Írta: Tóth Gergely
Nehéz dolog könyvet írni valakiről, aki maga is írással foglalkozik. Különösen nehéz, ha ez interjúkötet, amely egy újságíróval készül. Mihancsik Zsófia mégis vállalkozott erre a feladatra. Paul Lendvai/Lendvai Pál az osztrák és nyugat-európai, Közép-Európával kapcsolatos újságírás megkerülhetetlen alakja, mozgalmas élete joggal tarthat igényt érdeklődésre.
A könyv szerkezete szerint időrendben halad végig Lendvai három életén – ahogy ő hívja. Az elsőn, az ötvenes évek újságírójának sorsán, a másodikon, Ausztriában a rendszerváltás előtti keleti blokk folyamatos bírálójaként és a harmadikon, a többé-kevésbé visszavonult ausztriai magyar újságíróén. Tekintve, hogy interjúkötetről van szó, az időrend csak látszólagos, folyamatos előre- és visszautalásokkal vannak tele a válaszok.
Paul Lendvai is azok közé az emberek közé tartozik, akik őszintén hittek a Rákosi-rendszerben, de a rendszer ezt internálással fizette meg. Amint lehetősége volt, emigrált, hamarosan Bécsbe kerülve folytatta, amihez értett, az újságírást.
Ausztriában némi szerencsével és sok munkával küzdötte föl magát a legjobb hírű szakértők közé. Lendvai és Mihancsik sorra veszi Lendvai három életét, tabuk és mellébeszélés nélkül, végigvéve a tévedéseket és sikereket, nem takargatva a hibákat sem, eljutva a naiv ifjú újságírótól az idős szerzőig, akinek legfontosabb az igazság feltárása.
A három élet egyben három házasságot is jelent, Lendvai nem csinál titkot a magánéletéből, hiszen életrajzi kötet ez, amit csak a munkájából fakadóan sző át újra és újra a történelem és a politika.
Többször visszatérnek – főleg a könyv első részében – a holokauszt témájára, Lendvai ötvenes évekbeli cselekedeteire és azoknak utóéletére. Amit itt elmesél – a pártmunka, a propaganda, a Rákosi-korszak újságírása, majd az internálás és a disszidálás –, az ma már történelem. De egészen más dolog a történelemkönyvekből (-ben) olvasni azt, hogy mindenki mindenkit megfigyelt, és más meghallgatni a személyes tapasztalatokat.
A második harmadban, amely Lendvai karrierjéről szól elsősorban, az is kiderül, mi a markáns különbség a magyar és az osztrák politikusok között. Láthatjuk hogyan lehetséges olyan barátság egy politikus – sőt, államvezető: Bruno Kreisky – és egy újságíró között, hogy az nem fajul politikai szolgálattá.
A fókusz természetesen Lendvai munkásságán van, a nemzetközi súlyú újságcikkein, tévéműsorain és könyvein, valamint ezek gyakran váratlanul dicsérő visszhangján (megemlít olyan esetet, amikor magasztalták neki azt a cikket, amit ő írt – álnéven). A visszhang sokszor a keleti blokkból volt a legerősebb… Lendvait hol beszervezni próbálták a szocialista országok a titkosszolgálatokba, hol megtiltották a beutazását, de egyikkel sem érték el a céljukat: hogy elhallgasson.
A könyv harmadik harmadában Lendvai harmadik házassága és Magyarországhoz, a mai magyar politikához fűződő viszonya kerül elő leginkább. Paul Lendvai munkásságáról nem lehet anélkül beszélni, hogy a magyar politika és a politikai újságírás hozzá való viszonyáról ne ejtenénk szót. Az utolsó fejezetekben – bár korábban is utal rá – Lendvai a lehető legtárgyilagosabban ismerteti a legutóbbi években ellene folyó rágalomhadjáratot, aminek kiterjedése és mélysége nagyobb, mint ami a szocialista korban bármikor irányult ellene, és itt cáfolja meg tételesen a rágalmakat. Mindvégig hű marad a saját elveihez, az igazság megismertetését tartja fő feladatának, és ennek sem mások, de még saját érdekei sem állhatnak útjába. Jobb volna talán eltitkolni azt, hogy támogatta Rákosi rendszerét, de a saját újságírói hitelességét rontaná vele, és támadási felületet adna mindazoknak, akik támadják.
Mihancsik Zsófia a főbb témák szerint tette fel a kérdéseket riportalanyának, de még a szerkesztett változaton is érezhető, hogy Lendvai néha egészen másfelé irányítja a beszélgetést, mert élvezi, és szinte elfelejti, hogy éppen riportalany. Így kerülhet egy fejezetbe Gauguin és Sztálin, Lendvai harmadik házassága és Orbán Viktor.
Nehéz feladat egy beszélgetést – hiszen inkább beszélgetésről van szó jelen esetben, mint a szó szoros értelmében vett interjúról – élvezhető könyvvé szerkeszteni. Egy beszélgetésben nagyon sok az ismétlés, az el nem magyarázott utalás, ami a leírt változatot gyakran érthetetlenné, de legalábbis élvezhetetlenné teszi. Megtalálni az információk közlése és az élvezhetőség közötti egyensúlyt keveseknek sikerül, de Paul Lendvai tapasztalatának nem jelentett problémát. A könyv olvasása közben gyakran tényleg úgy érezzük, hogy egy asztalnál ülünk a beszélgetőkkel, és nem olvassuk, hanem hallgatjuk a történeteket, amik olyan sokfélék, hogy egy életbe bele se férnének – háromba is alig.
Paul Lendvai & Mihancsik Zsófia: Három élet
Kossuth Kiadó, 2012
»Paul Lendvai & Mihancsik Zsófia: Három élet – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«
Olvass bele 
Posted on 2013. február 23. szombat Szerző: olvassbele
0