Bonyolult érzelmek | Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem?

Posted on 2012. november 30. péntek Szerző:

0


Írta: M. Dalnoki Fanni

Käbi Laretei észt származású zongoraművésznő Ingmar Bergman felesége volt. Szerelmük nagyjából tíz évig, barátságuk a rendező haláláig tartott. A Hová tűnt az a nagy szerelem? című vékonyka kötet az 1957-es megismerkedéstől a művészpáros közös gyermekének születéséig, 1962-ig tudósít kettejük kapcsolatáról levelek és naplótöredékek formájában.

Ha két olyan művész szereti egymást, akik közül egyik sem akarja feladni a karrierjét, de mindkettő maga a megtestesült művészi ego, akkor szerelmük egészen biztosan nem lesz egyszerű. A levelekből megismerjük Bergman és Laretei kezdődő vonzalmát, egymás utáni vágyakozását, és bepillantunk a művésznő kiegyensúlyozott, de nem túl boldog házasságába. A könyv első része olyan érzést kelt, mintha valójában arról lenne szó, hogy a rendező és a zongorista egy bizonyos, alapvetően elég egyszerű és konkrét dolgot szeretnének egymástól, és ezt veszik körül mindenféle ködös, művészi szöveggel. A későbbiekben aztán kiderül, hogy a helyzet azért ennél valamivel árnyaltabb.

A fülszöveg megfogalmazása szerint a könyv „öncsalás és önámítás nélküli önelemzés”. Ezzel vitatkoznék. Mindkét fél részéről több olyan levél is szerepel a könyvben, amelyben hosszasan győzködik magukat és egymást, hogy ők nem is azt érezték, amit, vagy ha igen, akkor az már nem úgy van, mert teljesen megváltoztak. Bergman nem volt féltékeny és irigy felesége sikerére, amikor ő épp nem tudott alkotni, Lareteit pedig valójában nem is gyötörte férjének az érzelmi zsarolással határos hallgatása és magánya, és nem azért érzi jobban magát, amikor úton van, koncerteket ad, mert akkor legalább nincs otthon. Mindez elég komoly önáltatásról és öncsalásról tanúskodik. Ami az önelemzést illeti, azt hiszem, amikor ilyen érzékeny művészekről beszélünk, akkor nem érdemes azt feltételezni, hogy bármelyik fél akár csak egy kicsit is objektívan, tisztán értékelné saját szerepét egy kapcsolatban. Vagy tobzódnak az önvádban, és bocsánatért könyörögnek, vagy pedig felhőtlenül és maradéktalanul boldognak érzik magukat. Nincs középút. Ha lenne, a kapcsolatuk nem lenne hullámzó, nem váltogatnák egymást hegyek és völgyek, de Bergman sem rendezte volna meg A csendet.

Käbi Laretei (itt is Bergmannal)

Mindezekkel együtt a könyv tanulságos és nagyon jól szerkesztett olvasmány. Jelen van benne egy átlagos szerelmi kapcsolat szinte valamennyi stációja, mégpedig elég nagy töménységben. Minden érzés, ami a feleknek örömet okoz, vagy amitől épp szenvednek, leszámítva persze a boldog véget. Az ember magára ismer a győzködésekben, a „nem teszem soha többé és meg fogok változni” típusú mondatokban, a nagyon plasztikusan megfogalmazott megkönnyebbülésben, amelyet Bergman érzett egy idő után, és a hálában, amellyel felesége az érzelmi nyomás megszűnését viszonozta. Van benne valami szép, amihez egészen biztosan hozzájárul Kúnos László fordítása is.

A könyv nem lenne jó időtöltés annak, aki nehezen viseli a látványos lelki szenvedést, de aki szereti látni, hogyan érthet meg valaki egy kapcsolatot sok évtized távlatából – és képes ebből tanulni –, az értékelni fogja. Viszont aki szívesen olvas valódi, átélt szerelmi kapcsolatokról – a sok kitalált, idealizált vagy éppen végletesen nehéznek ábrázolt románc helyett –, annak kifejezetten ajánlatos elolvasni.

Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem?
Európa Könyvkiadó, 2012

»Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem? – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«