Hogyan írjunk útikönyvet? | London útitárs (Szerk.: Michael Leapman)

Posted on 2013. április 20. szombat Szerző:

0


London_Útitárs-bor180Írta: virginiawoolf

Naná, hogy Umberto Eco humoros esszéjének – Hogyan írjunk szakdolgozatot? – a címét vettem (félig) kölcsön az imént. Nem véletlenül jutott eszembe ez az ironikus (de azért nagyon komolyan használható) alapmű, hiszen annyi bedekkernek csúfolt fércmunkát láttam már az évek során, hogy mostani ajánlóm tárgyát inkább nevezném London-kisokosnak, mint egyszerűen útikalauznak. A tömör válaszom tehát arra a kérdésre: Hogyan írjunk útikönyvet? – csupán ennyi: Így.

Ha már Ecóval példálóztam az imént, akkor három rövidke mondat erejéig még hadd takarózzak vele. (Magától értetődő, nem a professzort használnám pléd gyanánt, hanem az alapművet véve mintaként…) A neves olasz nyelvész és regényíró ugyanis a – humort még véletlenül sem nélkülöző – munkáját azzal az alapkérdéssel indítja, hogy mi a szakdolgozat, és mire való? Budapestről jelentem, hogy a London útitárs főmunkatársa (Michael Leapman) és szerkesztői alaposan körüljárták, hogy mit is takar az útikönyv fogalma és mire való – mivelhogy jeles vizsgadolgozatot tettek le az asztalra.

Ebben a könyvben elsősorban nem az az imponáló, hogy csaknem 300 látnivalóra hívja fel a figyelmet – hiszen London esetében ez azért nem olyan nagy kunszt –, hanem hogy következetesen, és amennyire meg tudom ítélni, tűpontosan helyezték el az információkat és tudásmorzsákat.

Minekutána éppoly képtelen vállalkozás lenne egy útikönyv sommázatát közreadni, mint amilyen abszurd egy szakácskönyv kivonatos receptjeit egy ajánlóba belesűríteni, így szigorúan ad hoc válogatás mentén hívnám fel a figyelmet London néhány emblematikus jelképére. (A tallózás bár szabadon választott, természetesen csak és kizárólag a kötet anyagára támaszkodtam.)

Kezdjük máris az ábécé vége felé – a Westminster-apátsággal. A félig templomként, félig múzeumként működő kultikus helyről közismert, hogy a brit uralkodók temetkezési helye, egyben a koronázási és egyéb ünnepségek helyszíne. Az apátságban érdemes tehát ráérősen elidőzni, hiszen itt találjuk a világ egyik leglenyűgözőbb síremlék-gyűjteményét. Az úgynevezett Költők sarkában (Poets’ Corner) számos irodalmi nagyság emlékművét láthatjuk, például Shakespeare-ét és Dickensét is.

Aki másfajta tárgyi emlékekre vágyik, látogasson el a Tate Britainbe, ahol megnézheti a világ legnagyobb – 16–21. századot felölelő – brit műgyűjteményét. A kiállítóhely különböző szintjein – az Erzsébet-kori portréktól a legmodernebb installációkig – láthatók felbecsülhetetlen értéket képviselő remekművek, többek között William Blake, Francis Bacon, J. M. W. Turner vagy Henry Moore alkotásai.

Természetesen vétek lenne kihagyni a Buckingham-palota körbejárását, amely szintén köztudottan az angol királyság központja, egyúttal az uralkodó rezidenciája. A dísztermek (State Rooms) nyáron látogathatók, a színes, zenével kísért őrségváltás királyi-katonai ceremóniája viszont bármely évszakban megtekinthető a palota előtti felvonulási területen.

A könyv derekánál arra gondoltam, hogy bizony van az a hely – történetesen a Soho –, aminek a kedvéért szívesen beülnék egy időgépbe! Kíváncsi lennék rá ugyanis, hogy amikor annak idején (a 17. század végén), kialakult ez az érzéki örömnegyed, vajon milyen vad vigasságok várhatták az oda betérőket. Azért azok se adják fel, akiknek nincs ilyen időutazó szerkezetük, mivel a Soho mai, kozmopolita arca sem kevéssé bizsergető.

