Gantner Ádám: A siksze (részlet)

Posted on 2012. december 14. péntek Szerző:

0


gantner-A-siksze-bor| 4 |

Hat sékeles, műanyag ülőalkalmatosságra váltok napi bérletet a zsúfolt tel-avivi tengerparton. Kényelmesen hátradőlve, hátam mögött tudva a késő őszre fittyet hányó, ereje teljében lévő, hét ágra sütő mosolygós napot, veszem szemügyre a lüktető, hömpölygő embertömeget, legeltetem a szememet, és engedem szabadjára a fantáziámat a fürdőruhába bujtatott izraeli szépségek láttán.

Végre egy hely, ahol büntetlenül nézelődhetek, és szigorú górcső alá vehetem Júdea fürdőruhás lányait – gondolom kéjesen, megmámorosodva a színes kavalkádtól és a szememet kényeztető élményektől.

A kibuc strandja, az más! Ott nagyobb számban az önkéntes lányok bújnak falatnyi bikinijükbe, felvonultatva és közszemlére téve bájaikat, de őket már az unalomig ismerjük. Velük ellentétben a helyi kibucbeli leányok – legnagyobb bánatunkra – sortban, pólóban védik magukat szégyenlősen az önkéntesek fürkésző, kéjsóvár tekintetétől.

Mindenfelől ivrit nyelvű hangokat, karattyolásokat, ricsajokat, elfojtott beszédfoszlányokat hallok ki, amiket messzi, de félreismerhetetlen amerikai angol, és jellegzetesen búgó francia szavak törnek meg.

Ez is Izrael – Tengerpart

Ez is Izrael – Tengerpart

Vetkőzéskor, a pólóm levételekor akaratlanul is a nyakamban fityegő Dávid-csillagomra téved a kezem, majd megálljt parancsolva ösztönösen tettre kész ujjaimnak, a tekintetemmel végigsimítok rajta: a pillantásom hosszan meg is állapodik arany csillagomon. Ujjbegyemmel tapintom ki a medálomat. A csillag hat szúrós, hegyes végződése finoman megbökdösi az ujjpárnáimat. Alig látom már a szűkre szabott lánc és idővel megtestesedett nyakam miatt, de a mellkasomon pontosan el tudom helyezni a csillag tartózkodási, függési koordinátáit. Államat lehajtva belebandzsulnak a szemeim, ha hosszan próbálom nézni. Inkább csak megszokott, jól begyakorolt mozdulataimmal forgatom. Baj esetén, fohász helyett simogatom, tanácsát kérem, néha még beszélek is hozzá.

Tel-Avivi alig pár napos tartózkodásom ideje alatt már másodszorra lép működésbe reflexem. Népesebb embertömegben, társaságban, nyáron, vagy csak amikor megszabadulok a zárt ruhától és óhatatlanul láthatóvá válik a csillagom, készakarva is hátracsapom a származásomra utaló egyetlen látható bizonyítékomat, elkerülve a bámész, haragos tekinteteket, és a félszegen kíváncsiskodó, unalomig ismert kérdéseket.

– Te zsidó vagy? Nem is látszott/gondoltam volna! – rémlenek fel a leggyakrabban elhangzott mondatok, amikor az első sokkból felocsúdva megállapodtak a fürkésző, kérdő tekintetek a csillagomon. Előfordult, hogy valaki rögvest félrekapta a tekintetét, mintha magába a sátánba ütközött volna, és kiült az arcára az első döbbenet, majd a csalódottság.

Természetesen mindenki a vérmérsékletének és intelligenciájának megfelelően reagált elsőre az amulettem látványa kapcsán.

Ki bátorított, ki haragjának adott hangot. Többen magyarázkodásra szólítottak fel. Mások megbűvölve nézték, hosszan tapogatták, furcsa, érdeklődő, irigykedő fény villant fel a szemükben. Sajnálkozásból, megbotránkoztató hangokból sem volt hiány, de azokból inkább nem kértem, oda sem figyeltem rájuk.

Baráti, haveri kötelékek szakadtak meg a nyakláncom miatt. De általa új kapcsolatokra is szert tettem, ahol a Dávid-csillagom leparolázott más, különböző nyakban, csuklón viselt zsidó szimbólumokkal.

De mégis, legtöbbször a csillagom láttán a további megítélésem, a kapcsolatok további kimenetele azon nyomban megpecsételődött, eldőlni látszott.

