Még nincs befejezve a mű | Pünkösti Árpád: A Horn

Posted on 2013. március 23. szombat Szerző:

0


Pünkösti_A Horn-bor180Írta: Cserhalmi Imre

Az ismert személyiségek életéről, pályájáról írt könyvek két csoportba oszthatók. Vagy a hős írja (esetleg csak a nevét adja a valódi, ám névtelen szerző munkájához), vagy róla írják. Az utóbbiak is két csoportra oszthatók: vagy még a könyv alanya, tárgya életében írják, vagy csak a halála után. Ha az életében, akkor a könyvet többnyire szándékosan napi folyamatokhoz való hozzászólásnak szánják (közéleti témákban ez az aktuálpolitizálás egyik ismert eszköze), ha már csak „tárgyának” halála után, akkor inkább eszköze és célja a perspektivikus kontextusba emelt mérlegelés. Ezért-e vagy sem, de az utóbbit inkább történészek művelik, az előbbit közírók. Olyasvalakiről írni, aki nem halt meg, de néhány biológiai funkciót leszámítva már nem is él – szokatlan vállalkozás, amely különleges körültekintésre, tapintatra, esetleg szelektálásra is késztetheti a szerzőt, és őszintén szólva ez a könyv nem nagyon győzött meg az indokoltságáról.

Pünkösti Árpád évtizedek óta a szívósan kérdező és felelősen gondolkodó, tényfeltáró újságírók élvonalába tartozik, aki már sok kiváló munkával bizonyította szakmai kvalitásait. Most anyagot gyűjtött és adott közre a rendszerváltást megelőző s azt követő politikusi gárda egyik érdekes, mert a többségtől igen sok mindenben különböző alakjáról. Arról a „külügyérről”, pártelnökről, későbbi miniszterelnökről, akinek magánéletéről, ismert tetteinek előzményeiről, különféle indítékairól, személyes kockázatairól, emberi attitűdjeiről aránylag keveset tudnak az emberek. Pünkösti láthatóan nem akarja hagyni – s ez méltánylandó –, hogy idő előtt elfelejtsék ezt az embert, aki a rendszerváltásról nem nagyon papolt (se előtte, se utána), de kétségtelenül csinálta. Természetesen a maga előéletétől, értékrendjétől, helyzetétől, személyes sorsának megpróbáltatásaitól, képességeitől és persze mentalitásától meg korlátaitól nem függetlenül. Hogy politikusi tevékenységét a külföldi régi kapitalisták jóval őszintébben, egyöntetűbben, sőt lelkesebben méltányolták, mint a hazai új kapitalisták, azon csak az csodálkozhat, aki nem ismeri eléggé a magyar történelmet…

Horn Gyula a parlament üléstermében (1989. május11.; Fotó: Szalay Zoltán)

Horn Gyula a parlament üléstermében (1989. május11.; Fotó: Szalay Zoltán)

Mindenesetre a mostani magyar miniszterelnök nemrégiben Horn Gyulának küldött köszöntő távirata (amelyben kimondta, hogy sokkal több minden köti össze, mint amennyi elválasztja őket) akár írásos tananyag is lehetne a saját táborának, és mindenkinek, aki olykor csak emberi kisszerűsége okán is olyasmit tett vele, aminek elviseléséhez valóban legendás ütésállóságára volt szüksége. De nemcsak ebben rejlett a népszerűsége, hanem maníroktól mentes, őszinte kisember-közelségében is. Nagyon sokan megérezték benne a valódi egyszerűséget és emberismeretet, amit kirívóan és olykor cinikusan nélkülöznek mindazok, akiknek ország- és valóságismerete körülbelül annyi, amennyi a budapesti 2-es villamos vonalán beszerezhető…

Mindez lényegében benne van Pünkösti könyvében, sőt több is. Hiszen a megidézett számtalan sztori, vita, konfliktushelyzet többségében Horn egy-egy elmés mondata, élesen is találó megjegyzése, esetleg váratlan, de találó gesztusa is bizonyítja – még ha sok vitatható, kudarcos, sikerületlen, olykor goromba szavát, történetét se hallgatja el –, hogy Pünkösti számára Horn rokonszenves. Ezért ugyan máris bírálják, de azt hiszem, ez a szerző szíve joga.