S ha már az előbb szóba került a Tate Britain, a Nemzeti Galéria (National Gallery) még annyira sem maradhat ki a látnivalók sorából. A kiállítóhely kollekciójában megtalálhatók korai, 13. századi festmények éppúgy, mint 19. századi impresszionista művek. A gyűjtemény bővelkedik németalföldi, korai itáliai reneszánsz és 17. századi spanyol alkotásokban is. Arról nem is beszélve, hogy maga az épületkomplexum Trafalgar Square-i homlokzata is páratlan látványt nyújt.

Természetesen vétek lenne kihagyni, a világ legrégebbi – 1753-ban alapított – nyilvános múzeumát. A British Museum dúsgazdag műkincsgyűjteménye az őskortól napjainkig mutatja be az egykori és mai kultúrák relikviáit. A kiállított tárgyak között többek között megtalálhatók kelta fémtárgyak, ókori sumér kincsek, ékírásos agyagtábla-gyűjtemény, és szintén itt látható az úgynevezett rosette-i kő, amelyet Jean-François Champollion használt a hieroglifák megfejtéséhez.

Szintén kihagyhatatlan London pénzügyi negyede – a City, ahol a modern irodaházak és a viktoriánus épületek kontrasztja nemhogy bántaná a szemet, de a régi és új szimbiózisa, páratlan hangulatot kölcsönöz a helynek. Amikor ide ellátogat valaki, érdemes közelebbről is szemügyre venni az értéktőzsde (Royal Exchange) és az Angol Nemzeti Bank (Bank of England) épületeit.

A Szent Pál-katedrális (St Paul’s Cathedral) szintén a kötelező látnivalók egyike. A monumentális székesegyház az évszázadok során számos jelentős ceremónia helyszínéül szolgált. Elég csak a közelmúltra gondolnunk, itt tartották például Károly herceg és Lady Diana Spencer esküvőjét 1981-ben.

És hát ugye a Tower, ami a kilencszáz éves múltjával maga a kőbe vésett történelem. E helyütt tekinthetik meg – mások mellett – a látogatók a brit királyság koronaékszereit és egy páratlan fegyvergyűjteményt.

Szintén London egyik ikonja – a Hyde Park. Az egykor párbajok, lóversenyek, tüntetések helyszíne ma is nyüzsgő színfoltja a városnak. Egy idestova másfél évszázada, 1872-ben született törvény értelmében, a park északkeleti pontján található – Szónokok Sarkaként (Speakers’ Corner) ismert – helyszínen bárki, bármilyen témában elmondhatja a nagyközönség előtt világmegváltó gondolatait. A közönség pedig véleményezheti a hallottakat…

Aki pedig valóban csendre vágyik, látogasson el oda, ahol nem fújnak egymásra a politikusok, békét kötöttek egymással az egykori és regnáló királyok, és még a filmcsillagok, rocksztárok és médiaikonok is békésen megférnek egymás társaságában. Madame Tussaud panoptikumában ugyanis a viaszmodellek keveset beszélnek, de annál ékesszólóbban mosolyognak.

Aki viszont nem rajtaütésszerűen, hanem szisztematikusan kívánja felfedezni Londont, szintén részletes útmutatást kap. Az útikönyv feltünteti azokat turista-sétaútvonalakat, amelyek akár gyalogszerrel is bejárhatók. Természetesen a praktikumra is gondoltak a szerkesztők, hosszú oldalakon keresztül válogathatunk a szálláshelyek, éttermek, üzletek és piacok kínálatából. Végül, de nem utolsósorban, külön fejezet foglalkozik a kifejezetten gyereknek szóló mókás programokkal is.

Summa summarum elmondható, hogy – akár csak belelapozva ebbe az útikönyvbe – az olvasónak kedve kerekedik már másnapra repülőjegyet váltani Londonba. Ezúttal azokra is gondoltak a szerkesztők, akiknek erre momentán nem futja. A bedekker alcímének utolsó szava legalábbis erről árulkodik: London – utazás előtt, alatt, után… helyett?

Őszintén? Engem – az utolsót leszámítva – bármelyik megoldás érdekel!

Fordító: Hidasi Györgyi

Útitárs London
Panemex Kiadó, 2013

»Útitárs London – megvásárolható a polc.hu webáruházban«