Eleve elrendelés vagy végzet | Glenn Cooper sors-kirakójátékai

Posted on 2012. november 25. vasárnap Szerző:

0


Glenn Cooper

Írta: virginiawoolf

Az amerikai bestselleríró Glenn Cooper röpke három év alatt elérte azt, amiért egynémely pályatársa akár gyilkolna is – regényeit több millióan olvassák világszerte. Ez persze vicc volt, miszerint szerzőtársai ölnének a sikerért, az azonban tény, hogy a sztárszerző agyas thrillerjeit nem csak a krimifalók habzsolják, de a klasszikus szépirodalom kedvelői sem utasítják el, sőt! S hogy milyen trükk van e mögött? Semmilyen, Cooper nyílt lapokkal játszik, szépírói villámkarrierjének motorja két szóban összefoglalható: minőség és profizmus. Alaposan átgondolt regényeiben két legyet üt egy csapásra, mesterien felépíti konspirációs elméleteit, majd kulcsot ad a rejtélyek kibogozásához. Mindezzel azt sugallja, hogy aki jól illeszti össze az ismert történelmi mozaikokat, lehetséges válaszokat kaphat a jelen történéseire. Pontosan nem tudni, hogy hány hazai rajongója van a szerzőnek, de az holtbiztos, hogy akik olvasták magyarul is megjelent történelmi thrillerjeit (Holtak könyvtára,  Lelkek könyve), lélegzetvisszafojtva várják 2013 nyarát, amikor a sorozat harmadik kötetét (Könyvtárosok) is kézbe vehetik. Az amerikai íróval a trilógia kapcsán beszélgettünk.

Holtak könyvtára és Lelkek könyve

Az egymásba simuló jelen-múltidejű történetek kiindulópontja mi más lehetne, mint a halál. Rejtélyes bűnesetek tartják rettegésben itt és most, a 21. században New York lakóit. Az áldozatok között látszólag semmilyen kapcsolat nincs, hacsak az nem, hogy mindannyian kapnak egy képeslapot a haláluk pontos dátumával. Az FBI, a sorozatgyilkos-szakértő különleges ügynököt, Will Pipert bízza meg a nyomozással. A hátborzongató New York-i halálesetek szálai azonban a középkorig, egészen pontosan egy angliai apátság földalatti könyvtárához vezetnek vissza. S mielőtt bárki azt hinné, hogy „csak” két idősíkban játszódik a Holtak könyvtára, eláruljuk, hogy az első regény megidézi Winston Churchillt, ezáltal a huszadik század derekát is. A Holtak könyvtárában arra is fény derül, hogy a regényvalóságban mit őriznek a nevadai szupertikos katonai bázison, az 51-es körzetben. Bár a két kötet egymásra épül, a Lelkek könyve akkor is érthető, ha valaki nem olvasta az előző regényt. A trilógia második könyvének is Piper a főhőse, aki miután megoldotta az Holtak könyvtárának rejtélyét, akár élvezhetné kora nyugdíjas éveit, és dajkálhatná pici fiát, azonban sejthető, hogy belesodródik egy újabb, mondani sem kell, rázós ügybe, aminek mások mellett, köze van az Utolsó Ítélet napjához. Az első regényhez hasonlóan, a Lelkek könyvében is olyan történelmi alakok kötik össze a múlt és jelen eseményeit, mint William Shakespeare, vagy Nostradamus. Az eleve elrendelés tanát hirdető Kálvin János szerepeltetése pedig szintén nem a véletlen műve…