A mérleg nyelve egyre-másra középen állapodik meg. Ugyan vészterhesen billeg, gyakran lesüllyed a kar, és jó darabig lent is marad, de rendre visszatornázza magát középre, és hosszan ott is marad.

gantner-A-siksze-INDA csillagom – amit a harmincas éveim elejére datálható, késői feleszmélésem óta birtoklok –- hozzám tartozik, talán már le sem tudnám oldani a nyakamból, hozzánőtt a testemhez, a hosszú évek során eggyé váltunk. Az idők során vesztett aranysárga csillogásából, megkarcolódott, bemattult, de a büszkeségéből és a jelentéséből egy jottányit sem engedve, büszkén hirdeti a nyakamban a maga igazát.

Ivritül gurgulázik itt mindenki, a strandolók önfeledt nevetése hozzám is elhallatszik. A legtöbb napozó, fürdőző nyakában az enyémhez hasonló Dávid-csillag, chai-jelkép, és a már sokszor látott tenyérszimbólum látható. Csuklóikon piros kabbalaszalag díszeleg.

Sehol egy ártatlanul fityegő kereszt, vagy a megszokott Nagy-Magyarország térkép, szimbólum, matrica, vagy büszkén lengedező, közepén lyukas zászló.

Vajon mit érezhet a tel-avivi strandon egy nem zsidó, ebben a Dávid-csillagos és fityma nélküli kavalkádban? Hiszen itt aztán mindenki zsidó! Zsidó az úszómester, zsidó, akitől kibéreltem a székemet, zsidó az üdítőárus, zsidó, aki esténként fémdetektorral pásztázza végig csecsebecsék, ékszerek után a homokos tengerpartot, zsidó a közelben tanyázó hajléktalan. Talán még a közelben ételmaradék után kutató kóbor kutya is zsidó?

És zsidó az összes fürdőruhába bújtatott bogárszemű, napozó, olvasó, testét naptejjel kecsesen bekenő, igéző kinézetű leány, akik mellett egészséges, vágyakkal teli, épeszű férfi képtelen elmenni. Lehetetlen tudomást sem venni a magukat az éhes férfitekinteteknek kitevő fiatal testekről.

Boldognak kéne lennem, hogy végre büszkén, bujkálás, takargatás nélkül vállalhatom a zsidóságomat, és nem kell félnem, felkészülnöm a megjegyzésekre, de valahogy itt mégsem megy egykönnyen a beolvadás a tömegbe.

Úgy érzem, kirívok, és nem csak a testem fehérségével, a kék szememmel a sok barnára sült, fekete szemű, sötét hajú, harcias szabre férfi közül, akik mintha ugyanazt a nótát fújnák, és egy számomra megfejthetetlen, titkos, érthetetlen nyelven karattyolnának (rajtam keresztülnézve) a gyékényszőnyegeken heverő lányokkal.

Furcsa, megmagyarázhatatlan, permanensen visszatérő magyar zsidó, zsidó magyar dilemma kerít hatalmában.

Ahogyan otthon elhatalmaskodik és eluralkodik rajtam, akár csak egy, az utcán elkapott ivrit szó, vagy bármely más Izraelre emlékeztető momentum kapcsán a zsidóság büszke érzése, a tel-avivi strandon – elméletileg az enyéim közt – hirtelenjében elszáll a maradék zsidóságom is, és inkább előjön távoli, elfeledett, otthoni magyar énem.

| 5 |

A Betlehemtől alig húsz kilométerre lévő Hebron felé száguldunk a jó minőségű, kétsávos úton. Alica a vállamon szunyókál, két kezében görcsösen szorongatva a betlehemi piacon vásárolt ajándékokkal teli szatyrait. Rasid zavartan, de némán tekergeti az autórádió gombját megfelelő állomás után kutatva. Békés, csendes, ismeretlen nyugalom telepszik körénk a taxiban.

Hebron Ciszjordánia legnagyobb palesztin városa. Közel ötezer éves.

A Biblia szerint Ádám lakhelye volt, azt követően Ábrahám – a muzulmánok számára Ibráhim – a hebroni barlangban temette el Sára nevű feleségét.

A Pátriárkák sírja az izraeli katonaság ellenőrzése alatt áll.

Hebron – A Pátriárkák sírja

Hebron – A Pátriárkák sírja

Hebron arabul Al-Khalil – jelentése Isten Barátja. Hebron városa négy dombon helyezkedik el. Hebron a pátriárkák, az ősök városa! – siet a segítségemre Alica bedekkere sokadszor is. Tulajdonképpen akár bele is írhatnám a nevemet öles betűkkel Alica útikönyvébe: jóformán csak én használom, magától átvándorolt a tulajdonomba. Az einstandolás gondolatát Rasid szakítja félbe az éneklésével, akinek hallhatóan nehezére esett a számára ismeretlen hallgatás fenntartása. Alica felriad, érdeklődően, hunyorogva tekint körül Hebron girbegurba utcáin. De még ha Rasid átmenetileg némasági fogadalmat is tett volna a busás baksist szem előtt tartva, a taxi lengéscsillapítója így is, úgy is kíméletlenül tudomására hozza a szendergő utasnak, hogy Hebron szűk macskaköves utcáit, sikátorait járja.

