátás, a reménykedés is. Harmel nem esik túlzásokba. Szinte tárgyilagosan mesél, és éppen ezzel pendít meg láthatatlan húrokat. Ír a deportálásról, az emberekről, akik vakon hitték, hogy velük mindez nem történhet meg, ír a véget nem érő megsemmisítésről. De ír a túlélők vívódásáról, a túlélés miatt érzett csillapíthatatlan lelkifurdalásról is. Nem ítélkezik, szinte könnyed eleganciával, lábujjhegyen lépked az olvasó lelke felé.

Könnyű belépni Harmel történetébe, elképzeljük Hope-ot, Rose unokáját, aki csillapíthatatlan szenvedéllyel készíti a finom süteményeket; megmosolyogtatóak lányának kamaszos, vad kirohanásai (Anya, gyűlöllek!); könnyű azonosulni az önmarcangoló, anyai szerepét kétségbe vonó Hope-pal, aki görcsösen próbál helytállni a lázadó serdülővel szemben. És éppen ez a lázadó tini lány lesz az, aki összeköti a múltat a jelennel, aki hisz dédanyja örök szerelmében, és képes átültetni lelkesedését megkeseredett anyjába.

Hope sérült lelkű nő, aki magát győzködi arról, hogy boldogul egyedül is. Mégis rá kell jönnie, hogy az igaz szerelem létezik, és ha hagyjuk a szívünkbe férkőzni, elképesztő és nem várt energiákat szabadít fel bennünk.

Egy olyan történelmi eseményt tár fel Kristin Harmel, amely – habár bizonyított tény – kevesek előtt ismert. Mégpedig azt, hogy a világháború alatt igen sok muzulmán, a Besa, azaz az adott szó íratlan szabálya alapján, ezrével mentette meg a zsidókat a deportálástól, a biztos haláltól. Önfeláldozó magatartásukkal nem csupán saját életüket kockáztatták, hanem gyermekeikét is. Abban a megosztott világban, amiben élünk, különösen elgondolkodtató és példamutató a viselkedésük. Mivel magyarázható mindez? Harmel egyszerű választ ad: mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és a viszályt keltő különbségeket mi, emberek, mesterségesen teremtjük meg.

Kristin Harmel

Kristin Harmel

Harmel elsődleges üzenete a humanizmusé. A háborúk ellen az emlékezés fegyverét fordítja. Másrészt a könyv a vallások egyenjogúságának himnusza. A szeretet, az emberi önkritika regénye, és arra figyelmeztet, hogy tanuljunk a múlt tévedéseiből. Akkor talán még képesek leszünk szebb és jobb jövőt építeni.

A regény oldalait a sütemények fűszeres illata lepi be. A kulináris vonulat gasztro- (bár inkább cukrászat-) regénnyé IS teszi a művet, de az elsődleges történet sütik nélkül is megállna a lábán. Szerencsére nem sikkad el a sütögetés közben a másik fontos gondolat, hogy az emberek sokkal többek lehetnek, mint amit a felszín mutat, vagy ami egy felekezethez való tartozásból következhet. Nagyon sokszor a látszaton túli dolgok határozzák meg egyéniségünket, de ha nem vagyunk képesek kitárni szívünket és elménket, soha nem fogjuk ezt a másikban felfedezni – és talán saját magunkban sem.

Fordította: Deres Anita

Kristin Harmel: A felejtés édes íze
Pioneer Books 2012

»Kristin Harmel: A felejtés édes íze – megvásárolható a polc.hu webáruházban«