Alaposan feladta nekem a leckét, mert hogy mindazok kedvéért, akik még nem olvasták a regényeket, csak okos lány módjára közelíthetem meg a történeteket. Annyi mindenesetre elárulható, hogy a Holtak könyvtára és Lelkek könyve az emberiség örök nagy kérdéseit feszegetik. Mindkettő arra keresi a választ, vajon minden ember sorsa eleve el van döntve, és akkor nem beszélhetünk szabad akaratról, vagy mégis létezik alternatíva. A könyvei olvasása közben ugye jól éreztem, hogy ön igencsak élvezte ezt a többváltozós barkochba játékot?
Tökéletesen írta le a helyzetet. Számomra valóban nincs is annál izgalmasabb szellemi kihívás, mint elmélkedni ezeken az emberi alapkérdéseken, s még mielőtt elfelejteném, természetesen legalább ekkora élvezetet jelent írni róluk. Ugyanakkor soha nem merészeltem így vagy úgy eldönteni ezeket a fajsúlyos kérdéseket, talán azért, mert szerintem megválaszolhatatlanok. A könyveimben arra törekszem, hogy olyan örök témákat vessek fel, amelyekre az olvasók adhatják meg a saját válaszaikat, és fogalmazhatják meg a véleményüket.

A magyarul is olvasható regényekben két alapfogalomra épül a cselekmény. Ezek az eleve elrendelés, illetve a végzet. Amikor elkezdte írni az első regényt, az volt-e a szándéka, hogy a sorskérdésekről beszéljen, vagy inkább szellemi mankóként szolgáltak az évszázadokra visszanyúló, összeesküvés-elméleten alapuló thrillerhez?
Őszintén megmondom, amikor tinédzser voltam, megszállottan foglalkoztam a predesztináció fogalomkörével. Annak idején, egy olyan fiatalembernek, aki szerette volna megúszni a tanulást, igencsak jól jött abban hinni, hogy mivel úgyis minden előre lejátszott ügy, kár aggódni. Komolyra fordítva, valóban sok órát töltöttem a kérdés boncolgatásával, és az eleve elrendelés alapgondolata elkísért a felnőttkoromig. Végül is mondhatjuk, hogy jelentős szerepet kapott a regények cselekményében. Elképzelhető, hogy a sors keze predesztinált arra, hogy erről írjak!

Régi teóriám, hogy egy nyomozó, esetünkben egy különleges ügynök munkája, nagyon hasonló az író hivatásához, ugyanis mindkettő az ok–okozati összefüggéseket keresi. Úgy tudom elképzelni ezt a munkát, mint amikor valaki szisztematikusan kirak egy óriási puzzle-t. Hogyan kezd hozzá ezeknek a sors-kirakójátékoknak az összeillesztéséhez? Már a legelején pontosan tudja, hogy mi lesz a végkifejlet, vagy írás közben alakítja a cselekményt?
Nem árulok el titkot, ha azt mondom, nagyon nehéz lenne úgy megírnom egy bonyolult thrillert, ha nem lenne többféle sorvezetőm. Amikor filmes ötleteken gondolkodom, akkor jártomban-keltemben próbálom kitalálni a cselekményt, és a karakterek jellemrajzát. Magát a forgatókönyvet megírni azonban már nem ilyen egyszerű. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki fel akar valaki jutni egy domb tetejére, vagyis erőlködnie kell. A regények esetében még több szellemi energia szükséges, merthogy az meg hegymászás a javából! Rengeteg időt töltök azzal, hogy kidolgozzak egy nagyon alapos vázlatot, mielőtt elkezdem a tényleges munkát. Arra azonban törekszem, hogy ne egy olyan, minden részletre kiterjedő „elő-regényt” írjak, amivel megfosztanám magam attól a lehetőségtől, hogy menetközben változtassak és újítsak a történeten.

A regények főszereplője egy nonkonformista »nehéz« pasas, akit nemcsak az olvasó kedvel, de  szemmel láthatóan ön is. Will Piper nem sémákban gondolkodik, talán ezért is olyan sikeres a sorozatgyilkosságok felderítésében, az összefüggések megtalálásban. Volt valaki a családjában, a környezetéből, akiről mintázta a figurát?
Nem, nem. Will Piper teljes mértékben a képzelet szüleménye, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hordoz valamit magából az én személyiségemből is. Sokan mondták nekem, köztük rendőrök és az FBI munkatársai is, hogy ismerik Will Piper-t. Éppen ezért azt gondolom, hogy az ilyen keményfejű, öntörvényű figura, aki megküzd a saját démonaival, nem annyira szokatlan jelenség. Akárhogy is van, képtelen lennék olyan könyvet írni, amelyiknek „tökéletes” a főhőse, mivel olyasvalaki még a fantáziámban sem létezik.