Kihalt, kongóan üres piac felé vesszük az irányt, a hömpölygő turistaáradatnak nyomát sem látni. A piacot átszövő utcácskákat acélháló fedi, ami alkalmanként golyófogóként, de inkább kő-, illetve szemétfogóként funkcionál. Rasid elmondása szerint az izraeli fegyveres telepesek előszeretettel dobálják kövekkel, fél szikladarabokkal a vásározókat, ezáltal elriasztva ezzel a turistákat is. És valóban. A hálók itt-ott megereszkednek az ökölnyi, tégla nagyságú, koponya betörésére kiválóan alkalmas kövektől. Maguktól biztosan nem kerültek oda…

Érdekes, Rasid Hebronban is igen otthonosan mozog, ismeri a legtöbb itteni, boltja előtt unatkozó, békésen üldögélő kereskedőt. Valószínűsíthető, hogy fejpénzben részesül a jól fizető shoppingolók lépre csalogatása után.

Az üres piacot kivégezvén Rasid, hogy tényekkel bizonyítsa az általa eddig elhangzottakat az izraeli katonaság rémtetteiről, egy, a híradásokból elhíresült jogvédő szervezet oltalma alatt álló palesztin otthonába invitál bennünket. A piacról lekanyarodva, rengeteg lépcsőt megmászva, egy kibombázottnak tűnő lakás erkélyére – remek kilátással – toppanunk, ahol annak rendje-módja szerint, egy fiatal férfi könnyeivel küszködve belekezd a köréje gyűlő tömegnek a családja elleni rémtettek taglalásába.

Rasid mellett további három karba tett kezű taxis álldogál, szemüket a békésen legelésző bárányokon nyugtatva. Ők is, Rasidhoz hasonlóan, Betlehemből szállították a Palesztina iránt érdeklődő nyugati utasokat, akik szájtátva, elképedve, gyakran felhördülve az elhangzottakon, isszák magukba többféle módon is megsebzett házigazdánk hű beszámolóját.

A történet lényege, hogy a nem is olyan távoli múltban, éjjel betörtek a férfi otthonába az izraeli katonák, felforgatták a szerény hajlékát, egy lövöldözést követően megölték a kisfiát, aki a kezében vesztette el fiatal életét.

A fegyverek által kilőtt sorozatok megszemlélhetők a falon, ahol golyósorozat ütötte lyukak tátonganak körös-körül. Tisztán kivehetőek a bemeneti nyílások, és a lövedékek is bizonyára fellelhetőek a vakolatban. A beszámoló végeztével az akcióról titokban készült dvd-k kedvezményesen megvásárolhatók – ajánlja a fiát sirató férfi.

Könnyeiket törölgető turistatársaink sorra járulnak a megtört apa elé, és ötösével kapkodják el a házilag kiírt dvd-lemezeket. Hogy mit tartalmaznak az dvd-k, örök talány maradt. Alica egy pillanatra meginogni látszott, de még idejében elállt az akciós vásárlás lehetőségétől.

Gyomorforgató, ami a szemünk előtt lejátszódott. Ha részben igaz is, amit elmondott a megtört, gyászoló apa, a fia halálával sáfárkodni, a családi tragédiát aprópénzre váltani megbocsáthatatlan bűnnek tetszik a szememben.

Gyanítom, hogy valamiféle hamisított, házilag összebarkácsolt film készülhetett, hogy a palesztinok a jóhiszemű turisták szócsöveként így kürtöljék világgá az izraeliek – állítólagos – rémtetteit.

A piacon, a sziklák, féltéglák súlya alatt meghajlott háló alatt botorkálva, egyre kerülgetve a tenyérnyi kiterjedésű lyukakat, már éppen hajlani kezdtem a palesztin ügy felé, de most ezzel a szervezett tragédiával megspékelt bevásárló körúttal Rasid minden egyes szava hiteltelenné vált.

Alicával inkább a kilátásban gyönyörködnénk, de a panorámát szöges vaskerítés csúfítja el. Ez fogja közre az izraeli telepesek által birtokolt enklávé területet, és védelmezi a telepeseket Hebron központjában. Négy ponton számolok meg izraeli lőtornyokat: egyet pont a közvetlen szomszédságunkban, karnyújtásnyira, hallótávolságon belül. A katonák kezükben fegyverrel pásztázzák a szerteágazó piacot, a környező utcákat, a palesztinokat és köztük minket: a háztetőn összeverbuvált ostoba turistákat is.

