Gutenberg nyomában | Tom Harper: Titkok könyve

Írta: Tóth Zsuzsanna

Ha félrevezető címet akarnék adni – nem ez a szándékom – akkor se találhatnék jobbat, miközben persze, nem járok messze a tar­talmi igazságtól. Ám az is igaz, hogy messze járok az igazságtól. Senki ne gondoljon ugyanis semmiféle kultúr­tör­téneti, ismeret­terjesztő műre – jelen esetben kőkemény kaland­regényről van szó. Pontosabban történelmi thrillerről.

Mondhatnánk persze, hogy mégis kultúrtörténet (is), amit kapunk. Csak kicsit máshogy. Engem például sok új informá­cióval lepett meg, s noha nem vagyok a 21. század gyermeke, aki már sejtjeiben hordozza az e-kultúrát, s digitális bennszülöttnek számít, most először vált szimpatikussá számomra egy számítógépes játék. Ha valóban ilyen, az életben is kamatoz­tatható, segítséget nyújtó barátságok szövődhetnek a hálón, akkor talán nem kellene annyira berzenkednem ellen. S hogy mindez remekül vegyíthető az emberi kultúra fejlődésének egy kivételes szakaszával, a könyvnyomtatás megszületésének forradalmi hevületével, és bonyolult, emberi természet árnyékolta titkaival, az már csak hab a tortán. Az előzőekből is érezhető talán, hogy nagyon izgalmas és jó regényről beszélek, amely egyáltalán nem csak krimi, miközben mégis az. Amint már említettem, a recenziók történelmi thrillerként aposztrofálják. Nos, annak (is) kitűnő. „Egy titokzatos mű. Egy halálos rejtély. Egy találmány, amely megváltoztatta a világot.”

A történet, amelyet nem szívesen zanzásítanék, s főbb fordulatait elárulni sincs szándékomban, kellőképpen érdekfeszítő, folyamatosan meglepetéseket okozó, így szinte letehetetlen. Annyit nyilvánvalóan megtehetek, hogy elmondom, az események több idősíkban játszódnak, s mint már jeleztem, virtuális tér is bekapcsolódik a változatos helyszínek közé. A több idősík megjelenése már-már követelmény a hasonló szerkezetű regényeknél, hiszen a múltban gyökerezik a jelen problémája. Általában titkot, vagy valamely kivételes tárgyat keresnek a jók s a rosszak – előbbiek a megmentés, utóbbiak az elpusztítás szándékával. Ebben a regényben nem pontosan erről van szó, de nem járunk messze az igazságtól, ha bizonyos kliséket felfedezni vélünk.

A legtöbb szereplőt – leszámítva az első és utolsó képekben felbukkanó, a történet sodrását elindító Gilliant, aki erős motivációt képvisel a főhős aktivizálásában – alaposan kidolgozott karakterjegyek teszik összetéveszthetetlenné. A főhős (aki ugyan kicsit véletlenül lesz az), Nick Ash figurája – talán nem véletlenül nevezi az író „hamunak”, szürke, átlagos, és persze mégis kivételes – szinte új életre képes kelni. Mint aki lerázza magáról a szürkeséget. Akár a virtuális világban. Munkája egyébként olyan, mint a neve, beleolvad a semmitmondó részletekkel való babrálásba, ám egyszer csak, kitartó és lassú tevékenységének következtében a rejtvények megvilágosodnak, a részletek értelmes egésszé állnak össze. Valahogy így halad végig a történeten is. A regény napjainkban játszódik, de a múltra fókuszál. Méghozzá egy kitüntetett időpontra és emberre – a könyvnyomtatás feltalálójára, Johannes Gutenbergre.

Számomra a cselekmény ezen szála különleges izgalmakban bővelkedik. Ráadásul a szerző plasztikusan formálja meg Gutenberg alakját gyermekkorától kezdve, és kalandjait, megszállott útkeresését, emberi konfliktusait mai formában, mégis történelmi hűségűen megjelenítve tárja elénk. A körülötte kirajzolódó középkori világ, a maga érdekes – és számomra talán nem meglepő módon a ma mestereire, politikusaira is hajazó – figuráival külön izgalmakat hordoz. S ahogy már említettem, Gutenberg kora és a jelen eseményei mellett megjelenik a virtuális tér is, a képzelet furcsa, monitoron testet öltött birodalma. Remek szerkesztési elvnek bizonyul az idősíkok váltogatása mellett (ahol egy idő után el is marad a jelzés, hogy éppen hol vagyunk), az, ahogyan a virtuális lét átcsúszik valamely időbe – a mondatok olykor mintha egymás folytatásai lennének (a jó ritmusú fordítás Tomori Gábor érdeme) –, csak átléptünk egy másik létezés síkba. Mindez, valamint az idő- és térbeli utazások és a krimi szál feszültsége ügyes mester munkáját dicséri. A digitális vonatkozások mellett ez utóbbi miatt a fiatalok számára is különösen vonzó lehet a regény. A kissé érettebbek pedig remek kikapcsolódást nyernek, könnyed, de semmiképpen nem érdektelen olvasmányt.

Tom Harper, akinek második magyarul megjelent könyvéről beszélünk, sikert sikerre halmoz. (Előző, nálunk is kiadott regénye Az elveszett szentély, a következő pedig a Lazarus kripta.) A szerző Nyugat-Németországban született, ott, majd Belgiumban és Amerikában nőtt fel, s cseperedett íróvá. Történész végzettségét Oxfordban szerezte, jelenleg Yorkban él (UK), s csak írással foglalkozik. Több írószövetségnek, többek között a Nemzetközi Thrillerírók Szövetségének tagja. Regényei csaknem húsz nyelven jelentek már meg Brazíliától Kínáig.

A profi módon megírt és kellő feszültséggel adagolt regény a krimi és a történelmi regény meglehetősen jó arányú elegye. Akár előbbi, akár utóbbi rajongói találhatnak benne élvezetet. S mivel a végkifejlet (no, meg a kezdet is) kellőképpen gazdag kegyetlen momentumokban – a thriller kedvelői sem maradnak boldogtalanok.

Tom Harper: Titkok könyve
Ventus Libro Kiadó, 2012

• Olvass bele!
• Fülszöveg