Inkább talán az a baj, hogy ezt nem eléggé egyértelműen vállalja fel. De ez minden bizonnyal nem a szándékából hiányzik, hanem a könyv belső aránytalanságából, nevezetesen abból, hogy Horn kortársai (Pozsgay, Szűrös, Grósz, Kádár, Németh Miklós és mások) gyakran emlegetve is inkább szinte csak statisztaként jelennek meg, márpedig a velük való kapcsolat konkrét, konfliktusos elemeinek kibontásában válhatna érzékelhetőbbé Horn konstruktivitása, korát és pártja állapotát gyakran – néha szabálytalanul! – megelőző tevékenysége. Pünkösti szellemesen írja: „Amennyire Kádár ki tudott bújni a Kreml árnyékából, annyira sasszézott ki Horn Gyula az övéből.” Ha ennek a sasszézásnak a történeteiből, küzdelmeiből, személyes konfliktusainak eseményeiből nyújtana többet a szerző, s mindehhez pszichológiailag, szociológiailag és politológiailag erőteljesebb elemzői igény társulna, indokolhatóbbnak tűnnék az alanya iránti rokonszenve is.

Pünkösti Árpád

Pünkösti Árpád

Pünkösti gyakran idézi, sőt szemlézi a korabeli sajtót. Jegyzőkönyv részleteket ad közre jelentős (párt- és kormány-) testületek üléseiről, konferenciáiról, hosszan beszélget Horn néhány autentikus munkatársával (közülük Földes György emlékei és következtetései a legmagvasabbak), és a sokaktól érkező nyilatkozat is segít elkerülni az egyoldalúságot Horn bármely irányú megítélésében. Mégis, valahogy soknak tűnik a sztorizás, kissé vázlatos marad a portré, és félő, hogy a könyv csak a múltban tudatosan politizáló emberek számára jelenthet releváns tartalmat. 25-30 év nagyon nagy idő ám, főleg ha a hősről már évek óta nem is hallani. (Aki egyébként a sorstól hatalmas ajándékot kapott, ha nem láthatta, érthette, hogy mivé lett a pártja nélküle.)

De a becsületesen gondolkodó olvasó, aki egyetlen – napi eseményeken nyugvó – politikai, közéleti véleményét sem tekinti örökérvényűnek, és hajlandó azt újramérni az élet, a világ új jelenségeinek és ismereteinek a mérlegén, annak a számára nem egyszerűen tanulságos, hanem nagyon érdekes is ez a könyv.

A hézagpótló munka valamennyi – általam vélt – fogyatékosságát egyetlen okra tudom visszavezetni. Képzeljünk el egy könyvet egy méltán világhíres sportolóról, aki olimpiai bajnokságot is nyer, s ezzel tulajdonképpen betetőzi sportolói pályafutását. És képzeljük el, hogy egy róla szóló könyv ott ér véget, amikor felül az őt olimpiára szállító repülőgépre. Pünkösti könyvének alcíme: Angyalföldtől a pártelnökségig, és alatta a határokat kijelelő két évszám: 1932–1990. Noha a könyvben akadnak utalások Horn egyik-másik 1990 utáni tettére, de az ő „olimpiai szereplését és bajnokságát” már nem tárgyalja. Politikusról ír, de nem szól arról a korszakáról, amelyben eljut a hatalomig, minden politikus bevallott vagy elhallgatott, de leglényegesebb céljáig, amikor tehát az egész ország számára a korábbiaknál is meghatározóbb tettekre nyílt lehetősége. Ennek a korszakának az ismerete, feltárása, elemzése nélkül nem is lehet Hornt – akit a könyv borítója aligha vitathatóan minősít történelmi személyiségnek – reálisan látni és érteni. Ez lenne a leghitelesebb nézőpont, amely felől érdemes igazán gondolkodni erről a több szempontból is rendhagyó politikusról, hiszen ekkor lehetett módja minden külső-belső korlátja dacára is megvalósítani, amit eleve is akart, vagy amit a kora rákényszerített.

Lehet, hogy – számomra ismeretlen okból – sürgős volt e könyv megjelentetése, de teljes értékűvé (és átfogóan mérlegelhetővé) csak akkor válhat, ha Pünkösti meg-, illetve hozzáírja a Horn pályájának csúcsát és egyben végét jelentő korszak történetét is. Ha ez a könyv sürgős volt, a hiányzó rész még sürgősebb.

*

Utóirat: A könyv különlegessége, hogy az egyes részein elhelyezett QR-kódok használatával az olvasó az okostelefonján tizenegy, egykori film- és híradófelvétel részletét nézheti meg, amelyek az onlinefootage.tv videóportál archív filmanyagából származnak.

Pünkösti Árpád: A Horn – Angyalföldtől a pártelnökségig, 1932–1990
Kossuth Kiadó, 2013

»Pünkösti Árpád: A Horn – megvásárolható a polc.hu webáruházban«