Gantner Ádám

Gantner Ádám

| 6 |

Egy munkába igyekvő egyenruhás rendőrlány – Nurit – huppan le mellém a Tel-Aviv felé robogó távolsági autóbuszon.

Csinos, kék rövid ujjú egyenruha, fenéken feszülő hosszú nadrág, jobb oldalon lazán fityegő pisztoly, orra tövében apró, helyes kis szeplők, vörösesszőke haj, tejfehér, sápadt bőr, törékeny termet. Szigorú, ellenmondást nem tűrő, parancsoláshoz szokott tekintetét egy pillanatra rám szegezte, amikor erős torokhangon megkérdezte, hogy szabad-e a mellettem lévő üres hely? Mégis mit válaszolhattam volna egy bal oldalán bilincset, jobb oldalán fegyvert cipelő, uniformisba bújtatott askenázi szabre szépségnek?

Helyben vagyunk. Talán Tevjének, a tejesembernek lehet az egyik lánya? Jó, de vajon melyik? A legidősebb, Ceitel? Vagy Chava, aki azt a gójt pécézte ki magának? Zavartan merengek magamban, és hasonló mihasznaságokon töröm a fejemet, halkan dudorászva a jól ismert dallamot. Megidézem a jó párszor végig mulatott-könnyezet filmet, amely először szembesített saját zsidóságommal, autentikus, szomorkás, ugyanakkor nosztalgikus képet adva a lehetséges, anyai ági messzi-messzi felmenőim egykori életéről.

Oldalról, óvatos, lapos pillantásokkal méregetem Nuritot, akiről még egyáltalán nem tudom, hogy így hívják, inkább egy jobban hangzó jiddis női keresztnéven szólítanám a kinézete alapján, ha eszembe jutna más a filmbéli neveken kívül, de hirtelen egy sem jön a nyelvemre. Kényelmetlenül, némileg félve, de közben izgatottan izgek-mozgok a helyemen, sehogy sem fér a fejembe, hogy ez a szép arcú, feszes testét mundérba bújtatott, sápadt zsidó lány magát a hatóságot képviseli.

A Magyarországon jól megszokott reflex itt Izraelben is óhatatlanul működésbe lép, ha az ember hivatalos egyenruhás közeggel találja szembe magát. Önkéntelenül az útlevelemet próbálom kitapogatni a hátsó zsebemben (rendben van), miközben nincs is szükségem vízumra; végigsimítok a levéltárcámon, félszeggé válok, és azon gondolkozom, milyen bűnt követhettem el.

Nurit rám sem hederít, vidáman fújja a hatalmas gömböket a zöld színű, az egész autóbuszt görögdinnye illattal betöltő rágójából.

Esetleg kapcsolatfelvétel címén kínáltassam meg magam egy dinnyés ízű rágóval? Szó sem lehet róla, túl nagy merészség! Összeverve, bilincsben fog leszállíttatni a buszról, maga előtt a gumibotjával taszigálva, az oldalamba a vagy a bordáim közé bökdösve. Rajtam gúnyolódva ad majd át a markos, cserzett arcú, barnára sült, villogó fogú kollegáinak. Nézzétek csak ezt az Európából szalasztott díszzsidót! Zsidónak tetteti magát, csak hogy megronthasson egy tisztességes, ártatlan lányt a mi fajtánkból! És még most is további ocsmányságokon töri a fejét! Követi az általa szexrabszolgaságba taszított ártatlan kislányt Tel-Avivba, hogy ott folytassa vele a kisded játékait! Hozzám persze egyáltalán nem mert szólni! Csak tátott szájjal bámulta az egyenruhámat és a pisztolyomat, mint valami óvodás! – hallom magamban rekedtes hangját, és csak nem hagyom abba a történetszövést.

Nurit ütött-kopott telefonját húzza elő, és rólam meg a köré szőtt ábrándozásaimról tudomást sem véve, bősz sms-írásba kezd.

Egyenruháját nézem: csak én hiszem, hogy őrmester, nem tudok eligazodni az ismeretlen csíkokon és csillagokon. A nagy kékség alatt átüt a fehér melltartója.

Végre megnyugszom. A telefon, a rágó, az óriási görögdinnye illatú gömbök még kevésnek bizonyultak; még egy kivillanó, fehér melltartópánt kellett ahhoz, hogy belássam: Nurit a munkájába igyekvő, békés dolgozó rendőrlány, aki ugyanolyan utas és hús-vér ember, mind bárki más az autóbuszon.

– Where are you from, motek? Honnan jöttél, édesem? – térít magához hirtelen a meseszövésből mély torokhangja.

Gantner Ádám: A siksze
Konkrét Könyvek, 2012