Valamennyire a trilógia első kötetében, de főként a második regényben valóságos kulturális panoptikumot állít fel, hihetetlenül szórakoztatóan. Mennyi időt töltött kutatással ahhoz, hogy ezek figurák ennyire életteliek legyenek? Arra tippelek, hogy a drámaíró-énje sokat segít az olyan alakok életre keltésében, mint például Will(iam) Shakespeare, Kálvin János vagy Nostradamus.
Abban egészen biztos vagyok, hogy a történeti kutatómunkára pontosan ugyanannyi időt szánok, mint magára az írásra. Valószínűleg legalább kétszáz könyvet és több száz cikket olvasok el egy-egy regényre készülve. Ez a legélvezetesebb, felhőtlen része az írói tevékenységemnek, mert úgy érzem magam, mint egy diák, akinek ráadásul a végén nem kell vizsgáznia semmilyen bosszantó tárgyból.

Nagyon lendületes és élvezetes a stílusa, a regényei sodró ritmusúak. Olyanok, mint a minőségi filmek: szórakoztatnak, de egyben el is gondolkodtatnak. A feszültséget, mások mellett, az idősíkok váltogatása idézi elő, vagyis ahogyan a jelen eseményeivel a múlt történései feleselnek, vagyis adják meg választ. A konklúzió pedig az, hogy véletlenek márpedig nincsenek, minden eleve elrendelt, semmi nem történik ok nélkül. Ez a saját életére is igaz?
Nos, ebben a jelenlegi életszakaszomban, inkább a szabad akaratban hiszek. Azt azonban elmondhatom, hogy bármennyire is jó lenne, de sajnos „szabad akaratukból” még ezek a könyvek sem készülnek el, így bizony fáradságos munka, hogy a végén ezek a történetek így összeálljanak. Most úgy érzem, hogy amiatt építettem fel úgy ezt a sors által irányított világot, hogy szerepeljenek benne pontos születési és halálozási dátumok, mivel talán ez megadhatja az emberi szabad akarat játékterét.

Jó lenne azt hinni, hogy van játékterünk, miközben a trilógia harmadik kötetének előzetesében azt olvashatjuk, hogy „Közelít a világvége…” S mivel a Könyvtárosok még csak jövő nyáron jelenik meg, megkérhetem arra, hogy eláruljon nekem egy-két részletet a történetből? Ígérem, hogy nem mondom el senkinek!
Természetesen hiszek önnek, de ugye megérti, ha lakat marad a számon? Annyit azért elárulok, hogy a harmadik regény 2026-ban játszódik, egy évvel a Nagy Esemény előtt. Will Piper picit öregebb, mint az első két kötetben, de ugyanaz a nyughatatlan ember maradt, aki a feleségével, fiával, és az összes többi földlakóval együtt feszülten várja 2027. február 9-ét.

Még maradt egy utolsó utáni kérdésem. Azon tűnődtem, hogy ön sejti-e, hogy mitől ennyire népszerűek világszerte a könyvei? Nekem van erre egy lehetséges válaszom, de az izgat, hogy ön mire jutott. Elmondja?
Nagyon remélem, hogy azért van így, mert az olvasók szeretik a jó történeteket, a nagy filozófiai és vallási témákról, mivel picit belefáradtak a tipikus krimik és kémtörténetek olvasásába. Ugyanakkor ne hagyjon kétségek között, cserébe árulja el a saját megfejtését…

Sajnos ezt meg én nem tehetem, csak ha már elolvastam a trilógia zárókötetét!
Rendben. Akkor jövő nyáron folytatjuk…

Glenn Cooper: Holtak könyvtára, Geopen Kiadó, 2010

Glenn Cooper: Lelkek könyve, Geopen Kiadó, 2012, Recenziónk